Monthly Archives: január 2014

Egy vulkánpöffentés

2014. január 23.
A kora reggeli készülődésben egyszerűre vettük az életet, és a reggelit, és a hostel tetőteraszán rendeltünk egy kicsi, olcsó valamit, hogy együnk mielőtt elindulunk. Eszem a kis omlettet, amikor a közeli két vulkán (Agua és Fuego) közül az egyik (Fuego) elkezd füstölögni.. szépen lassan, csendben kiereszt egy kis füstöt.. aztán ennyi.. ártatlanul áll ott a helyén, mintha mi sem történt volna. Hát nem semmi reggeli látványosság! 🙂 Pont passzol a kávéhoz! 😉 Akkor minibuszba be… úgyis olyan rég buszoztunk már egy jót.. de ez most csak 3,5-4 órás lesz San Perdo-ig, az Atitlán-tóhoz. Meredek hegyeken, szők völgyeken, sűrű erdőn vezet az út.. a tóhoz közeledve még durvább… de a látvány a hegytetőről pazar. A hegyoldalban kávéültetvény végig.. épp érik.. sok a piros kávészem rajta. Ilyet még nem láttunk. Megérkezünk a tó partjára.. megyünk faluról falura… nagyon gyorsan változik a kép…. az egyik egy szakadt falu romokkal, kosszal, bádogépületekkel, a következő tiszta, szép házak, rendezett környék. San Pedro meg egy turista hely tele szuvenír boltokkal, utazásszervezőkkel, szállásokkal. Ahogy megérkezünk rögtön betérünk az Antiguában ajánlott utazási irodába (ott áll meg a busz előtte). Maja asszonyságok kínálják túráikat.. kérdezzük a San Perdo-t, meg a Toliman-t is. ők csak a San Pedro-ra szerveznek utakat, a Toliman nem népszerű célpont, nem tudják biztonságos-e. Mondjuk Alex, ismerik őt, ajánlott egy irodát, ismerik-e őket, fel lehetne-e hívni őket, de nem ismerik, nem tudnak számot.. teljes az elzárkózás. Hát akkor nem erőltetjük, majd átmegyünk Santiago-ba és megkeressük az irodát. Elindulunk szállást keresni, meglátunk egy fiatal párt kisgyerekkel, ők tuti tudnak egy nyugis helyet.. mondják kicsit messze van, de nagyon jó. Megyünk velük, kiderült, hogy Kanadából jöttek kocsival, novemberben indultak, áprilisban terveznek Panamába érni… eddig minden simán ment. Napközben épp mi is gondolkodtunk venni kéne egy autót és azzal menni.. kicsit könnyebb lenne az utazás… de persze arra fel kellett volna készülni.. most nem tudjuk ezt olyan könnyen kitalálni, elintézni. Megérkezünk a szállásra (Hotel Villa Cuba), pazar kilátás a tóra, nyugis, van konyha, de nincs internet, meg kicsit tényleg messze van. Visszasétálunk a városba, betérünk az útba eső helyekre.. itt az út egyszer csak egy szők kis tekergő gyalogos út lesz, két oldalt utazási irodák, éttermek, szállások.. de itt mindenki külföldi. Az itt maradt, ragadt hippik működtetik a helyeket, van aki gyöngyöt fűz, ruhát árul, étterembe dolgozik. Tiszta hippi világ, csupa amerikai. Nekem annyira nem jön be