Monthly Archives: április 2015

Némi szunyókálás után nagy nehezen összeszedtem magam, át kell állnom a helyi időre, nem aludhatok egész nap.
Elindultam körbejárni a bazárt, kell pár dolgot vennem a jógaisihez. Igazság szerint egyáltalán nem vágytam az őrületes hangzavarra, tömegre, na de jól felébreszt legalább.
A hajnali kihalt bazár átalakult egy hangos, nyüzsgő forgataggá. Emberek jönnek, mennek, mindenki ad-vesz nem is értem mit tudnak ezek folyton vásárolni. Mintha minél szegényebb országban menne az ember annál többet vásárolnának az emberek. Na persze gyorsan kiszúrnak a kedves eladók, akik mielőtt még elmondanák mit is árulnak, megkérdezik honnan jöttél, mióta vagy itt, hová tartasz, mit keresel. És végülis teljesen mindegy, hogy mit válaszolsz ezekre a kérdésekre, rögtön testereszabják a kínálatot és még emocionálisan is megprobálnak közel kerülni hozzád. Eszméletlen ügyesen csavarják a szavakat. Ha ruha kell, elkisérnek a legjobb üzletbe, ahol természetesen a legjobb árut a legjobb áron kapom meg, csak most, csak nekem, mert találkozott már más magyarokkal is és annyira kedvesek voltak. Na és persze mindenki, akivel beszéltem kasmíri. Míly véletlen egybeesés, hogy pont oda tartok. Így hát a hazájába ő kínálja a legjobb utat, és a legjobb, nagyon titkos, soha turista által nem látogatott helyre visznek el, most nagyon olcsón, mert egyébként is arra jár. Na és a busz, amivel Manaliba megyek, felháborítóan drága, engem átvertek, mondjam le de azonnal, fele annyiért elvisznek.
Volt akivel jót beszélgettem, a nap folyamán többször is sétált mellettem győzködve; volt egy srác, elküldtem, hogy hagyjon békén, és kioktatott, hogy ha meg akarom ismerni Indiát, akkor beszélgetnem kellene az emberekkel. Mondtam, hogy ő a 20. ma és fáradt vagyok. "De csak 2 per". Megkérdeztem, hogy de mégis, esetleg momdhatok-e nem-et, erre elment. A nap további részében háromszor is utánam szólt, hogy ne aggódjak, nem fog zavarni. Igazándiból rosszul esett. Nem aludtam, fáradt voltam, előtte 20 emberrel elbeszélgettem, és miért kell engem durvának nevezni és megbántani? Miért nem dönthetem én el kivel, mikor állok szóba és veszek tőle valamit? Mindig Szíria jut eszembe. ők is szegények, mégis olyan szeretettel és tisztelettel fogadtak minket, hogy azt elképzelni sem lehet. Mintha valaki elvisz a nagymamájához, és végtelen melegséggel fogadnak. Végtelen kedvesek, adakozóak, és nem megsértődtek, ha keményen alkudtam, hanem hálásak voltak az érdeklődésért.
Na de megvettem mindent, amit akartam, bő gatya, felső, indiai ruha. Nem volt egyszerű. A szép drága, de végül is úgy sem hordom soha többet, tiszta felesleges erre a két hónapra nagyon szépet venni. Majd öt óra lett, mire végeztem, ez a sok beszélgetés elvettem az időt.
Na akkor futás, megkeresni a harmónium üzletet. Ez sem volt sima menet. Mennék be a vonatállomásra, megállít egy ember, hogy van-e jegyem. Nincs, csak át akarok sétálni a felüljárón. Erre jön, hogy nem mehetek be. előtte éjjel is átmentem, bár megállított a biztonsági őr, de átmehettem. Na ez itt elkezdte a rizsát, hogy az óvárosba csak turista kártyával lehet bemenni, egy taxi elvisz a turista irodába olcsón, de anélkül nem mehetek. Körbevettek vagy öten, kivettem a faszi kezéből a térképet, és elindultam. Jön és mondja és mondja. Én meg mondom, hogy hülyeség, nem megyek turista irodába. Végül megláttam öt turistát egy csoportba, odamentem hozzájuk, elmentek a hiénák. Kicsit kimerültem. Egy német család volt a megmentőm, felkínálták taxijukat látva küzdelmemet, amit egész hétre béreltek, hogy elvisznek a harmóniumbolt közelébe. Király. Papa, a 3 gyereke, mind a huszas években, meg egy menye. Jó kis csapat volt. Persze téma volt a Balaton és Budapest. Meg ámulás, hogy hogyan merek egyedül. Mondtam, hogy az az elvem, hogy az emberek nagyon nagy többsége jó, tehát ha tömegben vagyok és közlekedek, az kevésbé veszélyes, mint egy taxiban, mert ott a tömeg megvéd (legalábbis ezt gondolom). Persze teljesen bedugultunk, nem sokat ért a taxi, meg került is. A bazáron keresztül, gyalog hamarabb lett volna, ha át tudok jutni a vasútállomáson. Kiszálltam, kezdett sötétedni is és a bazár egyik hátsó utcájában találtam magam autószerelők, mosógépek, gumisok között. Kerestem, kavarogtam a bazárban, elirányítottak egy harmoniumbolt felé, de nem oda, amit kerestem. Késő lett, majd holnap, irány haza. Épp majdnem győzött a fáradtság és a kényelem az elvem felett, és majdnem beszálltam egy riksába, amikor megláttam embereket furcsa módon ácsingózni az út szélén. Bevillant Kuba, itt valami buszmegálló lesz. Egy lány kedvesen segített felszállni a megfelelő buszra (5 rupi a buszjegy, 20Ft), aztán átszállni a metróra (10rupi) és irányba rakott. Ó, hát meg vagyok mentve, nekem ez sima ügy innentől. El is döntöttem, hogy holnap is metrózni fogok. Ez a leggyorsabb utazás. Kipurcanva rogytam az ágyra egy hosszú, mély alvás reményében.

