Hoa Lu, az ősi főváros

Reggel mielőtt elindulok elintézek mindent. Nem hagyom estére, mert ki tudja milyen fáradt leszek, dönteni meg tiszta fejjel sokkal jobb. Így hát megnézem a vonat-, és a buszjáratokat Hue-be. mindkettő kb 10-12 óra. Viszont busz csak délután indul leghamarabb, és éjjel 1-3 között ér oda a legkorábbi. De alapvetően éjszakai, alvós buszok vannak, este indul és reggelre ott van. Nem sokáig gondolkodtam én ezen. Aludni tuti nem tudnék, úgyis el lenne cseszve a másnapom a fáradság miatt, teljesen felesleges éjjel utazni. Egyszer csináltunk ilyet Indiában, mondjuk az egy lepukkant busz volt, mármint tényleg. Itt meg ugye ágyak vannak. De mégis inkább nappal megyek. Legalább lehet nézelődni. Kíváncsi vagyok mit változik a táj ezen a több mint 500 km-en. Végig tengerpart, szóval remélem azért lesz bámészkodnivaló. Szóval van egy vonat, ami reggel 8.20-kor indul és este 8-kor érkezik meg. Jó poén lesz vonatozni (legalábbis az elején), talán jobb, mint a busz. Ez lesz a leghosszabb egybe utazásom a repülést leszámítva. Egyszer ki lehet bírni. 500k volt a vonatjegy. Puha székes jegy. Van ágyas, meg kemény székes is hely is +/- kb 50%-os árváltozással. Nekem ez pont jó lesz, nem kell feküdni nappal. Na de ez a jegyvásárlás sem ment simán, mert az állami vasút weboldalán csak vietnámi bankkártyával lehet fizetni. Nem örültem. Akkor majd elmegyek az állomásra, megveszem ott. következő lépés, keresek szállást. Mivel este érkezem és Hue min. 2 nap, így rögtön foglalok 3 napra, aztán majd kiderül. Akkor ez is megvan, kezdek éhes lenni, ideje elindulni. Szerintem volt már 11 óra, mikor elindulok, de nem baj, legalább minden el van intézve. Akkor irány a pékség, veszek egy kókuszos kalácsot ebédre, meg veszek egy májkrémes melegszendvicset. Ugyanolyan, mint a tojásos, csak van benne májkrém is. Aztán megyek az Agribankhoz pénzt felvenni, és mivel mellette van egy rendes kávézó, beugrom egy cappuccinora. Ha már itt van nem ugrom félre. Kávé után irány az állomás, nincs messze.

Nagyon érdekes, hogy mindenhol úgy érzem, mintha túlméretezték volna az autóutakat. Széles 2×2-es autóutak annak a pár motorosnak, aki épp arra jár. Kicsit túlzás. Bár nagyon fejlődik a város, lehet, hogy ők csinálják jól, és pár év múlva nem növik ki az utakat.

Mutatom a pénztárosnak az online foglalást, de nincs a rendszerben. Ez így rendben van, hisz nem tudtam kifizetni, de azért jobb megnézni. Akkor megveszem a jegyet, holnap reggel vonatra szállok.

Mikor kiérek az épületből, látom, hogy erősen szürke a felhőzet, közelít a szokásos délutáni vihar, kicsit már morog is az ég. Viszont amerre én indulok, arra még tiszta. Nézzük, eljutok-e a célpontig az eső előtt? Ott biztosan lesz egy jó kis kávézó, ahol megint megvárom az eső végét. Kb 20 perc az út, versenyfutás a felhőkkel. De közben meg nem, mert megbeszélem magammal, hogy nem vagyok jó motoros, nincs sietés, csakis komótosan megyek, és ha elered, megállok és kész, bárhol legyek is.

