Május 22.
Reggel fél 6 előtt 5 perccel ébredek, kinézek az ablakon, a Nap már nagyon erősen süt a szemközti hegyek mögött, pár perc és felér a hegyek fölé. Nagyon jó ágyból nézni a napfelkeltét. Ráadásul elkezdte felmelegíteni a szobát, laza reggelünk volt. Az éjjel viszont furcsán fájt mindkét karom, és Gabinak is. Hogy a magasságtól lehetett-e, nem tudjuk, de egy fájdalomcsillapító kellett a visszaalváshoz. Reggelre viszont elmúlt. Reggeli torna gyanánt felmentünk a hátunk mögötti hegyre, szép volt a tó onnan is. Reggeli után próbáltuk rávenni a sofőrt, hogy vigyen minket tovább a tóparton egy kicsit, lássuk a tó többi részét is, de nem vitt el minket. Hát akkor sétálunk egyet. Az út tényleg nagyon vacak, értem én a sofőrt miért nem vitt el minket. Séta közben kavicsgyűjtő melósokra akadtunk, lapátolták teherautóra a tóparti kavicsot. A sofőrjük elvitt minket egy kicsit feljebb egy szép helyre, ahonnan jó a kilátás, onnan egy óra séta vissza, indulunk Leh-be. Visszafelé is beugrottunk a katonákhoz, de aztán máshol is megállítottak, méghozzá turbános szkita katonák és szörppel kínáltak minden arra járó autót. Guru Arjun-t ünnepelték, ezért a vendéglátás. Édes, mosolygós katonák. Ki gondolná, hogy az indiai hadsereg egyik legkeményebb katonái ők. Visszaértünk a hágón át. Kicsit pörögnek a programok, de már csak pár napunk van, és még a Nubra völgybe el akarunk menni. Az is lesz még 3 nap. Aztán pihenünk, és megyünk vissza Delhibe valahogy, majd 30-án haza. Legkésőbb 29-én reggel meg kell érkeznünk Delhibe, hogy legyen idő harmoniumot is venni. Szóval reggel megint útrakelünk, megyünk 3 napra a Nubra völgybe. Sajnos az áram es az internet akadozik, nem tudok postot küldeni. Delhiből biztosan menni fog, de remélem azért hamarabb is. A szállásunkra szinte már hazaérünk, Julley!, köszönünk ladakhi nyelven a házinéninknek, ő is örül nekünk, jó hazajönni.
Daily Archives: 2015/05/26
Pangong-tó
Tea a Tábornokkal
Május 21.
Egy koreai, egy holland és egy új-zealand-i pár lesz az utitársunk a következő két nap, ők jönnek velünk a kocsival a Pangong-tóhoz. Gyorsan megbeszéljük ki merre járt a környéken. Jót nevetünk, amikor kiderül, hogy a holland srác pont úgy járt a baby trekkel, mint mi. első nap a kék túrát csinálta, a második nap ő is a gyakorlóterepen kötött ki, csak őt átengedte az őr a bázison, minket meg nem. Ezek szerint elég egyszerű elrontani, igazán kitáblázhatnák, de végül is nem volt baj, nagyon élveztük az alternatív túrát. Ma kényelmes ülésben ülünk, mindenki egy ülésen egyedül, nagy a luxus. 5 órás út vezet a Pangong tóhoz, a világ 3. legmagasabb autóval járható hágóján (Chang La) át 5320 méter magasan, de ez a legmagasabb hágó, ahol a katonák teával kínálják meg az arra járókat! Igazándiból szerencsénk volt, hogy épp pisilnem kellett és megkértem a sofőrt, hogy álljon meg, mert így pont a katonai tábor bejáratánál álltunk meg. Tálcán hozták nekünk a teát meg a kekszet, kerámia WC volt, ráadásul WC papírral, ami itt nem tartozéka még a szállásoknak sem. Kicsit később megjelent egy nagyon fiatal, mosolygós tábornok, okos ember, jót beszélgettünk. ők építik az utat a tóhoz, a tó tulsó fele már Kína. Nem lehet semmilyen csónakot használni a tavon egyenlőre, de remélhetőleg hamarosan megváltozik ez, és lazulnak a szabályok. Szerintem annyira nem baj ez, legalább tiszta, érintetlen marad a tó. Sok éve béke van ezen a határon. 