Megnéztem hány képet csináltam a fényképezőgéppel. Egyet se! Bocsika! Azért a telefonnal csináltam párat, kicsit egyhangú lesz, de mégis ezért fogtok leginkább utálni.
Reggel végre alszom rendesen. Mondjuk este minden óvintézkedést megtettem. Ugyanis egy lánykollégiummal szomszédos a fal. Nem is értem, mert max 1 méter van a két épület között mégis mindkét épületen van ablak.
Azaz teljesen belátni a szálló folyosójáról a lányok hálótermébe. Pár helyen a lányok újsággal leragasztották az ablakot, de több helyen nem. Szóval iszonyat sok emeletes ágy van egy szobában, és természetesen semmi matrac, csak egy gyékényszőnyegszerűség és kész. Láttam már ilyet, de már ránézésre is fáj mindenem tőle. Ráadásul ők tök csontosak. Tuti nem alszik hason vagy az oldalán senki. Szóval trükkösen az összes ablakot becsukom a folyosón, hogy ha netalántán a lányok hajnalban felkelnek, akkor se jöjjön be a zaj. Meg a fürdőszoba folyosóra nyíló ablakát is lecsukom, így csak a szellőzőventillátor marad. A lényeg, hogy majdnem 8-ig aludtam. Hurrá. Reggel felhívok két motorbérlőt is, az egyiknél 200k egy motor, legutóbb 100k-t fizettem, szóval az nagyon sok, a másiknál nincs motor mára. Akkor marad a hotel 120k-s motorja, nem fogok tovább szarakodni. Van még reggelire Kelloggs csokis rizspehely, meg tej. A legutóbbi vásárlásból maradt. Nagy öröm ez reggelire.
A mai terv, hogy elmegyek a part menti hegy lábához, és felsétálok, mert onnan jó lesz a kilátás. Mondtam már, hogy szeretek motorozni? Na jó, tudom, hogy mondtam, de tényleg jó móka póló, rövidnadrágban a tengerparton 20-al menni. Megtaláltam a helyet, de nagyon szarul nézett ki. Mármint az ösvényt nem igazán láttam, csak úgy nagyjából, de az merőleges volt a nem kicsit meredek hegyre. De előtte valami üres telken kellett volna keresztül menni és egyébként a kutya nem járt erre, mármint turista. Meleg is volt már, nagyon gyorsan elengedtem ezt a túrát fel a hegyre. Ebben semmi kellemes nem lenne, csak nettó küzdelem a meleggel és a meredekkel. Hát akkor először is igyunk egy kávét és akkor kitalálom a nap további részét. Találtam nem messze egy helyet.
Először is megveszem a holnapi buszjegyet Da Lat-ba. Nem is dilemmáztam tovább, hogy mivel menjek. Ülök eleget motoron, 3 órás lenne az út, meg vagyok még kicsit fázva, ha elered az eső, akkor nagyon szívás, de alapvetően a 2 hátizsákkal is küzdős lenne. Így viszont nem nagyon lesznek képek, viszont majd én mindent jól megjegyzek.
Akkor a mai feladat is pipa. Kitalálom, hogy akkor a mai program a láblógatás. Szeretnék egy igazi tengerparti helyen ücsörögni, nézni a vizet, hallgatni a hullámokat, élvezni a szelet, olvasni pár cikket meg tekerni a FB-ot.
Jujj, de drága volt mindez.
