…és folyik a láva…

2014. január 22.
Reggeli keresgélés közben betértünk egy utazási irodába (A Viajar Guatemala, Alex), megkérdezzük megint a Pacaya ajánlatot… de ugyanaz itt is. 10 USD azaz 75 Q fejenként. Mondjuk, hogy hallottuk vannak kevésbé hivatalos túrák, amik közelebb mennek a lávához. Igen, vannak, de ő arra nem tud foglalni. Majd ha odaérünk, ott vannak jeep-ek, ők felvisznek. De tudnunk kell, hogy ez nem szabályos. Azért fel is hív valakit, 40 Q az ára, meg persze a park belépő, 50 Q. Összesen 165 Q fejenként.. de ha lesz igazi lávafolyás, akkor az megéri. A normál út egy kilátóhoz vezet fel, onnan nem látni izzó lávát, csak a fekete, kihült lávafolyásokat. Megvesszük akkor a jegyet, ami végül is csak az utazást tartalmazza, a többit majd ott. Aztán beszélgettünk még milyen túráik vannak, miket javasol a Lago Atitlán környékén. A San Pedro nagyon turistico, mellette van másik két vulkán, szerinte a Toliman-ra érdemes felmenni, mert a körülötte lévő növényvilág nagyon érdekes), ad is egy címet Santiago de Atitlán-ba, ahol hivatalos túravezetőket találunk normális áron (Guia de Turismo Santiago Atitlán). Ez a túravezetők szövetsége. Meg kapunk San Pedro-ban is túravezető céget, a Travel Maya Tzutujil-t. Nagyon szimpi a srác, látszik szereti a természetet, ismeri a helyeket, volt már sokfelé. Megvesszük holnapra a buszjegyünket San Pedro-ba, akkor ez is letudva.. mehetünk reggelizni végre. Beugrunk a tegnapi kávézóba, Tesó kapja a tuti espresszót, én kérdezem az amcsi csávót elhozta-e a fényképezőgépét, de nem találta. Hát akkor ennyi. Eszünk gofrit reggelire, elmagyarázom nekik mi az az igazi chai (ugye aki egy indiaitól tanulta) aztán sétálunk tovább. Bank még a ma reggeli feladat.. de hallottuk, hogy pár ATM-et szkennelnek, és lenyúlják az adatokat… keresünk egy bankfiók mellettit, amit puskás ember őriz, hátha az nincs megmahinálva. Lassan dél, kellene egy rendeset enni mielőtt elindulunk a vulkánra. kettőre jönnek értünk a szállásra. Tekergünk a városban… nagyon kellemes a hangulata… macskakő, csodaszép régi gyarmati időkből származó épületek, sokból szállodát, éttermet csináltak.. szépen felújították őket. Na persze itt nem mi fogunk kajálni, ezeket az amerikaiakra árazták… 90Q alatt nincs kaja. Mi ennyiből ketten eszünk. Megtaláljuk a helyi Mekit is… nagyon pazar.. szökőkutas belső udvar… nem láttam még ilyen puccos Mc Donald’s-t. A piac felé is eltekeredünk.. aztán veszünk aszalt, kandírozott kókuszt, jó édes volt.. kihagyható. Ebéd után sietünk vissza, átöltözés, bakancs, hosszú nadrág, pulcsi, sál meg víz és irány a Pacaya. Jönnek értünk kettőre, már tele a kisbusz, majd elvisznek 2 sarokkal arrébb, ott kitesznek, jön egy másik busz, azzal megyünk… és ezzel a csajszi el is tűnik a jegyekkel együtt. Igazi latino szervezés megint… ide gyalog is eljöhettünk volna.. de sebaj, várunk fél órát, jön egy sárga Bluebird iskolabusz, a kedvencünk, felpattanunk, akkor haladjunk, nehogy ránk sötétedjen. Kiérünk a városból, megállunk tankolni (ezen mi már csak mosolygunk.. szinte minden túránk tankolással kezdődik)… és akkor felszáll egy erősen foghíjas nő egy kisgyerekkel a karján (az ő szerepe teljesen érthetelen a mai napig) és előadja a sztorit, hogy van két opciónk. Az egyik, hogy extra 40 Q-ért elvisznek minket oda, ahol látszik a vörös láva, vagy megyünk az eredeti terv szerint a kilátóhoz. Az extra pénz a buszút miatt kell, mert messzebbre kell akkor menni. Mi ugye tudtuk a 40 Q-t, meg olvastam a Tripadvisor-on, hogy ezt mindig így csinálják, de voltak páran, akik nem hallottak erről korábban… na ők keményen felháborodtak… mellesleg jogosan, hisz tiszta átverés az egész.. miért nem mondják el előre mire számítsanak, meg miért hozzák ki a város szélére előbb, majd hülye helyzetet teremtenekő Szóval