Május 21.
Egy koreai, egy holland és egy új-zealand-i pár lesz az utitársunk a következő két nap, ők jönnek velünk a kocsival a Pangong-tóhoz. Gyorsan megbeszéljük ki merre járt a környéken. Jót nevetünk, amikor kiderül, hogy a holland srác pont úgy járt a baby trekkel, mint mi. első nap a kék túrát csinálta, a második nap ő is a gyakorlóterepen kötött ki, csak őt átengedte az őr a bázison, minket meg nem. Ezek szerint elég egyszerű elrontani, igazán kitáblázhatnák, de végül is nem volt baj, nagyon élveztük az alternatív túrát. Ma kényelmes ülésben ülünk, mindenki egy ülésen egyedül, nagy a luxus. 5 órás út vezet a Pangong tóhoz, a világ 3. legmagasabb autóval járható hágóján (Chang La) át 5320 méter magasan, de ez a legmagasabb hágó, ahol a katonák teával kínálják meg az arra járókat! Igazándiból szerencsénk volt, hogy épp pisilnem kellett és megkértem a sofőrt, hogy álljon meg, mert így pont a katonai tábor bejáratánál álltunk meg. Tálcán hozták nekünk a teát meg a kekszet, kerámia WC volt, ráadásul WC papírral, ami itt nem tartozéka még a szállásoknak sem. Kicsit később megjelent egy nagyon fiatal, mosolygós tábornok, okos ember, jót beszélgettünk. ők építik az utat a tóhoz, a tó tulsó fele már Kína. Nem lehet semmilyen csónakot használni a tavon egyenlőre, de remélhetőleg hamarosan megváltozik ez, és lazulnak a szabályok. Szerintem annyira nem baj ez, legalább tiszta, érintetlen marad a tó. Sok éve béke van ezen a határon. 6 hónapot állomásoznak fent a hegyen, 6 hónapot lent a völgyben. Azt mondta másfél év alatt megcsinálják 2 sávosra az utat a hegyen (110 km), de ezt kicsit nehezen hisszük el. Sziklás, meredek hegyoldal, nem megy ez olyan könnyen. Az út érdekes tájakon megy keresztül. Láttunk puha homokos sivatagot fent egy magas völgyben, a másikban meg egy folyó folydogált zöldre varázsolva a kietlen táj egy kis darabját. Szerencsére az elmúlt napok túrája hozzászoktatott minket a magaslathoz, azon kívül, hogy sokat kell vizelnünk, más tünetünk nincs. A koreai viszont rosszul lett, hányt, kivörösödött, nehezen vette a levegőt. Kiderült, hogy ő repülővel jött Leh-be, nem várt 1-2 napot aklimatizálódni. Lassan ereszkedünk lefelé a tóhoz, ami 4267 méter magas völgyben van, körben 5000 méter magas csúcsokkal. A tó 150 km hosszú és 5-10 km széles, pont a Balaton duplája. A színe iszonyatosan mély kék. Ahogy süti a Nap a barna sziklákat a háttérben, eszméletlen színeket varázsol elénk. Az idő kezd zordra váltani. erősen fúj a fagyos szél, a Nap hiába süt, nem melegít. Az összes ruhánk rajtunk van mikor elindulunk sétálni a tóparton. De előtte kerestünk szállást a kis faluban, Spangmik-ban. Pár ház az egész, mindenhol vendégház, meg sok sátor felállítva. Persze melegvíz nincs, fűtés sem, de szerzünk sok plédet, nem lesz itt gond, hálózsákunk is van. A végén úgy bebiztosítottuk magunkat, hogy az éjjel nem győztük ledobálni a plédeket. Annyira mégsem volt hideg.
India
Tea a Tábornokkal
Baby trek 2.
Május 20.
