Én már teljesen azt hittem, hogy békésen teljesítem a terveket, itt már semmi izgalmas nem lesz, csak nettó szépség és felfedezés. De hát a felfedezés mindig tartogat meglepetéseket. És ez így van jó. Edzi az ember rugalmasságát, alkalmazkodó-képességét, problémamegoldó-készségét és fejleszti a humorérzéket.
A reggel még teljesen békésen indult. Korán ébredtem így már fél 9 után ott álltam az Újraegyesítés Palotája előtt tisztelegve készen a kőkemény történelem befogadására, reggeli után, de kávé nélkül. Addigra már ki is csekkoltam, a nagy zsákot ott hagytam a szálláson megőrzésre, majd busz előtt megyek érte.
Szóval még csak pár kis úttörő csapat lézengett az épület körül, meg néhány csinosan felöltözött kicsit idősebb család. alapvetően az épületet a vietnámi háborúban két dél vietnámi rebel pilóta annyira lebombázta, hogy inkább új épületet építettek. Hát mondjuk szerintem szebb lett volna, ha megtartják a francia századelő épületet hatalmas oszlopokkal, de értem én, hogy inkább újat akart az akkori vezetés.
Ilyen volt. Ilyen lett. Igazi ’70-es évekbeli stílus. Jó sok betonnal örök élet. Egyébként belülről sokkal jobbnak fest, mert az a sok kis ablak, az teljes méretű ablak, mondhatni egyben üvegfal az egész eleje és hátulja is, így nagyon világos az épület és még huzatos is, ami itt nem ártHatalmas sárkányos szőnyeg. Itt fogadták a delegációkat. Elnöki dolgozószoba. Meg itt a nagyobb delegációkat. Kilátni az udvarra. Kis úttörők nézik a kilőtt amerikai tankokat. Na ez házimozi. A filmvetítőHintafotel. Ez a lazítós szoba játékokkal. A két piros karikát érte találat. A bunker. Dolgozószoba Asszem ez volt a rádióadáshoz valami. Közös kép
Gyorsan fél 11 lett és nekem még nincs buszjegyem, ideje most már megvenni. 2-re veszek jegyet. Az egész dilemma a 49. emeleti kilátó körül volt. erősen felhős volt az ég, a legrosszabb fotózni és párás is nagyon a levegő, semmit sem lehet majd látni és még akár eshet is. Na de itt nagyjából végeztem, ha úgy alakul az időjárás, akkor felmegyek, ha nem, akkor Can Tho-ból visszafelé. Akkor végre jöhet egy kávé, keresek egy pékséget is… és kezdetét veszi az eszement költés, mintha valaki kivette volna a józanságot a fejemből. Kicsit gondolkodtam is rajta, hogy megírjam-e, mert annyira gáz, hogy eddig itt szarakodtam 20-40k miatt is, meg napokig nem eszek 100k-nál drágábban… és akkor bemegyek Sai Gon legpuccosabb pékségébe, és zokszó nélkül megveszek egy pisztáciás croissant 120k-ért. Ez még otthoni pénzben is 2000 Ft. Normális!?!?
Azért menő volt az egész. A cukor, a bögre,
És ez még csak a kezdet… mert ezt elcsomagoltatom, papírzsacskó, papírtáska, nagyon design szó se róla… és akkor a közeli kávézóban iszok egy kávét és olyan szép az a fahéjas bagel, kettő együtt 140k… pedig megnéztem az árát. Ez itt az operaház melletti terület a legdrágább szállodasoron. Hát na, tudni kell választani. Persze mondom magamba, hogy azért ez még mindig csak annyi, mint otthon egy süti+kávé, ami azért elég gyakran előfordul, szóval nem kell nagy drámát csinálni, de azért eddig olyan ügyesen és fegyelmezetten csináltam… ma meg itt a luxusba egy másodperc alatt elcsábultam… kétszer is. Egyébként mindez a buszos cég hibája, mert felhívtak, hogy valami műszaki okok miatt a busz csak egy órával később megy. Szóval lett egy kis plusz időm, miközben eleve úgy volt számolva, hogy kávézás is belefér.
És még mindig nincs vége!
