Családlátogatás

Május 10.
Reggel 5-körül megszólal az imára szólítás az utcai hangszórókból. Utoljára Egyiptomban ébredtem erre minden hajnalban. Nagyon hangos. Reggeli után beugrottunk a helyi internetezős helyre, most már 5-6 napja próbálunk netet találni reménytelenül. A szállásokon nincs, vagy nagyon lassú, a netezős helyek bezárnak mielőtt odaérnénk, vagy zárva vannak. Ha meg találunk, akkor használhatatlan lassú. Végre itt sikerült találni egy működő gépet, kocka monitor, ócska, régi gép, abból is csak az az egy, ami a pultosnak van. Megtudtuk, hogy a pár évvel ezelőtti árvíz elvitte a kábelt is, azóta nagyon lassú a net, csak mobilnet jön, más nincs. Ezért nincs több gép, hiába a boxok, egy gép megy csak egyszerre. Évtizedeket kell visszalépni, ha eltűnik a net. Marad a szó, a könyv ha nincs más információforrás. Jassir, a szomszéd haverunk, elmenekülve a családtól a több napos lagzi után örömmel lett az idegenvezetőnk és vitt körbe minket a tó körül fel egy haragos zöld füves angol kertbe, virágokkal szegélyezve. Innen nagyon szép volt a kilátás a tóra, meg egy hatalmas golfpályára. Közben megtudtuk Kashmír történetét is. Az őslakosok hindik voltak nagyon régen, aztán jöttek a muszlimok, és elterjesztették a vallást. A felszabadulásukkor Gandhi meg a muszlim vezető megállapodtak, hogy Kashmir lesz India önálló muszlim része, és ki is telepítették a hindukat. Pakisztán is része volt Indiának, csak a brittek kivonulása után alakult az ország. Aztán némi fenyegetettséget éreztek Kashmírban, ezért segítséget kértek Indiától, akik aztán elfelejtettek hazamenni. Ismerünk ilyen történetet mi is. Az úton ahogy jöttünk ide rengeteg laktanya volt. Mondhatni több száz kilométeren át, és az országúton végig kisebb-nagyobb katonai bódék sorakoztak. A kasmíriak többsége önálló államot szeretne, ami most 3 országra szakad: Kína, Pakisztán, India. Gazdag a vidék, értem én, hogy miért ragaszkodik hozzá mindenki. Nemrég voltak választások, megpróbálják az elzavart hindiket visszatelepíteni, de hogy a házukat visszakapják-e, kétlem. Kemény sztori, remélem sikerül a békés megoldás, egyenlőre jó úton vannak. A kis helyi kirándulásunk közben megnézzük a buszt, sajnos a hágó még zárva van, nem tudunk Leh-be átmenni, és jó eséllyel 25-e előtt nem nyitják meg. Opciók a repülés, ami jó drága, vagy maradunk itt a környéken, és elmegyünk egy több napos túrára. Kigondoljuk. Elmeséltük Jassirnak, hogy van egy meghívásunk egy családhoz Kulmarba, amire nagyon meglepően reagált. Azt mondja az a falu a környék terrorista központja, nem érti kik ők, miért hívtak meg minket, nagyon aggódott. Kitaláltuk, hogy felhívja őket, kicsit rendőrt játszva megpróbálja leellenőrizni miféle emberek. A lelkünkre kötötte, hogy semmifélképp ne maradjunk éjszakára. A telefonon úgy tűnt neki, hogy rendben a család, azért meghagytuk neki a telefonszámokat, mi meg elvittük az övét, és megbeszéltük, hogy este beszólunk, hogy visszaértünk. Kivitt minket az állomásra, irány a vonat, a professzor meg majd jön ki értünk kocsival. A vonat kicsit extra kaland lett. Pont vizsganap volt a városban, ezért a vonat tetejére is jutott utas, viszont a vonat addig nem akart továbbmenni, míg le nem jöttek. Így mi bent test a testhez simulva izzadtunk össze egy órán át, amíg állt a vonat, meg még egy órát, amíg ment, de csak lassan ment, mert lógtak az ajtóban és persze maradtak a tetőn is. A vonaton Gabi összecimborált két forró fejű sráccal. Egy idő után némi politika is szóba került, és hát ők könnyeden felkapják a követ az útról, ha épp indiai katonákat lehet megdobálni. ők is független államot akarnak, nem kell nekik Pakisztán sem. Megértem, tényleg látszik a házakon, hogy ez itt egy gazdag vidék. Szorgosak, dolgoznak, nem akarnak