Akkor ma van a városnézős nap. Elég sokminden van a listán, de alapvetően nincs semmi sem túl messze. Egyrészt a kínai negyed és piacai, aztán Marguerite Duras nyomában a lakóháza, meg az iskolája, meg vissza a belvárosban az Újraegyesítés palotája még ami kimaradt.
Ma lazán kezdem a napot, és mivel reggelim is van, nem sietek nagyon. Gyalog indulok, mert hezitálok, hogy hol kezdjek. Egyrészt nincs túl rossz fény, mehetnék a toronyba, de közben meg úgy látom, hogy a kilátó rész pont a reggeli nappal szemben van, így viszont egy képet sem fogok tudni csinálni. Ide délutáni fényben kell jönni, de legalábbis dél előtt semmi esetre sem. Meglátjuk, hátha délután szép idő lesz. Akkor kávé és motoros taxi, és irány a legtávolabbi pont. Majd onnan szépen sétálok be a belváros felé. első megálló rögtön bele a sűrűjébe a Binh Tay piac. Semmiben sem különbözik az otthoni Ázsiacentertől. Mintha beköltözött volna a Vásárcsarnokba.
















Az egész piac és környéke egy hatalmas hangyaboly. Itt koncentrálódik az ember-, és motormennyiség. Nem mindenki nézte jó szemmel a bámészkodásom, de alapvetően inkább érdektelenek voltak, tették a dolgukat. Páran azért még kedvesek is voltak, meg megmondták pl a szójababra, hogy az szójabab, mert nem bab formájú volt, hanem abból valami lapok.
tudvalevő mennyire nem szeretem a tömeget, azért nagyon sokáig nem bírtam, így irány a következő megálló, egy keresztény templom. Nagyon kiesik a turisták látóköréből ez a piac, így az egész környéken nagyon megnéznek, de ez nem zavar. Meg lehet szokni. Nyilván valamennyire másképp nézek ki, természetes, hogy megnéznek. Sőt, iskolás gyerekek köszönnek oda angolul, mert ez olyan jó poén.



A piac után betérek egy kávézóba, ideje kicsit szusszanni. Kávé, croissant. Közben az eső is elered, ragyogó alkalom megírni a tegnapi blog folytatását. Szóval itt jegyzem meg, hogy aki olyan ügyes és lelkes volt, hogy már tegnap olvasta a félig megírt blogot, az most olvassa el újra (mert kijavítottam) az egészet. Most már ott a nap másik fele is.





És ezzel vége a kínai negyednek, ami teljesen elvesztette egykori báját és sehol sem találtam a legkisebb nyomot sem a régi időkre emlékezve. Se egy régi épület, semmi.
Sajnos továbbra is csöpög az eső, és mivel a virágpiac messzebb van, hívok egy motoros taxit. Útközben annyira elered az eső, hogy megállunk esőkabátot felvenni. Kapok én is egyet, így a sajátomat még nem veszem elő. Hátha eláll ez mindjárt. Be is állok egy virágárus sátra alá és akkor várok egy kicsit. Egy hatalmas patkány húz el a lábam mellett le a csatornába, nem ez az első alkalom, hogy patkányt látok, de ez most egészen a lábam mellett húzott el. Elég sokan lehetnek ott lent. Várok egy bő félórát, aztán végül eldöntöm, hogy elindulok, nem várok tovább, nem úgy néz ki, mint aki abba akarja hagyni. Nem szakad durván, mint HoiAnban, esik, mint egy kedves őszi áztató eső, csak közben 28 fok van.













Még egy buddhista templom került az utamba, de az inkább egy bentlakásos iskola és annak egy csarnoka volt. Aztán akkor jöhet az Újraegyesítés palotája, de pont zárásra érek oda. Fél 5 van, telefonom merül, enni és kéne lassan.
Akkor hívok egy motoros taxit, elmegyek pizzázni. De pont csúcsidő van, így motor nem jön. Akkor marad a séta, de akkor előbb nagyon gyorsan tölteni kell a telefonra, mert 7%-on van. Így ittam megint egy kávét, meg ettem egy sütit 98k-ért. Kicsit mondjuk erre is sajnálhatnám a pénzt, ha már mindennel olyan szigorúan, kicsit fukarkodva bánok. Hát de a kávé az nem számít. Viszont akkor lebékültem, telefon is feltöltve, mehetek akár gyalog is, eső is elállt és csak 20 perc.

Ezt a múltkor is így tálalták, kislapáttal, és már értem miért. Mert van kistányér, és mindenki kivesz egy szeletet, mert elég ritkán eszik meg egy ember egyedül egy pizzát. Láttam egy párt egy ugyanekkor pizzát ketten ettek. Mondjuk amennyit ők esznek, megértem. Az utolsó szeletnél már én sem voltam éhes. Hívok egy motorost, irány haza, megint esik kicsit, remélem holnap jó idő lesz. Délelőtt megnézem a maradékot, aztán délután megyek Can Tho-ba a Mekong-deltához. Legalábbis ez a terv. Buszjegy még nincs, de sűrűn jár busz.
Ó az a piac!!! Hálás köszönet a rengeteg fotóért! nekem mindenhol a világon a piacok a kedvenc helyek, csak az a bökkenő h nem bírom ki vásárlás nélkül… fűszer, tea, minden ami még belefér az autóba vagy a repülős bőröndbe… A textiles és virágos piacok pedig szintén királyság.
És még Duras háza és iskolája. Köszi hogy mindezt megmutattad!
Hát én is szeretem ezeket, de egyenlőre a vásárlást vállon kellene cipelnem, majd Hanoiban lesz shoppingolás.
Hát ez a piac egészen otthonos, mintha a Monoriban vagy a Sárkányban lennék 😀
Ez a bőség engem is kinyírna… Bár ha valami specifikusat keresel, talán jobb.
Szépek a virágok nagyon 🙂
Mondjuk vhol értem, hogy a francia gyarmatosítók emléke se feltétlen túl nagy kedvenc…
Engem mondjuk az otthoni Ázsia center is kikészít. Pedig ott csak pár ember lézeng és az eladók sem tukmálósak ehhez képest.
Hát igen… bár az indiaiak nem haraggal váltak el az angoloktól… mondjuk nem is kellett háború a függetlenséghez.
Közép-Amerika sem utálja a spanyolokat… az amerikaiakat annál inkább… hisz később csúnyán kihasználta őket gazdaságilag.
köszönöm