De azért most tartok egy kis szünetet, mielőtt a következő költést megejtem. Megnézem az operaház hátulját. Majd az elejétMeg fotózok pár épületetItt maradt és még rendben is van. Nagyon szép épület. Ez a zöld volt a legviccesebb. Ez már egészen a Sai Gon folyó partján van. A tornyok előtt A folyóparton hatalmas sétány. Mondjuk fák nélkül nem teljesen értem mire akarják használni. Mondjuk most pont nem volt Nap. Végül eldöntöm, hogy nem megyek fel a toronyba, mert nem szép az idő. Viszont akkor felmehetnék egy sky barba nézelődni, elütni az időt. Életkép.
Nézem, hogy mi van a közelben, pont a szemközti utcában van egy…. aztán kiderül, hogy az a sarki hotel lesz (Majestic, látszik az előző képen), 5. emelet. Felmegyek, azonnal egy puccos étteremben találom magam. Mindegy, egy ital nem lehet nagyon drága, étlap jön, friss mangólé 180k. Na fasza, ennyi erővel felmehettem volna a 49. emeletre is, pont ennyibe kerül… bár szerintem ebben az időben innen szebb képek lettek. Szerencsére egy óra múlva indulok ebből a városból el… így megmenekülök a teljes kifosztottságtól. Nagyon sok pénzt költöttem, ráadásul még csak nem is ebédeltem semmi rendeset. Na de azért gyorsan elengedem, ilyen ez a Sai Gon, gyorsan beszippant.
És akkor a kilátás. Durva, de ez itt szembe pár év múlva tuti be lesz építve. Na oda nem mentem még felA világ legkisebb liftje. 2 személyes. Ez van a szállodában. Régi az épület, eredeti a lift.
Akkor irány vissza a szállásom, hátizsák fel, irány tovább a buszos felvevőhely, ami ezúttal egy benzinkút egészen a külvárosban. Majd fél óra motorral. Minibusz, elvileg 3 órás az út, ezúttal hideg sincs nagyon.
Próbálok motort intézni, mert kellene már korán reggel, hogy mihamarabb indulhassak Sa Dec-be. Nincs közel és korán sötétedik, inkább érjek vissza korábban. De a motoros fickót nehezen találom, így megkeresem a FB oldalát és akkor ott olvasom, hogy mindenki legyen nagyon óvatosan az áradás miatt, és ha vízben tolja a motort valaki, akkor utána nézesse meg. Hát fasza. Nem is értem, hát nem is esett… illetve nem ennyit.
Írok már a szállásnak üzenetet, hisz kérdezték már, hogy mikor érkezem, semmit sem írtak az áradásról. Hát bizony érinti őket is, de ne aggódjak, eljönnek értem az állomásra. Persze, jöjjenek, ez eddig okés, de hogy fogok utána közlekedni? Mondjuk azért szólhattak volna foglaláskor.
Közben átmegyünk a Mekong-folyón. Épp egy hidat építenek. Hatalmas ez a folyó.
Megérkezünk, egy fiatal német pár próbál a taxis hiénákkal egyeztetni, de ők összetartanak, duplapénzt kérnek, hiába mutatom nekik, hogy Grab-en mennyi lenne, nem engednek. Közben megjött a fuvarom, kérdezem őket, hogy akár pénzért, de vigyük már be őket legalább a városba. Nagyon rendesek voltak, mert tök ingyen elvittük őket a hoteljükbe. Máris szimpatikus ez a fiatal pár. Közben a buszon kiokosodtam az itteni áradásról, mert kicsit nem értettem, hisz nem is esett az eső. Szóval itt a Mekong fentebbi esőzései érnek ide és hozzák az áradást, és ez nem feltétlenül baj, mert hozzá a tápanyagot a rizsnek, meg mindennek. Aztán van a tenger felőli áradás is olykor, de az már nem jó hisz sós víz önti el a földeket, terméketlenné téve azt. Erre van is valami projekt folyamatban.
