2014. január 25.
Reggel 7-re kértünk reggelit, persze mi értünk hamarabb a konyhába.. a szakács utánunk érkezik.. hát ez van, túravezetőnk biztos megvár. Ez a hely durva, olyan kaját kapunk, hogy nagyon… iszonyatosan nagy, és finom. Tele hassal megyünk a találkozóhelyre, 7 percet késtünk csak.. és emberünk is megérkezett már. Akkor uccu neki, fussunk fel a hegyre. Elvileg 3 óra a park bejáratától, plusz a faluból a bejáratig még egy óra… és majd 2 óra vissza. Elinduluk hegynek fel, én alig birok menni, annyit ettem reggel. Ez nagy hülyeség volt tőlem bekajálni túrázás előtt. Na de majdcsak elmúlik nemsoká. Mert mi itt azonnal elindultunk a nagyon meredek hegyoldalon fel, és mivel vulkánra megyünk, nagyjából ilyen lesz végig. Mire a bejáratboz érünk, már kifulladva lihegünk. Innen még 3 óra. Kemény lesz! Kávéültetvények között haladunk tovább, kérdezgetem, sokon nincs levél… elvitte valami betegség.. a másik meg olyan szép, erős… az meg egy nagyon erős tűre van szemezve új ág, azért olyan szép, egészséges. Közben avokádófa… tele gyümölccsel… hmmm… ha nekem egy ilyenem lehetne otthon, de jó lenne. Megyünk keményen felfelé (arriba, arriba), sűrűn megállunk… időnként leesik a vérnyomásom.. az a hülye reggeli. Aztán nagy nehezen felérük a kilátóhoz, még félúton sem vagyunk és mi már 10 percenként megállunk levegőért kapkodva… teljesen kész vagyunk. Na de itt tartunk egy nagyobb pihenőt. 2200 méteren vagyunk, 2 óra alatt 600 métert jöttünk fel, és még 800 hátra van… elvileg még két óra. Na de a kilátás… már innen is pazar… rálátni San Pedro-ra, meg a tóra… szép idő van, süt a Nap, de nincs durva hőség… jól esik a pihenő. Akkor lendüljünk neki a következő menetnek. Kb. 20 percet megyünk egyhuzamba… de aztán vissza a 10 percenkénti szusszanáshoz. Nekem végre elmúlt a reggeli.. jobban is érzem magam, jobban bírom. Elkaptam a ritmust… mély légzés, lassú, apró lépések.. nem megy fel a pulzusom az egekbe, tartom a tempót elég jól. Na de azért pihenni így is kell sűrűn, csak nem érzem magam szétesve. Tesó egy idő után kezd kifulladni, a hátizsák nála van… nem mindegy… egy kis időre át is veszem… nem jó. Ha megkötöm a derekamnál nem tudok elég mélyeket lélegezni, ha nem, akkor húzza a vállam… meg nehéz is. Felborul az egyensúlyom, nem megy már olyan jól… de legalább Tesó is fellélegezhetett egy kicsit. Akkor háti vissza, nem sok van már.. lépcsők végig… nem szeretem, jobb volna csak úgy menni, de ahhoz meg túl meredek. Mindeközben helyi emberek jönnek szembe hatalmas farakást cipelve a hátukon, amit homlokpántokkal tartanak. Némelyik öregember.. nagyon szívós emberek.. én akkora farakást valószínűleg meg sem bírnék mozdítani. Nemhogy levinni a hegyről. Meg a helyiek ide járnak a kávét nevelgetni.. heti egyszer tuti "felszaladnak".. én meg itt halok meg mindjárt. Eszméletlen nagy por van végig, nem is értem mitől olyan haragos zöld a kávé, meg olyan sűrű az erdő. A hegy tetejéhez közeledve már csak erdő van.. időnként vizes kicsit… valszeg a délutáni felhőkből csapódik ki. Mert itt a tó körül minden délutánra befelhősödik az ég. Ez itt a tó mikroklímája… de közben egy hónapja nem esett eső. Az csak májustól októberig van. Na nagy nehezen felérünk… a kardioedzsés megvolt mára.. keringésünk rendben van egy időre, biztos jól átmosódott a legkisebb hajszálér is bennünk. Na de fent… 3000 méteren a kilátás szédítő. 