a sok szívós arc. Itt teszik a semmit, legtöbben nem dolgoznak, csak kocsmába ülve várják a megvilágosodást, fejtik a sok-sok eszmét és ontják egymásnak az életbölcsességeket. Szerintem a dolgokért tenni kell, lehet egyszerűen élni, de tétlenül vegetálni szerintem nem vezet sehová. A boldogság abból lesz, amit teszel, nem fog bekopogtatni, még ha szétszívják az agyukat, akkor sem… legfeljebb akkor csak nem veszik észre.. nem tudatosul mi történik, illetve mi nem történik velük. Megint eszembe jut John San Ignacio-ból, ő is az egyszerű életet keresi, mert tudja abban a boldogság, de azért ő dolgozik, önkénteskedik.. sokat tesz magáért és a népéért. Találunk egy szállást, Pinoccio Hostel, 120q egy éjszaka, jó lesz. Szemben a Buddha étterem, szép kilátással a tóra, de a sok "megtért", szétszívott arc rontja a látványt. Megpróbálok kevésbé szigorú lenni velük.. ha nekik jó, másnak meg nem ártanak, akkor végül is mindegy, csinálják. Eszünk egy jót, aztán elindulunk várost nézni. Találunk egy szép éttermet, ott van szállás is (Casa Atitlán, 150Q)… megnézzük, egy fokkal jobbnak tűnik, és egy kicsivel több, de a reggeli is benne van. Lefoglaljuk, reggel átjövünk. Kitaláljuk, hogy holnap csónakkal elmegyünk Santiagoba, meg Panajachel-be, nem feszítjük meg magunkat, kicsit lazább napot tartunk, aztán másnap meg felmegyünk egy vulkánra, majd addigra kiderítjük melyikre. Beszélünk pár irodával is, az egyik helyen megint találunk egy nagyon szimpi helyi embert. Egy idősebb férfi.. kérdezzük magunktól felmehetünk-e, azt mondja igen, de a parkba a belépő 100q, ha kisérővel megyünk csak ketten lennénk, és az is csak 125q fejenként. Hát akkor tényleg jobb kisérővel. Felsétálunk a hegyre, ott laknak a helyiek.. érdekes mennyire elszeparálódnak. Több templomból is vidám ének szól.. itt ezek szerint a csütörtök esti mise a fontos, tele a templom… de több is.. ezen a kicsi helyen. Sétálunk visszafelé, az útszéli maja asszonyságoktól veszünk egy csokis veknit.. nagyon csokisnak tűnik, helyi csokiból.. ez lesz a reggelink, meg egy ananász. Már vágyunk gyümölcsre, az utóbbi időkben elmaradt. Aztán betérek egy turiba hátha találok rövidgatyát, de helyette találok egy túrázni való szoknyát. Nagyon örülök neki, sokat kerestem még Londonban egy térdig érő szoknyát, ami kellőképpen bő, hogy lehessen benne túrázni, meg pamut is, meg kényelmes is. Na ez egy egyszerű, bő, gumis derekú szoknya, még kis zsebe is van, de városnézésre is alkalmas… templomba is bemehetek benne, cicanadrággal is jó lesz.. tiszta pamut, Gap… a legjobb. A rövidgatyám leszervezte a pótlást is.. király. 🙂 Még egy sör és egy igazi fahéjtea a Buddhában, aztán irány az alvás.