Egészen biztató volt az elején, aztán a hegyek között lett pár csepp eső, aztán megint jó irányba fordult az út… lassan odaérek, de hová is. Nézem a térképet, közelítek. Megvannak az erőszakos hiénák is, hogy ide parkolj le, nem lehet tovább menni. Még sípjuk is van, és rendesen erőszakosak. Tegnap is így jártam a kilátónál este. Ma nem dőlök be nekik, mondom neki, hogy megyek tovább, álljon félre, veszekszik, de aztán hagyom lassan gurulni a motort, elmosolyodik, és elenged. Rájött, hogy tudom a dörgést, nem fogok megállni. Ráadásul mindjárt leszakad az ég, egyenlőre fedett helyet keresek, kávézót, nem akarok még bemenni. Szóval gurulok tovább, beérek a közeli faluba, de ez nem turista falu, és nincs is se egy étterem, se egy kávézó. Gurulok, amerre az út megy, megérkezik a szél mellé az eső is. Egyik sem vészes, de már nagyon nincs idő…. és akkor begurulok egy ház előtti eresz alá. A tulaj azonnal nyitja a ház ajtaját, hoz nekem széket, mutatja, hogy hová tegyem a motort, menjek, üljek le, hoz magának is egyet, és akkor elkezdünk beszélgetni a Google fordító segítségével. őszintén mondom nagy segítség ez. Simán lehet boldogulni vele. Persze ez így kicsit lassú, de ugye épp leszakadt az ég, szóval volt időnk bőven. Otthon volt a kislánya is, ő tanul angolul, de még csak 2.-os, szóval nem volt egy szószátyár, de grimaszoltunk jó párat egymással. A gyerekekkel mindig könnyű szót érteni. később a füzetét is odahozza megmutatni, és képzeljétek, 3 jegyű számot szoroz 3 jegyű számmal. Leesett az állam. Nem tudom milyen módszerrel tanulnak, tudjuk, hogy a Távol-Keleten vannak nagyon érdekes módszerek. De azért meglepett. Sajnos semmilyen segédlet nem volt, csak a feladat és az eredmény, így nincs segítségem, hogy hogyan lehetséges ez. Persze a kislány anyukája fizikatanár egy középiskolában, apja villanyszerelő, kellőképpen kockák a szülei, hogy jól menjen neki a matek. Szóval jól elbeszélgetünk… aztán elviszi a kislányt suliba (délután), és amikor visszaér, azt mondja, hogy menjünk el kocsival, elvisz megnézni a közeli pagodát. Kis Kiája van. Nekem tök automatikus volt a mozdulat, hogy bekötöm magam, és ő is bekötötte magát, visszafelé figyeltem, hogy nem kötöm be magam, vajon mi lesz. Ő sem kötötte be magát. Mondjuk se forgalom, se sebesség, és kb 2 km-re mentünk. Mondja, hogy még sosem járt itt a templomnál. Mondom neki, hogy ahol lakunk, ott általában elfelejtjük megnézni a helyi látnivalókat.

Mire visszaértünk elállt az eső, a felesége is hazaért, ideje, hogy ne tartsam fel őket és menjek a dolgomra. Még útközben megmutatta nekem az oldalsó utat a palotához, mint kiderült a összes helyi itt jár ki, be, sőt át, mert egy kicsit levágja az utat. Megyek, nézem, hogy hol kell fizetni, de itt ugyan nem kell, miközben közvetlenül a palota mellett pakolok. Az a főbejáratnál van, ahonnan az utcáról sétálnak be az emberek. Hát akkor spóroltam 20k-t a pakoláson és még ennyit a belépőn. Nagyon menő ez így. először felmegyek egy kisebb dombon lévő templomhoz, ahogy lépcsőzöm fel, elered az eső. Előveszem a szuper, helyi esőkabátomat, és nyugodtan megyek tovább.

Fent egy néni árul üdítőt, de nem kérek, aztán gyújtja a füstölőt, hogy tegyem oda és fizessek, de intem, hogy nem… aztán kicsit békén hagy végre de visszafelé még kér kajára pénzt. Nem szeretem az ilyen erőszakos nyomulást. Elég sok turista megfordul ott és ismerve a nyugati turistákat, ők biztosan adnak neki, szóval legalább ne legyen már felháborodva, ha épp lett valaki, aki nem adott.

Elindulok vissza, mert reggel korán kelek, kaját is kell keresnem, meg a szállást is rendezni. Szóval legyek időben otthon. A visszafelé motorozás is nagyon szép és ezután nem üldöz a vihar. 20 perc az egész, talán fél óra, de nagyon szép, enyhén kanyargós az út, de emelkedő nincs, csak a magas sziklák között megy a kering?.

Na ez így más. Ez így okés. Máskor annyira kevés hús volt a rizsben, hogy alig lehetett észrevenni. Kapok ollót, mert egyrészt itt soha, senki, semmit nem eszik kézzel, másrészt egyébként tök praktikus, mert tényleg sokkal egyszerűbb levágni a húst a csontról vele. Itt kézzel nem igazán érnek a kajához. Ami egyébként ebben a klímában kifejezetten higiénikus. Szóval kapok ollót, de aztán látja a néni, hogy bénázok az ollóval, kiveszi a kezemből, áll mellettem és csodásan falatokra vágja a kaját, de amikor levágja az első kettő falatot, azt odarakja elém a rizsre és rám szól, hogy egyek. Semmi mosoly, csak a nyers törődés. Mondom neki mosolyogva, hogy mama… de persze nem érti a poént, mutat a fiára, hogy igen, neki a mamája. Sebaj, én mosolygok ezerrel, ahogy ott kvázi megetet.

Este a szálláson elszámolás, majd egy millát adok a szállás, 2 napra motor, 1 reggeliért. Reggel elvisz a srác az állomásra. 10 perc motorral. 7.50-kor találkozunk.