Nesze nekünk autentikus élmény, semennyit sem bírtam aludni az éjjel. A jó kis házi készítésű matrac olyan kemény volt, hogy zsibbadt a vállam folyamatosan, meg hideg is volt, meg zörögtek az ablakok az éjszakai viharban. Gabi sem aludt túl sokat. Reggel felpattan, öltözünk, pakolunk, egy kanna forró víz már vár ránk a „csodás tusolónknál”. De pont jó, elég reggel ennyi. A kéményből már jön a meleg és a füst, készül a reggeli, isteni házi sárgabaracklekvár, a nagypapa főzte. Mintha otthon lennénk, nagyon jó volt. Nem kenyérrel ettük, hanem frissen sült chapati-val, lapos kenyérrel. Meg végre kipróbáltam a sokszor hallott helyi teát vajjal és sóval. Hát mit is mondjak, elég bizarr. Mintha olvasztott vajat inna az ember melegen. De azért megittam, azt mondták az itteni zord időben jó, gondoltam akkor nekem is jó lesz a mai túrára. Irányba tettek minket, hogy merre a baby túra ösvénye, mert mégsem végig az autóút az, hanem van gyalogút is, levágva az azsfaltút nagyobb kanyargóit. Akkor irány Hemis, a következő falu. Fütyörészve indulunk neki a kellemes reggeli hűvösben, semmi kihívás, ma sima terepen megyünk végig, laza napunk lesz. Legalábbis így terveztük, de persze megint nem úgy alakult, ahogy akartuk. Pedig ezúttal nagyon figyeltünk, hogy ne térjünk le az útról, és Hemis-ig nem is volt gond, élveztük a könnyű sétát a néma tájban. Hemis-ben ittunk egy teát egy nagyon puccos vendégháznál. Ott 2500 rupi egy éjszaka, nem tudom mi van itt, nagyon elrugaszkodottak az árak. Aztán valószínűleg itt rontottuk el az utunkat, de ez sosem fog kiderülni. Persze kitáblázva nincs semmi, aki épp arra járt, mind megkérdeztük merre az út, de az utolsó kamionsofőr lehet nem jól tudta, vagy nem jól mutogatott, de ő volt az utolsó ember, akivel találkoztunk, aztán órákig semmi. Menetközben kezdett gyanús lenni az útvonal, mert megint keskeny, egy-két cipőtalpnyi széles, sokszor meredek ösvényen jártunk, megbeszéltük, hogy ez ugyancsak nem lehet a baby túra. Ellenben a táj szép volt, annyira nem is volt nehéz a terep, kb. az irány is jó volt, nem aggódtunk. Gyűjtöttünk szép, vörös, meg mindenféle színű követ, néztük az éppen nyíló kis virágokat, csodáltuk a nagyon vékony, palalemezszerű törmeléket lefolyva a hegyről. Kerestünk köztük fossziliákat, találtunk is pár növényi lenyomatot. Élveztük a túrát. Végül leértünk egy völgybe, miről azt hittük, hogy itt lesz a falu, a túra vége. Felbukkant egy katonai bázis. Gondoltuk jól kiszúrtak már messziről, láthatják, hogy turisták vagyunk, nem hinném, hogy ők olyan ijedős félék lennének itt a pakisztáni-indiai-kínai határon, na meg a gyalogút is erre vezet, biztos más is járt már erre. Leérünk, kijön a katona a bódéjából, persze nem beszél angolul, de mondjuk hová igyekszünk, kérdezzük merre az ösvény. Mutat jobbra, ok, hát akkor menjünk arra. De persze az út elágazik fel a hegyre, a másik meg a völgybe. Találkozunk az elágazásnál egy másik katonával, dossziéval a hóna alatt, a lenti útra bök. Megyünk szépen a lánctalpak taposta úton, a hegyen felírat: „Ide lőjj!”, meg mindenféle gödrök, árkok mindenfelé. Ezek szerint sikeresen betévedtünk egy katonai gyakorlóterepre. Persze ezen az úton is egy katonai kapu, megállítanak és visszafordítanak minket. A völgy minkét kijáratát ügyesen lezárták, értem én miért, de mi meg látjuk, hogy a kis katonai telep mögött ott a főút, csak át kellene jutni a laktanyán valahogy. Igazándiból alig vannak