Categories: Guatemala | Tags: , , , , | 3 hozzászólás

…és folyik a láva…

2014. január 22.
Reggeli keresgélés közben betértünk egy utazási irodába (A Viajar Guatemala, Alex), megkérdezzük megint a Pacaya ajánlatot… de ugyanaz itt is. 10 USD azaz 75 Q fejenként. Mondjuk, hogy hallottuk vannak kevésbé hivatalos túrák, amik közelebb mennek a lávához. Igen, vannak, de ő arra nem tud foglalni. Majd ha odaérünk, ott vannak jeep-ek, ők felvisznek. De tudnunk kell, hogy ez nem szabályos. Azért fel is hív valakit, 40 Q az ára, meg persze a park belépő, 50 Q. Összesen 165 Q fejenként.. de ha lesz igazi lávafolyás, akkor az megéri. A normál út egy kilátóhoz vezet fel, onnan nem látni izzó lávát, csak a fekete, kihült lávafolyásokat. Megvesszük akkor a jegyet, ami végül is csak az utazást tartalmazza, a többit majd ott. Aztán beszélgettünk még milyen túráik vannak, miket javasol a Lago Atitlán környékén. A San Pedro nagyon turistico, mellette van másik két vulkán, szerinte a Toliman-ra érdemes felmenni, mert a körülötte lévő növényvilág nagyon érdekes), ad is egy címet Santiago de Atitlán-ba, ahol hivatalos túravezetőket találunk normális áron (Guia de Turismo Santiago Atitlán). Ez a túravezetők szövetsége. Meg kapunk San Pedro-ban is túravezető céget, a Travel Maya Tzutujil-t. Nagyon szimpi a srác, látszik szereti a természetet, ismeri a helyeket, volt már sokfelé. Megvesszük holnapra a buszjegyünket San Pedro-ba, akkor ez is letudva.. mehetünk reggelizni végre. Beugrunk a tegnapi kávézóba, Tesó kapja a tuti espresszót, én kérdezem az amcsi csávót elhozta-e a fényképezőgépét, de nem találta. Hát akkor ennyi. Eszünk gofrit reggelire, elmagyarázom nekik mi az az igazi chai (ugye aki egy indiaitól tanulta) aztán sétálunk tovább. Bank még a ma reggeli feladat.. de hallottuk, hogy pár ATM-et szkennelnek, és lenyúlják az adatokat… keresünk egy bankfiók mellettit, amit puskás ember őriz, hátha az nincs megmahinálva. Lassan dél, kellene egy rendeset enni mielőtt elindulunk a vulkánra. kettőre jönnek értünk a szállásra. Tekergünk a városban… nagyon kellemes a hangulata… macskakő, csodaszép régi gyarmati időkből származó épületek, sokból szállodát, éttermet csináltak.. szépen felújították őket. Na persze itt nem mi fogunk kajálni, ezeket az amerikaiakra árazták… 90Q alatt nincs kaja. Mi ennyiből ketten eszünk. Megtaláljuk a helyi Mekit is… nagyon pazar.. szökőkutas belső udvar… nem láttam még ilyen puccos Mc Donald’s-t. A piac felé is eltekeredünk.. aztán veszünk aszalt, kandírozott kókuszt, jó édes volt.. kihagyható. Ebéd után sietünk vissza, átöltözés, bakancs, hosszú nadrág, pulcsi, sál meg víz és irány a Pacaya. Jönnek értünk kettőre, már tele a kisbusz, majd elvisznek 2 sarokkal arrébb, ott kitesznek, jön egy másik busz, azzal megyünk… és ezzel a csajszi el is tűnik a jegyekkel együtt. Igazi latino szervezés megint… ide gyalog is eljöhettünk volna.. de sebaj, várunk fél órát, jön egy sárga Bluebird iskolabusz, a kedvencünk, felpattanunk, akkor haladjunk, nehogy ránk sötétedjen. Kiérünk a városból, megállunk tankolni (ezen mi már csak mosolygunk.. szinte minden túránk tankolással kezdődik)… és akkor felszáll egy erősen foghíjas nő egy kisgyerekkel a karján (az ő szerepe teljesen érthetelen a mai napig) és előadja a sztorit, hogy van két opciónk. Az egyik, hogy extra 40 Q-ért elvisznek minket oda, ahol látszik a vörös láva, vagy megyünk az eredeti terv szerint a kilátóhoz. Az extra pénz a buszút miatt kell, mert messzebbre kell akkor menni. Mi ugye tudtuk a 40 Q-t, meg olvastam a Tripadvisor-on, hogy ezt mindig így csinálják, de voltak páran, akik nem hallottak erről korábban… na ők keményen felháborodtak… mellesleg jogosan, hisz tiszta átverés az egész.. miért nem mondják el előre mire számítsanak, meg miért hozzák ki a város szélére előbb, majd hülye