nagyon nem fair az egész eljárás.. mellesleg pont japánok voltak.. nyílván az ő fejükkel képtelenség ezt az egész helyzetet megérteni, feldolgozni. Fél óra eltelt, míg ment a vita… menni kellett volna már nagyon.. végre leszálltak a japánok, épp ott volt a kisbuszos kiscsaj, hozott még utasokat, a japcsikat meg elvitte. Akkor végre menjünk mielőtt sötét lesz. Két óra buszozás, egy másik tó mellett körbe.. iszonyat meredek hegyen megy a szerpentines út… kanyar előtt duda a szembejövőnek… közben kávé, avokádó ültetvények… megállunk. A kiscsaj utánunk hozta a japánokat.. nem fizetnek extrát.. gondolom inkább elviszik őket ingyen, mint hogy elégedetlenek legyenek. Na akkor megvan mindenki… megérkezünk egy kis hegyi faluba… átszállunk egy pick-up platójára, azzal megyünk fel a hegyre. Kb. 10 perc után fele banda átszáll egy másik pick-up-ra, meredek az út, nem lehetünk ilyen sokan. Megyünk tovább.. száraz fű, kevés bokor, pár fa van csak… magasan is vagyunk már, a csúcs 2552 méter, nem sokkal vagyunk alatta. Aztán hatalmas legalább 2-3 méter magas fekete kihült láva mellett haladunk tovább.. bakker, ez nem gyenge lehetett mikor még izzó volt. Aztán furcsa dologra lettem figyelmes az égen, egy ferde sávban az ég két féle volt, az egyik fele sötétkék, a másik meg még világosabb… ott még nem ment le a Nap. Tesó szerint lehet egy hegy árnyéka volt.. csatolom a képet.. várom a tudományos magyarázatot hozzáértő, szakértő barátainktól. Aztán nem sokkal ezután megálltunk, gyalog megyünk tovább át a lávafolyáson, fekete sziklahegy.. de nem szikla, mert könnyű. Aztán fel a hegyre… és nézd már.. az ott vörös. Megyünk közelebb… látjuk a folyást.. itt jön a láva.. látszik, hogy folyik végig a hegyoldalon. Na nem úgy kell elképzelni, mint a katasztrófafilmekben… inkább mint a hegyoldalon egy forrás lenne.. csak ebből láva folyik. 🙂 Nagyon állat.. érezni a meleget… ahogy fúj a szél, néhány gyengébb fuvallat teljesen meleg, aztán utána rögtön jön egy erős hideg szél.. aztán lecsendesedik. Néha még hallani is lehetett, ahogy gurul lefelé… de sajnos sokan voltunk.. emberek meg állandóan beszélnek.. nem ismerik a csöndet. De azért így is hallottuk párszor, meg nagyon jó volt látni, hogy szépen lassan csurgott lefelé. Nem tudom milyen messzire lehettünk mert sötét volt.. mindenesetre elég közel, hogy érezzük, lássuk. Azért ha jól belegondolunk Anyaföldünk központjával nem sűrűn kerül az ember ilyen közeli kapcsolatban. Valahogy nagyon érdekes… olyan békés, megnyugtató érzésem volt az erős szél ellenére is. Ott ültünk, és néztük a lávát.. megnyugtató, mint a tenger vagy egy folyó bámulása. A természet már csak ilyen, ha az ember rá tud kapcsolódni. 🙂 Visszafelé beszéltük, hogy azért most egy baromi nagy pipát szereztünk az életben… nem könnyen adatik meg az embernek, pláne Európában, hogy lávát lásson az ember. Király! Visszafelé a kerítés alatti átbújáskor teljesen széthasadt a tuti jó rövidgatyám, amit mar háromszor varrt meg Tesóm eddig. Hát akkor itt a vége.. úgy döntött neki ez lesz az utolsó útja velem. Megszolgált, elfáradt, nem jön tovább. Szomorú vagyok, sok évet lehúztunk együtt.. na de ez van.. majd megpróbálom elégetni valahol, ha mar a lávatúrán szakadt szét. Egyébként meg az én hibám volt.. mindenki rendesen seggen csúszva ment át én meg kiléptem a túloldalra és simán átbújtam… kell nekem ilyen hajlékonynak lenni. Vissza a sötétben néztük a csillagokat.. nagyon tiszta volt az ég, sok csillagot láttunk. Visszaértünk a kis faluba, a falusiak már vártak minket pollo y papas azaz sült csirke és sült krumplival… mi lelkesen megvettük a teljes készletet.. 10Q volt egy adag.. jóllakva nézünk a két órás buszút elébe… útközben bealszunk, fél 11-re érünk vissza… hulla fáradtak vagyunk… de mekkora királyság.. ma igazi lávát láttunk! 🙂