2014. március 1.
Reggel "csak" 6-kor kelünk, irány a buszpályaudvar, reggeli, aztán a reptér. Az állomáson rengeteg ember nyüzsög, iszonyat hosszú sorok kígyóznak a távolsági busz pénztárnál… szombat van, mennek nagymamához.. vagy ki tudja hová. Mi reggelizünk egy jót, Tesó megint nyomja a nagyon cukorszirupos amerikai palacsintát, ami olyan másfél centi vastag. Én meg az új kedvencet, a herőce (csörege fánk) ízű lángost. Aztán keressük a Tocumen reptérre menő buszt, meg is találjuk, de elég sokat kell várni.. végül elindulunk. Azt mondták max 1 óra az út, ha dugó van.. hát mi másfél óra alatt értünk ki. Kezdtünk már idegesek lenni… az utolsó pillanatban értünk oda, sietünk, sorbanállás, pont 1 órával az indulás előtt csekkolunk be, de a beszállást is akkora írták ki. Nem teljesen értem miért van egy órával a felszállás előtt beszállás.. vagy csak a latinos mentalitásból kiindulva gondolták úgyis késnek az emberek. Aztán jött még a biztonsági ellenőrzés.. keresem az útlevél ellenőrzést, de az kimaradt, olyan kifelé nincs, így nincs kilépési pecsétünk. Aztán futás a kapuhoz.. de még semmi sem történik. Akkor én visszafordulok, venni kéne egy kis csokit.. de hát ez képtelenség.. egy doboz Ferrero Roche 20$. Na akkor inkább hagyjuk, inkább elvisszük Zsuzsiékat valahová, de ez a csoki nagyon drága. Gábornak van ajándék.. a többit megoldjuk másképp. Mire visszaérek elkezdődik a beszállás. Viszlát Panama, Zsuzsiék várnak minket Medellínben. Egy óra az út, leszállunk, a határőr nagyon kedves volt. Nem kérte a kifelé repjegyet, kérdezte hol szállunk meg, mondjuk, hogy barátok laknak itt, keresem a meghívólevelet, amit a Panama határon mutogattam belépéskor, de nem találom. Kb. most kellett volna először, de most nincs meg. A határőr mondta, hogy ne aggódjak, nem gond, és már ütötte is a pecsétet. Király! Akkor ez is megvan. Hátizsák is megérkezett, a vámvizsgálat ezúttal is egy legyintés. Mexikóban nézték meg a csomagomat egyedül, a többi helyen legtöbbször vámos sem volt.. senki sem foglalkozott a csomagokkal. Akkor mehetünk is. Veszünk fel pénzt, iszunk olcsó gyümölcslevet, kávét… irány a busz, ami bevisz minket San Diego-ba 8600 pesóért. Ahogy beszállunk a buszra, ránk szól egy srác magyarul. Hogy milyen lehetetlen helyeken találkozunk magyar emberrel! Márton nemrég költözött ide Bogotából, mert ez itt jobb hely. 🙂 A reptér a hegy tetején van, Medellín pedig a hegyekkel körbevett völgyben, de így is 1500 méter magasan. Nagyon zöld minden, fenyveserdő, meg legelő váltakozik. Nagyon rendezett a környék, tisztaság van.. nagyon jó az első benyomás. Na meg a klíma! Végre hűvös van. A helyiek már pulcsit hordanak, én meg végre jól érzem magam. Király, végre friss a levegő. Együtt taxizunk Mártonnal San Diego-tól tovább Exito Laureles felé, menet közben felhívjuk Zuzsiékat.. mindjárt ott vagyunk. Márton közben kiszáll, közel lakik Zsuzsiékhoz, majd elmegyünk sörözni valamelyik nap. A taxiból a város is nagyon rendben. Na azért nem hisszük, hogy nincs szegénység, de nem olyan sok és nem olyan durva. Megérkezünk, Zsuzsival nagy az öröm, több mint két éve nem találkoztunk. Juan-nal is rögtön megértjük egymást.. nagyon laza, végtelen szimpatikus srác. Na és Gábor.. zabálnivaló édes kis legényke. Gyorsan összebratyizunk. 