Reggel, mikor felébredtem már 13 komment várt. Hogy én ettől milyen boldog lettem. Nagyon örülök, hogy ilyen sokan még mindig napról – napra követitek az írásaimat, ami időnként elég kusza a fáradtságtól és a rengeteg új élménytől. Persze sok ember egyszerre olvas el 2-3-4 napot, kinek hogy van ideje. És sokan már nem olvassák, és ez is természetes. Mindenkinek megy a mókuskerék otthon, sodorja az élet, ez pedig a feledés homályába merül. Szóval nagyon megleptetek, nagyon jó érzés. Estére még további 8 komment érkezett, azaz 21-en olvastátok el 24 órán belül a bejegyzést.
Na de akkor jöjjenek a mai ajándékok, mert már minden megtörtént, amit akartam, miközben annyi új dolog történt még ma is.
Reggel korán kelek, mert időben oda szeretnék érni a Tai Chi órára, így már 15 perccel korábban a megjelölt helyen kóválygok, de sehol senki. Elég pontos helyet kaptam, nem értem mi van. Több embert is leszólítok, de persze a Tai Chit sem tudom úgy mondani, mint kellene, ezért a telefont mutogatom, hogy jelezzem, hogy mit szeretnék, de itt erről senki sem tud. Eljön a fél 9, és még mindig semmi. Írok a Messengeren az embernek, hogy itt vagyok, de sehol senki. Válaszol pár perc múlva, hogy menjek körbe a tavon és keressek fényképező embert. Na mármost Vietnámban állandóan, mindenki fotózik, így hát elindulok a tó körül, le is szólítottam egy idősebb embert fényképezőgéppel a nyakában, de ő sem az. Meg hát gondolom nem egyedül van Tai Chizni. Megyek tovább, és végre meglátok fekete meg fehér selyem Tai Chi ruhába öltözött embereket. De messziről is látszik, hogy egymással szemben vannak… márpedig a Tai Chi nem páros műfaj. Azért odamegyek, és kiderül, hogy őket keresem, és hogy valami magazin számára készülnek fotók, ezt próbálta a csajszi leírni nekem, mert közben kiderült, hogy ott a lány is, akivel üzengettem eddig. Azt sem tudtam eddig, hogy lány. Na de megkerültek. Lesz edzés, a többiek is itt vannak, visszamegyek egy másik lánnyal a gyülekezőhelyre. Páran már melegítenek.
A Mester egészen kicsi kora óta atletizál, mint harcművész. Korábban más ágazatokkal is foglalkozott, nem Tai Chival kezdte, de nem volt kemény Kung Fu harcos, mint a mi Mesterünk otthon. Mutatok videót, az otthoni Mester egyik bemutatóját… nagyon elégedetten bólogat, hogy mennyire jó. Azt hiszem kicsit meglepte a dolog, szerintem nem gondolta volna, hogy Európában is vannak ennyire profik. Egyébként nagyon érdekes, ahogy mozognak, egy kicsit olyan táncos, nagyon finom kézmozdulatok vannak náluk, több a „hajlítás”, kicsit a szépségre mennek rá, ami nálunk otthon nem jellemző. Láttam a szemem sarkából, hogy a Mester nem javít, hanem inkább kíváncsian figyelte, hogy mit csinálok. Teljesen elfogadta, hogy dolgokat másképp csinálok. De aztán ahol elakadtam, ott mutatta tovább, és egyébként jól be is ugrott a dolog. Talán az első részben nem látszik annyi különbség, de a hátralépést például nagyon másképp csinálják. Majd megpróbálom felvenni videóra a következő edzésen.
Nagyon kedves, jó hangulatú társaságba csöppentem. Pont mint mi otthon. Együtt, mint egy család. Mindenki közösen gyakorol, piknikezik, ha nincs kedve gyakorolni. Kint voltak a Mesterek gyerekei és feleségeik is. Jó 3 órát kint voltunk. Nagyon meleg szívvel, békésen mosolyogva váltam el tőlük. A Mesterrel beszélgettünk a Tai Chi energiáiról, hogy nem feltétlenül relaxál, hanem feltölt és boldogságot okoz.
Tai Chi után ott maradtam a parkban kicsit pihenni. Csabával és lányával 2 óra múlva találkozom a Harry Potteres kávézóban. Addig megebédelek. A kávézó aranyos volt, de a legjobb az volt, hogy társasoztunk párat. előbb egy párosítós kártyajátékot játszunk, és csúnyán alulmaradtam. Aztán viszont egy labirintusos, tologatós játékot játszottunk és nagyon szórakoztató volt. Megérkezett Lilla is, így megvolt a 4 fő. Lilla egy helyi állatrezervátumban dolgozik önkéntesként. Különösebb bemutatkozó beszélgetés nélkül elkezdünk játszani. Két kört játszottuk, az elsőt én nyertem, a másodikat viszont vitte Csaba lánya, Bee, de egyébként abban a körben én is beértem, szóval igazából csak lépéselőnye volt. Jót szórakoztunk, nekem kimondottan jól esett a szociális élet. Rég csináltam már ilyet. Csabáék elmennek edzésre, én pedig maradok Lillával. Elmegyünk sétálni egyet, találunk egy kedves teraszt és rendelünk egy fagyit, bár mi azt hittük innivalót rendelünk. De mi rugalmasak vagyunk, ha fagyi hát legyen fagyi. Az íz, amit oly keményen próbáltunk lefordítani, hogy milyen lehet, végülis csak az öntet volt a vanília fagyin… de inkább hívjuk tejfagyinak, mert szerintem vaníliát nem igazán látott.
Aztán Lilla főnöke is előkerült. Találkozzunk egy tojáskávéra.
Ketten folytatjuk utunkat, nem megyünk messzire, hamarosan kezdődik az éjszakai piac.
Estig elmászkálunk a piacon. Lilla közben jobban lett és csatlakozik hozzánk. Lett bambusz vizipapi, meg vettem magamnak olcsón túra felszerelést.
10 után érek haza, milyen gyorsan eltelt az idő. Jó kis nap lett, nem számítottam rá, hogy ilyen sokmindent látni fogok. Holnap lazítás lesz.
