2014. január 23.
A kora reggeli készülődésben egyszerűre vettük az életet, és a reggelit, és a hostel tetőteraszán rendeltünk egy kicsi, olcsó valamit, hogy együnk mielőtt elindulunk. Eszem a kis omlettet, amikor a közeli két vulkán (Agua és Fuego) közül az egyik (Fuego) elkezd füstölögni.. szépen lassan, csendben kiereszt egy kis füstöt.. aztán ennyi.. ártatlanul áll ott a helyén, mintha mi sem történt volna. Hát nem semmi reggeli látványosság! 🙂 Pont passzol a kávéhoz! 😉 Akkor minibuszba be… úgyis olyan rég buszoztunk már egy jót.. de ez most csak 3,5-4 órás lesz San Perdo-ig, az Atitlán-tóhoz. Meredek hegyeken, szők völgyeken, sűrű erdőn vezet az út.. a tóhoz közeledve még durvább… de a látvány a hegytetőről pazar. A hegyoldalban kávéültetvény végig.. épp érik.. sok a piros kávészem rajta. Ilyet még nem láttunk. Megérkezünk a tó partjára.. megyünk faluról falura… nagyon gyorsan változik a kép…. az egyik egy szakadt falu romokkal, kosszal, bádogépületekkel, a következő tiszta, szép házak, rendezett környék. San Pedro meg egy turista hely tele szuvenír boltokkal, utazásszervezőkkel, szállásokkal. Ahogy megérkezünk rögtön betérünk az Antiguában ajánlott utazási irodába (ott áll meg a busz előtte). Maja asszonyságok kínálják túráikat.. kérdezzük a San Perdo-t, meg a Toliman-t is. ők csak a San Pedro-ra szerveznek utakat, a Toliman nem népszerű célpont, nem tudják biztonságos-e. Mondjuk Alex, ismerik őt, ajánlott egy irodát, ismerik-e őket, fel lehetne-e hívni őket, de nem ismerik, nem tudnak számot.. teljes az elzárkózás. Hát akkor nem erőltetjük, majd átmegyünk Santiago-ba és megkeressük az irodát. Elindulunk szállást keresni, meglátunk egy fiatal párt kisgyerekkel, ők tuti tudnak egy nyugis helyet.. mondják kicsit messze van, de nagyon jó. Megyünk velük, kiderült, hogy Kanadából jöttek kocsival, novemberben indultak, áprilisban terveznek Panamába érni… eddig minden simán ment. Napközben épp mi is gondolkodtunk venni kéne egy autót és azzal menni.. kicsit könnyebb lenne az utazás… de persze arra fel kellett volna készülni.. most nem tudjuk ezt olyan könnyen kitalálni, elintézni. Megérkezünk a szállásra (Hotel Villa Cuba), pazar kilátás a tóra, nyugis, van konyha, de nincs internet, meg kicsit tényleg messze van. Visszasétálunk a városba, betérünk az útba eső helyekre.. itt az út egyszer csak egy szők kis tekergő gyalogos út lesz, két oldalt utazási irodák, éttermek, szállások.. de itt mindenki külföldi. Az itt maradt, ragadt hippik működtetik a helyeket, van aki gyöngyöt fűz, ruhát árul, étterembe dolgozik. Tiszta hippi világ, csupa amerikai. Nekem annyira nem jön be a sok szívós arc. Itt teszik a semmit, legtöbben nem dolgoznak, csak kocsmába ülve várják a megvilágosodást, fejtik a sok-sok eszmét és ontják egymásnak az életbölcsességeket. Szerintem a dolgokért tenni kell, lehet egyszerűen élni, de tétlenül vegetálni szerintem nem vezet sehová. A boldogság abból lesz, amit teszel, nem fog bekopogtatni, még ha szétszívják az agyukat, akkor sem… legfeljebb akkor csak nem veszik észre.. nem tudatosul mi történik, illetve mi nem történik velük. Megint eszembe jut John San Ignacio-ból, ő is az egyszerű életet keresi, mert tudja abban a boldogság, de azért ő dolgozik, önkénteskedik.. sokat tesz magáért és a népéért. Találunk egy szállást, Pinoccio Hostel, 120q egy éjszaka, jó lesz. Szemben a Buddha étterem, szép kilátással a tóra, de a sok "megtért", szétszívott arc rontja a látványt. Megpróbálok kevésbé szigorú lenni velük.. ha nekik jó, másnak meg nem ártanak, akkor végül is mindegy, csinálják. Eszünk egy jót, aztán elindulunk várost nézni. Találunk egy szép éttermet, ott van szállás is (Casa Atitlán, 150Q)… megnézzük, egy fokkal jobbnak tűnik, és egy kicsivel több, de a reggeli is benne van. Lefoglaljuk, reggel átjövünk. Kitaláljuk, hogy holnap csónakkal elmegyünk Santiagoba, meg Panajachel-be, nem feszítjük meg magunkat, kicsit lazább napot tartunk, aztán másnap meg felmegyünk egy vulkánra, majd addigra kiderítjük melyikre. Beszélünk pár irodával is, az egyik helyen megint találunk egy nagyon szimpi helyi embert. Egy idősebb férfi.. kérdezzük magunktól felmehetünk-e, azt mondja igen, de a parkba a belépő 100q, ha kisérővel megyünk csak ketten lennénk, és az is csak 125q fejenként. Hát akkor tényleg jobb kisérővel. Felsétálunk a hegyre, ott laknak a helyiek.. érdekes mennyire elszeparálódnak. Több templomból is vidám ének szól.. itt ezek szerint a csütörtök esti mise a fontos, tele a templom… de több is.. ezen a kicsi helyen. Sétálunk visszafelé, az útszéli maja asszonyságoktól veszünk egy csokis veknit.. nagyon csokisnak tűnik, helyi csokiból.. ez lesz a reggelink, meg egy ananász. Már vágyunk gyümölcsre, az utóbbi időkben elmaradt. Aztán betérek egy turiba hátha találok rövidgatyát, de helyette találok egy túrázni való szoknyát. Nagyon örülök neki, sokat kerestem még Londonban egy térdig érő szoknyát, ami kellőképpen bő, hogy lehessen benne túrázni, meg pamut is, meg kényelmes is. Na ez egy egyszerű, bő, gumis derekú szoknya, még kis zsebe is van, de városnézésre is alkalmas… templomba is bemehetek benne, cicanadrággal is jó lesz.. tiszta pamut, Gap… a legjobb. A rövidgatyám leszervezte a pótlást is.. király. 🙂 Még egy sör és egy igazi fahéjtea a Buddhában, aztán irány az alvás.
-
- 20140123 083029
-
- 20140123 135121
-
- 20140123 180120
