Május 25.
Gabi jobban lett. Na nem múlt el minden nyomtalanul, de az utat Leh-be, ezt a 4 órát kibírja, majd pihen a vendégházban. Megérkezünk a jeephez, indonéz barátaink már ott vannak, sietve bekapunk egy allo paratha-t (krumplival töltött lapos kenyér) omlettel, meg egy csájt. Siettünk, mert mindenki a kocsiba ült, azt hittük ránk várnak, de mint később kiderült, nem. A hágón sok hó esett az éjjel, le van zárva, talán 10-kor elindulunk. Feleslegesen siettünk a reggelivel. Akkor kiülünk még egy teára, aztán elkezdünk Backgammon-t játszani. Még jó, hogy hoztunk magunkkal. Közben kérdezősködünk. Van aki azt mondja az sem biztos, hogy ma átjutunk. Van aki azt, hogy 1-kor kinyitják a hágót. Egy busz is készül elindulni, de mi inkább maradunk a jeep-be, ha necces az út, a jeep biztonságosabb. 10 előtt elindulunk, király, 2-re ott vagyunk, ez is jó még. Aztán megérkeztünk a lezárt sorompóhoz, ahol már hosszú sor állt és csak jöttek és jöttek az autók. Kezdett hűvösödni, ittunk egy teát, játszottunk fejtörőt. A tibeti srác és egy barátnője is velünk utazott, így 6-an voltunk külföldiek a kocsiban, meg két helyi bácsika. kettő körül felnyitották a sorompót, hólánccal át lehet menni, mondták. Na de a nyitott sorompón ment boldog, boldogtalan, a katonák nem nézték a hóláncot. sok dél-indiai turista, aki havat is most látott először, nem hogy vezetni tudna havon, hólánc nélkül, sima nyári gumival elindult az 5600 méteres hágóra. Na ez lett a mi vesztünk, mert csak egy sávos az út, hóban meg pláne, és mellette a meredek szakadék. Ezek meg elindultak, aztán mindenhol elakadtak. De ha volt is hely nem álltak ám félre, hanem megvárták míg a többi autó utasai, sofőrjei feltolják őket. Gondolom meg is ijedtek egy-egy kisebb megcsúszásnál, és hófúvás volt, nem akartak a hegyen ragadni. Volt amelyik megkérte a helyi sofőrt egy-egy nehezebb szakasznál, hogy vezesse át az autójukat. Mi kicsit berágtunk rájuk, 2-kor indultunk az átjáró felé, este fél 10 lett, mire felértünk. Kb. 6 km-es szakasz volt csak, max egy óra alatt meglett volna hólánccal ha nem akad el valaki folyton. Érdekes módon a sofőrök nagyon nyugodtak és megértőek voltak. Inkább segítettek, és nem türelmetlenkedtek. Gondolom megszokták az ilyet, másrészt ismerik a veszélyeket, nem akarják, hogy bárkinek baja essen, még ha a maga ostobasága okozná is a bajt. Sokáig kinlódott egy kisbusz hólánc nélkül előttünk, de végül bárhogy próbálkoztak nem bírt felmenni egy meredekebb szakaszon. A 11 utast egyenként szétosztják a feljövő járművekbe, a buszért majd visszajönnek. A helyiek tudják, hogy autóban sem jó éjszakára a hágón maradni. Egyszer mi is elakadtunk, a srácok tolták át az autót a jeges úton. Nem teljesen értem, napközben hamarabb miért nem lehetett nekiindulni, míg estére, mire jól lefagyott az út, mehettünk. Bár a sorompónál balhé volt, a katonák nem akarták kinyitni, csak a sofőrök balhézták ki, hogy nyissák ki. Itt rontották el, hogy nem figyelték kit engednek át. Mert a jeep-ek hólánccal könnyebben átmentek volna még nappal, mielőtt lefagyott volna. A hosszú, rázós út miatt, mi, külföldiek kinlódásunkban elkezdtünk énekelni. Gabi meg is tanított egy gyerekdalt velük: az „Egy elefánt ha téved