Author Archives: judit

Tai Chi, tojásos kávé, éjszakai piac meg ilyenek

Reggel, mikor felébredtem már 13 komment várt. Hogy én ettől milyen boldog lettem. Nagyon örülök, hogy ilyen sokan még mindig napról – napra követitek az írásaimat, ami időnként elég kusza a fáradtságtól és a rengeteg új élménytől. Persze sok ember egyszerre olvas el 2-3-4 napot, kinek hogy van ideje. És sokan már nem olvassák, és ez is természetes. Mindenkinek megy a mókuskerék otthon, sodorja az élet, ez pedig a feledés homályába merül. Szóval nagyon megleptetek, nagyon jó érzés. Estére még további 8 komment érkezett, azaz 21-en olvastátok el 24 órán belül a bejegyzést.

Na de akkor jöjjenek a mai ajándékok, mert már minden megtörtént, amit akartam, miközben annyi új dolog történt még ma is.

Reggel korán kelek, mert időben oda szeretnék érni a Tai Chi órára, így már 15 perccel korábban a megjelölt helyen kóválygok, de sehol senki. Elég pontos helyet kaptam, nem értem mi van. Több embert is leszólítok, de persze a Tai Chit sem tudom úgy mondani, mint kellene, ezért a telefont mutogatom, hogy jelezzem, hogy mit szeretnék, de itt erről senki sem tud. Eljön a fél 9, és még mindig semmi. Írok a Messengeren az embernek, hogy itt vagyok, de sehol senki. Válaszol pár perc múlva, hogy menjek körbe a tavon és keressek fényképező embert. Na mármost Vietnámban állandóan, mindenki fotózik, így hát elindulok a tó körül, le is szólítottam egy idősebb embert fényképezőgéppel a nyakában, de ő sem az. Meg hát gondolom nem egyedül van Tai Chizni. Megyek tovább, és végre meglátok fekete meg fehér selyem Tai Chi ruhába öltözött embereket. De messziről is látszik, hogy egymással szemben vannak… márpedig a Tai Chi nem páros műfaj. Azért odamegyek, és kiderül, hogy őket keresem, és hogy valami magazin számára készülnek fotók, ezt próbálta a csajszi leírni nekem, mert közben kiderült, hogy ott a lány is, akivel üzengettem eddig. Azt sem tudtam eddig, hogy lány. Na de megkerültek. Lesz edzés, a többiek is itt vannak, visszamegyek egy másik lánnyal a gyülekezőhelyre. Páran már melegítenek.

Az edzés kvázi önálló gyakorlás volt, de persze összeálltunk, mint otthon is, és együtt csináltuk
Mindenféle stílus volt: Jang, Chen, kardos
A Mester, a kép bal szélén, ment körbe és mutatott, segített.
Igazándiból azt mondtam, hogy szeretném felvenni, ahogy a mi gyakorlatunkat csinálják, mert egy csomó rész eltér, de a Mester úgy értette, hogy csoportképet szeretnék és azonnal odarántott mindenkit. A Mester a bal oldalamon van.
Ez az ember egy hős. Nem csak azért, mert míg mi egy csomót beszélgettünk, pihentünk, addig ő folyamatosan gyakorolt, hanem mert egy éve azt mondták neki, hogy fél éve van, rákos volt, műtötték… 8 hónapja jár edzésre, 45 kilóról 56-ra felszedte magát és eszméletlen, milyen gyorsan megtanult mindent. De persze tényleg rengeteget gyakorol. Ezt a Mester mesélte… én meg Vicáról áradoztam neki.