mást eltartani. Megérkeztünk végre, és már ott vártak ránk. Olyan sokan jöttek ki értünk, hogy alig fértünk be a kocsiba. Persze csak férfiak. Próbáltak meggyőzni minket, hogy maradjunk éjszakára, és azt gondolom tényleg teljesen rendben vannak ezek az emberek. Lehet terroristák, de velünk nagyon kedvesek, figyelmesek, előzékenyek. Mondtuk, hogy biztos nem maradunk, és nem erőszakoskodtak, megértették. Megbeszéltük, hogy inkább találkozunk még egyszer Srinagarban, utazzanak ők, nekik könnyebb, biztonságosabb. Adtak egy sim kártyát is, így tudunk majd egyeztetni. Ahogy megérkeztünk a házhoz, bevezettek egy szobába minket, leültünk a földre, és máris jött egy kis csoki, magok. Én rögtön bontottam a csokit, ez itt ritkaság, feltörtem és kínáltam körbe, hadd örüljenek a gyerekek, asszonyok. A szobába bejött szépen lassan az egész család. Öregek, fiatalok, a nagypapa, mindenki ott ült körbe. Mellettünk egy srác és egy lány, ők nagyon jól beszéltek angolul. A srác nemrég fejezte be az MBA-t, a lány angol irodalmat tanult, most végez. Cseréltünk is e-mail címet, Facebook nevet. Szimpatikusak voltak, kedvesek, kiváncsiak. A srác szólt, hogy nem kell megköszönni és elnézést kérni, vendégek vagyunk, nekünk mindent lehet. De én sokat tévedtem, mert nem tudtam nem megköszönni mindazt, amit kaptunk. Hozták a terítőt, sült csirke, saláta. Mi ettünk, ők néztek. Kellett némi idő, mire megszoktuk, hogy 20 ember nézi, ahogy eszünk, de azért az éhség és a kedvességük segített. Kiderült, hogy öt család van itt nagyjából, öt testvér. Mindegyiknek van a faluban háza, pár üzlete. A professzorunknak gumis boltja van. ők a falu elitje. Amint befejeztük a kaját elkezdődtek a fotózások. Ha 100 kép nem készült rólunk, akkor egy sem. Együtt, és külön, ülve és állva. Mindenféle osztásban. Beszélgettünk a vallásról is. Kicsit kemény voltam, de jól vették. Mondtam, hogy nem hiszek vallásban, én minden embert szeretek vallástól függetlenül. Nem szeretem a vallást, mert csak háborút okoz. Én a békében hiszek. Kicsit erős volt talán, de belekötni nem igazán lehet szerintem. Beszéltünk az utazásról. Mondtam, hogy mi nem vagyunk gazdagok, de én nem veszek drága ruhákat, nem hordok ékszereket, mi utazásra spórolunk, és népeket megismerve gazdagodunk. A lány mellettem rögtön megértette miről beszélek, és hálálkodott a gondolatért, hogy ez mennyire inspirálja máris, és örökre megjegyzi. Eszembe jutott, hogy óvatosnak kell lennem, mert ha túl erős motivációt kap a gondolkodásra és önállóságra, lehet kemény élete lesz ebben a világban. Fél nyolc körül szóltak a férfiak, hogy indulnunk kell vissza. Utolsó képek, ölelések, szerintem abban a házban fehér ember még nem járt és jó eséllyel nem is fog. Mi is nagyon boldogok voltunk, nagy szeretettel vettek körbe minket. Elvittek kocsival egy csomóponthoz, ahol betettek minket egy taxiba. A taxis rendszámát és telefonszámát felírta a prof, aztán felhívta Jassir-t is, neki is megadta az adatokat, és megígértették velünk, hogy felhívjuk őket, amint megérkeztünk. Az úton elgondolkodtunk, hogy most akkor félnünk kellene-e vagy inkább csak nagyon kibiztosítják a helyzetet, hogy nehogy tényleg valami baj érjen minket. Úgy éreztük nagyon vigyáznak ránk, és hogy ez mennyire nekünk szól, hogy tényleg szükséges volt-e, sosem fog kiderülni. Mi mindenesetre mindig biztonságban éreztük magunkat. Sofőrünk meg annoyira megijedt tőlünk, úgy vigyázott ránk, hogy csiga lassan ment. 50km 2.5 óra alatt. Mindenki hivogatott már minket is meg a sofőrt is, hogy megérkeztünk-e már. Fél 11-re végül megérkeztünk, a szállásadónk, Jassir és haverjai kint ültek a kapuban és vártak minket. Megmutattuk a képeket, beszélgettünk, aztán vödrös tus majd zuhantunk az ágyba. Ma is komoly kalandjaink voltak.