páran, nem történik semmi, igazán átkisérhetnének. De nem, a kapuból az őr visszaküld bennünket. Angolul sajnos ő sem tudott, ez kissé lekorlátozta a kommunikációs lehetőségeket. Egy út maradt, fel a hegyre. Na itt kicsit bemorcosodtam, kicsit elfáradtam, ezek meg itt szórakoznak velünk, még nem tudjuk, mennyi idő lesz kijutni a völgyből. Gabi elkéri a hátizsákom, viszi mindkettőt, látja rajtam, hogy kell némi segítség. Felérünk a hegyre, és kiderül, hogy nem igazán van onnan járt ösvény, vagy lejárat. Ez egy plató egyetlen feljáróval, ahol felmentünk, körben meredek szikla. Látjuk a betonutat lent, legalább egy órát kavargunk fent, keressük a lejáratot, de csak helikopter leszállót találunk. Végül azért találtunk egy „vállalható” meredekségű lejtőt. Lementünk és kijutottunk az útra végre. Keresünk egy kilóméterkövet, egyik irányba 18 a másik irányba 4 km-re van falu. Stoppolunk is, de az a pár autó mind tele van, ami elmegy mellettünk. Nekünk minden irány jó elsőre, de alapvetően Leh-be kellene visszajutni. Sétálunk a közelebbi falu felé, de aztán felvesznek. A faluban keresnénk boltot, de még mielőtt elértük volna, jött egy busz ami Leh-be megy, felpattanunk. Majd eszünk Leh-be. A busz nagyon durván tele volt. Ahhoz, hogy mi ketten felférjünk a sofőr melletti egyszemélyes ülésre, egy srác beül a sofőr mellé. 21 ember a 11 személyes kisbuszban. Nem tudom mit szólna egy ilyenhez egy európai rendőr. Nem túl kényelmes másfél órás út alatt visszaértünk Leh-be. Ettünk a kedvenc, olcsó, tibeti kajáldánkban, majd kerestük a megoldást, hogyan juthatunk el olcsón a Pangong tóhoz. Busz csak hetente egyszer jár, faluközi kisjeep sincs, így turista jeep-el kell menni, ami a legdrágább megoldás, de nincs más. Találunk egy többinél olcsóbb, 6 személyes taxit a 3. utazási irodánál, befizetünk, holnap reggel 8-kor indulunk, alszunk a tónál, másnap jövünk vissza. Este az internet, mint mindig, megint akadozik, hagyjuk a csudába. Fürdünk egy jót a forró vízben, hulla fáradtan zuhanunk az ágyba. Ez a baby trek valahogy nem akart nekünk összejönni, de mi nagyon jót túráztunk így is.
Baby trek 1. nap
Május 19.
Nem aludtam túl jól. Biztos izgatottan vártam a túrát. Nyolckor már úton vagyunk a buszpályaudvar felé hátunkon egy-egy kishátizsákkal. Az iránytaxis hallja ahogy kérdezzük a buszokat, Ő 9-kor indul Likir-be, busz áron megy, 10-re ott van. Nagyon jó. Akkor még itt meg is reggelizünk. Ahogy elindultunk a sofőr bekapcsolta a lejátszót és elkezdett a CD-vel együtt mormolni, énekelni az imát. Menet közben a többi utas is csatlakozott az imához, így egy órán át hallgathattuk őket. Elég monoton, de mégsem volt zavaró. Elindultunk gyalog Likirből, azt mondták nem lehet eltéveszteni, de mi már a faluban elég nehezen találtuk meg merre is kellene mennünk. Kérdeztük a falusiakat, mutattak egy útra, elindultunk arra a sziklahegyek felé. Közben az út elágazott, mi meg tippeltünk. Gondoltuk, hogy minden út oda vezet, de persze mint később kiderült, tévedtünk. Egy nagyobb elágazásnál egy kék nyílat láttunk meg egy sziklára festve. Ez csakis a turistáknak szólhat, nem hinném, hogy a falusiaknak lenne felfestve. Sőt mi több, ez csakis a baby trek lehet, nem megy erre semmi más út. Mi nagy bátran elindultunk, megyünk jó sokáig, és az út kezd egyre meredekebb lenni. Aztán időnként kézzel segítve kell mászni, nem ez lesz a baby trek, azt családosoknak ajánlják, márpedig ez nagyon nem olyan. Hallgatjuk a csendet, nézzük a végtelen sziklahegyeket, számoljuk az állatokat. 