Hát ez így néz ki. Kaptam egy biciklit, azzal járom a várost, kaptam ajánlást is hogy hová menjek enni… de ez olyan durva, hogy a bicót kint hagyom, és gyalog megyek be.Végre vissza a normális árakhoz. 45k. Kimondottan olcsó volt. Vettem utána pár tavaszi tekercset, kellett a kiegészítés. De így is 65k volt. Na és akkor amit még nem értek, hogy itt azt mondja a csajszi, hogy reggel meg este van árvíz, nappal visszább húzódik a víz. És nagyjából minden reggel olyan 9 után már békésen lehet közlekedni, de este 7 körül mint valami éjszakai szörny, elkezd mindenhonnan felbugyogni a víz.Mert természetesen ez csak pár mélyebben fekvő óvárosi részt érint. Na majd holnap kinyomozom, hogy miért apad el nappal. Mindenesetre bicóval jobb, mint gyalog. De így is lábszárig vizes lettem. Nem vagyok egy higiénia fanatikus, de azért eszembe jutott, hogy mi minden lehet abban a vízben, ami felbugyog a csatornán és mindenhol.
Itthon jó alaposan lemosom a lábam. Asszem emiatt nem örvendetes ez a móka most. Meg mert akkor így hogyan megyek el bárhová. A motorkölcsönzővel is csak odáig jutottunk, hogy reggel 8-kor beszélünk.
Akkor ma van a városnézős nap. Elég sokminden van a listán, de alapvetően nincs semmi sem túl messze. Egyrészt a kínai negyed és piacai, aztán Marguerite Duras nyomában a lakóháza, meg az iskolája, meg vissza a belvárosban az Újraegyesítés palotája még ami kimaradt.
Ma lazán kezdem a napot, és mivel reggelim is van, nem sietek nagyon. Gyalog indulok, mert hezitálok, hogy hol kezdjek. Egyrészt nincs túl rossz fény, mehetnék a toronyba, de közben meg úgy látom, hogy a kilátó rész pont a reggeli nappal szemben van, így viszont egy képet sem fogok tudni csinálni. Ide délutáni fényben kell jönni, de legalábbis dél előtt semmi esetre sem. Meglátjuk, hátha délután szép idő lesz. Akkor kávé és motoros taxi, és irány a legtávolabbi pont. Majd onnan szépen sétálok be a belváros felé. első megálló rögtön bele a sűrűjébe a Binh Tay piac. Semmiben sem különbözik az otthoni Ázsiacentertől. Mintha beköltözött volna a Vásárcsarnokba.
Főbejárat. Udvarról a főbejárat. Ahogy itt mindig. Szakmai sorok vannak. Ez itt lent az edényes sor. Aszalt gyümölcsök Magok, babokCsillagánizs, fahéj. Tapióka Gyógynövények, virágok, gombák teához. Cukrok. Babok. KagylósHagymás És a sült banános néni. Vettem is tőle 2 db-ot, és el is követtem megint 2 hibát is. Egyrészt helyben fogyasztásra kértem, ami nem baj, hogy ott megeszem, de tányért és kanalat adott és csak fél óra múlva esett le, hogy hát na vajon hányan ettek azzal a kanállal már ma, és de hülye vagyok. Másrészt volt ott valami fehér szósz, amit persze én vaníliásnak gondoltam, de nem az volt, és csak rontott az ízen, pedig a sült banán alapból jó. Nem véletlenül jutottak eszembe ezek egy fél óra múlva… némi hasmorgást érzékeltem. Egyébként a néni a képen ollóval vagdossa le az égett részeket. Aztán volt még szárított halas. A motorokon is ott a tálca. Keményen meg volt pakolva a bácsi. Tekert hősiesen.
Az egész piac és környéke egy hatalmas hangyaboly. Itt koncentrálódik az ember-, és motormennyiség. Nem mindenki nézte jó szemmel a bámészkodásom, de alapvetően inkább érdektelenek voltak, tették a dolgukat. Páran azért még kedvesek is voltak, meg megmondták pl a szójababra, hogy az szójabab, mert nem bab formájú volt, hanem abból valami lapok.
tudvalevő mennyire nem szeretem a tömeget, azért nagyon sokáig nem bírtam, így irány a következő megálló, egy keresztény templom. Nagyon kiesik a turisták látóköréből ez a piac, így az egész környéken nagyon megnéznek, de ez nem zavar. Meg lehet szokni. Nyilván valamennyire másképp nézek ki, természetes, hogy megnéznek. Sőt, iskolás gyerekek köszönnek oda angolul, mert ez olyan jó poén.
