Lassan a végéhez közeledik az utam. Reggel a buszon lefoglaltam a hiányzó szállást. Kicsit olvasgattam hová is menjek a Mekong-deltában. 2-3 város volt a listán: Can Tho, a környék legnagyobb városa, és innen lehet elérni a legnagyobb úszó piacot, a Cai Rang-ot. Innen el tudok jutni Sa Dec-be is motorral. A másik opció Vinh Long volt, de az a hely túl kicsinek tűnt és alapvetően nem nagyon említik meg. A másik két hely My Tho és Ben Tre a napi utazók célpontja mert közel van Sai Gonhoz. Sok helyen olvastam, hogy végképp turistás helyek ezek. Ráadásul Sa Dec-től messze vannak, márpedig az újabb küldetésem erre a környékre Marguerite Duras nyomát járni Sa Dec-ben és Sai Gonban is. Délután 2-re érkezünk meg Sai Gonba, akkor igyunk egy kávét. Közben feltöltöm a telefont, kinézem a bankautomatát, mert elfogyott a kp. Nagyjából mindenhol készpénzzel fizetek. A legtöbb szállás plusz költséget szeretne felszámolni a kártyás fizetésért, már ha egyáltalán van. Szóval marad a jó öreg bankjegy. Hívom a motoros taxit és pár perc alatt a szálláson vagyok. Nagyon jó kis hely. Közel a belváros, 20-25 perc gyalog, kb. 14-18k motorral. 300 Ft. A szoba is elég jó, bár az ablak nem nyitható és egyébként is egy tűzfalra néz. De minden más egészen rendben van.
Lecuccolok és akkor irány a város. A Bitexco toronyhoz megyek, megkérdezem, 200k a jegy a 49. emeleti kilátóhoz. Sajnos eléggé borús az idő, így mivel vagyok még itt pár napot egyenlőre várok még, hátha lesz még jobb alkalom. De ez biztosan nem fog kimaradni. Sétálok.
Annyira érdekes ez a kontraszt, hogy a legmenőbb irodaházak előtt is mini műanyagszéken ücsörögnek az utcán és isszák az üdítőt, amit a helyi nénitől vettek. Például tőle. Ez a Bitexco torony. Nem, a teraszra nem lehet kimenni. Üveges a kilátó szerencsére, így nem fogom majd összefosni magam, mint az Eiffel toronynál. Egy nagyon széles főutca közepén sétálok. Két oldalán utak, középen pedig park. Onnan fotózom az épületeket. Ez eléggé vicces volt. Itt vannak a hatalmas irodaházak. De mellette a régről maradt hotelek. És természetesen itt is a mindent a vállon cipelős néni a luxusterepjárók közt. Az utca végén a városháza. Természetesen Ho tábornok szobra van előtte. Még egy nagy épület. Ez meg a Notre Dame, legalábbis így hívják. Minden egyes darabját Franciaországból hozták 1880-ban. Most épp felújítás alatt van, pedig a képek alapján szép katedrális. Mellette az 1891-ben épült Saigon központi postaépülete. Csodásan felújítva. Szépen megőrizték a designt. A csarnok is szép. Annyit elbámészkodtam bent, hogy sötét lett mire kiértem. De így is szép. Mellette még mindig a Notre Dame oldala.
Jut eszembe hűtőmágnes. Mert hogy megint vettem párat. Szóval valakinek ígértem, hogy viszek hűtőmágnest, és nem emlékszem ki kérte. Csak hogy valaki fontos barát. A budaörsi házban kért a gondnok csajszi, rá emlékszem… de valaki más is kért. Persze viszek magamtól is egy csomót ajándékba, de valaki kimondottan kért. Szóval itt a lehetőség a fanatikus gyűjtőknek is, és annak is, aki már kért korábban, hogy szóljanak míg itt vagyok (azaz a következő pár napban), mert egyébként nem sok helyen láttam hűtőmágnest de itt árulnak a posta épületében.