3 gyík, 1 bogár és 3 muslincaféleség lett a napi termés. Ezen kívül láttunk még 6 hosszú szőrű hegyi tehenet egy tisztáson. Miután rájöttünk, hogy fogalmunk sincs hová megyünk, kicsit eljátszottunk a gondolattal, hogy mi lesz ha ránk esteledik. A kaja kicsit szűkös, de a 4 liter vízzel sokáig kihúzzuk, hoztunk egy hálózsákot is, annyira nincs hideg, nem lehet bajunk. Láttuk azért, hogy két hegylánccal arrébb van a nagy, széles völgy, ahol a föút megy és ahol a kisvárosok vannak. Na persze toronyirányt képtelenség lenne lemenni, mert nem látni előre hol van egy meredek sziklafal, szakadékos völgy. De azért előbb utóbb lejutnánk. Eldöntjük, hogy ha 4-ig nem változik a helyzet, megpróbálunk toronyiránt lejutni a völgybe. Azt is eldöntjük, hogy nem vakmerősködünk, nagyon meredeken nem megyünk le és sötétben sem fogunk sétálni. Miután lebeszéltük a lehetőségeket nyugodtan mentünk tovább és kíváncsian vártuk, vajon hová megy ez az út. Amíg jel van nem igazán kell aggódni, az út vezet valahová ember lakta helyre. Mindeközben fantasztikus hágókon mentünk keresztül olyan 3800-3900 méter magasságban. A Nap tűzött, hűvös szél fújt, csend és béke a tájon, és az erőnlétünk is sokat javult az elmúlt két nap, már nem zavar a magasság. Aztán egyszer csak felbukkan egy völgy házakkal és az út is ereszkedik lefelé. Na akkor együk meg a másik banánt is és a vízzel sem spórolunk tovább, nem lehet gond ezután. Leértünk a kb. 5 házból álló faluba, megkérdezzük, hogy akkor hol is vagyunk. Sasoche a falu neve. Kérünk madzagot is, mert útközben Gabi bakancsa megadta magát, és levállt a talpa. Lejárta a talpát is. Kapunk madzagot, reméljük kibírja a mai napot és valahol találunk ragasztót, ami helyi szinten, faluban akár negy kihívás is lehet. A következő település Yangthang, kb. 2 óra járásra aszfaltos úton. Megyünk a végtelen kanyargós úton, ember, autó sehol. Csak reménykedünk, hogy két óra múlva felbukkan valami a hegyek mögül. Yangthang már rajta a térképen, gondoltuk egy rendes nagy falu bolttal, szállással. De nem. 10 házas falu, bolt nincs, de vendégház van. Már láttuk a falut, mikor egy autó jött. Megállítottuk, mondták igen, ez már az a falu, és van is egy vendégházuk, keressük meg őket. Keresnek ragasztót is a cipőhöz. Kiderült, hogy ez itt egy rendes túraútvonal az aszfaltos úton, valószínűleg ott kellett volna jönnünk, és általában Yangthang-ban szállnak meg az emberek. Na ezt a helyiek is tudják, fejenként 800 rupit mondanak a szállásra vacsorával, reggelivel. Fogjuk a fejünket, összesen tudunk ennyit fizetni, 1000-ben megállapodunk. Kicsit pofátlanok, egy szoba földön matraccal és kész. A vacsora rizs, bab meg krumpli. Meleg vízet kapunk mosdani kis vödörrel és kész. A fürdőszobának nevezett valamiben egy lyuk a földön és ennyi, a WC is hasonló. Persze az összes vendégház ennyit akart kérni, nem véletlen olyan takaros, nagy házak vannak itt. Na de jó lesz, kapunk teát, extra takarót, nem lesz gond. A vacsorához leülünk egy nappaliféleségbe. Mindenki matracokon ül törökülésben a földön, a fogatlan déditől kezdve mindenki. A nagypapa épp az imáját olvassa, a menyek a babáikat intézik, meg minket szolgálnak ki. Hűvös van, mindenki beöltözve. Nem túl mókás erre az élet. Vacsora után csodás fürdőt veszek, Gabi lemondott efajta örömökről ma estére. Akkor irány az ágy, itt nincs mit tenni sötétben.