Cát Bà sziget, egy kis turistaparadicsom

Szakadó esőre ébredtem. Akárcsak otthon, nyomi lesz az ember tőle. Szépen nyugisan összeszedem magam, reggeli, kávé, tus. Aztán foglalnám a buszt, a 10.30-as jó lenne, van még egy óra, de a webes felületen nem lehet. Van viszont telefonszám, hátha beszélnek angolul. És sikerült lefoglalnom a helyet a buszon, viszont akkor bele kell húzni, gyors összepakolok a kishátiba 2 napra, és már hívom is a Grabes motoros taxit. Szerencsére az eső is elállt, bár van király esőkabátom. De a Grab visszaír, hogy nincs szabad futár a közelben. Na erre nem számítottam. Próbálom újra, aztán újra… végül lett egy ember. Odaszólok a buszos cégnek, hogy úton vagyok, megyek. Sikerült indulás előtt 6 perccel odaérni, megveszem a jegyet végig, azaz busz, aztán hajó a szigetre, végül busz a szigeten a szállásig. Összesen 280k. Ahogy elindulunk, megint elkezd esni, szakad majdnem végig.

Teljesen rendben a szállásom, az agy természetesen kőkemény, de egyre jobban szokom. A végén majd még otthon is matracot cserélek. Azért a takaró megint alattam lesz, nem felettem, bár nem érzem, hogy sokat segítene a helyzeten.

Kicsit böngészek a neten, ezer kis túraszervező cég van, nehéz kitalálni, hogy melyikhez menjek. Végül egy kisebb céghez megyek, elvileg jól beszélnek angolul, és bár keveset, de csupa jó értékelést kaptak a Google-n, és inkább európai, ausztrál turistától, nem helyitől vagy koreaitól. Remélem ez így nem hangzik nagyon szarul, egyszerűen csak általában mások az elképzelései és az elvárásai egy európainak, mint egy ázsiainak, és engem inkább érdekel a természet a maga természetességében, ahelyett, hogy legyen ott valami hinta, amibe beleülhetek a tökéletes fotóhoz.

A túraszervező cég 5 percre van gyalog, szóval akkor inkább személyesen nézem meg a helyet. Épp jöttek ki a turisták, boldogok voltak, jókat mondtak, így hát akkor nézzük mi a program. Buszozás, hajókázás, kajakozás, úszás, halas ebéd, naplemente a hajón, este vissza. 660k. Hát nem kevés pénz, de ha tényleg egész nap visznek, akkor nem rossz. Persze csoport lesz, max 30 fő, de már vagy 20-an vannak holnapra, hétfőre kevesebben. Aztán elbeszélgetünk még, hogy lehet-e bérelni motort másnapra, meg hogy hová érdemes elmenni. Nagyjából elmondja mi a pálya. Van egy ágyútorony egy jó fél óra sétára, oda felmegyek még most. A motoros túrához meg javasolja a sziget közepét, meg ott van egy barlang és egy nemzeti park is sétálni. Mondom neki, hogy gondolkodási időt kérek, felmegyek a hegyre, aztán visszajövök, addigra eldöntöm melyik nap megyek a hajós túrára, holnap-e vagy hétfőn. A hétfő jobb lenne, tuti kevesebben lesznek, de akkor egy nappal tovább kell maradnom, mert az utolsó busz 4-kor indul vissza Hanoiba. Az időjárást is nézem, de alapvetően az eléggé kiszámíthatatlan.

Egy helyen két felé ágazott az út, én persze azt választottam, ami meredekebb, hisz kilátóhoz megyek. Majd nemsokára meglátom, hogy ez zsákutca, de az út végén egy helyi bácsika tornázik, miközben nézi a tájat. Nem megyek túl közel hozzá, de azért nyilván onnan a legjobb a kilátás. Elindulok visszafelé, a bácsi is elindul nem sokkal később. Megállok nézni a tájat, majd zörejt hallok hátulról, a bácsi már mellettem, de ahol 2 perce állt, ott lecsúszott egy elég nagy földdarab. Valszeg nem sodorta volna el max elesik, de nagyon ijesztő volt. Ő is nézett hátra keményen. Látszik, hogy meglepődött ő is, megszeppen ilyenkor az ember. Kicsit beszélgetünk a nagy ijedtségre, ő vietnámiul, én angolul mondom, kölcsönösen nem értjük egymás szavát, de mindketten nagyon örülünk, hogy megúszta a dolgot. Milyen gyorsan megvan az életöröm. Együtt sétálunk vissza az útra ő szól, hogy jön ez eső (legalábbis utólag a szótár szerint ezt mondta), de engem nem zavar, megyek fel a kilátóhoz.

Elindulok vissza, lassan dönteni kellene, megnézem megint az időjárást, de elvileg hétfőn szelesebb lesz, a hajón nem feltétlenül poén, és akkor kajakozni sem lehet. Így akkor eldőlt. Holnap hajós kirándulás, a motorozás pedig hétfőn lesz és aztán hétfőn este vissza is megyek Hanoiba. Megérkezem az irodában, a srác örül, hogy visszamentem. Kértem egy extrát is. Kértem, hogy hozzanak a hajón egy ballon vizet a tengervizet lemosni, mert a sós víz marja a bőröm, ha rámszárad. Kíváncsi leszek sikerül-e megugrani ezt a dolgot. Nem számítok semmire, de azt mondta a srác az irodán, hogy reggel szóljak én is a túravezetőnek, de ő is szól, nem gond, lesz víz. Meglátjuk tényleg lesz-e.

Erről jut eszembe, hogy tegnap este volt is egy sétás kalandom. Semmi élvezet nem volt benne, pedig csak megkerültem a házat egy fél óra alatt. De mindenhol sötét van, a járda tiszta dzsuva, ahogy a napközbeni árulásból odafolyt a minden, de volt ahol még árultak, mehettem az úton a sötétben, a motorosok meg mellettem. Hát nem találtam meg a sétálós helyet.

Szóval öröm volt végre egy sétányt találni, ahol nem az árusok vannak, hanem tényleg lehet sétálni.

Akkor alvás, holnap reggel korán kezdődik a móka.