1400 métert jöttünk fel, és annyit is látunk most lefelé. A tó… körben a hegyekkel… hát ültünk itt egy darabig csendben, mire elkezdtünk fotózni, beszélgetni. Ilyet elképzelni sem lehet… igaz belehaltunk, hogy feljöjjünk, de megérte. Csodaszép.. leírhatatlan a látvány. Majd egy órát itt vagyunk, pihenünk, bámuljuk a tájat.. Tesó a siklóernyőzésről mereng… keressük a starthelyet, a leszállóhelyet.. nem lenne könnyű… nincs egy tisztás leszállni. Mellettünk a másik vulkán, bakker az még magasabb, még jó, hogy nem arra mentünk. Akkor lassan irány vissza, de lefelé még rosszabb. Nekem 20 perc után már fáj a térdem… 2 óra az út. Iszonyat meredek… és akkor jön még egy… elkezd csikarni a hasam.. nem hiszem el.. a vulkán tetején kell pont elkapnia a hasmenésnek. Még csak bokor sincs, meredek hegyoldal, sűrű erdő… túravezetőnk meg már elöl lohol. Nagy nehezen megtalálom a megfelelő helyet.. hát nem részletezném a meredek lejtőn, dzsungelben való f***ás élményeit… 
Kicsit jobb.. megyünk tovább lefelé…. fél óra múlva ismétlés.. de legalább most már végre vége… érzem, hogy jól vagyok, nem lesz gond. A túravezető szerint lehet hogy azért, mert hideg volt fent.. a hirtelen jött hőmérsékletváltozás, én gondolok a nagy magasságkülönbségre is… vagy a csokis sütire, amit hoztunk magunkkal és a csúcson ettünk egy kicsit, bár Tesónak nincs baja. De végre okés minden, már csak a térdünk fáj egyre jobban… de végül leértünk a bejárathoz, nincs több lépcső, szikla, csak az aszfalt meredek, de legalább nem lépcsős. Az út szélén zsákokban árulják a kávégyümölcsöt… azt mondja 3 q kilója.. és 3 kiló gyümölcs (azaz frissen szedett piros kávé) kell egy kiló kávéhoz. De a folyamat nagyon bonyolult. először szárítják egy napot, hogy a héja lejöjjön, aztán leszedik a héját, megint szárítják pár napot, hogy a csúszós húsát le lehessen mosni. Aztán megint szárítják… és pörkölik. Na lehet valamit kihagytam, nem értettem, hisz ugye mindezt spanyolul beszélgettük. Majd biztos megyünk még kávéfarmra, majd akkor pontosítok. Visszaértünk San Pedro-ba, elválunk és kb. 10 méterrel később egy néninél ragadunk, aki frissen csavarja a narancslevet 5q-ért egy pohárral. Megiszunk rögtön 2-2-t, meg veszünk egy 2 literes palackkal is 10q/liter-ért. Akkor már csak buszjegy kell holnapra… kiderül, hogy a hippinegyedben, ahol lakunk olcsóbb a buszjegy.. 150 helyett 100q-ért utazunk vissza Antiguába ketten. Ez jó… fél 8-kor megy a busz, megint 6-kor kelünk. Visszaérünk, iszonyat porosak vagyunk, nekem a lengatya alatt fekete a lábam… tusolás… én le is dőlök, kicsit kipurcantunk. Vacsira olyat eszünk, amiről csak álmodozunk manapság… nagyon jó sült marha… grill zöldség. Lehet sok a léhűtő hippi, de aki dolgozik, az legalább megtanítja a helyieket főzni… hogy tovább is lássanak a tortilla, borito, rizs és babon. Nagyon jót eszünk, és baromi olcsón… (Café Atitlán). Ez megint egy jó nap volt!
