Hurrá, hó!

Nem esik, és látom a csúcsot, és mintha rések lennének a felhőben, biztos mindjárt eloszlik és mehetünk fel 5000 méter magasra. Na ezt hívják naív optimizmusnak, de azért nekem jól esik. A rések szépen lassan eltűntek, és vastag paplan nehezedett a völgyre. Na azért ez nem tart minket távol semmitől, felvesszük az összes meleg ruhánkat, bármi történhet még, hátha a csoda is megtörténik. Elsietünk a postára, 10-re ígérték tegnap, hogy nyit, de fél 11-kor még zárva. Mellette a turista információs emberkét megkérjük, hogy szerezzen nekünk képeslapot, legalább Gabi lányának kell küldeni egyet, majd este jövünk érte. Aztán irány a felvonó. Némi szópárbajba keveredtünk a helyi lelkes idegenvezetőkkel. Az egyik gumicsizmát akar adni, mutatom a bakancsom, az nem jó, mutatom az ő lábát, rajta is túrabakancs volt. Ennyi, beszélgetés laza mosollyal lezárva. A másik atommeleg síkesztyűvel jött, mondjuk, hogy mi láttunk már havat, köszi, nem kell. Az indiai turisták azért járnak ide, hogy havat lássanak. Bundákat, csizmát, kesztyűt, mindent rájuk tukmálnak szerencsétlenekre. Ott mászkáltak bundákban a 16 fokban. Viccesek voltak. Aztán a következő téma, hogy mi gyalog akarunk felmenni a felvonó első szakaszán. Á, nem lehet, de mi tudjuk, hogy lehet. A második szakaszra szeretnénk jegyet venni csak, de az az egyik csávó szerint zárva, míg a másik meg feketén akar nekünk jegyet eladni. A hivatalos pénztárban meg azt mondják, hogy most zárva, de bármikor kinyithat. Kérdezzük, hogy ha felérünk gyalog, és még zárva lesz, visszatéritik-e a jegyet, de nemet mondanak, akkor nem kell jegy. 800 rupi lenne fejenként csak a 2. szakasz, két napi szállásunk összesen, nem kockáztatunk, illetve majd meglátjuk ott. Ha jár, kitalálunk ott valamit. Elindulunk gyalog, végre el a sok pénzéhes vezetőktől, de egy utánunk jön és kezdi. Nem mehetünk fel, kötelező vezető, 500 rupi, de a végén már csak 300 volt, de mi otthagytuk. A felvonó alatt-mellett az út, képtelenség eltévedni. Lóval is feljárnak, tele a hegyoldal ösvénnyel. Nagyon jót sétáltunk. Végig patakok mentén haladtunk fel a hegyre. Rengeteg virágos bokrot láttunk, amik sajnos még csak most kezdtek nyílni, de elképzeltük a virágos bokros hegyoldalt, szép lehet. Két óra alatt fent is voltunk. Kicsit sárosak lettünk, de a bakancsok jól bírják. Fent sajnos eleredt az eső. Mi lelkesek az eső ellenére elindultunk a tömeg után fel a hegyre, vajon mi lehet ott. Aztán rájöttünk. Ott az első, legközelebbi nagyobb hófolt. Kicsit sáros, esik is, de hó. Na mire erre rájöttünk már nagyon esett. Fordultunk is vissza, köszi, mi láttunk már havat. Kerestünk egy ereszt, nagy sátrak voltak kifeszítve a büfésornál, vasvödrökben fával fűtöttek, de minden vackot rádobáltak a tűzre, mi meg köhögtünk, könnyeztünk. De azért vártunk másfél órát, teázunk, tűz mellett száradtunk. Aztán irány vissza. A felső szakaszon nem ment a felvonó, csak pár embernek volt jegye, aki még neten vette, de nem szállhattak ki, hóvihar van fent. Hát akkor ez bukta, lesétáltunk vissza a hegyoldalon, gyorsan a postára, még nyitva volt, Zazinak képeslap, vacsi, aztán vissza a szállásra, forró zuhany, kicsit azért átfáztunk. Este csetelünk a prof-al, meg a családdal, mindenáron azt akarják, hogy menjünk el hozzájuk holnap, mi meg hogy ők jöjjenek be Srinagarba. Nem akarnak, bejönni, mi meg nem akarunk megint 3-4 órát utazni. Egyszer már voltunk ott, most nem fér bele az időnkbe. Kicsit nehezen akarják megérteni. Érdekes emberek, nagyon szeretettel fogadnak, de azért elég erőszakosak tudnak lenni. De úgy látom lassan megértették mi a helyzet. Holnap visszamegyünk Srinagarba, megnézük a kimaradt látnivalókat, 1-2 mecsetet az óvárosban, aztán szombat reggel irány Leh. Remélem ez a sok eső nem okoz gondot és el tudunk menni.