A Mester egészen kicsi kora óta atletizál, mint harcművész. Korábban más ágazatokkal is foglalkozott, nem Tai Chival kezdte, de nem volt kemény Kung Fu harcos, mint a mi Mesterünk otthon. Mutatok videót, az otthoni Mester egyik bemutatóját… nagyon elégedetten bólogat, hogy mennyire jó. Azt hiszem kicsit meglepte a dolog, szerintem nem gondolta volna, hogy Európában is vannak ennyire profik. Egyébként nagyon érdekes, ahogy mozognak, egy kicsit olyan táncos, nagyon finom kézmozdulatok vannak náluk, több a „hajlítás”, kicsit a szépségre mennek rá, ami nálunk otthon nem jellemző. Láttam a szemem sarkából, hogy a Mester nem javít, hanem inkább kíváncsian figyelte, hogy mit csinálok. Teljesen elfogadta, hogy dolgokat másképp csinálok. De aztán ahol elakadtam, ott mutatta tovább, és egyébként jól be is ugrott a dolog. Talán az első részben nem látszik annyi különbség, de a hátralépést például nagyon másképp csinálják. Majd megpróbálom felvenni videóra a következő edzésen.

A videón elöl egy másik Mester, ő még fiatal Mester, leginkább vele gyakoroltam. Mögötte az ember, a hős, akit emlegettem.

Nagyon kedves, jó hangulatú társaságba csöppentem. Pont mint mi otthon. Együtt, mint egy család. Mindenki közösen gyakorol, piknikezik, ha nincs kedve gyakorolni. Kint voltak a Mesterek gyerekei és feleségeik is. Jó 3 órát kint voltunk. Nagyon meleg szívvel, békésen mosolyogva váltam el tőlük. A Mesterrel beszélgettünk a Tai Chi energiáiról, hogy nem feltétlenül relaxál, hanem feltölt és boldogságot okoz.

Tai Chi után ott maradtam a parkban kicsit pihenni. Csabával és lányával 2 óra múlva találkozom a Harry Potteres kávézóban. Addig megebédelek. A kávézó aranyos volt, de a legjobb az volt, hogy társasoztunk párat. előbb egy párosítós kártyajátékot játszunk, és csúnyán alulmaradtam. Aztán viszont egy labirintusos, tologatós játékot játszottunk és nagyon szórakoztató volt. Megérkezett Lilla is, így megvolt a 4 fő. Lilla egy helyi állatrezervátumban dolgozik önkéntesként. Különösebb bemutatkozó beszélgetés nélkül elkezdünk játszani. Két kört játszottuk, az elsőt én nyertem, a másodikat viszont vitte Csaba lánya, Bee, de egyébként abban a körben én is beértem, szóval igazából csak lépéselőnye volt. Jót szórakoztunk, nekem kimondottan jól esett a szociális élet. Rég csináltam már ilyet. Csabáék elmennek edzésre, én pedig maradok Lillával. Elmegyünk sétálni egyet, találunk egy kedves teraszt és rendelünk egy fagyit, bár mi azt hittük innivalót rendelünk. De mi rugalmasak vagyunk, ha fagyi hát legyen fagyi. Az íz, amit oly keményen próbáltunk lefordítani, hogy milyen lehet, végülis csak az öntet volt a vanília fagyin… de inkább hívjuk tejfagyinak, mert szerintem vaníliát nem igazán látott.

Aztán Lilla főnöke is előkerült. Találkozzunk egy tojáskávéra.

A plüss patkány teljesen normális dolog egy állatrezervátum főnöktől. A tojáskávé pedig alul kávé, felette kevés sűrített tej és persze a tetején a krémesre kikevett tojás. Nagyon finom és laktató.
Vacsorára sült angolnás tésztát ettük. A kicsi csészében leveslé, aminek felét ráöntöttem.
Így néz ki összekeverve. Kaja közben Lilla hasa nem örült valaminek, így kaja után hazakísérjük. Pihenjen inkább.

Ketten folytatjuk utunkat, nem megyünk messzire, hamarosan kezdődik az éjszakai piac.

Le is zárnak pár utcát ilyenkor.
Minden van.
kezdődik a karácsony..
Milyen szép kis épület.

Estig elmászkálunk a piacon. Lilla közben jobban lett és csatlakozik hozzánk. Lett bambusz vizipapi, meg vettem magamnak olcsón túra felszerelést.

10 után érek haza, milyen gyorsan eltelt az idő. Jó kis nap lett, nem számítottam rá, hogy ilyen sokmindent látni fogok. Holnap lazítás lesz.

Categories: Vietnám | Tags: , | 8 hozzászólás

Az 50. nap, körbeértem

Mára annyi a program, hogy este visszamegyek Hanoiba. És igazából nem is nagyon történt más.

