Szorgalmasan teszem a semmit

Nem is olyan rossz. Egészen belejöttem a semmibe, mondhatni pikkpakk elszaladt ez a nap és már este is van.

Reggel elkezdek Saigon szállás után nézelődni, aztán már elég sok helyen nem volt hely így nem szaroztam, inkább le is foglaltam. Azért mennyire más így utazni. Anno a Lonely Planet-el a hónunk alatt indultunk neki hátizsákokkal a nyakunkban szállást keresni és mentünk gyalog szállásról szállásra, hogy megtaláljuk a megfelelőt. Most meg házhoz visz a busz egy csomószor, de ha nem, akkor hívok egy motoros taxit és elvisz a Booking-on lefoglalt szállásra. Megjegyzem nagyon nem bánom, hogy kimarad ez a kalandfaktor a buliból bármennyire is az adná meg az utazás igazán kihívás részét. Pont elég ez a kihívás, hogy folyamatosan szállás, kaja, utazás, látnivaló szervezésben vagyok.

Aztán irány a szemközti bícs.

A part elég nagyszemű homokos. A szálloda eléggé üres lett, a parton egyedül vagyok, és ezt egyáltalán nem bánom. Napozok kicsit de inkább az árnyékban vagyok, olvasok, nézem a vizet. Sikerült pár óráig ezt tennem, elég jó teljesítmény tőlem.

Kimegyek az utcára, és kb. egy pár házzal később egy kávézón keresztül próbálok kijutni újra a partra, de nagyon messzire megint nem jutok, így visszamegyek a kávézóba. Olyan kedves orosz csajszi volt ott, akkor iszok nála egy kávét. Végre egy bögre tejeskávé. Latte-nak hívta, de igazából egy bögre tejeskávé volt, de nagyon jól esett. Mivel sehol senki, így elbeszélgettünk szerintem több mint egy órát. Sok éve itt él, elmesélte a történetét hogy milyen munkái voltak korábban, most pedig ő a menedzsere a helynek. 3 hónapja nyitottak, tarkítottak, 2 évig voltak zárva. Kemény időszak volt ez mindenkinek, és alapvetően Vietnám csak április óta fogad külföldi turistákat, még messze a tömeg. Vadászni kell az embert. A hotelben, ahol vagyok, ott is 2 szobában vannak velem együtt, pedig van vagy 8-10 szoba. A lány Vlagyivosztokból való, a lányával költözött ide tizenéve. Azóta már unokája van, de nagyon fiatalos. Beszélgettünk a háborúról is. Próbáltam nagyon óvatos lenni, mert na, mindenki azt gondol, amit akar, ki vagyok én, hogy ítéljek. először csak azt kérdeztem, hogy vajon Oroszország keleti csücskében mit érzékelnek ebből. De nagyjából semmit. Azt mondta, hogy szerinte itt a kelet Ukrajnában lévő oligarchákról és az orosz pénzügyi érdekeltségekről szól a dolog. Hát azt tudjuk, hogy mindig van valami pénzügyi érdek egy ilyen sztori mögött. Elmeséli, hogy mi megy az orosz tv-ben, ezt nagyjából tudjuk otthon is. Újat nem mondott. Azért nagyjából oda eljutottunk, hogy mindig a köznép szívja meg a nagyok játékát. Nem ők fognak fázni, éhezni, megsebesülni. Ülnek a nagy fotelben, isszák a drága vodkát és játszanak ezrek életével.

Arról is beszéltünk, hogy milyen sok orosz van itt. Hát olcsó hely, megértem. Nagyon sokan mennek el otthonról. Ezt ő is tapasztalja. Tényleg nagyon sok orosz szót hallani az utcán, de ez nem most kezdődött. Egy elég komoly orosz kolónia van itt, az étlapok vietnámi után oroszul vannak az ételek. Viszont így találtam igazi, gigantikus palacsintát. Köszönet a helyi oroszoknak érte.

A Pappa Goulash-nál már magyarul üdvözölnek a vietnámi lányok. Nagyon kedvesek. Beszélgetünk. Aztán jött két amerikai fickó, rögtön rádumáltam őket egy kajára. Cigánypecsenyét vettek.

Az amerikaiak odaülnek, miután megették a kaját, ízlett nekik. Ennek örülök. Elég nehéz kaját ajánlani másnak. Sosem tudhatod pontosan, hogy a másiknak mi fog ízleni. Jót beszélgettünk utazásról. Apa és fia. A srác Hanoiban lakik, apja meg eljött egy hónapra meglátogatni. Most ketten utaznak. Apa már nyugdíjas, Las Vegasban lakik, előtte LA-ben, de Detroitból származik. Aztán beszélgetünk választásokról. Ugye USA-ban most lesznek a félidős választások. Ha a republikánusok nyernek, akkor félő, hogy megszüntetnek mindenféle ukrán támogatást. Érdekes fordulat lenne a háborúban. Megbeszéljük a háborút is. Nagyjából azonosan gondolkodunk és megegyezünk abban is, hogy Amerika nagy nyertese a háborúnak és egyáltalán nem tesz semmit, hogy Európa ne legyen annyira nagy szarban, hanem vastagon szakít a palagázon. Mondjuk a drága norvégoknak sem különösebben esik nehezükre az európai országok energiaválságán gazdagodni. Tudom én, hogy ilyen a világ, de azért mégis van, aki tudja ezt másképp csinálni, mert beleáll a közösségi érdekbe, mint pl at Astra Zeneca, aki egyedüliként profit nélkül, messze a legolcsóbban adta a vakcináját, míg mindenki más hatalmas nyereségre tett szert. Hát most USA, Norvégia és pár közel-keleti ország nyer Európa nyomorán, és a háborús szankciókon.

Aztán pár tippet is kapok Phú Quoc-al kapcsolatban, hogy mi van ott, merre a szép hely, és hogy menjek el a kikötőbe és menjek el hajózni egy szigetre.

Napközben volt még egy érdekes beszélgetésem egy vietnámi utazós csoportban. A Phú Quocba eljutást terveztem és arról kértem infót. Majd egy ember írt, hogy nagyon hosszú a hajóút, iszonyat hullámzik, egy csomóan hánynak, menjek repülővel. Nem éri meg, mert olcsó a repjegy. És akkor eszembe jutott az a 3 órás hajóút El Salvadorból Nicaraguába… és az egy kis öbölben ment, nem vihar szezonban a nyílt tengeren. Ezzel a lendülettel nagyon gyorsan elengedtem ezt a kompos hajóutat. Szerintem így is nagyon frankó a sztori, hogy a kínai határtól végig bejárom az országot. Szerintem ha a szigetre repülök, azt nem ront az út értéken, viszont nem szívatom halálra magam. Időben is sok, és legalább egy plusz éjszakai szállás Ha Tienben, összességében nem igazán olcsóbb, viszont legalább egy egész nap elmegy rá. Akkor most már csak azt kell kitalálni, hogy Saigonba maradjak végig, vagy menjek el a Mekong-deltába, ott melyik városba, és meddig maradjak. Ez holnap eldől, mert a repjegyet meg kell venni mihamarabb. Szerencsére vasárnap vagy hétfőn mennék, és majd pénteken jövök a szigetről, így a repjegy valszeg jóval olcsóbb, mintha hétvégén mennék. Jól jön ki.