Sétálok tovább a nagyon kellemes, nyárias estében. Lassan enni kellene. Leülök egy padra, hogy majd a Google mond valami tutit a környékre, de csak igazán puccos helyeket mondd. Az meg már nem kell, egy sima kedd esti egyszerű vacsorát szeretnék. Akkor inkább elindulok gyalog, kicsit félve megállok egy kisszékes vietnámi helynél, sokan vannak, egészen jól néz ki. Szerencsére leszólítanak angolul, van angol étlap is, még javaslatot is kapok. Van valami disznóhúsos valami, azt próbáljam meg, de a tavaszi tekercs is finom. Hát legyen akkor a disznóhúsos valami. De végül mindkettőt kihozzák. Legalább egyszer rendesen jóllakom. Nem reklámok, elviszem, ha sok lesz.
Nagyon gusztusos lett a dolog. Örülök a kellemes élménynek, ideje visszatérnem a helyi kajára. Igazából a disznóhúsos valami egy fasírtszerűség, ami falatokra van vágva. Nyers uborka meg retek van mellette, meg egy kicsit csípős szósz. A tavaszi tekercs mellett van házitészta, de ezúttal azt már nem bírtam megenni. A szósz meg valami cukros-ecetes valami.
Szóval ezúttal tisztességgel bekajáltam 135k-ból 2 adag kajával. Az utolsó tekercset már tumkoltam magamba, de nem hagyunk ott semmit. Időközben eleredt az eső, de volt fölöttem tető, így csak kicsit a falhoz húzódtam és ennyi. Természetesen mini székem volt, mint itt mindenhol. Az eső után hívtam egy motorost, aki hazavitt. Holnap megyek háborúskodni. Van itt egy Cu Chi alagútak nevezetű hely kb 2 órára busszal. Holnap reggel igyekszem korán menni, hogy se meleg, se tömeg ne legyen. Mert azért ma egészen sok külföldit láttam.
Mert ugye a kesudiófa volt a másik igazán fontos dolog, és ma azt is láttam, nem is keveset.
Na de kezdjük az elején, mert ma megint annyi dolog történt és oly sok szépet láttam, hogy alig győztem nézni és látni és gyönyörködni.
Reggel jó korán ébredek így a motorost már fél 8-ra kértem, hogy hozzá a kis robogót, hogy mihamarabb indulhassak a fehér dűnékhez. Kicsit messze van, és én meg állandóan megállok fotózni meg lassan megyek, mert nézelődök, így én mindenhová nagyon lassan érek oda. Fátyolfelhős az ég, motorozni pont jó, reggel megfeledkeztem róla, hogy a szokásosnál 2 órával korábban indultam, ezért olyan fátyolos még az ég. Azt hittem majd egész nap ilyen lesz, de aztán végül ragyogó napsütés volt 10 után.
Elég sokat a part mentén megy az útHalászok.Ott a távolban már elég kopár a táj, arra megyek. Nap kisütött, árnyék az nincs. Na ez volt az első kesudiófa, de majd lesz még.
Nagyon megörültem a fának, ott küzdök a Google Lens-el, ez ilyen felismerő applikáció a telefonon, szóval az is azt mondja, hogy kesudió. Tiszta boldogság. Aztán mivel az országúton álltam, szemből jött egy ember és nézett rám, hogy mi van. Mondom neki lelkesen, hogy kesudiófa, erre odajött. Mutatom neki a telefonon a képet a kesudióról, meg mutatom a fát, ő meg bólogat. Hát akkor még egy megerősítés. Aztán már indulnék tovább, amikor mutatja, hogy én meg ő menjünk enni. Na nagyon gyorsan felpattantam a motorra és lehúztam. Ő meg ment az ellenkező irányba. Nem volt ő erőszakos, de azért a fogatlan lelkem mit gondolhatott? Egy szót nem tudunk váltani. Kicsit ijesztő lett a szitu hirtelen, de végülis jártak arra emberek, szóval nem volt veszélyes, inkább csak meglepett a helyzet. Eddig szerencsére nem volt ilyen konkrét helyzet. Egyszer akart valaki FB-on a barátom lenni, de hát mondtam, hogy nem és kész. De vele beszélgettünk angolul valamennyit. Meg ő egy fiatal srác volt, nagyon barátságos. Ez a faszi meg inkább ijesztő. Na de nem lett semmi baj, meg mondom, forgalmas volt a hely, esélye nem lett volna, de nem is volt erőszakos, végülis csak ebédelni hívott, én meg elszaladtam, amilyen gyorsan csak lehetett.
