Quy Nhơn

Azért na, annyira nem rossz itt az élet. És ha valami van itt, akkor az homokos tengerpart. Persze hullámok is járnak hozzá, és nem igazán kicsik ezek a hullámok, és ha kicsinek is tűnik, nagyon erős a sodrása.

Reggel 6-kor már érkeznek a gyerekek az oviba. Bömböl a zene, de nem nyomja el a gyereksírást. Szerintem legközelebb majd otthon alszom tovább, mint reggel 6. Persze ehhez jó lenne időben lefeküdni, de hát most is, már 9 óra és még a boltba is be akarok ugrani.

Reggel akkor kicsit kiszámolom, eltervezem nagyjából az út többi részét, mert azért valszeg a repülőjegyet vissza Hanoiba lassan meg kellene venni, mert drága lesz. egyenlőre még nem vészes, ráadásul úgy tűnik, hogy valamikor pénteken mennék vissza Phú Quoc-ról, és szerintem oda inkább pénteken menni szoktak. 1-2 nap, és megveszem a jegyet.

A szobámban a csap elzárója be van ragadva, így nem folyik le a víz. Szólok a srácnak, megnézi, azt mondja délután jön szerelő, mondtam, hogy szuper, adjon már egy másik szobát. Kaptam pár perc múlva. Így gyorsan kimostam a ruhákat, kérdezem, hogy van-e bérelhető motor. Van, 150k. Mondtam, hogy olcsóbbat kérek, de nem ad. Hívok egy motoros bérlőt, kérek tőle olcsó robogót, 100k. Hát akkor ennyi. Megyek is érte. Aztán a Viettel-hez is be kellett ugrani, mert valami telefonszámot felhívtam és 3k hiányzott, hogy megújítsam a csomagot. Gyorsan megoldódott. Napi és nem havi 6GB a keret. Havi összesen 180GB. Ez már durva. Ezt mondjuk jó lett volna eddig is tudni. Eleve nem jó csomagot választottam, mert van csak mobilnet havi 15-30k-ért, ez meg havi 150k volt, mondjuk van hozzá 200 perc is, és használtam már a telefont, bánja fene, így sem sok.

Akkor most már irány a következő Champa templom. Ez most közelebb van, 20 km. Útközben tojásos szendvics, mangólé, kávé… mindegyiket másik helyről szereztem be. Nehogymár egyszerű legyen.

Mondtam már, hogy szeretek motorozni? Bár a szememet kiviszi a menetszél (otthon tuti, hogy plexis bukóm lesz), mégis jó érzés a szél. Nagyon szép napunk van ma, süt a Nap, nem is izgi megállni, mert rögtön kiderül milyen meleg is van valójában. A templomnál nagyban folyik az építkezés, lesz fogadó csarnok Champa stílusban, meg térköves út körbe. A jegyszedő persze megpróbál lenyúlni 3k-val parkolásra, de parkoló az nincs. Írom neki a Google fordítóba, hogy oké, de akkor vigye árnyékba a motort. Hát így mégsem kell fizetni a parkolásért. Persze hülyeség volt szívózni, de ugye nem bírom, ha le akarnak nyúlni. 15k volt a jegy egyébként. Összesen 4 db épületről beszélünk, most ennek nem tudom a történetét, nem olvastam külön utána. De templom és csodás helyre építették.

Visszafelé nagyon tűz a Nap így a főút helyett a falvakon megyek vissza. 11 percre van egy szép kávézó, fotó alapján adnak rendes kávét.

Aztán irány a város melletti hegy, onnan szép a kilátás.

Megtalálom a hegy lábát, de kavicsos az út fel. Ez nem lesz jó. Aztán egy mamóka kijön a házból és mutatja a parkolót. Szerencsére pont megállt egy fiatal pár is, helyiek, mondják az utat, meg nagyjából egyszerre indulunk. Szóval gyalog kell menni.

Na de visszaértem. A mamóka persze lenyúlt 10k-val. A srác segített neki, láttam a mama mosolyán, hogy a srác mondta neki, hogy 10k a parkolás, nem a normális árat kérte. Nem teljesen értem miért kell ennyire nyilvánvalóan lenyúlni mindenhol. Próbálok 5k-t adni a mamának, de játsza az eszét. Leszarom, fizetek, csak pont ma olvastam egy Facebook csoportban, hogy mennyire lenyúlós, átverős az ország. Hosszú távon nem lesz ez jó nekik, ha ez terjed el róluk. Ráadásul egy semmilyen nyelven nem beszélő emberrel mit kezdek.

Visszafelé kinézek egy puccos éttermet. Ebéd kimaradt, jöhet valami rendesebb kaja.

Kiderül, hogy ő imádja Da Lat-ot, és hogy én mennyire várom már, mert végre teaültetvényre fogok menni. Kiderült, hogy ő ott lakott 10 évig, és imádta. Szóval kapok teaültetvényes címet, hogy hová menjek. Meg megtudtam, hogy a friss tealevél kb 1-2 hétig áll el hűtőben. Megpróbálok majd szerezni Hanoiban és vinni haza, de azért nem sok esélye van. Piacon lehet kapni, és nem is drága. Ad nekem útravalónak egy kis zacskó szárított levelet. Nagyon kedves. Számot cseréltünk, hívom, ha kérdésem van, meg megadja az egyik ismerőse számát, aki Da Lat-ban lakik. Ez tényleg kedves tőle.

Közben a szomszéd asztalnál egy orosz srác szólít meg. Orosz, de elég vegyesek a felmenői. Odahívom. Mint kiderült, ő törzsvendég. Itt lakik már tizensok éve. Volt vietnámi felesége, de elváltak. Próbálja a dolgait elrendezni és elmegy innen, de még nem tudja hová. Európába és haza nem tud menni. Hát szegény, azért tényleg, mennyire szívás ez a háború mindenkinek. Programozó, US-ban tanult, világot járt ember, és természetesen nem ért egyet a háborúval. Békés csávó. Mesél nekem a ’79-es Kambodzsa – Vietnám háborúról, és próbál párhuzamot állítani az ukrán háborúval. Én arról nem sokat tudok, majd utánanézek. Aztán nyavalyog az életközepi válságáról. Próbáltam megvilágítani, hogy mennyire kurva jó élete van, és keresse meg azt az munkát, feladatot, ami örömet okoz neki. Aztán azért lelépek. Inkább a tengerparton lógatom a lábam. Nem annyira szórakoztató az ember.

Lent a parton viszont király. A homok, a hullámok. Nagyon jó érzés. A holdat szerettem volna lefotózni, de túl későn jön fel. Tegnap este láttam, amikor megjöttem, de tele voltam csomagokkal. Szóval félhold van, de annyira szép és furcsa, hogy itt a a Holdnak a felső fele hiányzik. Láttam már ilyet, értem is… de attól még lenyűgöző.

Írom a blogot, amikor egy helyi ember próbál velem beszélgetni, de nem igazán értem mit mond. Ettől függetlenül ő úgy érzi, hogy leül mellém, konkrétan 1 méterre. A parton kevés az ember, próbálom ignorálni, de nyomasztó a jelenléte. Felállok, és arrébb megyek. Szerencsére elég hosszú a part.

Aztán irány a bolt, megint lesz tej, és csokis pehely reggelire 2 napig. Meg zsepi is kell, mert megfáztam ugye és folyik az orrom. Meg nasi, mint aszalt mangó stb. Itthon gyorsan elkészülök és ágyból írom a blog második felét.