[India, Delhi]

Judit helyet írok, csakhogy mindenki nyugodjon meg. 🙂

A busz rendben megérkezett Kulluba, alig késett 3,5 órát a 12 órás úton, tehát minden rendben. Már az úton hatalmas barátságok szövődtek, hiszen másik kettő leendő jógástárssal is összeismerkedett Judit, akik ugyanabba a jógaiskolába igyekeztek és ők is a világ összes tájáról érkeztek, így rögtön adta magát a közös téma.

A találkozóhely a falu szélére volt megbeszélve, ahonnan kápráztató rálátás adódik a völgyben zúgó folyóra és a környék gyönyörű hegyeire, mely között nem ritkák a 2,5-3 ezer méter magas csúcsok. A völgyben kellemes a meleg a tengerszint feletti magasságnak köszönhetően és esténként altató hűvöset hoz a hegyek felől leömlő északi szél…

🙂

Folytatás kb. egy hónap múlva..

https://goo.gl/maps/l2IUC

by: sTv

Megérkeztem!
A repülő elég rázós úton ment, de 3 film is igyekezett elvonni a figyelmemet. A kaja enyhén csípős, jobb, ha megszokom.
Alvás nuku, ezt az éjszakát kihagytam.

A reptéren minden simán ment (olyat nem számolok, hogy persze amit a repülőn adtak papírt kitölteni, az nem kellett, de egy másik viszont igen. Persze kérték a szállás foglalást is, szerencse, hogy volt, tudtam mit mutogatni.)