Ebben a kis tündéri kávézóban álltam meg feldolgozni az eseményeket. Meg meginni az első kávémat. Egészen Vietnámidegen ez a táj. Teljesen meglepő. Itt mindenhol burjánzó növényzet van, tombol a dzsungel. Erre egyszercsak lett ez a sivatag. És a legfuribb, hogy Vietnám egyszem homokdűnéje mellett van egy egészen nagy tó. És akkor kezdődik a homok. Még csak fél 11, de már rendesen meleg a homok. Persze vannak quadok, 800k volt 20 perc. Na akkor megyek gyalog, még nincs annyira dög meleg, na meg nem olyan hatalmas ez a terület. De azért annyira nem is kicsi. Eszméletlenül nyomta alulról is a meleget a homok. Nagyon durva lehet hosszú távon a sivatagban menni. Egy darabig azért volt aszfaltos út. Aztán láttam a távolban az embereket a dűne tetején. Nem volt az olyan messze. Bár a mély homokban nem könnyű járni. A sivatag közepén egy mini oázis, 50 fa az egész… nagyon érdekes, ahogy ebben a kis gödörben termőtalaj van. Szép ez a sok homok. Nem teljesen értem miért szép, de szép. Na aztán persze mindig történik valami. A dűne tetejéről jön egy motoros felém. Azt mondja, hogy 100k-ért felvisz. Mondom neki, hogy de hozzon is vissza. Akkor 200k. Mondtam neki, hogy nem, 100k oda-vissza. Hát így üzlet megkötődött. Kurva meleg van, hívjuk rekkenő hőségnek. Már így is kenem a lábamat is fényvédővel. Még ha csak fél óra, akkor is megpusztulok, mire felérek. Szóval alapvetően a srác pont jókor jött. Na azért ez nem az a békés motorozgatás, hanem a 20 centis homokban csúszkálós, elkaparós, kicsit menjek gyalog, aztán durván lefelé, hogy lendületet vegyünk én meg mondom, hogy óvatosan, meg azta kurva… mert olyan helyen jöttünk le, hogy jaj. Szóval ez egy izgalmas út volt, és egyáltalán nem volt baj, hogy 5 perc volt az egész. A legtetejére nem akart, vagy bírt felvinni. Mondom, hogy felmegyek gyalog.
Azt mondja, hogy forró a homok. Hát bakker, itt is forró. 2 perc alatt fent vagyok és onnan mindent látni. Elindulok. Kénytelen utánam jönni motorral. Azért megbékél és csinál rólam pár képet.
Mondjuk nagyon nem várta meg, hogy beálljak, de végülis fújt a szél, kalap nélkül meg egyébként is elég volt ez a pár másodperc.
Lefelé hasonlóan izgalmas volt az út. Azért genya volt, mert kitett, ahol felvett, nem vitt vissza teljesen. Így persze én fotóztam még párat, és 5 perc volt a séta vissza, de már nagyon forró volt minden, kezdett szó szerint égni a talpam alatt a talaj…. nagyon ontotta a forróságot a homok. Így gyorsan vissza is mentem, összesen egy órát voltam ott, fél 12 lett, mire visszaértem. Nagyon frankó élmény volt, örülök, hogy eljöttem. Annak is, hogy korán indultam. Ha ezt tudom, nem kávézom, meg fotózok útközben, hanem tolom ezerrel. Egy órával kellett volna korábban érkezni, és akkor nem lett volna ennyire meleg. Na de így is jó volt. Még szerencse, hogy borult volt az idő reggel.