helyzetet teremtenekő Szóval nagyon nem fair az egész eljárás.. mellesleg pont japánok voltak.. nyílván az ő fejükkel képtelenség ezt az egész helyzetet megérteni, feldolgozni. Fél óra eltelt, míg ment a vita… menni kellett volna már nagyon.. végre leszálltak a japánok, épp ott volt a kisbuszos kiscsaj, hozott még utasokat, a japcsikat meg elvitte. Akkor végre menjünk mielőtt sötét lesz. Két óra buszozás, egy másik tó mellett körbe.. iszonyat meredek hegyen megy a szerpentines út… kanyar előtt duda a szembejövőnek… közben kávé, avokádó ültetvények… megállunk. A kiscsaj utánunk hozta a japánokat.. nem fizetnek extrát.. gondolom inkább elviszik őket ingyen, mint hogy elégedetlenek legyenek. Na akkor megvan mindenki… megérkezünk egy kis hegyi faluba… átszállunk egy pick-up platójára, azzal megyünk fel a hegyre. Kb. 10 perc után fele banda átszáll egy másik pick-up-ra, meredek az út, nem lehetünk ilyen sokan. Megyünk tovább.. száraz fű, kevés bokor, pár fa van csak… magasan is vagyunk már, a csúcs 2552 méter, nem sokkal vagyunk alatta. Aztán hatalmas legalább 2-3 méter magas fekete kihült láva mellett haladunk tovább.. bakker, ez nem gyenge lehetett mikor még izzó volt. Aztán furcsa dologra lettem figyelmes az égen, egy ferde sávban az ég két féle volt, az egyik fele sötétkék, a másik meg még világosabb… ott még nem ment le a Nap. Tesó szerint lehet egy hegy árnyéka volt.. csatolom a képet.. várom a tudományos magyarázatot hozzáértő, szakértő barátainktól. Aztán nem sokkal ezután megálltunk, gyalog megyünk tovább át a lávafolyáson, fekete sziklahegy.. de nem szikla, mert könnyű. Aztán fel a hegyre… és nézd már.. az ott vörös. Megyünk közelebb… látjuk a folyást.. itt jön a láva.. látszik, hogy folyik végig a hegyoldalon. Na nem úgy kell elképzelni, mint a katasztrófafilmekben… inkább mint a hegyoldalon egy forrás lenne.. csak ebből láva folyik. 🙂 Nagyon állat.. érezni a meleget… ahogy fúj a szél, néhány gyengébb fuvallat teljesen meleg, aztán utána rögtön jön egy erős hideg szél.. aztán lecsendesedik. Néha még hallani is lehetett, ahogy gurul lefelé… de sajnos sokan voltunk.. emberek meg állandóan beszélnek.. nem ismerik a csöndet. De azért így is hallottuk párszor, meg nagyon jó volt látni, hogy szépen lassan csurgott lefelé. Nem tudom milyen messzire lehettünk mert sötét volt.. mindenesetre elég közel, hogy érezzük, lássuk. Azért ha jól belegondolunk Anyaföldünk központjával nem sűrűn kerül az ember ilyen közeli kapcsolatban. Valahogy nagyon érdekes… olyan békés, megnyugtató érzésem volt az erős szél ellenére is. Ott ültünk, és néztük a lávát.. megnyugtató, mint a tenger vagy egy folyó bámulása. A természet már csak ilyen, ha az ember rá tud kapcsolódni. 🙂 Visszafelé beszéltük, hogy azért most egy baromi nagy pipát szereztünk az életben… nem könnyen adatik meg az embernek, pláne Európában, hogy lávát lásson az ember. Király! Visszafelé a kerítés alatti átbújáskor teljesen széthasadt a tuti jó rövidgatyám, amit mar háromszor varrt meg Tesóm eddig. Hát akkor itt a vége.. úgy döntött neki ez lesz az utolsó útja velem. Megszolgált, elfáradt, nem jön tovább. Szomorú vagyok, sok évet lehúztunk együtt.. na de ez van.. majd megpróbálom elégetni valahol, ha mar a lávatúrán szakadt szét. Egyébként meg az én hibám volt.. mindenki rendesen seggen csúszva ment át én meg kiléptem a túloldalra és simán átbújtam… kell nekem ilyen hajlékonynak lenni. Vissza a sötétben néztük a csillagokat.. nagyon tiszta volt az ég, sok csillagot láttunk. Visszaértünk a kis faluba, a falusiak már vártak minket pollo y papas azaz sült csirke és sült krumplival… mi lelkesen megvettük a teljes készletet.. 10Q volt egy adag.. jóllakva nézünk a két órás buszút elébe… útközben bealszunk, fél 11-re érünk vissza… hulla fáradtak vagyunk… de mekkora királyság.. ma igazi lávát láttunk! 🙂