-
- 20140125 092859
-
- 20140125 102903
-
- 20140125 114934
-
- 20140125 141406
Akkor minibuszba be… úgyis olyan rég buszoztunk már egy jót.. de ez most csak 3,5-4 órás lesz San Perdo-ig, az Atitlán-tóhoz. Meredek hegyeken, szők völgyeken, sűrű erdőn vezet az út.. a tóhoz közeledve még durvább… de a látvány a hegytetőről pazar. A hegyoldalban kávéültetvény végig.. épp érik.. sok a piros kávészem rajta. Ilyet még nem láttunk. Megérkezünk a tó partjára.. megyünk faluról falura… nagyon gyorsan változik a kép…. az egyik egy szakadt falu romokkal, kosszal, bádogépületekkel, a következő tiszta, szép házak, rendezett környék. San Pedro meg egy turista hely tele szuvenír boltokkal, utazásszervezőkkel, szállásokkal. Ahogy megérkezünk rögtön betérünk az Antiguában ajánlott utazási irodába (ott áll meg a busz előtte). Maja asszonyságok kínálják túráikat.. kérdezzük a San Perdo-t, meg a Toliman-t is. ők csak a San Pedro-ra szerveznek utakat, a Toliman nem népszerű célpont, nem tudják biztonságos-e. Mondjuk Alex, ismerik őt, ajánlott egy irodát, ismerik-e őket, fel lehetne-e hívni őket, de nem ismerik, nem tudnak számot.. teljes az elzárkózás. Hát akkor nem erőltetjük, majd átmegyünk Santiago-ba és megkeressük az irodát. Elindulunk szállást keresni, meglátunk egy fiatal párt kisgyerekkel, ők tuti tudnak egy nyugis helyet.. mondják kicsit messze van, de nagyon jó. Megyünk velük, kiderült, hogy Kanadából jöttek kocsival, novemberben indultak, áprilisban terveznek Panamába érni… eddig minden simán ment. Napközben épp mi is gondolkodtunk venni kéne egy autót és azzal menni.. kicsit könnyebb lenne az utazás… de persze arra fel kellett volna készülni.. most nem tudjuk ezt olyan könnyen kitalálni, elintézni. Megérkezünk a szállásra (Hotel Villa Cuba), pazar kilátás a tóra, nyugis, van konyha, de nincs internet, meg kicsit tényleg messze van. Visszasétálunk a városba, betérünk az útba eső helyekre.. itt az út egyszer csak egy szők kis tekergő gyalogos út lesz, két oldalt utazási irodák, éttermek, szállások.. de itt mindenki külföldi. Az itt maradt, ragadt hippik működtetik a helyeket, van aki gyöngyöt fűz, ruhát árul, étterembe dolgozik. Tiszta hippi világ, csupa amerikai. Nekem annyira nem jön be a sok szívós arc. Itt teszik a semmit, legtöbben nem dolgoznak, csak kocsmába ülve várják a megvilágosodást, fejtik a sok-sok eszmét és ontják egymásnak az életbölcsességeket. Szerintem a dolgokért tenni kell, lehet egyszerűen élni, de tétlenül vegetálni szerintem nem vezet sehová. A boldogság abból lesz, amit teszel, nem fog bekopogtatni, még ha szétszívják az agyukat, akkor sem… legfeljebb akkor csak nem veszik észre.. nem tudatosul mi történik, illetve mi nem történik velük. Megint eszembe jut John San Ignacio-ból, ő is az egyszerű életet keresi, mert tudja abban a boldogság, de azért ő dolgozik, önkénteskedik.. sokat tesz magáért és a népéért. Találunk egy szállást, Pinoccio Hostel, 120q egy éjszaka, jó lesz. Szemben a Buddha étterem, szép kilátással a tóra, de a sok "megtért", szétszívott arc rontja a látványt. Megpróbálok kevésbé szigorú lenni velük.. ha nekik jó, másnak meg nem ártanak, akkor végül is mindegy, csinálják. Eszünk egy jót, aztán elindulunk várost nézni. Találunk egy szép éttermet, ott van szállás is (Casa Atitlán, 150Q)… megnézzük, egy fokkal jobbnak tűnik, és egy kicsivel több, de a reggeli is benne van. Lefoglaljuk, reggel átjövünk. Kitaláljuk, hogy holnap csónakkal elmegyünk Santiagoba, meg Panajachel-be, nem feszítjük meg magunkat, kicsit lazább napot tartunk, aztán másnap meg felmegyünk egy vulkánra, majd addigra kiderítjük melyikre. Beszélünk pár irodával is, az egyik helyen megint találunk egy nagyon szimpi helyi embert. Egy idősebb férfi.. kérdezzük magunktól felmehetünk-e, azt mondja igen, de a parkba a belépő 100q, ha kisérővel megyünk csak ketten lennénk, és az is csak 125q fejenként. Hát akkor tényleg jobb kisérővel. Felsétálunk a hegyre, ott laknak a helyiek.. érdekes mennyire elszeparálódnak. Több templomból is vidám ének szól.. itt ezek szerint a csütörtök esti mise a fontos, tele a templom… de több is.. ezen a kicsi helyen. Sétálunk visszafelé, az útszéli maja asszonyságoktól veszünk egy csokis veknit.. nagyon csokisnak tűnik, helyi csokiból.. ez lesz a reggelink, meg egy ananász. Már vágyunk gyümölcsre, az utóbbi időkben elmaradt. Aztán betérek egy turiba hátha találok rövidgatyát, de helyette találok egy túrázni való szoknyát. Nagyon örülök neki, sokat kerestem még Londonban egy térdig érő szoknyát, ami kellőképpen bő, hogy lehessen benne túrázni, meg pamut is, meg kényelmes is. Na ez egy egyszerű, bő, gumis derekú szoknya, még kis zsebe is van, de városnézésre is alkalmas… templomba is bemehetek benne, cicanadrággal is jó lesz.. tiszta pamut, Gap… a legjobb. A rövidgatyám leszervezte a pótlást is.. király. 