A reggel után visszafekszem, ilyet már nagyon rég csináltam. Egyébként is szemerkél az eső, szomorkás idő van, Vietnám szomorú, hogy elmegyek, így strandolás sem lesz. Szóval szunyókálás után kapcsolgatom a TV-t, ilyet is rég csináltam… és akkor a Planet Earth-ön Attila, a hunról van egy műsor. Ezt nem hiszem el. Itt vagyok Vietnámban egy szigeten, és Attiláról, meg a hunokról nézek angolul egy dokumentumfilmet. Mindenesetre érdekes volt, régen tanultam már, ki emlékszik mindenre. Persze megszólalt magyar ember is, azt feliratozták, meg voltak felvételek Budapestről. Nagyon vicces élmény volt. Aztán elindulok sétálni.

Kávé, mangó smoothie, ajándék mini waffle a törzshelyemen. Na jó, a kávét már félig megittam.
Csokis croissant a francia pékségnél kilátással.

Aztán betoppan az örmény – amerikai pár, akiknek tegnap ajánlottam ezt a helyet. Volt velük egy ausztrál srác is. Így délután elbeszélgetünk a nyelvekről, akcentusokról, utazásról. A két fiú valami nyelvi hülyeségen elkezdett kakaskodni, az örmény lánnyal nézünk rájuk, hogy akkor váltsunk témát. Az amerikai (vietnámi származású egyébként) srác volt, aki nem akart engedni. Egy idő után rájuk unok, inkább sétálok egyet az esőben a parton. Ki tudja mikor látok tengert legközelebb.

Nem akartam embereket fotózni, de elég sokan voltak a vízben a szemerkélő eső ellenére. Igazából kellemes a víz, kijönni nem jó csak, így nem is jöttek ki.
Visszamentem a törzshelyemre egy burgerért.
Nagyon barátságos hely, és a csajszi is nagyon kedves.

Most, hogy visszaértem Hanoiba és nagyjából véget ért az utazásom (kedden indulok haza, szerdán reggel érkezem majd), azt szeretném kérni tőletek, hogy amikor ideértetek az olvasásban, akkor írjatok egy kommentet, hogy tudjam ki olvasta a blogot. Kérlek benneteket, hogy írjátok alá a neveteket, hogy be tudjalak azonosítani benneteket, mert email alapján nem mindenkit tudok, hogy kicsoda. Kíváncsi vagyok, hogy hányan értek a végére a történetnek. Nem baj, ha csak pár hét múlva érsz el idáig, akkor is írj kérlek. Köszi szépen, és természetesen jelentkezem még a következő napokban is, de azért már sokminden tényleg nem fog történni.

Na alszom gyorsan, mert már éjfél, és reggel korán kelek, mert fél 8-kor indulok Tai Chizni.

Categories: Vietnám | Tags: , , | 68 hozzászólás

Korall a kis szigeteken

Kezdjük azzal, hogy ma nem történt semmi őrültség. Rendes, ügyes kislány voltam, nem csináltam semmi hülyeséget.

Reggel a szállásadó elég szarul néz ki, dengue-láza van, ez egy szúnyogok által terjesztett betegség, ami ilyen dzsungeles területekre jellemző, elég veszélyes tud lenni. 38 fokos láza van, megy dokihoz. Aztán este is ment, mert erre általában infúziót adnak valamiért. Szóval jó óvatosnak lenni a szúnyogokkal.

A busz pontosan jön értem, szedi össze az embereket, és viszi az irodához. Több túra is indul, nagyon komoly, nagy cég ez a John’s Tours. Saját buszai vannak, aztán később kiderül, saját hajóik is. Mindenkinek céges pólója, mondjuk az egy túraszervezőnél alap. Jól beszélnek angolul, névlista, minden van, szervezetten megy minden. Fél 10-re érünk a kikötőbe, aztán irány az első sziget.

