4200 méteren

Május 15.
Ragyoró hófödte csúcsok, kék ég. Egy órán át lesem az ablakból ezt a csodálatos tájat és izgatottam várom, hogy Gabi felébredjen, és megbeszéljük, hogy mi legyen. Mert ha ilyen csodás az idő, mégis fel kellene menni arra a csúcsra. Az időnkbe könnyedén belefér, a családdal sem találkozunk, tegnap letárgyaltuk, hát anyagilag egy kicsit sok (1400 rupi a felvonó fejenként), na de egyszer vagyunk itt az életben és ez a világon a második legmagasabb kabinos felvonó, 3980 méterre megy fel, ahonnan felsétálhatunk a 4200 méteres csúcsra. Személyes csúcsokat döntenénk, nem jártunk még ilyen magasan. Majd délután lemegyünk Srinagarba, és a mára tervezett két mecset is jó eséllyel belefér. Megbeszéljük, felmegyünk. De jó! Akkor menjünk mihamarabb, mert tegnap is hosszú volt a sor, ma biztos durvább lesz. Megyünk reggelizni, látunk egy hotelt égni. Fa épület, könnyen ég, és a palatető viszi a hőt, hatalmas lángok csapnak ki a tető alatt. Alul hordják a bútorokat, mindent kifelé, tűzoltók locsolják a környező házakat, majd oltják a tüzet. A füst beborítja az egész völgyet. Nagyon durva látvány. Megrázó. Beszélgetünk is erről milyen lehet mindent elveszíteni és életet újrakezdeni. Beszéltünk róla, hogy mi már kezdtünk életet újra párszor, nem olyan rossz dolog az, de azért mindent elveszíteni, az kemény dió. Megyünk a gondolához, még nincs nagy sor, de az idegenvezetők csalnak kicsit. Egy ember beáll a sor elejére, a többi meg adja neki a pénzt, 30-40-esével veszik a jegyeket, a sor meg áll. Gabi a sorban, én meg balhézok ott az emberekkel, hogy álljanak be a sorba, idegenvezetőknek meg van külön pénztár. Többen mellém állnak a hangoskodásban (de nem komoly ám ez, a hangos szót mosoly követ, jó poén hangoskodni, tudják, hogy igazam van) hamarosan elindul a sor végre. Az első szakaszt nagyon jól ismerjük, tegnap felsétáltunk itt, megyünk rögtön a felsőre. Ez már meredekebb, havasabb. Felérünk, azért már pár pöffeteg felhő van, de a kilátást nem veszi el. Ameddig a szem ellát meredek sziklás, hófödte havas csúcsok. Leírhatatlan. Elinulunk felfelé, el a tömegből, a hóban elöször járó indiaiaktól. Édesen esnek-kelnek, furcsa ez a csúszós izé. Leülnek, és vizesek lesznek, hát igen, a hó elolvad és vizes lesz. Érdekes nézni, ahogy felfedezik a havat. Mi nekivágunk a csúcsnak, egy darabig találunk nyomokat, aztán mi tapossuk magunknak. Lassan, nagyokat lélegezve megyünk, érezni, hogy ritkább a levegő. Imádom a friss havat, nagyon jó. Elég puha és olvad is alulról, óvatosan megyünk, néha térdig süllyedünk a hóba. A sziklák mentén láthatatlan peremek vannak az olvadás miatt, nem megyünk közel hozzájuk, nagyon veszélyes lehet, nem tudni milyen mély a perem, nehogy beszakadjunk. Felérünk majdnem a csúcsra, de aztán nagyon köves lesz, nem vagyunk elég rutinosak az ilyen túrához, elég bátrak vagyunk így is, de a vakmerőség butaság, nem megyünk fel teljesen. A felső 50 métert kihagyjuk. A kilátás nagyon pazar innen is, nem hiszem, hogy sokat veszítünk. Elidőzünk kicsit, élvezzük a végtelent, a teljes csendet. Visszamegyünk, majd lent csináltunk egy hóembert a turistáknak, nézik mit