Categories: Guatemala | Tags: , , , | 2 hozzászólás

Antigua felé

2014. január 21.
Csodás… kicsit párás, ködös, de napsütéses reggelre ébredünk. Pont mikor már mennünk kell. Jó hideg van a hegyekben reggel… gyors tusolás azért felfrissít.. pakolás, már csinálják is Oso-nak az 5 tojásos full extrás reggelit… medvének becézik Tesót, mert olyan nagy és sokat eszik.. :-). Megérkezik a busz, nagy búcsúzkodás, ölelés… Sol-al jól összebarátkoztunk, nagyon kedves, meg ő kérdezte az angol dolgokat… akar tanulni… meg a konyhás néniknek is beköszönök. Adios! Kedves emberek, jó kedélyűek, sokat viccelődtünk tegnap este. Na akkor buszozás megint, persze megint minden béna pótszékre is jut ember, persze Tesónak is az jutott… tényleg szarok ezek… 7 órát ezen ülve utazni nagy halál. Van is morgás… ilyenkor eszébe jut Tesónak az az ötlet, hogy hagyjunk ki helyeket… ő nem akar ennyit utazni… de ezek elmúlnak mindig, amint megérkezük valami szép helyre. Az úton Cobán után ahogy átérünk a hegyen megváltozik a táj. Fóliasátor a hegyoldalban, széles völgyekben folyik a gazdálkodás, a hegyek sem olyan meredekek… és olyan száraz minden. Most vagy lombhullató növényzet van, és épp "tél" van, vagy itt az ország közepén nagy a szárazság, mert körben a hegyekben leesik minden csapadék. Nem tudok rájönni, de elég kopár a vidék.. és sziklás is.. ezért inkább bokros, nem fás. És a maják is eltűntek… nincsenek annyian népviseletben, nem látom a sok kis házat. Lassan megérkezünk Guate-ba azaz Guatemala City-be. Hát ez nagyon durva, de érdekes is. sűrű a szmog, tömött buszok, és utak.. délutáni csúcs van.. a várost meredek hegyoldalak és hídak szabdalják fel sok kis részre… de van egy központi rész, egy kicsit lankásabb terület, de mi oda nem megyünk. Sok-sok bádogváros mellett megyünk el… nem sétálgatnék szivesen erre. Antigua felé megváltozik a táj.. megint zöldebb, erdősebb… és megérkezünk egy kis ékszerdobozba. Nagyon szép a város.. kicsike, 10-10 utca négyzethálózva.. szokásos: ave az észak – déli, calle a kelet-nyugati utcák neve.. és számozva vannak. Képtelenség eltévedni. Macskaköves utcák, szépen felújított épületek.. hotel, étterem, üzlet váltakozik… nem épp tipikus gutemalai város, de azért nagyon hangulatos. Kiszállunk, akkor keressük meg a kinézett hostelt, a Terrace-t. Megtaláljuk, kiveszünk egy szobát (270Q… kicsit sok, de tudjuk, ez itt turistás hely.. na meg a hostel is felkapott, azért ilyen drága gondolom). Az Agua vulkánra néz az ablak, de a tetőteraszról mindhárom látszik. 🙂 Lecuccolunk, útbaigazítanak a mosodához, hogy megszárítsuk a ruháinkat végre.. megtaláljuk, fél 8-kor zár, előtte érjünk vissza. Király, ez is meglesz végre. Akkor még a fényképezőgép van, bár Tesó már éhes is… a gépet holnap is intézhetjük. Elsétálunk egy kávézó mellett.. és azannya… ott egy igazi kávéfőző. Tesó hetek óta nem ivott expresszót, csak azt a híg amerikai löttyöt… beugrunk egy kávéra.. és egy ember, aki élvezi a kávékészítést, és ügyes is. Csinál egy kávét, kérdezi milyen… Tesó élvezkedik az illatában… végre egy igazi kávé.. de megjegyzi, hogy ez közepes pörkölésű kávéból van, és ő az erős pörkölésűt