A kikötő felé elmegyünk egy szellemváros mellett. Ilyen volt a M0-ás lakópark is egy ideig. Na ez valszeg kovid előtt elkészült, és állt üresen 2 évig. Nagyon bizarr ez így, mintha valami hatalmas makett lenne. Legalább 5-8 utca.
Ráadásul az egész design nem illik ide. Nagyon európai, tökéletes parkok, sehol egy árus, még ami nyitva van, az is olyan tökéletes… aztán az utolsó ház mellett egy szemétdombbal díszített földesút, majd a szokásos, szegény bádogváros. Erős a kontraszt.
Pár kép a kikötőről, amíg a hajón várakozunk az indulásra. Elég nagy hajónk volt, 2 szintes. Ott hátul pedig egy kabinos felvonó, ami pár szigeten keresztül átmegyek a közeli nagyobb szigetre, ahol vidámpark van.
A hajó konyhája. Már készül az ebédünk.
Halászhajók
Meg persze a piac mögötte.
De a hajóról is történik a biznisz.
Nagy tételben is.
Hátul a felvonó, előtte meg egy hatalmas építkezés.
Néhány úszó ház
Meg a falu a parton
Az első korallnézős helyünk. Megkapjuk a határokat, a szikla túlsó oldalára nem mehetünk, ott nagyon erős az áramlat.

Remélem nem vártatok tőlem víz alatti képeket. Sajnos nem készültem vízhatlan tokkal, így nincsenek képek. De kerestem nektek egy YouTube videót:

Az első sziget a Fingernail, azaz Ujjköröm-sziget: https://youtu.be/i4LsKXTNkk8 Itt megetették a kishalakat, így ott úsztak el mellettem 10 cm-re. Nagy élmény volt. Nagyon aranyosak voltak. Mélyebben voltak nagyobbak is, 10-15 centisek. A korallok inkább nagyobbak és kissé egyfajta színűek voltak. ebből a szempontból nagyon el vagyok kényeztetve, mert Panamában a Bocas del Torrónál olyan korallokat láttunk, mint amiket a mesékben rajzolnak. Nagyon sokfajta, nagyon színes, tele kishallal. Ez nem volt annyira színes, viszont jóval nagyobbak voltak. És a kis halak közt lebegni hatalmas volt.

Sajnos megint kell, hogy panaszkodjak, mert számomra döbbenet és iszonyatos, hogy ott úszik a nejlonzacskó, a sebtapasz, a hungarocell bogyó, a papucs és a maszk a vízben. Próbálok úrrá lenni magamon, hogy ne pattanjak ki azonnal a vízből, mert kicsit azért olyan, mintha a szeméttelepen úszkálnék. Nagyon sajnálom a halakat. És vajon akkor mennyi mikroműanyag van a vízben, amit nem látok? Vajon az ebédre sütött hallal mennyi műanyagot eszek meg? Nagyon elszomorító, aggasztó, kicsit undorító is, nem akarom most itt túldrámázni, de én ilyet eddig csak filmekben láttam. Igazán megpróbálhatná az utazási iroda legalább azt a környéket kitakarítani, ahová a turistákat hordja. Nagyon beárnyékolja az élvezeti faktort, pedig tényleg nagyon szép a hely.

A második megálló a Shadow azaz Árnyék-sziget: https://m.youtube.com/watch?time_continue=45&v=_OS9GtBYPeE&feature=emb_logo Itt nem láttam szemetet, a korallok még nagyobbak, és itt az volt a nagyon állat, hogy a nagy sziklák kb 50-60 centire voltak csak a víz alatt, így nagyon óvatosan föléjük lehetett lebegni és nagyon közelről megfigyelni a részleteket. Itt halak nem nagyon voltak, szerintem a víz mélyebb is volt és a hullámok is nagyobbak, nem igazán kishal barát környezet.

Aztán jött a terülj, terülj asztalka: igazából pont, mint a legutóbbi hajókázáskor Cat Ba szigeten: sült hal szószban, tenger gyümölcsei saláta, főtt királyrák, tojás, rizs, leves, sült tofu. Én mondjuk a hal és a rizsnél leragadtam, meg persze némi fokhagymás víziparajnál, angolul Morning Glory, olyan mint egy bármilyen dinsztelt saláta. Ezt már sokszor ettem, nagyon finom.