csinálunk, ráadásul kesztyű nélkül, aztán jönnek fotózni. Örülnek neki, és ennek mi is örülünk. Láttunk tandem sielést, nagyon vicces: a turista feláll a sielő mögé a lécre, és sima terepen mennek egy kicsit. Na meg láttunk ember húzta szánkót fel a hegyre. Ketten húztak egy embert, de nagyon nehezen ment. Annyi eszük nem volt, hogy két kötelet kössenek a szánkóra, hanem kézenfogva húzták egymást majd a szánkót. Mi jókat derültünk, ilyen, amikor felnőtt fejjel találkozik az ember a hóval. Lementünk, irány Srinagar. Ezúttal kihagyjuk a helyi buszt, és jeep-el megyünk. Egy óra alatt odaér, 140 rupi kettőnknek, az az 500 rupis turistabusz, amit kínáltak idefelé nagyon durva átverés. Visszamegyünk a szállásunkra, a szobánk szabad, szerintem ágyat sem húztak még, de hát mi aludtunk benne, előtte meg én kicseréltettem. Kis pihenés után irány az óváros, a kedvenc sütisünk, meg a mecsetek. Kiderült, hogy a mecsetek nem ebben a városrészben vannak. De segítenek, feltesznek minket a megfelelő buszra és majd egy órán át nyomorogtunk és izzadtunk a buszon. Menet közben Gabi szerencsés volt, és különös felüdülésben lett része, amikor a karja véletlenül hozzáért egy bácsi hideg füléhez. Sokáig áradozott erről a fantasztikus élményéről, miközben mindenki számára érthetetlen okokból könnyesre nevettük magunkat. Ütközben egyszer csak látjuk, hogy igyekezve húzzák le a rolókat a boltok, majd lassítunk, az ablakból baseball ütős gyerekeket, kővet tartó fiatalokat látunk. Remélem kimaradunk a balhéból. Tüntetést ebben az országban messziről sem szeretnék látni. De a busz továbbmegy, látjuk az utcán normális az élet megint, megnyugszunk. Az első mecset egy 675 éves épület. Hatalmas fa oszlopok körben az épületben, középen kis kert szökőkúttal. Nem túl díszes, egyszerű, de szép épület. Nagyon békés itt. Pár ember pihen a füvön, gyerekek szaladgálnak. A mecset tele Mekka felé fordított kis szőnyegekkel, sokan beférnek ide imátkozni. Péntek van, fél óra múlva mise lesz, mi inkább továbbállunk. valószínűleg külön mehetnénk csak, ha mehetnénk egyáltalán. Inkább nem zavarunk. A másik mecset csak 15 perc gyalog. Folyamatosan kérdezünk, mutatják az utat át a szők kis utcákon. Itt nem lehetne térképpel működni. Se utcanév, de ha van sem tudjuk elolvasni, de térképet sem tudtunk szerezni 5 nap alatt. A másik mecset kicsike, de nagyon díszes. Apró kerámiával van a teljes bejárat díszítve, máshol fafaragások vannak. Itt már tart az ima, nem mehetünk be. A nők sem. ők kint egy elszeparált részen imádkoznak, és csak a küszöbig mehetnek. Ez is hasonló korú, mint a másik, és mindkettőt nagyon szépen karbantartják. Este 8 óra lett, mire végzünk, kérdezzük az utat a buszhoz, de busz már nem jár. Elindulunk vissza a főútra, a kis utcákban már nem érzem olyan jól magam, de szerencsére Gabi tájékozódó képessége segített gyorsan megtalálni a főutat. Busz már tényleg nem jár, megalkudunk egy tuctuc-ba, amit itt autoriksaw-nak hívnak, 80 rupi csak. Ez itt nem turistákra szabott ár, olcsón megúsztuk. Zuhanunk az ágyba, reggel 6-kor indul a jeep Leh-be. A szállásadónk szerint az út lezárva, de mi nem hiszünk már senkinek, reggel kiderül.