szereti… a srác rögtön csinál egy másikat… ugyanabból, de erősebbre.. még jobb. :-). Jókat eldiskurálnak a kávén, én meg a szomszéd asztalnál ülőkkel barátkozom… ki honnan stb… a srác amerikai, de itt ragadt, túrákat szervez.. kérem a segítségét fényképezőgép ügyben.. van neki egy, kölcsönadja, ha visszahozzuk. De nekem szerelő kellene.. van egy a városban, de gépet elég nehéz lesz venni, van pár üzlet, aki tart 1-2 gépet, és ennyi. Guate-ba kell elmenni venni egyet. Egy óra oda, egy vissza… na meg a veszély. Meglátjuk. Megegyezünk, hogy holnapra elhozza a gépét, nem használja, meg is vehetjük. Megnézzük, akkor reggel találkozunk. Megyünk tovább, találunk egy helyet, ahol van 2 gép… kezdek kétségbeesni mi lesz így. Megtaláljuk a szerelőt is.. bakker, ezek itt értenek hozzá… mi meg erőszakkal benyomtuk.. valszeg mi tettük tönkre. A francba! Na de megegyezünk, ott hagyjuk, 150q a felmérés, és ha meg lehet csinálni, akkor 350 q lesz az egész. 2 nap kell neki, mondjuk, hogy mi kb. 4 nap múlva leszünk itt megint, írjon e-mailt mi van, de ha lehet csinálja meg. Hát akkor lehet drukkolni. És akkor holnap meg kölcsön kérem a kamerát a sráctól erre a 4 napra… aztán meglátjuk. Nagy a bonyodalom ezzel a fényképezőgéppel. Akkor vissza gyorsan a ruhákért, ott vagyunk 10 perccel zárás előtt de a hely már bezárt. 🙁 Lehet , hogy nem jól értettem az időt, de az nem nagyon lehet, mert összesen egy órája hagytuk ott. Hát akkor majd reggel. De most már együnk végre.. Tesó a belváros felé igyekszik.. próbálom rávenni, hogy kifelé menjünk, ez itt egy drága város, csak kóválygunk feleslegesen, de a nekünk megfelelő árfekvésű kajáldák kifelé vannak. De végül is a kaja neki fontosabb, megyek utána. Persze mindenhol jó drága… a város másik felén találunk egy burito-t olcsón.. és nagyon finom is volt. Azért jó, hogy idekeveredtünk. 🙂 Hazafelé már fázunk rendesen, estére itt is lehül.. ami nem baj, csak fel kell készülnünk. Betérünk egy utazásszervezőhöz, mi lehetne a holnapi program ha már a fényképezőgépet ilyen ügyesen megoldottuk. Pacaya vulkán túra indul reggel 6-kor és délután kettőkor. Lehet várost nézni, van csokimúzeum. Másik vulkánra túra 130 USD, mert az privát lenne.. hú.. azért az jó sok. Eljövünk, a recepciós kiscsajt is megkérdezzük, van a csokis hely, meg jade köves manufaktúra, meg egy kis falu nem messze (gyalogos távolság), ahol bőrművesek vannak. Lehet olcsón cipőt csináltatni. Hát ha lehetne egy szép szandit biztos csináltatnék. De a vulkánt érdemes lenne mihamarabb megnézni, mert kb. 2 hete robbant egy kicsit, most látványosabb, folyik a láva… jobban, mint máskor. Na akkor holnap délután elmegyünk.. kb. 10 dollár az ár fel a kilátóig… hallottunk olyanról, hogy közelebb is lehet menni a lávához extra pénzért.. ezt még a magyar srácok mesélték Tikal-ban.. meglátjuk.. az még a kitörés előtt volt. Én hulla fáradt vagyok, aludnék, de a tetőterasz a fejem felett.. húzgálják a vasszékeket a betonon.. képtelenség aludni. Végre bezár, csend, alvás.

Categories: Guatemala | Tags: , , | 1 Comment

Proudly powered by WordPress Theme: Adventure Journal by Contexture International.

%d