A bejáratnál van büfé, gyorsan lemosom magam vízzel, hogy hűljek, meg eszek egy jégkrémet. Legalább fél órát ültem, hogy kicsit visszaálljon az üzemi hőmérsékletem, aztán irány vissza, a vörös dűnék felé. Idefelé már elmentem mellette, nagyjából ugyanaz, csak vörös homok, na meg jóval kisebb.
Nincs az a pénz, hogy én elinduljak a tetejére. Pedig ez kicsi volt, de jóval melegebb lett közben.
Itt lett egy kis afférom az egyik büfésnénivel. Gondoltam kérek tőle egy friss gyümölcslevet, és akkor elbambulom a dűnéket, de nem volt. De nem is beszél angolul, mutogat a hűtőre, kiveszek egy üdítőt, kérdezem, hogy mennyi, 20k, mondom jó drága, erre elveszi, és visszarakja a hűtőbe. Hát majdnem elröhögtem magam, csak nem akartam bunkó lenni, méghogy nem tud angolul. Nem valami komoly kereskedő típus. Tök üres volt a hely. Na mindegy, ez az ára, nyilván alkalmazott. A dűnék lábánál gondolhattam volna. De leginkább azért volt hülye, mert attól még kifizettem volna, ha nem veszi ki a kezemből. De így akkor elmentem másik helyre.
Útközben vettem ebédre pékárut, meg egy kávézóban ittam házilag készített, igazi jeges teát, miközben a fenti teraszról a halászfalut is megnéztem. Érdekes de egyébként szomorú is ez a kép. Még csak fotón láttam ilyen mocskos tengerpartot. A szétaprózódott műanyag, ahogy a víz és a homok apróra töri teljesen elvette a kedvemet a haltól. Innen én nem akarok enni semmit. Miközben látom a küzdelmet is, hogy milyen kevés dolgot fognak egyszerre. Apró halakat, de akkor most már értem miért van egy csomó rák és kagyló. ők leginkább ezt fognak itt a parton. Persze lehet itt szép képet is csinálni, aranyos ez a kerek csónak, meg hátul a sok halászhajó. De ez a szemét elkeserítő. Egyébként is iszonyat műanyagimádat van ebben az országban. Itt senkinek nincs baja vele. Mindig, mindent beletesznek műanyagzacskóba. Ilyenkor teljesen reménytelennek tűnik, hogy bármi is történjen a környezetszennyezés ügyében a világon. A nagy népességű országok egyáltalán nem foglalkoznak a kérdéssel: gondolok itt Indiára is… nem tudom Kínában hogy állnak a dologgal, de nincsenek illúzióim. Ehhez képest csöppnyi kis Európában lehet küzdeni. Ez nagyjából arra jó, hogy az embernek kisebb lesz a bűntudata, de a Földnek édes kevés. És akkor szegény néni még ebből válogat. Leginkább egész palackokat, ha jól láttam. Egyébként ez itt turistalátványosság lenne. Ez a partról, kézzel halászás nagyon kemény meló.Érdekesek ezek a kerek izék. Még egy kesudiófa kép. Ígérem többet nem teszek ide fel.Inkább pár nyálas képet az útról.Nagyon szép itt legurulni.A távolban a város.. meg az a két ormótlan nagy épület. Természetesen szálloda lesz.Ezt reggel is fotóztam. Visszafelé szebb lett a kép.Kimaradt, hogy reggel kinéztem egy benzinkutat, mert a motort állandóan üres tankkal adják, szóval mindig azzal kezdődik a móka, hogy tankolás. Szóval véletlenül túlmentem. Van egy tartály, onnan kézipumpával felpumpálja, fent ott a beosztás, onnan kiengedi és kész. Persze drágább, mint rendes kúton, de erre nincs kút, csak messze. Kesudiófa közelről. A mostani kis robogóm. Ez elég kicsi darab. Legutóbb a hegyekben sokkal nagyobb volt. De itt kicsi dombok vannak csak.
