Dzsungeltúra

Ahogy lenni szokott hajnali egykor dörgésre, szakadó esőre ébredek. De aztán csoda történik, reggel verőfényes napsütés van. Igyekszem gyorsan összekapni magam, de ha nem időre megyek, akkor ez nehezen szokott sikerülni. Így majdnem 10-kor érek az esti vacsorázós helyre a cappuccinoért és egy mangó smoothie-ért. A lány nem nagyon érzi a kombót, pedig teljesen rendben volt. Írok egy review-t a Google maps-en, hadd örüljön, tényleg jó volt a kávé, kedves is, megérdemli.

Aztán indulok a túraszervezőkhöz a motorért, útközben a szokásos helyen megveszem a 2 tojásos szendót, ez lett újabban az állandó reggelim. Gondoltam míg megérkezik a motor megeszem, de még le se ültem már meg is érkezett a motor. Nagyon öreg, nagyon rozsdás, de jó lesz az, fék jó, gáz jó… alapjárat nem nagyon van mondjuk, de hát vagy megyek, vagy megállok… azért lefelé volt idegesítő, amikor fékezés közben egy kicsi gázt is adtam, amikor hallottam, hogy túl lassan jár a motor. Na de ilyentől nem ijedünk meg. Irány az első barlang.

Útközben megtankolok. Úgy csinálom már mint a helyiek, a benzinkút egy 2×2 sávos út egyik oldalán van, és középen egy magas betonfal, meg növény van, így ahogy azt mindenki teszi, a leállósávban szépen elindulok szembe a forgalommal, majd 150 méter múlva lefordulok a kis útra, amerre mennem kell a sziget közepe felé. Összesen egy motoros jött szembe, nem volt ez akkor nagy dolog, mint aminek hangzik… inkább csak jó poén. Alkalmazkodni kell a helyi szokásokhoz. Én gyorsan aklimatizálódom… főleg a közlekedésben.

Két szintes volt a kórház, a felső emeleten gyűjtöttek vizet is egy nagy medencében. A barlangkórháznak két bejárata is volt. Persze rengeteg cseppkő esett áldozatul.

Bent is folyamatosan csöpög a víz, pára ezerrel, nincs szünet az izzadásban. A barlang után egy km-re van a nemzeti park, az a következő megálló. Ott lesz egy kis túra. Kíváncsian várom. Végre nem kell ülni. Hihetetlen, hogy én nagy túrázó egy-egy ilyen utazás alatt a fél életemet buszon, autón, most motoron töltöm, és viszonylag keveset megyek. Szóval várom már a sétát nagyon.

100%-os páratartalom mellett nem egyszerű felfelé menni a lépcsőkön. Fél óra felfelé menés után már lüktet a fejem, alig kapok levegőt, szakad rólam a víz. Eszembe is jut az egyik fantasztikus tanítványunk, Linda, aki 2 napja futotta le a Spartathlont, 246 km, 35 óra. Ezúton is gratulálok neki. Én itt fél óra alatt meghaltam, nem is értem ember hogy képes ilyenre.

Menet közben eszembe jut, hogy Costa Ricában mit küzdöttünk, alkudoztunk egy több napos dzsungeltúrán, úristen de jó, hogy nem jött össze. Én biztosan meghaltam volna ott. Vietnámban non-stop dzsungelben vagyok és ez a túra megmutatta, hogy mennyire nehéz a dzsungelben menni. Nagyon nem mókás, és egyáltalán nem nekem való. Én ezt nem annyira bírom. Ez a kb 3 km okés, de ezt is 2 óra alatt tettem meg.

Útközben furi zajokat hallok, ez valami nagyobb testű állat. Kicsit végigpörgetem a fejemben: ez itt egy forgalmas gyalogos ösvény, több turistát is láttam, nagyobb testű állat leginkább majom lehet, más nem nagyon lesz itt ilyen közel. Sosem fog kiderülni, hogy mi volt… de a zajok alapján valami mászkált az erdőben.

