Skipping the Winter

És eljőve a pillanat…. magam sem hiszem el, hogy megtörtént.

Elkészült a könyv a középső 2 hónapról, ami Közép-Amerikán vezet át Cancún-tól Panamáig.

Fél év kemény munkája, minden hétvége, az egész nyár, minden szabad percem ráment, sőt a barátaimat is rendre leráztam. De elkészült a mű.

Amikor a borítót terveztem és írtam rá a nevemet iszonyat izgalom kapott el. Tiszta euforikus érzés. Írtam egy könyvet! 🙂 Persze voltak nehéz pillanatok is, amikor fordítottam és kerestem a megfelelő kifejezést, mert hogy mondod angolul, hogy „betyár meleg”? Sokminden elveszett a fordításkor, nem is gondolná az ember. A szójátékok, szlengek nagy részének oda. De vannak angolos poénok benne, meg kicsit kiegészítettem, ahol szükségét éreztem, hogy ne legyen annyira vázlatos, mint a blog. Szóval kicsit más. Érdekes volt ezt a folyamatot megfigyelni. Aztán amikor harmadszor olvastam, már nagyon untam… arra gondoltam, hogy tiszta unalmas az egész… ki fogja ezt elolvasni? De persze vannak kedvenc részeim is, amit örömmel olvastam sokadjára is. Amikor a képeket pakolásztam bele, és kezdett az egész formát ölteni, akkor már jött a boldogság. Aztán a borítóval ez kiteljesedett és napokig a fellegekben jártam. Láttam a kész művet, és azt mondtam, ha nem adok el egy darabot sem, akkor is megérte. Az a hatalmas boldogságérzés, amit ez ember ilyenkor érez leírhatatlan. Az alkotás hihetetlen élményével gazdagodtam. Javaslom mindenkinek kipróbálásra, nagyon jó érzés. Nem az számít, hogy tudok-e írni, és mennyire jó, hisz én írtam, aki kettesre érettségizett magyarból… nem tudok jól és szépen írni, de talán tudok közvetlenül, őszintén írni, és ezzel kellemes élményt okozni másoknak. Nem lesz nagy siker de ha pár embernek tetszik, akkor annak én nagyon fogok örülni és azt hiszem ez számít leginkább.

Megjegyzem, hogy nagyon nagy hálával tartozom a szerkesztőnek, Eleanor-nak, aki mellesleg Magyarországon él (http://kreativforditas.com/). Nélküle sosem jött volna létre a könyv és hihetetlen mennyiségű munkát beletett. Na és nagy köszönettel tartozom Deme Bandi fotós barátomnak is, aki puszta szeretetből napokat áldozott a képek kiválasztására és feljavítására. Aztán persze a konvertálásokat Tesó csinálta, nem kevés időt szánva a dologra, neki is köszönet a munkájáért.

A könyv elérhető az Amazon-on:

http://www.amazon.com/Skipping-Winter-Central-American-Adventure-ebook/dp/B00P8CNVX8/ref=sr_1_1/178-1796682-9177164?ie=UTF8&qid=1415389892&sr=8-1&keywords=skipping+the+winter

Írjatok review-at, nem is kell hozzá megvenni, csak egy aktív, azaz korábbi vásárlással rendelkező ügyfélszám kell, már ha van. De nem gond, ha nincs, majd írnak az angol barátok, elvégre ez leginkább miattuk, nekik készült el. Sokat reklamáltak, hogy ez nem ér, hogy a blogba egy angol sort sem írtam nekik. Hát akkor tessék, ők kaptak egy könyvet. 🙂

Természetesen minden blog követőnek jár az ingyenes példány. Írjatok egy e-mailt a judit.katai@gmail.com-ra és máris küldöm a linket, ahonnan ingyen letölthető. Kérlek jelezzétek milyen formátumban szeretnétek: Kindle, epub, vagy pdf-ben.

Jó szórakozást a könyvhöz, már akinek van kedve elolvasni angolul!

Categories: Itthon | 13 hozzászólás

Post navigation

13 thoughts on “Skipping the Winter

  1. Gratulálok a könyvhöz, én itt a blogon követtem végig az utatok. Sajnos angolul nem tudok annyira, hogy elolvassam a könyvet, de köszönöm a lehetőséget.

    • Bartha Csilla

      János, ez pedig jó gyakorlás lesz ;)!

  2. Köszi szépen, és persze, megértem. Na meg elvégre ez itt, akkor élőben volt a legizgalmasabb! 🙂

  3. Gratula! ügyi vagy!!

  4. Bartha Csilla

    Gratulálok, fantasztikus érzés lehet az Amazonon látni a „termékedet”.

    • Az! Nagyon nagy boldogság!
      De még fantasztikusabb olvasni a sok gratulációt, kedves szót, amit a barátaimtól, családomtól, rég nem látott ismerősöktől kapok. A fellegekben megint… és úgy érzem maradok is egy darabig ott. 😉

  5. Szabó G. Imréné

    Nagyon örülö, hogy ilyen ügyes voltál, hogy sikerült könyvben is megjelentetni. Kívánom, hogy legyen még sok kalandotok, hogy megoszd velünk is, ha már nekünk nincs lehetőségünk eljutni ilyen helyekre. Sok puszit küldök, és tovább… tovább…!
    Erzsi

    • Köszi szépen!
      Reméljük hamarosan újra felveszem a hátizsákot! 🙂

  6. csókanyu

    Végtelenül boldog vagyok!

  7. Icu

    Gratulálok!Sok olvasót és sikert kívánok.
    Sok puszi: Icu

Leave a Reply to csókanyuCancel reply

Proudly powered by WordPress Theme: Adventure Journal by Contexture International.

%d