🙂 Akkor végre együtt… jó lesz nekünk is letelepedni kicsit. Sokat mentünk az elmúlt 3 hónapban.. (majd egyszer kiszámoljuk mennyit), komoly volt a tempó végig, kell már pihenni kicsit a 3 hónap vándorélet után. Nagyon jó volt, nagyon izgalmas, ezernyi fantasztikus dolgot láttunk és tapasztaltunk… sok idő kell még, hogy mindent feldolgozzunk. Jó lesz majd a blogot újra olvasni, örülök, hogy elkészült, pedig volt amikor fárasztó volt erre is időt szakítani.. de megérte. Nagyon jó lesz gondolataimat újra olvasni majd egyszer. 🙂 A blogot most egy időre befejezem, majd írok, ha történik valami érdekes, de nem minden nap. Arra szeretnélek megkérni benneteket, hogy írjatok nekem pár sort, akár megjegyzést a blogon, akár a Facebook-on, akár e-mailben, hogy hogyan tetszett, melyik volt a legviccesebb, legszebb rész számotokra? Tetszett-e a blog stílusa? Bármilyen gondolat, ami eszetekbe jut nagyon jól esne! Nagyon örülnék, ha mindenki írna valamit, családok, párok együtt, vagy külön-külön… mindenki.. a nagynéniktől az unokahugokig mindenki… még azok is, akik nem is ismernek személyes minket.. ha mást nem csak annyit, hogy "Olvastam". Ezzel azt is szeretném felmérni vajon hányan olvasták a blogot és követték utunkat. Remélem jól szórakoztatok, és köszönöm mindenkinek a ránk szánt figyelmet. Adios amigos! 🙂 Hasta luego! 🙂
Hurrá!! De szépek vagytok!! Böske az örök 16 éves!:-)
Judit!
Bejegyzéseidet mindig élvezettel olvassuk, nagyon tetszik közvetlensége és személyessége, mert olyan mintha „”csak”” mesélnél. Jót derültünk amikor kiakadtál a kubai mentalitáson, igyekeztünk nem elképzelni milyen lehet meredek hegyoldalon hasmenéssel … (tanácsoltam hogy vigyetek Rennie-t).
Jó párszor rákerestem a google maps-on hogy éppen merre jártok, közben szurkoltam hogy ne érjen nagyobb baj Titeket.
Kösz. az eddigieket, várjuk az újabb élménybeszámolóidat.
Szia Imre! Köszi szépen, örülök, hogy tetszett. Igazándiból írtam, ahogy jött különösebb gondolkodás nélkül. Kicsit aggódtam, hogy unalmas lesz tele szóismétléssel… sosem szerettem és nem is tudtam írni. valószínűleg ezért is az „olyan, mintha mesélném” hangulata. 🙂 Majd jelentkezem még! Puszi! 🙂
Sziasztok! Nagyon tetszett az élménybeszámolód, jó volt olvasni, mintha én is ott lettem volna veletek! A képek fantasztikusak ! Jó lenne, ha személyesen is beszámolnátok az utatokról, már mi is rég találkoztunk! Üdv.:Zsolti
Szia Zsolti! Nagyon kellemes meglepetés volt számunkra, hogy rendszeren olvasod és lájkolod a blogot. Örülök, hogy tetszett! Biztosan csinálunk Félegyházán is egy fotós élménybeszámolót, mindenféleképpen szólni fogunk. 🙂
Sziasztok! Én is örömmel követtem az eseményeket, és sajnálom is kicsit, hogy végetért…habár személyesen Titeket még legalább 1 hónapig nem foglak látni. Köszönöm a sorokon keresztül eljuttatott élményt! 🙂
Köszi Gerg?! Otthon kocsmázunk egyet valamikor április elején. 🙂