6 hónapot állomásoznak fent a hegyen, 6 hónapot lent a völgyben. Azt mondta másfél év alatt megcsinálják 2 sávosra az utat a hegyen (110 km), de ezt kicsit nehezen hisszük el. Sziklás, meredek hegyoldal, nem megy ez olyan könnyen. Az út érdekes tájakon megy keresztül. Láttunk puha homokos sivatagot fent egy magas völgyben, a másikban meg egy folyó folydogált zöldre varázsolva a kietlen táj egy kis darabját. Szerencsére az elmúlt napok túrája hozzászoktatott minket a magaslathoz, azon kívül, hogy sokat kell vizelnünk, más tünetünk nincs. A koreai viszont rosszul lett, hányt, kivörösödött, nehezen vette a levegőt. Kiderült, hogy ő repülővel jött Leh-be, nem várt 1-2 napot aklimatizálódni. Lassan ereszkedünk lefelé a tóhoz, ami 4267 méter magas völgyben van, körben 5000 méter magas csúcsokkal. A tó 150 km hosszú és 5-10 km széles, pont a Balaton duplája. A színe iszonyatosan mély kék. Ahogy süti a Nap a barna sziklákat a háttérben, eszméletlen színeket varázsol elénk. Az idő kezd zordra váltani. erősen fúj a fagyos szél, a Nap hiába süt, nem melegít. Az összes ruhánk rajtunk van mikor elindulunk sétálni a tóparton. De előtte kerestünk szállást a kis faluban, Spangmik-ban. Pár ház az egész, mindenhol vendégház, meg sok sátor felállítva. Persze melegvíz nincs, fűtés sem, de szerzünk sok plédet, nem lesz itt gond, hálózsákunk is van. A végén úgy bebiztosítottuk magunkat, hogy az éjjel nem győztük ledobálni a plédeket. Annyira mégsem volt hideg.
Baby trek 2.
Május 20.
Nesze nekünk autentikus élmény, semennyit sem bírtam aludni az éjjel. A jó kis házi készítésű matrac olyan kemény volt, hogy zsibbadt a vállam folyamatosan, meg hideg is volt, meg zörögtek az ablakok az éjszakai viharban. Gabi sem aludt túl sokat. Reggel felpattan, öltözünk, pakolunk, egy kanna forró víz már vár ránk a „csodás tusolónknál”. De pont jó, elég reggel ennyi. A kéményből már jön a meleg és a füst, készül a reggeli, isteni házi sárgabaracklekvár, a nagypapa főzte. Mintha otthon lennénk, nagyon jó volt. Nem kenyérrel ettük, hanem frissen sült chapati-val, lapos kenyérrel. Meg végre kipróbáltam a sokszor hallott helyi teát vajjal és sóval. Hát mit is mondjak, elég bizarr. Mintha olvasztott vajat inna az ember melegen. De azért megittam, azt mondták az itteni zord időben jó, gondoltam akkor nekem is jó lesz a mai túrára. Irányba tettek minket, hogy merre a baby túra ösvénye, mert mégsem végig az autóút az, hanem van gyalogút is, levágva az azsfaltút nagyobb kanyargóit. Akkor irány Hemis, a következő falu. Fütyörészve indulunk neki a kellemes reggeli hűvösben, semmi kihívás, ma sima terepen megyünk végig, laza napunk lesz. Legalábbis így terveztük, de persze megint nem úgy alakult, ahogy akartuk. Pedig ezúttal nagyon figyeltünk, hogy ne térjünk le az útról, és Hemis-ig nem is volt gond, élveztük a könnyű sétát a néma tájban. Hemis-ben ittunk egy teát egy nagyon puccos vendégháznál. Ott 2500 rupi egy éjszaka, nem tudom mi van itt, nagyon elrugaszkodottak az árak. Aztán valószínűleg itt rontottuk el az utunkat, de ez sosem fog kiderülni. Persze kitáblázva nincs semmi, aki épp arra járt, mind megkérdeztük merre az út, de az utolsó kamionsofőr lehet nem jól tudta, vagy nem jól mutogatott, de ő volt az utolsó ember, akivel találkoztunk, aztán órákig semmi. Menetközben kezdett gyanús lenni az útvonal, mert megint keskeny, egy-két cipőtalpnyi széles, sokszor meredek ösvényen jártunk, megbeszéltük, hogy ez ugyancsak nem lehet a baby túra. Ellenben a táj szép volt, annyira nem is volt nehéz a terep, kb. az irány is jó