ha téved, hú de nagyot téved egy elefánt” kezdetű és végű dalt, ami megy körbe, csak a szám nő egyesével. Ügyesen megtanulták, fel is vettem videóra. Aztán egy brazil dalt tanultunk meg, majd énekeltük kánonban is, a Viva la Luva kezdetűt. A két papóka meg a sofőr csak nézett, nem értették mi a bajunk. ők csak ültek türelmesen és imádkoztak, vagy lesték mi történik előttünk. Mi már feszengtünk, fájt mindenünk, nem tudtunk olyan nyugodtan ülni. Aztán egy idő után már morogtunk az indiaiakra, meg drukkoltunk nekik. Mikor felértünk nagy tapsba törtünk ki, innen már „csak” két óra lefelé. Na itt végképp összetörtünk mindannyian. Nem kellett izgulni, csak várni és rázkódni és rázkódni és nyomorogni. Kilóméterenként átlag 12 kanyar van. Azt hittem sose érünk le. Hazaértünk az indonézokkal, házinénink jól meglepődött, hogy előkerültünk. Tudta, hogy a hágót lezárták, erről az oldalról nem is indult, indulhatott neki senki. Tus és alvás. Ma megint fogytunk egy kicsit, reggel 7-kor reggeliztünk, majd egy-egy banán, chips és pár darab keksz volt a kajánk. Holnap eszünk rendesen. Útközben Gabi lázasodott megint egy kicsit, de nem vészesen, reggelre jól kialussza.
Monthly Archives: május 2015
Hágóátkelési kalandok
Turtuk, a pakisztán határnál
Május 24.
Reggel egy szamár ébreszt minket. Szerencsétlen állat, milyen hülye hangot adott neki a természet. Lustálkodunk kicsit, 8-kor reggeli kint az udvaron, friss mentateát kapunk, nagyon finom. Reggeli közben találkozunk egy új lakótárssal, egy tibeti származású new york-i srác. 7 évesen menekült el Tibetből, a 80-as években, amikor a balhék voltak a Tibetben. A szülei azóta is Tibetben élnek, és most nem kapott vízumot, hogy meglátogathassa őket. Kemény sztori. A srác lekéste a buszt tegnap, amivel mi jöttünk, így elindult gyalog, meg stoppal, késő este ért ide, azért nem találkoztunk. Ő is jönne majd ma vissza, akkor már 5-en vagyunk, biztos lesz valaki, aki elvisz minket. Elmegyünk sétálni, érdekes, hogy ezen a sivatagos, magas hegyvidéken a völgyekben milyen hasonló dolgokat termelnek. Sárgabarack és alma a fő gyümölcs, káposzta, saláta, borsó, krumpli a zöldség. Meg persze a gabona: búza, árpa szerintem, de még nagyon zöld volt, nem vagyok biztos benne. A gyümölcsfák még nemrég virágoztak el, kicsit később kezdődik minden, mint otthon, de pont van elég idő arra, hogy beérjen őszig. A fennsíkon a házak közt keskeny gyalogos utcák futnak, mellette a kis csatornával, ott folyik az öntözővíz a földekhez. A vendégházunk sarkánál iható forráskút van, oda járnak több háztól is vízért. Lementünk a völgybe a folyóhoz. Széles, gyors folyású hegyi folyó nagy, kerek kövekkel a szélén. Sajnos itt is, mint sok fejlődő országban a folyómeder a szeméttelep. Sokat ront a látványon. Sétáltunk egy darabig, mire találtunk egy tiszta helyet leülni és élvezni a napsütést. De jó volt pihenni. Felsétálunk a faluba, szamarakat használnak teherszállításra. Homokot hordanak a folyó mellől, gondolom házépítéshez kell. Érdekes módon itt mindenhol az asszonyok végzik a kemény fizikai munkát is. ők lapátolják a homokot, az ember igazgatja a szamár hátán a zsákba, ők vannak a tetőn és építik a házat, az út szélén ők keverik az aszfaltot és a földeken is ők dolgoznak csak. Kicsit értetlenül nézzük, hogy lehet ez. Velünk is az ember foglalkozott karján a gyerekkel, míg az asszonyt láttuk a földön dolgozni. De persze a reggelit az asszony csinálta. Lehet mert vasárnap van, és a férfi dolgozik valahol máshol? De akkor is. Ezt nem sok helyen láttam eddig. 