Fél 4 után érek vissza. Akkor klíma be, én a tus alá és ideje lehűlni. Megjegyzem, hogy az 50 faktor ellenére rendesen lebarnultam. Szóval nagyon szép de jó meleg lett ez a nap. Kell a klíma, így is megfájdult kicsit a fejem. De nem vészes. A körülményekhez képest, nagyon is jól bírtam. A motoron a menetszél jó barátom, segít hűlni. Pihenés után elmegyek kaját vadászni. Persze amiket kinéztem éttermek 2 éve zárva vannak, így aztán beugrottam egy random normális kinéző helyre. Így lett ma a vacsorám indiai kaja. Nagyon drága volt, de nagyon finom, igazi. És végre nagy adag, és rendes mennyiségű hússal. Majd Saigonban könnyebb lesz olcsóbb kaját találni. Ez itt a puccos tengerparti üdülőövezet, és sajnos még nagyon nem tért magához a Covid óta. Állítólag ezek a csont üres utcák és éttermek állandóan tele voltak. Egyrészt sajnálom őket, meg hogy sok hely még zárva van, másrészt nagyon örülök, hogy nincs tömeg, és az sem zavar, hogy enyém az egész part, és csend van és nyugalom.
Közben megveszem a repjegyet Phú Quốcra. 31-én, hétfőn este fogok megérkezni, és 4-én, pénteken este megyek majd vissza Hanoiba. Szóval lesz 3,5 napom pihenni. Aztán lefoglaltam a szállást is. Messze a legdrágább szállásom lesz mind közül, de az utazás végén gondoltam pihenésképp luxusolok kicsit, meg ez a sziget alapból nagyon drága. Méltó lezárása lesz majd ennek az útnak. Akkor már csak egy szállás hiányzik. A Mekong-deltában ki kellene találnom, hogy melyik városba megyek. Busz lehetőségektől és Mekong csónakázási lehetőségektől függ. Holnap ülök eleget buszon, kitalálom mi legyen.
Nem is olyan rossz. Egészen belejöttem a semmibe, mondhatni pikkpakk elszaladt ez a nap és már este is van.
Reggel elkezdek Saigon szállás után nézelődni, aztán már elég sok helyen nem volt hely így nem szaroztam, inkább le is foglaltam. Azért mennyire más így utazni. Anno a Lonely Planet-el a hónunk alatt indultunk neki hátizsákokkal a nyakunkban szállást keresni és mentünk gyalog szállásról szállásra, hogy megtaláljuk a megfelelőt. Most meg házhoz visz a busz egy csomószor, de ha nem, akkor hívok egy motoros taxit és elvisz a Booking-on lefoglalt szállásra. Megjegyzem nagyon nem bánom, hogy kimarad ez a kalandfaktor a buliból bármennyire is az adná meg az utazás igazán kihívás részét. Pont elég ez a kihívás, hogy folyamatosan szállás, kaja, utazás, látnivaló szervezésben vagyok.
Aztán irány a szemközti bícs.
A hullámok olyan kicsik voltak, hogy bátran belementem. A képen nem látszik (mert azért ennél nagyobb volt) , de így is 3 métert lökött ki és be a víz. Eszméletlen ez az erő.
A part elég nagyszemű homokos. A szálloda eléggé üres lett, a parton egyedül vagyok, és ezt egyáltalán nem bánom. Napozok kicsit de inkább az árnyékban vagyok, olvasok, nézem a vizet. Sikerült pár óráig ezt tennem, elég jó teljesítmény tőlem.
A vízben vannak ilyen izék, olyan, mintha valami anyaggal, mármint textillel lenne tele. Puha, és elég sűrűn van. Hullámtörő. Elindultam sétálni, de sajnos pár helyen annyira keskeny a part, és a biztonság kedvéért ki van betonozva, hogy nem lehet tovább menni.