Meglett a templom is. Rég ültem már be ilyen szívesen egy templomba, de végre egy pár percre visszakaptam a privát zónámat. Egyedül a templomban… végre egy kis csend és nyugalom. Na de megyek is tovább, ez a selyem piac, de inkább hívjuk textil piacnak, mert szerintem azért selyem volt a legkevesebb. Viszont itt is hatalmas választék 5 utcán át. Nem is értem hogy lehet így vásárolni. Biztosan megőrülnék ettől a bőségtől. Ráadásul mindenhol nyomulnak ezerrel ha csak egy röpke pillantást vetettél valamire. Nagyon nyomasztó ez nekem.
A piac után betérek egy kávézóba, ideje kicsit szusszanni. Kávé, croissant. Közben az eső is elered, ragyogó alkalom megírni a tegnapi blog folytatását. Szóval itt jegyzem meg, hogy aki olyan ügyes és lelkes volt, hogy már tegnap olvasta a félig megírt blogot, az most olvassa el újra (mert kijavítottam) az egészet. Most már ott a nap másik fele is.
Az eső nem nagyon akar elállni, de csak csepegett, így elindulok. A következő megálló egy buddhista templom. Még mindig a kínai negyedben vagyok. Érdekesek ezek a táblákAz oldalsó oltár mellett vannak. Sajátos díszítés… mintha egy történet lenne a homlokzati dísz. Nagyon érdekes jelenetek.
És ezzel vége a kínai negyednek, ami teljesen elvesztette egykori báját és sehol sem találtam a legkisebb nyomot sem a régi időkre emlékezve. Se egy régi épület, semmi.
Sajnos továbbra is csöpög az eső, és mivel a virágpiac messzebb van, hívok egy motoros taxit. Útközben annyira elered az eső, hogy megállunk esőkabátot felvenni. Kapok én is egyet, így a sajátomat még nem veszem elő. Hátha eláll ez mindjárt. Be is állok egy virágárus sátra alá és akkor várok egy kicsit. Egy hatalmas patkány húz el a lábam mellett le a csatornába, nem ez az első alkalom, hogy patkányt látok, de ez most egészen a lábam mellett húzott el. Elég sokan lehetnek ott lent. Várok egy bő félórát, aztán végül eldöntöm, hogy elindulok, nem várok tovább, nem úgy néz ki, mint aki abba akarja hagyni. Nem szakad durván, mint HoiAnban, esik, mint egy kedves őszi áztató eső, csak közben 28 fok van.
Most már csak telefonnal fotózok, a fényképezőgéppel lassabb fotózni, félő, hogy nagyon elázik. Nagyon szép a sok virág. Ezt nem tudtam eldönteni, hogy mi, de nagyon megerőszakolták szegényt. Háló van rajta, hogy ne nyíljon kiNagyon sok krizantém van. Meg persze rózsa, meg szellőrózsa, meg kardvirág, gerbera is volt, de szegfűt nem láttam. Virág, virág hátán. És mivel innentől minden hely kb 10 percre van gyalog, így elindult vándorlásom az esőben. Egy idő után nem zavart. Nincs hideg, de nem durván párás, lehet normálisan sétálni, nem fő meg az agyam. Szóval ez egy olyan templom, amibe nem lehet bemenni, mert zárva és az udvara parkolóként üzemelDe az udvarban van egy kápolna, itt lehet imádkozni. Állítólag ebben a házban lakott Marguerite Duras, amikor Saigonba élt. Most irodaházHa pontosak a netes kutatások, akkor egy ingatlaniroda. A háztól gyalogos távolságra van az az iskola, ahová Duras járt. Saigon legrégebbi iskolája, 1877 óta működik. előbb francia iskola volt, majd az ország egyesítése óta is iskolaként működik. Elég menő sulinak látszik. Egyrészt nagy autókkal voltak a szülők, másrészt ez egy hatalmas nagy tömb teljesen felújítva a belvárosban. A kapun a portás nem engedett be csak pár lépést. Egyrészt érthető, másrészt szemlátomást semmit sem tud Durasról. Úgy tűnik ez teljesen feledésbe merült itt. Mondjuk lehet, hogy annyira nem szerették a francia gyarmatosítókat. Szülők várnak a gyerekekre. Lassan vége a sulinak.