11-kor volt találkozó a vendégháznál, akkor menjünk, és keressünk kocsit, ami visszavisz minket Diskitbe. Nincs nagy forgalom a főúton, a stoppolás nem működik. Leülünk az út szélére míg Gabi elmegy kocsit szerezni. Fél óra sem telt el, jön egy kocsi, mondom a többieknek, Gabi jön a kocsival, és úgy is lett. Elmentünk benzint szerezni, sikerült is járó motorral megtankolni kannából. Nem túl biztonságos, próbáljuk elmondani a sofőrnek, de nem vagyok biztos benne, hogy érti aggodalmunkat. Két óra alatt Hundar-hoz érünk, egy Diskit melletti faluhoz, ahol fehér színű homoksivatag van. Na nem nagy, de azért rendes sivatag homokdűnékkel. Itt lehet tevegelni is, Gabit felkényszerítem egyre. Az ember életében egyszer ki kell próbálni. Én már tevegeltem Egyiptomban nagyon régen, nem mennék megint, majd fotózok. Jó poén volt, ment 15 percet. Nagyon furcsán hullámzik a teve, más mint a ló. Azután gyalog nekivágtunk át a „hatalmas” sivatagon Diskitbe. 7 km, és látjuk is a helyi monostort a hegyoldalban, nem lehet eltéveszteni. A sivatag jó poén volt. A homokdűnéken lefelé menet térdik süppedtünk a nagyon finom, meleg homokba. A szél is fújt rendesen, így némi homokviharocska élményünk is lehetett. Tele is lett mindenünk homokkal. Aztán átkeltünk egy kis patakon is, meg mentünk mezitláb a sivatagban, jól elbohóckodtunk. Sajnos a séta végefelé Gabi hasa elkezdett rosszalkodni, reméljük nincs nagy baj. Megérkeztünk a kihalt városba. Vasárnap van, minden roló lehúzva. A taxiállomáson megkérdeztük a reggeli indulást Leh-be. Reggel 7-kor indul, tehát 11-12 körül ott leszünk. Lesz időnk mosni, pihenni, kitalálni, hogyan jutunk el Delhibe. Találunk egy félig lehúzott redőnyös éttermet és kérünk vacsorát. Kapunk is szerencsére. Aztán pihi, Gabi egyre jobban nincs jól. Lefekszik, belázasodott rendesen, de közben el is alszik azonnal. Remélem reggelre jobban lesz.
Át a világ legmagasabban lévő autóútján
Május 23.
Fél 8-kor indul a jeep a Nubra-völgybe. Reggel egyre nehezebben kelek fel, lassan pihenni kellene. Ez az utolsó túránk, azután már csak lazítás és utazás lesz a program vissza Delhibe. Hogy hogyan, azt még nem tudjuk, majd ha visszaérünk kitaláljuk. A szomszéd indonéziai lakótársaink is jönnek, találkozunk velük reggel. Nekünk lefoglalta a helyünket a sofőr, akivel este beszéltünk, de megy több jeep is. Bepattanunk hátra egy helyi bácsi mellé. Ahogy elindultunk elkezdte az imáját énekelni, reméljük ügyesen imádkozik. 8-kor már úton voltunk, azt mondta 4 óra az út, délben már Disket-ben leszünk. Az út rögtön hegynek felfelé indult, és másfél óra alatt 2000 métert emelkedett fel a hófedte Khardung hágóhoz, ami 5602 méter magasan van a tengerszint felett. Ez a világ legmagasabban lévő autóútja. 