Kimegyek az utcára, és kb. egy pár házzal később egy kávézón keresztül próbálok kijutni újra a partra, de nagyon messzire megint nem jutok, így visszamegyek a kávézóba. Olyan kedves orosz csajszi volt ott, akkor iszok nála egy kávét. Végre egy bögre tejeskávé. Latte-nak hívta, de igazából egy bögre tejeskávé volt, de nagyon jól esett. Mivel sehol senki, így elbeszélgettünk szerintem több mint egy órát. Sok éve itt él, elmesélte a történetét hogy milyen munkái voltak korábban, most pedig ő a menedzsere a helynek. 3 hónapja nyitottak, tarkítottak, 2 évig voltak zárva. Kemény időszak volt ez mindenkinek, és alapvetően Vietnám csak április óta fogad külföldi turistákat, még messze a tömeg. Vadászni kell az embert. A hotelben, ahol vagyok, ott is 2 szobában vannak velem együtt, pedig van vagy 8-10 szoba. A lány Vlagyivosztokból való, a lányával költözött ide tizenéve. Azóta már unokája van, de nagyon fiatalos. Beszélgettünk a háborúról is. Próbáltam nagyon óvatos lenni, mert na, mindenki azt gondol, amit akar, ki vagyok én, hogy ítéljek. először csak azt kérdeztem, hogy vajon Oroszország keleti csücskében mit érzékelnek ebből. De nagyjából semmit. Azt mondta, hogy szerinte itt a kelet Ukrajnában lévő oligarchákról és az orosz pénzügyi érdekeltségekről szól a dolog. Hát azt tudjuk, hogy mindig van valami pénzügyi érdek egy ilyen sztori mögött. Elmeséli, hogy mi megy az orosz tv-ben, ezt nagyjából tudjuk otthon is. Újat nem mondott. Azért nagyjából oda eljutottunk, hogy mindig a köznép szívja meg a nagyok játékát. Nem ők fognak fázni, éhezni, megsebesülni. Ülnek a nagy fotelben, isszák a drága vodkát és játszanak ezrek életével.
Arról is beszéltünk, hogy milyen sok orosz van itt. Hát olcsó hely, megértem. Nagyon sokan mennek el otthonról. Ezt ő is tapasztalja. Tényleg nagyon sok orosz szót hallani az utcán, de ez nem most kezdődött. Egy elég komoly orosz kolónia van itt, az étlapok vietnámi után oroszul vannak az ételek. Viszont így találtam igazi, gigantikus palacsintát. Köszönet a helyi oroszoknak érte.
Igazándiból ez a hely nagyjából egy utcából áll. előtte a tengerpart, mögötte kis domb után eléggé sivatagos a táj. Itt található Vietnám egyetlen sivataga… de az majd holnap. Szóval fotóztam párat az utcán, nagyon sok hely zárva van még kovid óta. De sok már nyitva. Kb fele. Itt menedzser az orosz lány. Ez a hely az utcától a tengerig tart. Kvázi elöl, hátul nyitott, belül meg kis asztalok, növények, fotelek, a part felé már tető sincs, csak kis szökőkút, nyugágy, kisasztal. Mennyire jó ez, amikor a ház teljesen nyitott, mert itt állandóan 24-30 fok között van. Éjjel, nappal, télen, nyáron. Itt már folyik az építkezés. November, decemberben indul a szezon. Átlátni egészen a tengerig a hotel recepcióján át. Itt lakom. Nagyon aranyos a nyitott lépcsőház a sok virággal. Na mi történt? Kevesen fogják ezt érteni, de ezúttal nem volt nálam egy férfiember sem, így kénytelen voltam én megvarrni az elszakadt felsőmet. Ez a felső már Közép-Amerika kézzel mosásait is viselte, aztán India… lassan vége. Elkopott ez a vékony anyag. Nagyon imádom, végtelenül vékony anyag, gyorsan szárad és a melegben a legjobb, hogy megvédjen a tűző Naptól. Valami márkás cucc, még Londonban vettem a TKMaxben (outlet). De a lényeg, hogy hős vagyok, mert nagyon nem szeretek varrni, és emlékszem, hogy Havannában Tesóm varrta meg a rövidgatyámat, és Indiában Gabi is varrt valamit. Szóval ezúttal nagyon önálló lettem. Ugye nem is lett annyira ronda!?!
