Május 19.
Nem aludtam túl jól. Biztos izgatottan vártam a túrát. Nyolckor már úton vagyunk a buszpályaudvar felé hátunkon egy-egy kishátizsákkal. Az iránytaxis hallja ahogy kérdezzük a buszokat, Ő 9-kor indul Likir-be, busz áron megy, 10-re ott van. Nagyon jó. Akkor még itt meg is reggelizünk. Ahogy elindultunk a sofőr bekapcsolta a lejátszót és elkezdett a CD-vel együtt mormolni, énekelni az imát. Menet közben a többi utas is csatlakozott az imához, így egy órán át hallgathattuk őket. Elég monoton, de mégsem volt zavaró. Elindultunk gyalog Likirből, azt mondták nem lehet eltéveszteni, de mi már a faluban elég nehezen találtuk meg merre is kellene mennünk. Kérdeztük a falusiakat, mutattak egy útra, elindultunk arra a sziklahegyek felé. Közben az út elágazott, mi meg tippeltünk. Gondoltuk, hogy minden út oda vezet, de persze mint később kiderült, tévedtünk. Egy nagyobb elágazásnál egy kék nyílat láttunk meg egy sziklára festve. Ez csakis a turistáknak szólhat, nem hinném, hogy a falusiaknak lenne felfestve. Sőt mi több, ez csakis a baby trek lehet, nem megy erre semmi más út. Mi nagy bátran elindultunk, megyünk jó sokáig, és az út kezd egyre meredekebb lenni. Aztán időnként kézzel segítve kell mászni, nem ez lesz a baby trek, azt családosoknak ajánlják, márpedig ez nagyon nem olyan. Hallgatjuk a csendet, nézzük a végtelen sziklahegyeket, számoljuk az állatokat. 3 gyík, 1 bogár és 3 muslincaféleség lett a napi termés. Ezen kívül láttunk még 6 hosszú szőrű hegyi tehenet egy tisztáson. Miután rájöttünk, hogy fogalmunk sincs hová megyünk, kicsit eljátszottunk a gondolattal, hogy mi lesz ha ránk esteledik. A kaja kicsit szűkös, de a 4 liter vízzel sokáig kihúzzuk, hoztunk egy hálózsákot is, annyira nincs hideg, nem lehet bajunk. Láttuk azért, hogy két hegylánccal arrébb van a nagy, széles völgy, ahol a föút megy és ahol a kisvárosok vannak. Na persze toronyirányt képtelenség lenne lemenni, mert nem látni előre hol van egy meredek sziklafal, szakadékos völgy. De azért előbb utóbb lejutnánk. Eldöntjük, hogy ha 4-ig nem változik a helyzet, megpróbálunk toronyiránt lejutni a völgybe. Azt is eldöntjük, hogy nem vakmerősködünk, nagyon meredeken nem megyünk le és sötétben sem fogunk sétálni. Miután lebeszéltük a lehetőségeket nyugodtan mentünk tovább és kíváncsian vártuk, vajon hová megy ez az út. Amíg jel van nem igazán kell aggódni, az út vezet valahová ember lakta helyre. Mindeközben fantasztikus hágókon mentünk keresztül olyan 3800-3900 méter magasságban. A Nap tűzött, hűvös szél fújt, csend és béke a tájon, és az erőnlétünk is sokat javult az elmúlt két nap, már nem zavar a magasság. Aztán egyszer csak felbukkan egy völgy házakkal és az út is ereszkedik lefelé. Na akkor együk meg a másik banánt is és a vízzel sem spórolunk tovább, nem lehet gond ezután. Leértünk a kb. 5 házból álló faluba, megkérdezzük, hogy akkor hol is vagyunk. Sasoche a falu neve. Kérünk madzagot is, mert útközben Gabi