Még csak hajnali 4 óra volt és én már kint voltam a reptér előtt. Kerestem a metrót, meglett, de még soká indult az első. Persze taxisok tömege kínálkozott, volt egy, aki a metróig kísért, tudta, hogy nem jár még. Aztán jött a tuti ajánlat: MetroCab, a metró által üzemeltetett taxiszolgálat, ami csak 150 rupi. A legszakadtabb autóra bökött az ember. Hát inkább otthagytam őket. A normál taxi 1500 rupi. Inkább megvárom a metrót, azon az egy órán ne múljon.
Aztán sétálgatok, buszok is vannak. Találtam egyet, kérdezem a kalauzt, hogy a New Delhi Train Station-re megy-e. Rájött, hogy a Railway Station-t keresem. Hát legyen az. Azt mondja elsőre, hogy nem arra megy, de aztán csak azt mondja szálljak fel.
Felszálltam egy nagyon szakadt buszra, amin csak helyi férfi ült. Néztek is kicsit, én meg leültem. A sok ember nekem biztonságosabb, mint egy taxi.
Fél óra múlva el is indultunk, jött némi égett gumiszag befelé, ki tudja mi a gond a busszal. Aztán jött a jegyszedő srác át a csomagokon, a tömött buszon. A jegy 75 rupi. Bár a 80-ból nem adott vissza. Sebaj. (75 rupi kb. 300Ft)
Kértem szóljon amikor le kell szállnom, válaszra nem igazán méltatott, de szólt. 🙂 Férfi, nem egy szószátyár, főleg nem hajnalban.
Az út befelé valami nagyon puccos helyen ment, mert meglepően tiszta volt. Aztán szóltak, hogy szálljak le.
Jaj! Még mindig sötét, az út tele autókkal és tuktukokkal. Mind kiszúrt persze, én meg nézek körbe, hol lehet a bazár bejárata, de csak valami nyomornegyedet látok. Aggódom kicsit, de uralom a helyzetet. Kérdezem merre a bazár főbejárata, elvileg szemben az állomással, de valahogy mégsem. Kiderült, ez itt az állomás hátsó bejárata, szívesen elvisznek. Mondtam, gyalog megyek, merre menjek. Egy pasi útbaigazított. 500 méter előre, aztán jobbra és megint jobbra. Elindulok a kihalt autóút mellett. Nem egy vidám környék. Emberek szarnak, hugyoznak mindenféle. Alszanak a bicitaxin, a tuctucban, az út szélén. Húgy és dzsangaszag keveredik az út széli vastag szeméttel. A tuktukos, aki útbaigazított utánam jött és szinte lebaszott, hogy túlmentem, hát megmondta, hol forduljak le (sorompó volt, de arra kellett menni). Aranyos volt, végülis engem vigyázott. 🙂
Visszamentem a jó útra, át a vasútállomáson, ember és kutyaszar itt ott, nagyon durva narkósok pléddel a hátukon, hajléktalanok, főszag. Az állomás bejáratánál annyi ember alszik a földön, hogy alig lehet elmenni köztük. Na meg pár kutya is van persze.
Még mindig sötét, pedig már 5 óra. Emberek nyüzsögnek, kezdődik a nap, de még minden zárva. Sáros, iszonyat szemetes mocsokban elindulok a bazárba, elvileg nem sokat kell menni. Keresem a Citybankot, közben mindenféle emberek jönnek szembe. Guberálók, ébredők vagy későn fekvők. Egy helyen imátkozók vannak. Gyertyák a földön az út szélén virágkoszorúval (az ázott szemét mellett). Hát nem érzem a biztonságot olyan nagyon.
Meglett a szállás végre, a recepciós egy földre terített szivacson alszik. Felébresztem szegényt, a hallban várhatok, reggel 8-kor megkapom a szobát. Ez nagyon rendes tőlük, délnél hamarabb nem szoktak becsekkolni.
Felkísérnek egy hallba, kapok Wifit kérés nélkül, veszek vizet és végre lerúgom a bakancsot. 21 fok van. Meleg és párás is. Ahogy elkezdtem ezt írni, elszakadt az ég. Szerencsém volt, hogy nem áztam el.
Lassan világosodik. Kicsit ledőlök, még másfél órára, 8-ig. Aztán irány a város, ruhákat kell vennem a tanfolyamra. Holnap meg a harmonium üzleteket nézem meg, aztán holnap este irány Kullu.
Furcsa érzés. Megint a kosz és a mocsok, a végtelen szegénység, a szakadt, tömött buszok, de valahogy mégis jó. Felfedezés, kaland! Ki az európai elkényeztetett, elkényelmesedett világból egy másik valóságba.
A vidék azért biztos jobb lesz. Még is csak Delhiben vagyok. Ha valahol, akkor itt van nyomor.