A Pappa Goulash-nál már magyarul üdvözölnek a vietnámi lányok. Nagyon kedvesek. Beszélgetünk. Aztán jött két amerikai fickó, rögtön rádumáltam őket egy kajára. Cigánypecsenyét vettek.
A varrás kihívás után a megérdemelt jutalom. Gulyásleves! Megbeszéltük Andrással, hogy kellene bele valami másfajta zöldség is, de gyökér itt nincs. Javaslom a zellert, az van… legalább főzze bele, még ha nem is szervírozza, bár apróra vágva megeszik az emberek, nincs annak annyira erős íze. (András nem szereti, hát ezért nincs benne.) De egyébként nagyon finom volt és hús is volt benne rendesen, és omlós volt. Tökéletes.
Az amerikaiak odaülnek, miután megették a kaját, ízlett nekik. Ennek örülök. Elég nehéz kaját ajánlani másnak. Sosem tudhatod pontosan, hogy a másiknak mi fog ízleni. Jót beszélgettünk utazásról. Apa és fia. A srác Hanoiban lakik, apja meg eljött egy hónapra meglátogatni. Most ketten utaznak. Apa már nyugdíjas, Las Vegasban lakik, előtte LA-ben, de Detroitból származik. Aztán beszélgetünk választásokról. Ugye USA-ban most lesznek a félidős választások. Ha a republikánusok nyernek, akkor félő, hogy megszüntetnek mindenféle ukrán támogatást. Érdekes fordulat lenne a háborúban. Megbeszéljük a háborút is. Nagyjából azonosan gondolkodunk és megegyezünk abban is, hogy Amerika nagy nyertese a háborúnak és egyáltalán nem tesz semmit, hogy Európa ne legyen annyira nagy szarban, hanem vastagon szakít a palagázon. Mondjuk a drága norvégoknak sem különösebben esik nehezükre az európai országok energiaválságán gazdagodni. Tudom én, hogy ilyen a világ, de azért mégis van, aki tudja ezt másképp csinálni, mert beleáll a közösségi érdekbe, mint pl at Astra Zeneca, aki egyedüliként profit nélkül, messze a legolcsóbban adta a vakcináját, míg mindenki más hatalmas nyereségre tett szert. Hát most USA, Norvégia és pár közel-keleti ország nyer Európa nyomorán, és a háborús szankciókon.
Aztán pár tippet is kapok Phú Quoc-al kapcsolatban, hogy mi van ott, merre a szép hely, és hogy menjek el a kikötőbe és menjek el hajózni egy szigetre.
Napközben volt még egy érdekes beszélgetésem egy vietnámi utazós csoportban. A Phú Quocba eljutást terveztem és arról kértem infót. Majd egy ember írt, hogy nagyon hosszú a hajóút, iszonyat hullámzik, egy csomóan hánynak, menjek repülővel. Nem éri meg, mert olcsó a repjegy. És akkor eszembe jutott az a 3 órás hajóút El Salvadorból Nicaraguába… és az egy kis öbölben ment, nem vihar szezonban a nyílt tengeren. Ezzel a lendülettel nagyon gyorsan elengedtem ezt a kompos hajóutat. Szerintem így is nagyon frankó a sztori, hogy a kínai határtól végig bejárom az országot. Szerintem ha a szigetre repülök, azt nem ront az út értéken, viszont nem szívatom halálra magam. Időben is sok, és legalább egy plusz éjszakai szállás Ha Tienben, összességében nem igazán olcsóbb, viszont legalább egy egész nap elmegy rá. Akkor most már csak azt kell kitalálni, hogy Saigonba maradjak végig, vagy menjek el a Mekong-deltába, ott melyik városba, és meddig maradjak. Ez holnap eldől, mert a repjegyet meg kell venni mihamarabb. Szerencsére vasárnap vagy hétfőn mennék, és majd pénteken jövök a szigetről, így a repjegy valszeg jóval olcsóbb, mintha hétvégén mennék. Jól jön ki.