Még egy buddhista templom került az utamba, de az inkább egy bentlakásos iskola és annak egy csarnoka volt. Aztán akkor jöhet az Újraegyesítés palotája, de pont zárásra érek oda. Fél 5 van, telefonom merül, enni és kéne lassan.
Akkor hívok egy motoros taxit, elmegyek pizzázni. De pont csúcsidő van, így motor nem jön. Akkor marad a séta, de akkor előbb nagyon gyorsan tölteni kell a telefonra, mert 7%-on van. Így ittam megint egy kávét, meg ettem egy sütit 98k-ért. Kicsit mondjuk erre is sajnálhatnám a pénzt, ha már mindennel olyan szigorúan, kicsit fukarkodva bánok. Hát de a kávé az nem számít. Viszont akkor lebékültem, telefon is feltöltve, mehetek akár gyalog is, eső is elállt és csak 20 perc.
Közepes méretű, direkt vastag tésztásat kértem, mert különben nem lakom jól. 199k. Mondjuk rendesen cuccos volt.
Ezt a múltkor is így tálalták, kislapáttal, és már értem miért. Mert van kistányér, és mindenki kivesz egy szeletet, mert elég ritkán eszik meg egy ember egyedül egy pizzát. Láttam egy párt egy ugyanekkor pizzát ketten ettek. Mondjuk amennyit ők esznek, megértem. Az utolsó szeletnél már én sem voltam éhes. Hívok egy motorost, irány haza, megint esik kicsit, remélem holnap jó idő lesz. Délelőtt megnézem a maradékot, aztán délután megyek Can Tho-ba a Mekong-deltához. Legalábbis ez a terv. Buszjegy még nincs, de sűrűn jár busz.
Hát kemény nap volt ez a mai. Minden szempontból. Reggel sikerült időben elindulnom, legalábbis azt hittem, hogy így majd időben odaérek. 8.20-kor indult a 13-as busz, reggeli nélkül felpattantam rá, elvileg egy óra a menetidő Cu Chi központjába, a buszállomásra. Még a helyi buszos applikációt is telepítettem, biztosra akartam menni. Hát szóval ez a busz 10.15-re ért oda. Tényleg dugó volt a városban, de azért na, kicsit hosszú lett az út. Még Sai Gonban az állomáson megismerkedtem egy nővel, egészen jól beszélt angolul. Ő segít eligazodni, bár pontosan tudtam mindent, de azért ő ellenőrizte a kallerrel, de mindent jól tudtam. Egyetlen új információt kaptam, hogy vissza az utolsó busz 5-kor indul.
A nőci adott nekem ilyen rizslapot. Nagyon kicsit édes a teteje, de egyébként sós. Régen volt otthon ilyen karika, amit bő olajban sütöttünk, és néha egy kis cukrot raktunk rá. Ennek is olyasmi íze van. Alapvetően sós, de kicsit időnként édes. Este vettem is egy nagy csomaggal, jó lesz vésztartaléknak. Szóval így néz ki. Mondjuk a két karika nem tartott sokáig reggel. Hát itt leginkább a sárga pólós srác kormányára szerelt telefontartó esernyője a lényeg. Nappal is praktikus, esőben meg pláneNa és a tipikus öltözet. Mert itt 28 fok hideg van, ezért sál, kesztyű is van. Meg nehogy lebarnuljon. Itt ugye mindenki fehér szeretne lenni. Vannak is a tusfürdőkben vmi fehérítők. Na de a lényeg, hogy persze közben papucsban van. Gumifa. Épp csapolják őket. Mondjuk szerintem szegény fák.A gyorsforgalmi utakon úgy megy a forgalom, hogy a belső kettő sáv az autósoké, aztán elválasztó és a szélső kettő a motorosoké, meg onnan lehet kanyarodni, szóval időben át kell sorolni autóval.
Fél 11-re értem Cu Chiba, 15 perc múlva indul a másik busz tovább az alagúthoz, van 15 percem kaját szerezni. Ez hihetetlen, de itt ez a szalonnás kereszteződés. Itt mindenki sült szalonnát árul. Így vettem egy sült szalonnás szendvicset. Legközelebb inkább maradok az üres kenyérnél. Megettem, de nagyon nem esett jól. Ha így halad inkább vegetáriánus leszek.