4500 méter felett már hó borít mindent, nagyon hideg is van a csúcson. Fotózunk mindkét irányba a sziklás völgyekbe, mögöttük hasonló hóborította csúcsok. El is gondolkodunk, hogy azért ezeket a magasságokat nem is olyan egyszerű megtalálni a Földön. Nem sok 6000 körüli hegylánc van, miközben mi itt vagyunk a legnagyobbnál. Próbálunk belegondolni, hogy hány hétig lehetne a Himalájában utazgatni, mire átérnénk egyik végéből a másikba. Meg hogy milyen kietlen, sziklás az egész vidék, állatot is alig látni. Megérkezünk Disket-be (Diskit), egy 3 utcás faluba. Fontos hely ez, a völgyet ez a város köti össze Leh-vel. Van 2,5 óránk a Turtuk-ba induló buszig. Turtuk egy pakisztán falu 10 km-re a határtól, a 70-es években foglalta el India Pakisztántól és 5 éve nyitották meg a falut a turisták számára. Körbejárjuk Diskit-et kb. 20 perc alatt, eszünk egy csirkésnek mondott tésztás levest, de csak két bőrdarab volt benne. Jól jártak a kóborkutyák, én meg kibírom hús nélkül a következő egy hetet is, úgy látom nem érdemes próbálkozni. 3 óra lesz, mire elindulunk. A sofőr nagyon nézegeti az egyik hátsó kereket. Nem örülünk neki. A busz közepén a földön zsákokban a rizs, dobozokban a keksz. Itt áruszállítás is folyik. A buszon meglepő módon főleg asszonyok vannak. Iszonyatosan megnéznek. Csador nélkül, szőke, göndör. Micsoda csudabogár. Én meg mosolyogva nézem, hogy kuncognak össze a lányok. Na de mi is megnézzük őket, magasak, vékonyak, nagy, kerek szeműek, mások, mint az itteniek. A srácok közt is akad pár kimondottan helyes. A busz csigalassan megy, a sofőr lesi a kereket. Aztán félútnál egy teherautótól kér egy pótkereket, akkor mindenki le, kerékcsere. Aztán kicsit bátrabban mentünk tovább valahová a hegyek közé. Valahogy olyan végtelen hosszúnak tűnt az út, csak vártuk és vártuk, hogy megérkezzünk, de az út csak kanyargott völgyről völgyre. 7 óra körül volt, mire meglett a falu egy eldugott völgyben. Érdekes módon a falu nem annyira a völgyben, hanem onnan egy kb. 100 méterrel magasabban lévő fennsíkon van. lépcsőzetesen művelik a fennsíkot, haragos zöld a gabona a földeken. Na de most nem érünk rá nézelődni, kezd sötétedni, keresünk gyorsan egy olcsó szállást, meg valami vacsorát. Együtt megyünk az indonéz párral, jobb árat tudunk kialkudni együtt. Rengeteg a vendégház, de mind megkéri az árat, így sokat megyünk, mire a falu szélen megtaláljuk a Khasmiri vendégházat, azt mondják ez itt a legolcsóbb. Megalkudunk fejenként 300 rupiba vacsorával és reggelivel együtt. Guggolós WC, hidegvizes tus de egy éjszakára jó lesz. A vacsorát főzik máris. A menü a szokásos, rizs, dal (bab vagy lencse), meg párolt spenót, aminek nagyon megörültünk, végre nem krumpli. Meg kell állapítsuk, hogy mi ott a fejlett országokban nagyon el vagyunk kényeztetve. Sok-sok zöldség és gyümölcs meg hús, míg a világ legtöbb országában valami gabona a legfőbb étel: búza, rizs, kukorica, némi babbal, esetleg krumpli, káposzta. Nem sokan esznek gyümölcsöt, míg mi igyekszünk naponta többször is enni. És nincs édesség olyan sokféle. A desszert a nyugati világ luxusterméke. De mi nagyon éhesek vagyunk, jó ízűen megesszük a vacsorát, aztán alvás. Holnap körbejárjuk a falut, aztán kitaláljuk hogyan jutunk vissza Diskitbe, mert vasárnap lesz, nem jár busz. A helyiek szerint nem tudunk visszamenni, de mi ezt nem hisszük el. Mindig van megoldás.