bakancsa megadta magát, és levállt a talpa. Lejárta a talpát is. Kapunk madzagot, reméljük kibírja a mai napot és valahol találunk ragasztót, ami helyi szinten, faluban akár negy kihívás is lehet. A következő település Yangthang, kb. 2 óra járásra aszfaltos úton. Megyünk a végtelen kanyargós úton, ember, autó sehol. Csak reménykedünk, hogy két óra múlva felbukkan valami a hegyek mögül. Yangthang már rajta a térképen, gondoltuk egy rendes nagy falu bolttal, szállással. De nem. 10 házas falu, bolt nincs, de vendégház van. Már láttuk a falut, mikor egy autó jött. Megállítottuk, mondták igen, ez már az a falu, és van is egy vendégházuk, keressük meg őket. Keresnek ragasztót is a cipőhöz. Kiderült, hogy ez itt egy rendes túraútvonal az aszfaltos úton, valószínűleg ott kellett volna jönnünk, és általában Yangthang-ban szállnak meg az emberek. Na ezt a helyiek is tudják, fejenként 800 rupit mondanak a szállásra vacsorával, reggelivel. Fogjuk a fejünket, összesen tudunk ennyit fizetni, 1000-ben megállapodunk. Kicsit pofátlanok, egy szoba földön matraccal és kész. A vacsora rizs, bab meg krumpli. Meleg vízet kapunk mosdani kis vödörrel és kész. A fürdőszobának nevezett valamiben egy lyuk a földön és ennyi, a WC is hasonló. Persze az összes vendégház ennyit akart kérni, nem véletlen olyan takaros, nagy házak vannak itt. Na de jó lesz, kapunk teát, extra takarót, nem lesz gond. A vacsorához leülünk egy nappaliféleségbe. Mindenki matracokon ül törökülésben a földön, a fogatlan déditől kezdve mindenki. A nagypapa épp az imáját olvassa, a menyek a babáikat intézik, meg minket szolgálnak ki. Hűvös van, mindenki beöltözve. Nem túl mókás erre az élet. Vacsora után csodás fürdőt veszek, Gabi lemondott efajta örömökről ma estére. Akkor irány az ágy, itt nincs mit tenni sötétben.
Daily Archives: 2015/05/26
Baby trek 1. nap
Buddhista monostorok
Május 18.
Reggel elmegyünk utazási engedélyt kérni egy utazási irodába, mert sok helyet csak engedéllyel lehet meglátogatni. Állami papír, csak estére lesz kész. Ugyanitt megtudjuk a mai útvonalunk részleteit is. Rendes volt az utazási irodás: miután mondtuk, hogy magunk akarunk menni, magunk szeretnénk végigjárni a monostorokat, nem mondta, hogy nem lehet, nem tukmált semmit, hanem elmondta hogyan tudunk faluról falura menni, mennyi lesz a buszjegy és hogy menjünk bátran. Nagyon jól esett ez a hozzáállás. Lesétáltunk a buszmegállóba, és az első kis jeep, amiben már többen ültek, pont jó volt nekünk. Ezek a kisautók a ritkán járó helyi buszok mellett közlekednek, általában csak pár falunyira. Gyorsan megérkeztünk Shey-be, ahol egy másik királyi várat néztünk meg. Egy hatalmas arany tetejű sztupa van a várban. A kilátás hasonló a tegnapihoz, nehéz betelni vele. Itt található Ladakh legnagyobb Buddha szobra is, 17,5 méter magas. Nekem furcsa, hogy beépítették, így csak a fejénél lehet körbejárni, és onnan lenézve látható a többi rész. Nem lehet igazán jól egyben látni.