Még egy óra utazás, ezúttal már egy igazán szakadt busszal. Persze meleg is lett, de annyira nem drámai. Veszek jegyet, rögtön kettőt adnak. Egy belépőt (kicsit értetlenül nézek, de ez a területi belépő) meg egy másikat az alagúthoz. Zavaros ez így, de kapok rendes jegyet, ez van. 125k a kettő.
Első épület egy templom az elesett hősi halottaknak. Aztán egyszercsak észrevettem, hogy a falon nevek vannak. Eszméletlenül sok név. Kicsit fel is zaklat, nem is értem miért ennyire, de ott kissé megkönnyeztem. Mert tényleg brutálsok név van ott. Hiányoztak már a sárkányok. Ez most itt egy kapu fogantyúja. Persze sárkányos lépcső, meg mellette a pagoda.És a tetőn is van pár. Sétálok tovább. Lőszer hüvelyek sorraMeg amerikai katonai gépek
Aztán tovább van a Szabadság falu. De mint kiderül, oda külön jegy kell, de azt nekem nem is akartak eladni. Kár. Vissza nem megyek, messze a bejárat, és kicsit úgy tűnik, hogy ez nem annyira a turistáknak van. alapvetően egy falut építettek meg újra, korhű anyagokból. Annyira nem fontos.
De az alagút annál inkább. A biztonság kedvéért befújom magam Deed-el, ez valami nagyon erős szúnyogriasztó. Annyira erős, hogy lángol tőle a bőröm. Alkoholos kendővel próbálom letörölni, de késő, beszívta már és frankón ég. Nincs is ennél jobb az iszonyatos párában és melegben. Azért egy 20 perc alatt enyhült. Lett egy csoport, elindultunk vezetővel, de ez egy vietnámi csoport, így a vezető inkább velük beszél, én csak a kötelező minimumot kapom. Aztán egy helyen a csoport előre sietett, én meg találtam egy helyet, ahol oktatóvideót mutatnak. Nagyon tanulságos volt dokumentumfilmekkel. Persze itt az USA a főgonosz és a Vietkongok a hősök. Ezt mondjuk ebben a környezetben elfogadom. Nem is tolják ugyanazt nekünk, mint a helyieknek, hisz ez a videó meg csak angolul volt. Filmnézés közben újabb külföldi emberek csatlakoznak. Így esett meg, hogy csoportot váltottam, de ez senkit sem érdekelt. Egy fiatal katona volt az idegenvezetőnk. Nagyon alapos, kedves srác.
Először is egy makett. Ezen látszik, hogy 3 szintes volt az alagút-rendszer. A legalsó 8-10-12 méterre a föld alatt.
A legfelső szint volt a lakhely, őrhely, pihenő hely. Alatta volt konyha (balra a -2. szinten). Látszik, hogy a főzés közben keletkezett füstöt nem engedték direktbe ki, hanem több kamrában is gyűjtötték a füstöt és több, apró nyíláson vezették ki a felszínre, ahol annyira pici füst jött csak egyszerre, hogy nem vették észre az amerikaiak. Itt van egy kút is a mélybe. A jobb legalsó szinten szintén elérték a vizet, de ez a folyó volt, át lehetett úszni a folyón, ha kellett. Középen látszik egy szők rész, ez azért volt, mert a sovány, kicsi Vietkongok simán átfértek, míg az amerikaiak nem. Aztán látszik pár nagyon vékony csőszerűség. Ezek a szellőzőnyílások fel a felszínre. Meg van raktár is, meg egészségügyi szoba.
Hát kurva kicsi ez a luk. De azért bementem.Ez egy lőállás. Ott a rés. Ez itt egy szellőzőnyílás kijárata. De alapvetően ezek nem ilyen látványos helyen vannak, hanem az erdőben észrevétlenül. Az erdő tele volt csapdákkal. Ilyet alapvetően az állatokra használtak előtte, de a háborúban is jól jött. Itt jön ki a füst, de annyira halvány, hogy a fotón sem látszik. Mert hogy folyamatosan főznek lent most is tapióka gyökeret, Közép-Amerikában yucca-nak hívták, sokat ettünk. Olyan mint a krumpli. Elég sötét van lent, pedig van lámpa, és korábban nyilván nem volt kibetonozva sem.Ez a részt találat érte.