Érdekes, hogy mennyire nyugis itt a hangulat. Nem látok feszültséget, nincs látványos vita, anyázás. Sem a közlekedésben, sem máshol. Persze van sértődés, amikor nem veszek meg valamit, de azt is csak párszor tapasztaltam, és leginkább nagyon turista helyen. De jó látni, hogy mennyire elvannak az emberek. Lendületben a gazdaság, a Covid után végre a turisták is jönnek már, még ha nem is olyan tömegesen. Látszik, hogy nagyjából minden van, amire szükségük van, és az ukrán háború okozta energiaválság egyáltalán nem befolyásolja őket. Ez most a világ egyik legbékésebb szeglete. Azért megjegyzem, hogy hatalmas vidámságot sem látok, valahogy keveset mosolyognak az emberek, pedig én mindenkire rámosolygok. Általában visszamosolyognak kedvességből, de nem sugárzik az életvidámság. Ez alapvetően a kultúrájukból is jöhet, de azt is megjegyzem, hogy iszonyat sokat dolgoznak. Az üzletek minden nap korán reggeltől késő estig nyitva vannak. Ott vacsoráznak, ott élik az életüket, mondjuk alapvetően egy épület az üzlet és a házuk. Szóval szerintem ez is közrejátszik, hogy nincs felhőtlenség. HoiAnban a szálláson a recepciósnak havi 2 szabadnapja van, miközben a 2 gyerekére az anyukája vigyáz. Visszafogottak, nem nevetnek hangosan, nem érzem, látom a poénokat, illetve csak nagyon ritkán. De az is lehet, hogy teljesen rosszak az antennáim, és nem értem, érzem az itteni erőket. Persze a fiatalok más. Ott megy a hülyeség, főleg a tiniknél, amikor sokan vannak együtt. A tini az tini mindenhol. De például fiatal párok, meg a nem fiatalok is olyan iszonyat visszafogottak, hogy nagyon. Kézenfogva sem igazán látok embereket, és szinte semmilyen testi kontaktust nem láttam még. Üdvözléskor se kézfogás, se ölelés. Ölelés nagyon nincs, ezt megbeszéltem a pizzás lánnyal. De kézfogás sincs. Meghajlás van. Nincs bajom a meghajlással, de hogy kézenfogva sétálás sincs, az furi.
Majdnem sötétedésig maradok. Ez itt elég korán van, fél 6 körül megy le a Nap. Kinézem a vacsorahelyet.
Kaja után újra tengerpart. Itt írom a blogot. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen ügyesen tudok semmit csinálni. Reggel még majdnem aggasztó volt, hogy akkor mi lesz. Kerestem ezerrel a látnivalót, meg egy túrát, akár hajótúrát, csak hogy valami legyen. Örülök, hogy végül a pihenés mellett döntöttem. Holnap megyek Da Lat-ba, ott hegyek vannak, meg ezer látnivaló, pont jó, hogy rápihentem.
Lassan enni kéne még valamit. Lehet betolok megint egy olyan burgert, mint tegnap. Ezúttal lefotózom, ígérem. Kemény, de akkor most én ma kétszer vacsorázom. Annyi baj legyen. (Megjegyzem, hogy ettől egyáltalán nem fogyok ám, hogy kevés az adag. Valszeg igazából ennyit kellene mindig enni. Jujj!)
Frissítés: a blogírás után sétáltam egyet a parton és a pálmafák alatt, a padokon láttam átkarolva, kicsit összebújva ülni embereket. Nagyon kellemes érzés, érzékelni az embereket, ahogy sugárzik belőlük a béke és a szeretet. De jóóó! Na azért ez itt a romantikus tengerpart, ahol nagyon sok belföldi nyaraló is van. Nem ez a sztenderd. A parton látok csoportokat, ahogy kiülnek piknikezni, sajnos az is látszik, hogy sok szemetet visz a szél. Nem mindenki szedi össze maga után a szemetet. Nagy kár. A kukás néni szedi össze a nagyját.
Akkor vissza, motor… és a bao burgeres pont zárt, mire odaértem. Így kellett ennek lennie. Éreztem én, hogy nem kellene többet ennem. Majd eszek rendes reggelit. Akkor irány a hotel, a sarkon látok egy gyümölcsöst, akkor leteszem a motort és visszasétálok… de a recepciós csaj annyit kavart a reggeli kicsekkolás és a motor körül, hogy már a liftben jutott eszembe, hogy a gyümölcs is elmaradt. Így jártam. Van vésztartalék keksz és szárított mangó.