Örülök, hogy megérkeztetek Zsuzsiékhoz, biztos nagy az öröm. Kicsit pedig szomorú is vagyok, mert úgy vártam az újabb kalandokat, bejegyzéseket, mint egy folytatásos teleregényt :). Hiányozni fog. Jutka, az írásaid élvezetesek voltak, jól visszaadták a helyi viszonyokat, betekinthettünk számunkra távoli országok életébe, Kuba meg hát a maga nemében szerintem már kuriózum. Elbírtam volna több képi leírást a szállásokról, hangulatokról színekről, illatokról, de ezt pótolják a képek, és persze el tudnék képzelni hazatértetek után egy élménybeszámolós estet, fotóvetítéssel egybekötve. Sok-sok kérdést feltettem volna menet közben, de gondolom éppen elég volt egy kellemesen fárasztó nap után megírni a blogot, meg hát esténként, amikor ráértem olvasni, én sem voltam a toppon. :). Viszont számadatokkal el voltunk látva ;). Bélám is bele-bele olvasott, nagyon élvezte ő is, azt mondta, ha lesz egy kis ideje, egyben végigolvassa az egészet.Kedvet kaptunk, hogy egyszer ellátogassunk mi is arrafelé. Összegezve nagyon élveztem minden sorát, tényleg felüdülés volt a szürke, ködös, szutykos téli napokon egy kicsit elkalandozni egy színesebb, naposabb világba. Gyorsan eltelt ez a közel három hónap. Érezzétek jól magatokat Zsuzsiékkal, használjatok ki minden percet, amit együtt tölthettek. Puszi 🙂
Szia Szera! Köszi a sok-sok hozzászólást, kérdést, meg a nagyon kedves soraidat. Minden egyes bejegyzés után az volt az érzésem, hogy alig írtam le valamit… nagyon sok minden kimaradt. Mert ugye a lényeg a részletekben van.. de nem lehet mindent leírni… rengeteg időt elvett az irogatás. Ugyanígy érzek a fotókkal kapcsolatban… sok-sok pillanat volt, amit nem tudtam elkapni. Ezek megmaradnak a fejünkben! 🙂 Mindenféleképp lesz fotónézős beszámoló Pesten is, meg Szegeden is. Majd még ki kell találni hol van egy nagy TV, meg ahol nyugiban elférünk többen is.
Szia Judit!
Kár hogy véget vettél az expedíciónak én még olvastam volna az utolsó hónapot is!
csók
Tudom, de egyrészt szeretnék én is pihenni… kicsit elfáradtam a sok irogatásba.. másrészt ez itt már eléggé személyes is. Majd ha megyünk kirándulni fogok még írni. 🙂
Szervusz Judit! Nagy érdeklődéssel követtelek végig Benneteket az úton. Sokat tanultam, mert Közép-Amerika földrajza és történelme nem most szerepelt a tanulmányaimban. Minden elismerésem Neked,és persze a bátyádnak, hogy nekiindultatok. Bár már a középskolában is bevállalós leányzó voltál. Remélem lesz alkalmunk Szegeden egy élménybeszámolót meghallgatni és sok további képet is megnézni tőled. Bartha Csillával sokat emlegettünk és drukkoltunk, hogy ne legyen semmi bajotok. Én különösen élveztem a vulkánokkal kapcsolatos beszámolókat. Legyen szép a többi napotok is. Üdvözlettel Fülöpné Strohner Irén
Ez aztán a meglepetés Tanárn?! 🙂 Örülök, hogy követte a blogot, nagy megtiszteltetés számomra. Igen, mindenféleképpen lesz fényképes beszámoló Szegeden is. Majd a blogra felteszem az időpontját, amikor tudok részleteket mikor és hol lesz. Szép napot! 🙂 judit
Ha ide kell írni, ideírom, hogy olvasom elejétől, nem véletlenül. Ésakkor most már nincs továbbő Nem úgy volt, hogy haza hajóval meg Afrikából stoppal jöttökő
Szia Gábor… köszi….te lettél közben a tudományos attasé… jössz is még egy csatornás magyarázattal.. majd személyesen.
Azért van még tovább egy kicsit…. 🙂
Afrika nagy álmom kiskorom óta… eljön még annak is az ideje. Meg egy Vietnám és környéke… Laosz… de pár napja meg az ***isztán országokról beszéltünk… meg is néztem, van pár hostel a hostelworld.com-on Azerbajdzsánban is. 😉
De már olyan is elhangzott az út során Tesóm szájából, hogy egy darabig nem teszi ki a lábát Európából… nem is értem miért! 😉