A bátrabbak mentek egy hosszút le a -2 szintre. Ott már eredeti méretű az alagút, azaz kurvaszűk és alacsony.
A meleg és a pára sem segített a félig gugolva járásban, meg a hátizsák a hátamon, kamera a nyakamban és telefon a kezemben. A combom gyorsan nem szerette ezt az utat. A vége felé el is tettem a telefont.
Eszméletlen ez az egész. 250 km hosszú, 3 szintes alagút-rendszer. ebből ma kb 120 km van meg. Egyébként az első részeket még ’45-50 körül építették amikor a franciákkal háborúztak. Aztán a Vietnámi háborúban építették tovább a kambodzsai határon túlra, a folyóhoz, meg mindenféle. De vajon hogyan tájékozódtak? Egyébként nagyon komolyan védték a rendszert: lent is voltak bambuszdárda csapdák, főleg a fal mellett, mert ha le is jutott egy amerikai, akkor a sötétben a fal mellett volt kénytelen menni. De egyébként bombát is tettek időnként a fedőre, ami egyébként valami helyi fából készült, ami az eső hatására úgy megdagad, hogy nem engedi át a vizet. Arról is mesélt, hogy a felszínt teljesen nullára lebombázták az amerikaiak, és még mérgeket is használtak. Hogy nagyon frusztrálta az amerikaiakat az itteni sikertelenség és milyen komoly jelentősége volt ennek az egész háborúra nézve, leginkább a Tet offenzíva idején, meg hogy közben éjjel jártak ki a földet művelni, hogy legyen kaja is. Meg egyébként sokan voltak betegek, tombolt a malária, és mindenféle bélbetegségeik voltak. Az orvosi szobát kibélelték nejlonnal, hogy ne legyen annyira párás. Nagyon izgalmas ez az egész. Érdemes legalább a wiki cikket elolvasni róla.
A túra végén folyt a bambuszkútból a víz. Legalább lemoshatom végre a Deep-et. Meg egyébként is durván megizzasztott az alagutas mászás.
A nap további részét holnap írom egy kávé mellett ücsörögve. Elfáradtam, alszom, bocsika mindenkinek.
Megvan a kávém, lassan másnap dél van, eljött az ideje egy kis pihenőnek, így befejezem a tegnapi posztot.
A túra közben már kérdezem a két spanyol srácot, hogy mivel jöttek, mert fuvart keresek vissza a városba. De ők ketten vannak egy motorral, ez bukta. Aztán kérdezem az indiaiakat is, de ők meg sokan vannak, meg állítólag tele az autó, nincs hely. Teljesen normális és elfogadom, hogy lepattintanak. Legrosszabb esetben visszabuszozom, de azért elég sok turistabuszt láttam a bejáratnál én meg kellőképpen pofátlanul tudok lenni. Mármint örömmel fizetek, csak ne kelljen busszal visszamennem és motorral is túl hosszú lenne szerintem, de egyébként ez lenne a másik opció, hogy motoros taxi, már ha találok itt a világ végén. Az alagutas túra végén szuvenírbolt van, de én inkább átsétálok rajta… aztán jön 3 srác, angolul beszélgetnek. őket is megkérdezem, és igen. ők taxival jöttek, 3-an vannak, beférek, fizetem a részem, királyság. Kanadaiak, végigdumáljuk az utat, kedvesek, viccesek, semmi különös téma nem volt: ki, mióta van itt, kaja, mit dolgozik, ukrán háború. Másfél óra volt az út. 250k-t adtam nekik, kicsit sok, de mindegy is, mindent megért a nyugis út visszafelé. A két buszjegy egyébként 20+7k volt. Szóval pont tizedannyi.