volt, nem aggódtunk. Gyűjtöttünk szép, vörös, meg mindenféle színű követ, néztük az éppen nyíló kis virágokat, csodáltuk a nagyon vékony, palalemezszerű törmeléket lefolyva a hegyről. Kerestünk köztük fossziliákat, találtunk is pár növényi lenyomatot. Élveztük a túrát. Végül leértünk egy völgybe, miről azt hittük, hogy itt lesz a falu, a túra vége. Felbukkant egy katonai bázis. Gondoltuk jól kiszúrtak már messziről, láthatják, hogy turisták vagyunk, nem hinném, hogy ők olyan ijedős félék lennének itt a pakisztáni-indiai-kínai határon, na meg a gyalogút is erre vezet, biztos más is járt már erre. Leérünk, kijön a katona a bódéjából, persze nem beszél angolul, de mondjuk hová igyekszünk, kérdezzük merre az ösvény. Mutat jobbra, ok, hát akkor menjünk arra. De persze az út elágazik fel a hegyre, a másik meg a völgybe. Találkozunk az elágazásnál egy másik katonával, dossziéval a hóna alatt, a lenti útra bök. Megyünk szépen a lánctalpak taposta úton, a hegyen felírat: „Ide lőjj!”, meg mindenféle gödrök, árkok mindenfelé. Ezek szerint sikeresen betévedtünk egy katonai gyakorlóterepre. Persze ezen az úton is egy katonai kapu, megállítanak és visszafordítanak minket. A völgy minkét kijáratát ügyesen lezárták, értem én miért, de mi meg látjuk, hogy a kis katonai telep mögött ott a főút, csak át kellene jutni a laktanyán valahogy. Igazándiból alig vannak páran, nem történik semmi, igazán átkisérhetnének. De nem, a kapuból az őr visszaküld bennünket. Angolul sajnos ő sem tudott, ez kissé lekorlátozta a kommunikációs lehetőségeket. Egy út maradt, fel a hegyre. Na itt kicsit bemorcosodtam, kicsit elfáradtam, ezek meg itt szórakoznak velünk, még nem tudjuk, mennyi idő lesz kijutni a völgyből. Gabi elkéri a hátizsákom, viszi mindkettőt, látja rajtam, hogy kell némi segítség. Felérünk a hegyre, és kiderül, hogy nem igazán van onnan járt ösvény, vagy lejárat. Ez egy plató egyetlen feljáróval, ahol felmentünk, körben meredek szikla. Látjuk a betonutat lent, legalább egy órát kavargunk fent, keressük a lejáratot, de csak helikopter leszállót találunk. Végül azért találtunk egy „vállalható” meredekségű lejtőt. Lementünk és kijutottunk az útra végre. Keresünk egy kilóméterkövet, egyik irányba 18 a másik irányba 4 km-re van falu. Stoppolunk is, de az a pár autó mind tele van, ami elmegy mellettünk. Nekünk minden irány jó elsőre, de alapvetően Leh-be kellene visszajutni. Sétálunk a közelebbi falu felé, de aztán felvesznek. A faluban keresnénk boltot, de még mielőtt elértük volna, jött egy busz ami Leh-be megy, felpattanunk. Majd eszünk Leh-be. A busz nagyon durván tele volt. Ahhoz, hogy mi ketten felférjünk a sofőr melletti egyszemélyes ülésre, egy srác beül a sofőr mellé. 21 ember a 11 személyes kisbuszban. Nem tudom mit szólna egy ilyenhez egy európai rendőr. Nem túl kényelmes másfél órás út alatt visszaértünk Leh-be. Ettünk a kedvenc, olcsó, tibeti kajáldánkban, majd kerestük a megoldást, hogyan juthatunk el olcsón a Pangong tóhoz. Busz csak hetente egyszer jár, faluközi kisjeep sincs, így turista jeep-el kell menni, ami a legdrágább megoldás, de nincs más. Találunk egy többinél olcsóbb, 6 személyes taxit a 3. utazási irodánál, befizetünk, holnap reggel 8-kor indulunk, alszunk a tónál, másnap jövünk vissza. Este az internet, mint mindig, megint akadozik, hagyjuk a csudába. Fürdünk egy jót a forró vízben, hulla fáradtan zuhanunk az ágyba. Ez a baby trek valahogy nem akart nekünk összejönni, de mi nagyon jót túráztunk így is.