Posts Tagged With: Mui Ne

Mert ugye a kesudiófa volt a másik igazán fontos dolog, és ma azt is láttam, nem is keveset.

Na de kezdjük az elején, mert ma megint annyi dolog történt és oly sok szépet láttam, hogy alig győztem nézni és látni és gyönyörködni.

Reggel jó korán ébredek így a motorost már fél 8-ra kértem, hogy hozzá a kis robogót, hogy mihamarabb indulhassak a fehér dűnékhez. Kicsit messze van, és én meg állandóan megállok fotózni meg lassan megyek, mert nézelődök, így én mindenhová nagyon lassan érek oda. Fátyolfelhős az ég, motorozni pont jó, reggel megfeledkeztem róla, hogy a szokásosnál 2 órával korábban indultam, ezért olyan fátyolos még az ég. Azt hittem majd egész nap ilyen lesz, de aztán végül ragyogó napsütés volt 10 után.

Nagyon megörültem a fának, ott küzdök a Google Lens-el, ez ilyen felismerő applikáció a telefonon, szóval az is azt mondja, hogy kesudió. Tiszta boldogság. Aztán mivel az országúton álltam, szemből jött egy ember és nézett rám, hogy mi van. Mondom neki lelkesen, hogy kesudiófa, erre odajött. Mutatom neki a telefonon a képet a kesudióról, meg mutatom a fát, ő meg bólogat. Hát akkor még egy megerősítés. Aztán már indulnék tovább, amikor mutatja, hogy én meg ő menjünk enni. Na nagyon gyorsan felpattantam a motorra és lehúztam. Ő meg ment az ellenkező irányba. Nem volt ő erőszakos, de azért a fogatlan lelkem mit gondolhatott? Egy szót nem tudunk váltani. Kicsit ijesztő lett a szitu hirtelen, de végülis jártak arra emberek, szóval nem volt veszélyes, inkább csak meglepett a helyzet. Eddig szerencsére nem volt ilyen konkrét helyzet. Egyszer akart valaki FB-on a barátom lenni, de hát mondtam, hogy nem és kész. De vele beszélgettünk angolul valamennyit. Meg ő egy fiatal srác volt, nagyon barátságos. Ez a faszi meg inkább ijesztő. Na de nem lett semmi baj, meg mondom, forgalmas volt a hely, esélye nem lett volna, de nem is volt erőszakos, végülis csak ebédelni hívott, én meg elszaladtam, amilyen gyorsan csak lehetett.

Azt mondja, hogy forró a homok. Hát bakker, itt is forró. 2 perc alatt fent vagyok és onnan mindent látni. Elindulok. Kénytelen utánam jönni motorral. Azért megbékél és csinál rólam pár képet.

Lefelé hasonlóan izgalmas volt az út. Azért genya volt, mert kitett, ahol felvett, nem vitt vissza teljesen. Így persze én fotóztam még párat, és 5 perc volt a séta vissza, de már nagyon forró volt minden, kezdett szó szerint égni a talpam alatt a talaj…. nagyon ontotta a forróságot a homok. Így gyorsan vissza is mentem, összesen egy órát voltam ott, fél 12 lett, mire visszaértem. Nagyon frankó élmény volt, örülök, hogy eljöttem. Annak is, hogy korán indultam. Ha ezt tudom, nem kávézom, meg fotózok útközben, hanem tolom ezerrel. Egy órával kellett volna korábban érkezni, és akkor nem lett volna ennyire meleg. Na de így is jó volt. Még szerencse, hogy borult volt az idő reggel.

A bejáratnál van büfé, gyorsan lemosom magam vízzel, hogy hűljek, meg eszek egy jégkrémet. Legalább fél órát ültem, hogy kicsit visszaálljon az üzemi hőmérsékletem, aztán irány vissza, a vörös dűnék felé. Idefelé már elmentem mellette, nagyjából ugyanaz, csak vörös homok, na meg jóval kisebb.

Itt lett egy kis afférom az egyik büfésnénivel. Gondoltam kérek tőle egy friss gyümölcslevet, és akkor elbambulom a dűnéket, de nem volt. De nem is beszél angolul, mutogat a hűtőre, kiveszek egy üdítőt, kérdezem, hogy mennyi, 20k, mondom jó drága, erre elveszi, és visszarakja a hűtőbe. Hát majdnem elröhögtem magam, csak nem akartam bunkó lenni, méghogy nem tud angolul. Nem valami komoly kereskedő típus. Tök üres volt a hely. Na mindegy, ez az ára, nyilván alkalmazott. A dűnék lábánál gondolhattam volna. De leginkább azért volt hülye, mert attól még kifizettem volna, ha nem veszi ki a kezemből. De így akkor elmentem másik helyre.

Fél 4 után érek vissza. Akkor klíma be, én a tus alá és ideje lehűlni. Megjegyzem, hogy az 50 faktor ellenére rendesen lebarnultam. Szóval nagyon szép de jó meleg lett ez a nap. Kell a klíma, így is megfájdult kicsit a fejem. De nem vészes. A körülményekhez képest, nagyon is jól bírtam. A motoron a menetszél jó barátom, segít hűlni. Pihenés után elmegyek kaját vadászni. Persze amiket kinéztem éttermek 2 éve zárva vannak, így aztán beugrottam egy random normális kinéző helyre. Így lett ma a vacsorám indiai kaja. Nagyon drága volt, de nagyon finom, igazi. És végre nagy adag, és rendes mennyiségű hússal. Majd Saigonban könnyebb lesz olcsóbb kaját találni. Ez itt a puccos tengerparti üdülőövezet, és sajnos még nagyon nem tért magához a Covid óta. Állítólag ezek a csont üres utcák és éttermek állandóan tele voltak. Egyrészt sajnálom őket, meg hogy sok hely még zárva van, másrészt nagyon örülök, hogy nincs tömeg, és az sem zavar, hogy enyém az egész part, és csend van és nyugalom.