Az alagutas sztorihoz még jön egy nagyon bizarr dolog. A parkban ki lehet próbálni mindenféle fegyvert. Lehet lőni, meg van egy paintball pálya is. Ez nekem teljesen döbbenet. Én itt siratom a sok elesett embert meghatódva, miközben ők meg céllövöldét meg vidámparkot csinálnak a háborús emlékeikből. Nagyon furcsa ez nekem, hogy hogyan kezelik, dolgozzák fel a múltat. Mintha kicsit érzéketlenül állnának hozzá, vagy egyszerűen az elmúlt, és csak a jelen számít. Mindenesetre nekem ez így kicsit hideg és lelketlen. Mondjuk ez passzol valamennyire a róluk kialakult képről. Célirányos, törekvő, szorgalmas emberek, kevés érzelgősséggel, nem nagyon törődnek a környezettel, csak a ma és a most számít, de azért mindenkiről gondoskodnak, de inkább fizikailag, mint lelkileg. De persze nagyot is tévedhetek, mert nagyon nem látni bele az életükbe, ez csak az utcán, a szállásokon látottak alapján érzékelem így. De ehhez nagyon is passzol a lövölde a több millió elesett katona emlékműve mellett.
A városban az első normális kávézóban ittam kávét, meg fejfájáscsillapítót vettem be, mert azért lett egy kis hőguta. Meg feltöltöttem a telót. Kellett nagyon a pihenés, hiába a másfél órás autóút. Elég korán volt még, fél 4, de én fáradt voltam, meg betelt a befogadóképességem, így nem mentem megnézni már semmit. Ott az egész holnapi nap, meg akár holnapután fél nap, szóval nem kell ma már semmit sem csinálni. Majd egy órát pihentem, aztán elindultam kaját keresni. Kinéztem egy helyet, de ha látok valamit, akkor az is okés. De útközben nagyon a puccos részen voltam és az olcsó kaját 260k-ért reklámozták az étterem előtt, ez nem az én helyem. Útközben egy bódénál sütnek valamit, ami csak tészta. Olyan fánkszerűség, kockázatmentesnek tűnik. Persze mellette van valami másik guszta gombóc… akkor legyen abból is egy. 7+10k.
Ez a fánkszerűség. Ez alapvetően jó volt. Ez meg a gombóc. Azért rutinosan nem harapok bele, hanem töröm. Fújj! Gusztustalan vmi van benne (kakastöke vagy nemtom, meg darált hús) hát nagyon gáz. Gyorsan visszacsuktam és kerestem egy helyet, ahová lerakhatom úgy, hogy remélhetőleg megtalálja valaki éhes, mielőtt valami állat találja meg, de mindegy is.
Hogy én sosem tanulok a leckéből. Az utcán csak olyat szabad megvenni, amit pontosan látok, hogy hogyan készül. Még így is lehet meglepetés, de kevesebb. Mert sokminden nem az aminek látszik.
Na de meglett a kinézett étterem, citromfüves csirkemell rizzsel. Kicsit sötét a kép, de jó volt, elég is volt. 80k. Olcsó is volt.
Hazafelé gyalog megyek. Nincs messze, 25 perc, a levegő sem fullasztó, meg korán van még hazamenni. Hát ennyi embert én még nem láttam.
Itt folyamat hömpölyögnek az emberek. Ilyen tömeget még nem láttam, pedig jártam már pár helyen. Érdekes lehet a népsűrűség itt. Na mondjuk hazudok. Új Delhiben ennél is durvább volt. De azért ez sem semmi. Útközben beszélek Anyummal, minden rendben otthon. Mert ugye ők mindent tudnak rólam, de én semmit róluk. Aztán élvezem az esti fényeket, kerülök egyet a turistanegyed felé. Nagyon gáz ez a sok csak nyugati turistáknak készült étterem. Nincs is bent más vendég. Szerintem pár utcalány mellett is elmegyek, meg szerintem láttam elkelt lányt is… hát ez is a buli része sajnos.
Ez egy kisebb folyó, ha jól láttam fel van duzzasztva, eléggé büdi sajnos. A híd mellett ilyen közel őrület lehet lakni. Beugrottam boltba reggelit venni. Gabonapehely, tartós tej. Itt a tejnél nagyon résen kell lenni, mert alapvetően cukrozott a tej, meg van light, azaz kicsit curkozott, aztán persze van a cukormentes, de keresni kell. És van még kakaós, meg epres ízű is. Amikor kávét kérek akkor is állandóan mondom, hogy tejjel, de a teljesen cukormentes tejjel, mert párszor megszívtam már. Egyébként egy liter tej olyan 34k körül van, 600 ft, nem olcsó.
Na akkor itt a vége a tegnapi napnak, a kávém is elfogyott, az eső is elállt, megyek tovább.