Fent egy helyi srác ült a toronyban, vizet árult, várta a turistákat. Pihenés közben megeszem a 2 banánt, amit hoztam, ez az ebéd. Túrázáshoz legjobb, meg a sráccal beszélgetünk angolul… pontosabban az állatok neveit vesszük át. Kiderült, hogy amiket látok körözni az égen, Tesóm örülne a látványnak, mert nagyon komolyan termikeltek, szóval ezek az elég nagy madarak sasok lesznek.

Aztán kiderül, hogy van még 200 méter és ott a csúcs. Kipihentem magam, a banán is működött, gondoltam felszaladok. Persze jó sziklás, meredek lett a vége. De végül felértem. A kiállítás nem lett jobb, csak én lettem fáradtabb, miközben arra is ráeszméltem, hogy kb 35 percem van lemenni, ami másfél km-re bőven elég normál esetben, de csúszós, dzsungelben lelépcsőzni… reméljük.

Easy… a válasz. Nagyon vicces, mert mindenre ezt mondják. Nyilván lazák akarnak lenni, de néha túltolják, és az nagyon vicces. Alapvetően nem is értem, hogy hogyan nem fájdult meg a fejem. Valszeg nincs annyira meleg, mint amennyire melegnek érzem. És akkor az üzemi hőfokom sem ment fel annyira.

Motorra pattanok és robogok vissza a városba. Nagyon jól esik a menetszél, aztán a kecskék környékén még hűvösebb is lett egy kicsit. Isteni. Útközben veszek gyümölcsöt, kaki szilvát, bár ez keményebb és fakóbb, de ugyanolyan finom. Megpróbált a néni átverni, jaj de nagyon utálom ezt. Ki volt írva a kg ára, 30k, felteszi a mérlegre, beüti a kg árat, 15k jön ki, majd mutatja nekem, hogy 20k. Én fogom a pakkot és visszateszem a mérlegre, bököm a 15k árat, és adom a pénzt is. Nem ad vissza, csak 20k-ig, megint visszateszem a mérlegre, mutatom, hogy 15k, nagy nehezen visszaadja ami jár. Nem az 5k a lényeg, hanem hogy ne verjen már át. Azt annyira utálom, ha valaki nem tisztességes. Sajnos a világban sok helyen így van, otthon is. Meglátják, hogy turista, és rögtön a lenyúlás jut eszébe, az nem, hogy nem jó vendéglátó lesz, és hogy rossz híre megy az országnak.

Visszaérek, a busz már vár. Azért nem volt stressz, épp akkor érkezett, valszeg pont időben érkeztem. Akkor a nejlonban reggel leadott cuccot visszaveszem (nem akartam cipelni egész nap), kifizetem a motort (80k) meg a buszt (280k) és már megyünk is. Van nálam némi chips, ez lesz az ebéd a banánok mellé, meg szárított mangó.

Írok Csabának, hogy mi van vele, kiderül, hogy este ráér, így akkor együtt eszünk. Aztán meglepetésemre elvisz egy menő étterembe, ahol rendes ételt eszünk. Se rizs, se tészta. Úristen, de jó. Füstölt kacsamelles saláta tojással. Fotó nincs, megettem, jó volt.

Nagyon jól esett a normális méretű szék, a kés-villa, meg a rendes kaja. A saláta 180k volt, de ez tényleg egy jó hely volt. Ennél olcsóbban is lehet enni rendes kaját. El is döntöm, hogy nem utáltatom meg magammal a helyi kaját, időnként kell enni európai ételt és akkor minden rendben lesz. Elmesélem milyen volt Cát Bà, mert ez eddig neki kimaradt… tökéletes lezárása volt a mai napnak, meg úgy az első két hétnek. Holnap elindulok délnek, több mint egy hónap múlva jövök vissza Hanoiba.