Baby trek 1. nap

Május 19.
Nem aludtam túl jól. Biztos izgatottan vártam a túrát. Nyolckor már úton vagyunk a buszpályaudvar felé hátunkon egy-egy kishátizsákkal. Az iránytaxis hallja ahogy kérdezzük a buszokat, Ő 9-kor indul Likir-be, busz áron megy, 10-re ott van. Nagyon jó. Akkor még itt meg is reggelizünk. Ahogy elindultunk a sofőr bekapcsolta a lejátszót és elkezdett a CD-vel együtt mormolni, énekelni az imát. Menet közben a többi utas is csatlakozott az imához, így egy órán át hallgathattuk őket. Elég monoton, de mégsem volt zavaró. Elindultunk gyalog Likirből, azt mondták nem lehet eltéveszteni, de mi már a faluban elég nehezen találtuk meg merre is kellene mennünk. Kérdeztük a falusiakat, mutattak egy útra, elindultunk arra a sziklahegyek felé. Közben az út elágazott, mi meg tippeltünk. Gondoltuk, hogy minden út oda vezet, de persze mint később kiderült, tévedtünk. Egy nagyobb elágazásnál egy kék nyílat láttunk meg egy sziklára festve. Ez csakis a turistáknak szólhat, nem hinném, hogy a falusiaknak lenne felfestve. Sőt mi több, ez csakis a baby trek lehet, nem megy erre semmi más út. Mi nagy bátran elindultunk, megyünk jó sokáig, és az út kezd egyre meredekebb lenni. Aztán időnként kézzel segítve kell mászni, nem ez lesz a baby trek, azt családosoknak ajánlják, márpedig ez nagyon nem olyan. Hallgatjuk a csendet, nézzük a végtelen sziklahegyeket, számoljuk az állatokat. 3 gyík, 1 bogár és 3 muslincaféleség lett a napi termés. Ezen kívül láttunk még 6 hosszú szőrű hegyi tehenet egy tisztáson. Miután rájöttünk, hogy fogalmunk sincs hová megyünk, kicsit eljátszottunk a gondolattal, hogy mi lesz ha ránk esteledik. A kaja kicsit szűkös, de a 4 liter vízzel sokáig kihúzzuk, hoztunk egy hálózsákot is, annyira nincs hideg, nem lehet bajunk. Láttuk azért, hogy két hegylánccal arrébb van a nagy, széles völgy, ahol a föút megy és ahol a kisvárosok vannak. Na persze toronyirányt képtelenség lenne lemenni, mert nem látni előre hol van egy meredek sziklafal, szakadékos völgy. De azért előbb utóbb lejutnánk. Eldöntjük, hogy ha 4-ig nem változik a helyzet, megpróbálunk toronyiránt lejutni a völgybe. Azt is eldöntjük, hogy nem vakmerősködünk, nagyon meredeken nem megyünk le és sötétben sem fogunk sétálni. Miután lebeszéltük a lehetőségeket nyugodtan mentünk tovább és kíváncsian vártuk, vajon hová megy ez az út. Amíg jel van nem igazán kell aggódni, az út vezet valahová ember lakta helyre. Mindeközben fantasztikus hágókon mentünk keresztül olyan 3800-3900 méter magasságban. A Nap tűzött, hűvös szél fújt, csend és béke a tájon, és az erőnlétünk is sokat javult az elmúlt két nap, már nem zavar a magasság. Aztán egyszer csak felbukkan egy völgy házakkal és az út is ereszkedik lefelé. Na akkor együk meg a másik banánt is és a vízzel sem spórolunk tovább, nem lehet gond ezután. Leértünk a kb. 5 házból álló faluba, megkérdezzük, hogy akkor hol is vagyunk. Sasoche a falu neve. Kérünk madzagot is, mert útközben Gabi bakancsa megadta magát, és levállt a talpa. Lejárta a talpát is. Kapunk madzagot, reméljük kibírja a mai napot és valahol találunk ragasztót, ami helyi szinten, faluban akár negy kihívás is lehet. A következő település Yangthang, kb. 2 óra járásra aszfaltos úton. Megyünk a végtelen kanyargós úton, ember, autó sehol. Csak reménykedünk, hogy két óra múlva felbukkan valami a hegyek mögül. Yangthang már rajta a térképen, gondoltuk egy rendes nagy falu bolttal, szállással. De nem. 10 házas falu, bolt nincs, de vendégház van. Már láttuk a falut, mikor egy autó jött. Megállítottuk, mondták igen, ez már az a falu, és van is egy vendégházuk, keressük meg őket. Keresnek ragasztót is a cipőhöz. Kiderült, hogy ez itt egy rendes túraútvonal az aszfaltos úton, valószínűleg ott kellett volna jönnünk, és általában Yangthang-ban szállnak meg az emberek. Na ezt a helyiek is tudják, fejenként 800 rupit mondanak a szállásra vacsorával, reggelivel. Fogjuk a fejünket, összesen tudunk ennyit fizetni, 1000-ben megállapodunk. Kicsit pofátlanok, egy szoba földön matraccal és kész. A vacsora rizs, bab meg krumpli. Meleg vízet kapunk mosdani kis vödörrel és kész. A fürdőszobának nevezett valamiben egy lyuk a földön és ennyi, a WC is hasonló. Persze az összes vendégház ennyit akart kérni, nem véletlen olyan takaros, nagy házak vannak itt. Na de jó lesz, kapunk teát, extra takarót, nem lesz gond. A vacsorához leülünk egy nappaliféleségbe. Mindenki matracokon ül törökülésben a földön, a fogatlan déditől kezdve mindenki. A nagypapa épp az imáját olvassa, a menyek a babáikat intézik, meg minket szolgálnak ki. Hűvös van, mindenki beöltözve. Nem túl mókás erre az élet. Vacsora után csodás fürdőt veszek, Gabi lemondott efajta örömökről ma estére. Akkor irány az ágy, itt nincs mit tenni sötétben.

Categories: India | Tags: , | 1 Comment

Post navigation

One thought on “Baby trek 1. nap

  1. Apu

    Mi is jártunk már így és meg is jegyeztük hogy a „járt utat a járatlanért el ne hagyd”!!!

Leave a Reply

Proudly powered by WordPress Theme: Adventure Journal by Contexture International.

%d