Megyünk tovább a Thiksay monostorhoz leintve egy helyi járatos jeep-et. Megy ez nekünk. Nagyon lenyűgöző, ahogy a szikla oldalát elborítják a fehérre meszelt kis kunyhók, majd a hegy tetején a monostor főépülete. Felmegyünk. Valahogy a mellékútra keveredtünk, de így is felértünk. Utólag láttuk, hogy van főbejárat is jegypénztárral, de mivel csak kifelé használtuk ezt az utat, nem fizetünk. Nagyon jót barangoltunk az épületben. Hallottunk kongát és imát, láttunk egy idős helyi párt imádkozni, le is fotózkodtunk velük, olyan kedvesek voltak. Aztán a helyi régi könyvtárban megnéztünk egy régi, 5-600 éves, kézzel készített papiruszt, megkértük a szerzetest olvasson belőle egy kicsit, tibeti nyelven íródott, onnan menekítették ki. Megtudtuk, hogy 162-en laknak itt. Ő 7 éves korában került ide. Aztán persze ment iskolákba ide, oda, de mindig visszatért a monostorba. Néha elmegy tanítani akár évekre, de ide jön haza. Nagyon jól éreztük itt magunkat, lassan múlik a Dalai Láma házával kapcsolatos negatív élmény. Az ott politika, meg biznisz, ez meg itt az igazi monostor és szerzetesi élet. Itt is van egy 12 méteres Buddha szobor arannyal festve.
A következő megálló Hemis, de oda nem könnyű eljutni, mert nem a főút mentén van. Így alkudoznunk kell egy taxira, sajnos ide nem jár gyűjtő taxi. Azért 600-ról 300-ra lealkudjuk az árat, megvárnak és vissza is hoznak ennyiért. 8 km át a völgyön, majd fel a másik oldalán a sziklák közé. Hemis monostor a környék legnagyobb monostora. Egy hatalmas múzeum is van sok korabeli eszközzel, szobrokkal. Aztán pár imaterem, a tetőről kilátás a völgybe. Valahogy ez is üzleties hangulatú, meg kicsit el is teltünk a monostorokkal, meg a sok kis és nagy Buddha szoborral. mindkettőnknek Thiksay tetszett a legjobban. Visszamegyük az autónkkal a főútra, várjuk a jó szerencsét, hogy legyen még busz vissza Leh-be. Megint velünk a szerencse, jön egy busz és egyenesen Leh-be megy, nem is kell átszállnunk. Feltűnik, hogy csak nők ülnek rajta. Még a kalauz is nő. Egy szerzetes, a sofőr és Gabi a férfi csak. Magas, vékony nők, kicsit vágott szemmel. Kedves, barátságos arcuk van, némelyek kimondottan szépek. A mozdulatuk, ahogy egymással beszélnek nagyon meleg, és szeretetteljes. Öröm köztük lenni. Visszaérünk Leh-be, nagyon éhesek vagyunk már. Beugrunk a buszmegálló melletti kis helyi piacon egy kajáldába. Étlap nincs, egyféle kaja van, momo-s (töltött tészta) leves. Bekajálunk megint nagyon olcsón. Visszafelé beugrunk az engedélyünkért és alvás. Reggel irány a baby trek. A házinéninkkel megbeszéljük, hogy a nagy hátizsákokat otthagyjuk nála, és csak a kicsiket visszük magunkkal, a túra után jövünk vissza hozzá aludni.
Leh
Május 17.
