A forgatag

Némi szunyókálás után nagy nehezen összeszedtem magam, át kell állnom a helyi időre, nem aludhatok egész nap.
Elindultam körbejárni a bazárt, kell pár dolgot vennem a jógaisihez. Igazság szerint egyáltalán nem vágytam az őrületes hangzavarra, tömegre, na de jól felébreszt legalább.
A hajnali kihalt bazár átalakult egy hangos, nyüzsgő forgataggá. Emberek jönnek, mennek, mindenki ad-vesz nem is értem mit tudnak ezek folyton vásárolni. Mintha minél szegényebb országban menne az ember annál többet vásárolnának az emberek. Na persze gyorsan kiszúrnak a kedves eladók, akik mielőtt még elmondanák mit is árulnak, megkérdezik honnan jöttél, mióta vagy itt, hová tartasz, mit keresel. És végülis teljesen mindegy, hogy mit válaszolsz ezekre a kérdésekre, rögtön testereszabják a kínálatot és még emocionálisan is megprobálnak közel kerülni hozzád. Eszméletlen ügyesen csavarják a szavakat. Ha ruha kell, elkisérnek a legjobb üzletbe, ahol természetesen a legjobb árut a legjobb áron kapom meg, csak most, csak nekem, mert találkozott már más magyarokkal is és annyira kedvesek voltak. Na és persze mindenki, akivel beszéltem kasmíri. Míly véletlen egybeesés, hogy pont oda tartok. Így hát a hazájába ő kínálja a legjobb utat, és a legjobb, nagyon titkos, soha turista által nem látogatott helyre visznek el, most nagyon olcsón, mert egyébként is arra jár. Na és a busz, amivel Manaliba megyek, felháborítóan drága, engem átvertek, mondjam le de azonnal, fele annyiért elvisznek.
Volt akivel jót beszélgettem, a nap folyamán többször is sétált mellettem győzködve; volt egy srác, elküldtem, hogy hagyjon békén, és kioktatott, hogy ha meg akarom ismerni Indiát, akkor beszélgetnem kellene az emberekkel. Mondtam, hogy ő a 20. ma és fáradt vagyok. "De csak 2 per". Megkérdeztem, hogy de mégis, esetleg momdhatok-e nem-et, erre elment. A nap további részében háromszor is utánam szólt, hogy ne aggódjak, nem fog zavarni. Igazándiból rosszul esett. Nem aludtam, fáradt voltam, előtte 20 emberrel elbeszélgettem, és miért kell engem durvának nevezni és megbántani? Miért nem dönthetem én el kivel, mikor állok szóba és veszek tőle valamit? Mindig Szíria jut eszembe. ők is szegények, mégis olyan szeretettel és tisztelettel fogadtak minket, hogy azt elképzelni sem lehet. Mintha valaki elvisz a nagymamájához, és végtelen melegséggel fogadnak. Végtelen kedvesek, adakozóak, és nem megsértődtek, ha keményen alkudtam, hanem hálásak voltak az érdeklődésért.
Na de megvettem mindent, amit akartam, bő gatya, felső, indiai ruha. Nem volt egyszerű. A szép drága, de végül is úgy sem hordom soha többet, tiszta felesleges erre a két hónapra nagyon szépet venni. Majd öt óra lett, mire végeztem, ez a sok beszélgetés elvettem az időt.
Na akkor futás, megkeresni a harmónium üzletet. Ez sem volt sima menet. Mennék be a vonatállomásra, megállít egy ember, hogy van-e jegyem. Nincs, csak át akarok sétálni a felüljárón. Erre jön, hogy nem mehetek be. előtte éjjel is átmentem, bár megállított a biztonsági őr, de átmehettem. Na ez itt elkezdte a rizsát, hogy az óvárosba csak turista kártyával lehet bemenni, egy taxi elvisz a turista irodába olcsón, de anélkül nem mehetek. Körbevettek vagy öten, kivettem a faszi kezéből a térképet, és elindultam. Jön és mondja és mondja. Én meg mondom, hogy hülyeség, nem megyek turista irodába. Végül megláttam öt turistát egy csoportba, odamentem hozzájuk, elmentek a hiénák. Kicsit kimerültem. Egy német család volt a megmentőm, felkínálták taxijukat látva küzdelmemet, amit egész hétre béreltek, hogy elvisznek a harmóniumbolt közelébe. Király. Papa, a 3 gyereke, mind a huszas években, meg egy menye. Jó kis csapat volt. Persze téma volt a Balaton és Budapest. Meg ámulás, hogy hogyan merek egyedül. Mondtam, hogy az az elvem, hogy az emberek nagyon nagy többsége jó, tehát ha tömegben vagyok és közlekedek, az kevésbé veszélyes, mint egy taxiban, mert ott a tömeg megvéd (legalábbis ezt gondolom). Persze teljesen bedugultunk, nem sokat ért a taxi, meg került is. A bazáron keresztül, gyalog hamarabb lett volna, ha át tudok jutni a vasútállomáson. Kiszálltam, kezdett sötétedni is és a bazár egyik hátsó utcájában találtam magam autószerelők, mosógépek, gumisok között. Kerestem, kavarogtam a bazárban, elirányítottak egy harmoniumbolt felé, de nem oda, amit kerestem. Késő lett, majd holnap, irány haza. Épp majdnem győzött a fáradtság és a kényelem az elvem felett, és majdnem beszálltam egy riksába, amikor megláttam embereket furcsa módon ácsingózni az út szélén. Bevillant Kuba, itt valami buszmegálló lesz. Egy lány kedvesen segített felszállni a megfelelő buszra (5 rupi a buszjegy, 20Ft), aztán átszállni a metróra (10rupi) és irányba rakott. Ó, hát meg vagyok mentve, nekem ez sima ügy innentől. El is döntöttem, hogy holnap is metrózni fogok. Ez a leggyorsabb utazás. Kipurcanva rogytam az ágyra egy hosszú, mély alvás reményében.

[India, Delhi]