Aztán irány a 3. sziget, ahová pihenni megyünk. Van nyugágy csak nekünk, csak most féláron 35k. Az végülis oké. Másfél órát maradunk a szigeten, eléggé borús az idő, én már nem fürdök, csak sétálok egyet, pontosabban sétálnék, de gyorsan kiderül, hogy ez itt egy kis öböl, de nem tudok tovább menni és ezúttal nem volt rajtam a vagányság. Sehol sem csinálnak rendes kávét. Nem értem a helyi erőt, ide hordják hajószám a turistákat tele nyugatiakkal, akik állandóan egy rendes kávét innának, azaz nem édesített tejjel. Nem olyan nagy varázslat lenne, de sehol sincs kávégép, és kávét sem árulnak. Mondjuk az áram nem egyszerű forrás a szigeten gondolom… iszok egy limonádét, és akkor a bárból bambulom a vizet az utolsó félórában. Mobilnet nincs.. de annyira nem is hiányzik.

Ekkora az öböl
Ez még a hajóról. Ott jobbra a csónak, azzal hordtak ki minket a szigetre.
Szépen megcsinált part egyébként.

Nagyjából senkit sem érdekel ez a hely annyira, hisz nincs itt más, csak egy strand. De ma már mindenki 2x volt vízben… minden túrának van egy kevésbé érdekes része. De nem baj, kaja után nyugiban eltelik az idő. Visszafelé viszont a hajón ezúttal nyugágyba fekszem és alszom is egy rövidet. Hazafelé minden ugyanaz, 5 körül iszom egy kávét a szállás melletti helyen, tegnap vettem a francia pékségnél vacsorát mára, így ma már nem megyek sehova. Kicsit fáradt vagyok. A szálláson megküzdök a szokásos minihangyákkal. Máshol is voltak már. Ez itt a helyi, drapp színű minihangya. Elég jól sikerült rendet tennem köztük és elmagyarázni nekik, hogy az ágy és az asztal tabu, a fal és a földön a sarki részeken tőlem mászkálhatnak. Egy kis samponnal nyomatékosítottam a határokat. Elkezdek pakolni, holnap ugyan csak este megyek, de délelőtt kicsekkolok, és úgy kell pakolni, hogy repülés kompatibilis legyen. Mivel esélyes, hogy holnap is egész nap ilyen borús lesz az idő, így nem biztos, hogy az 5*-ba visszamegyek, vannak jó kis parton lévő kávézók, mangólével és kávéval elleszek egész nap.

Ja, és még egy fontos hír. Szombaton reggel 8.30-10.30-ig Tai Chi edzésre megyek Hanoiban a Bach Thao tóhoz. Még az út elején megtaláltam a FB oldalát egy klubnak de annyira nem történt ott semmi én meg eljöttem Hanoiból, így el is engedtem. Aztán pár napja posztoltak valamit, amit megláttam és emlékeztetett rájuk és írtam egy üzenetet Messengeren. Válaszoltak, kértek engedélyt az igazgatótól, kaptam engedélyt a csatlakozásra. Szóval szombaton megyek. Remélem megtalálom őket, eléggé izgulok. Főleg, hogy kb egy hónapja egyáltalán nem gyakoroltam. (Lécci nem beárulni a Mesternek. Majd rájön ő magától, hogy mennyire nem gyakoroltam.) Én tudtam, hogy ez lesz. Bár a Mester kért, hogy gyakoroljak, mert ki fogok esni nagyon, de szerintem amilyen gyorsan kiesek, majd vissza is rázódom gyorsan. Mindenesetre jó azért, hogy legalább nem otthon a Mester előtt fogok először gyakorolni egy hónap után, hanem itt már kicsit elkezdek visszarázódni. Elvileg kedden is van edzés, arra is mehetek, de előbb jussak el szombaton, és derüljön ki, hogy tényleg ugyanazt gyakoroljuk. Chen stílus ez is… és a szombati óra egy nyitott, ingyenes óra. Szóval az valszeg kezdő lesz. Remélem nem lesz nagy égés.

Categories: Vietnám | Tags: , | 3 hozzászólás

Proudly powered by WordPress Theme: Adventure Journal by Contexture International.

%d