Aludtunk egy nagyot. Ránkfért a pihenés, és aklimatizálódnunk is kell a magassághoz, Gabinak fájt a feje kicsit az éjjel. Nekem szerencsére semmi bajom. Talán a sok jóga és a sok légzőgyakorlat is hozzájárult ehhez. Elindulunk sétálni, bár lassan megyünk, de így is gyorsan kifáradunk, lihegünk. Hát ez van, szokni kell. Beugrunk egy helyi kis szakadt helyre reggelizni, 80 rupi kettőnknek, végre kezdenek az árak nagyon barátiak lenni. Felmegyünk a régi királyi várhoz. 16. században építették, 9 emeletes, de a hegy dőlésszöge miatt mindig 5 emeletesnek tűnik. lépcsők, köves emelkedők, ezért gyakran megállunk pihenni, de nem baj, ráérünk. A gulmargi hegymászás biztos jót tett, mert ma már semmi bajunk a magasságtól, csak a gyorsabb kifáradás maradt. A palotát a völgy oldalába építették fel a hegyre, így mögötte sziklák vannak, a völgy felől meg sűrűn, egymáshoz szorosan épített vályogviskók védik. Nem lehetett könnyű elfoglalni. Bent a királyi szoba fala festett, az oszlopokon mérges maszkok riasztják el a rossz szellemeket. Nagyon szép, díszes a trónterem. Fent, a tetőről csodás kilátás nyílik a völgyre. Lent a zöld, fás, megművelt terület, majd a sivatagos, sziklás hegyek magasodnak a túloldalon, mögöttük a még magasabb havas csúcsok. Pazar látvány. A Nap perzselően süt, míg a szél hideg levegőt fúj. Nagyon erős a kontraszt, bár én örülök a hüvös szélnek, megvéd a napszúrástól. A helyiek melegen felöltözve, arcukat kendővel védik, még a férfiak is, de így is látszik, hogy napégette a bőrük. Ezen a magasságon a helyiek bőrét is égeti a Nap, nem csak a miénket. Az öltözékük is más, mint amit eddig láttunk, az asszonyok bő szoknyát viselnek, derékban kötélövvel átkötve. Nagyon kedvesek, mindenki mosolyog, békés emberek. Lefelé körbejárjuk a várost, sztupákkal, imamalmokkal tele, de vannak mecsetek is. Na nem nagy a város, egy óra alatt megismertük. Megtaláltuk a turista irodát is, egy helyi néni mondja el tökéletes angollal, hogy mit érdemes megnézni. Van egy úgynevezett baby trek, 2-3 napos túra, könnyű terep. Falvakon megy keresztül, vezető nélkül is megcsinálhatjuk. Vannak 7 napos komoly mászások is fel 6000 méter fölé, de arra mi nem vagyunk felkészülve sem fizikailag, és sem eszközünk, sem ruhánk nincs hozzá elég. Lehet bérelni eszközöket, ruhákat, de nem akarunk olyan magasan hegyet mászni. Érdemes még megnézni pár monostort, meg a Nubra-völgyet és a Pangong tavat. Az utóbbihoz utazási iroda kell, mert nem jár arra busz. A tó és a völgy területére kell külön engedély is turistáknak a belépéshez. Jól kiokosodtunk, jöhetnek az utazási irodák. Nagyon horror árak vannak. A tóhoz fejenként 2000-2500 a díj, ha lesz még másik 2-3 ember az autóba. És ezért csak elvisznek oda az egyik nap, másnap visszahoznak. Ártáblázatból dolgoznak, mindenhol ennyi, de persze szezon előtt vagyunk, elég nagy kezdezményt ki lehet alkudni, gondolom, de ez még alku alapnak is sok. Megtudjuk azt is, hogy a Manali felé vezető út le van zárva, még két hétig biztos, és még azután is bizonytalan mikor járható kocsival. Akkor repülni kell. Megnézzük a repjegyárakat, 13000 rupi fejenként. Na ezt egy óra netezés alatt tudtuk meg, kb. ennyi idő volt 3-4 oldalt betölteni. őrület. Tanakodunk mi legyen, aztán egyszerre jutunk egy és ugyanahhoz a gondolathoz. A repjegyárak holnapra olcsóbbak, mint 10 nap múlva. Hagyjuk a dolgot pihenni, ennyi pénzért nem vesszük meg most. Ha pedig nem lesz olcsóbb visszamegyünk busszal Srinagarba, onnan meg tovább Delhibe. Elég kemény lesz majd, de valahogy így is többet költünk, mint terveztük, kifutunk a budget-ből, már biztos. Lassan kialakul a terv. Eszünk egy jó tibeti kaját, végre nem erős, és rizsmentes. Sült zöldséges tészta, nagyon jól esett. Már csak némi hús kellene, lassan hetek óta nem ettünk húst.