Közben megveszem a repjegyet Phú Quốcra. 31-én, hétfőn este fogok megérkezni, és 4-én, pénteken este megyek majd vissza Hanoiba. Szóval lesz 3,5 napom pihenni. Aztán lefoglaltam a szállást is. Messze a legdrágább szállásom lesz mind közül, de az utazás végén gondoltam pihenésképp luxusolok kicsit, meg ez a sziget alapból nagyon drága. Méltó lezárása lesz majd ennek az útnak. Akkor már csak egy szállás hiányzik. A Mekong-deltában ki kellene találnom, hogy melyik városba megyek. Busz lehetőségektől és Mekong csónakázási lehetőségektől függ. Holnap ülök eleget buszon, kitalálom mi legyen.

Nem is olyan rossz. Egészen belejöttem a semmibe, mondhatni pikkpakk elszaladt ez a nap és már este is van.

Reggel elkezdek Saigon szállás után nézelődni, aztán már elég sok helyen nem volt hely így nem szaroztam, inkább le is foglaltam. Azért mennyire más így utazni. Anno a Lonely Planet-el a hónunk alatt indultunk neki hátizsákokkal a nyakunkban szállást keresni és mentünk gyalog szállásról szállásra, hogy megtaláljuk a megfelelőt. Most meg házhoz visz a busz egy csomószor, de ha nem, akkor hívok egy motoros taxit és elvisz a Booking-on lefoglalt szállásra. Megjegyzem nagyon nem bánom, hogy kimarad ez a kalandfaktor a buliból bármennyire is az adná meg az utazás igazán kihívás részét. Pont elég ez a kihívás, hogy folyamatosan szállás, kaja, utazás, látnivaló szervezésben vagyok.

Aztán irány a szemközti bícs.

A part elég nagyszemű homokos. A szálloda eléggé üres lett, a parton egyedül vagyok, és ezt egyáltalán nem bánom. Napozok kicsit de inkább az árnyékban vagyok, olvasok, nézem a vizet. Sikerült pár óráig ezt tennem, elég jó teljesítmény tőlem.

Kimegyek az utcára, és kb. egy pár házzal később egy kávézón keresztül próbálok kijutni újra a partra, de nagyon messzire megint nem jutok, így visszamegyek a kávézóba. Olyan kedves orosz csajszi volt ott, akkor iszok nála egy kávét. Végre egy bögre tejeskávé. Latte-nak hívta, de igazából egy bögre tejeskávé volt, de nagyon jól esett. Mivel sehol senki, így elbeszélgettünk szerintem több mint egy órát. Sok éve itt él, elmesélte a történetét hogy milyen munkái voltak korábban, most pedig ő a menedzsere a helynek. 3 hónapja nyitottak, tarkítottak, 2 évig voltak zárva. Kemény időszak volt ez mindenkinek, és alapvetően Vietnám csak április óta fogad külföldi turistákat, még messze a tömeg. Vadászni kell az embert. A hotelben, ahol vagyok, ott is 2 szobában vannak velem együtt, pedig van vagy 8-10 szoba. A lány Vlagyivosztokból való, a lányával költözött ide tizenéve. Azóta már unokája van, de nagyon fiatalos. Beszélgettünk a háborúról is. Próbáltam nagyon óvatos lenni, mert na, mindenki azt gondol, amit akar, ki vagyok én, hogy ítéljek. először csak azt kérdeztem, hogy vajon Oroszország keleti csücskében mit érzékelnek ebből. De nagyjából semmit. Azt mondta, hogy szerinte itt a kelet Ukrajnában lévő oligarchákról és az orosz pénzügyi érdekeltségekről szól a dolog. Hát azt tudjuk, hogy mindig van valami pénzügyi érdek egy ilyen sztori mögött. Elmeséli, hogy mi megy az orosz tv-ben, ezt nagyjából tudjuk otthon is. Újat nem mondott. Azért nagyjából oda eljutottunk, hogy mindig a köznép szívja meg a nagyok játékát. Nem ők fognak fázni, éhezni, megsebesülni. Ülnek a nagy fotelben, isszák a drága vodkát és játszanak ezrek életével.

Arról is beszéltünk, hogy milyen sok orosz van itt. Hát olcsó hely, megértem. Nagyon sokan mennek el otthonról. Ezt ő is tapasztalja. Tényleg nagyon sok orosz szót hallani az utcán, de ez nem most kezdődött. Egy elég komoly orosz kolónia van itt, az étlapok vietnámi után oroszul vannak az ételek. Viszont így találtam igazi, gigantikus palacsintát. Köszönet a helyi oroszoknak érte.

A Pappa Goulash-nál már magyarul üdvözölnek a vietnámi lányok. Nagyon kedvesek. Beszélgetünk. Aztán jött két amerikai fickó, rögtön rádumáltam őket egy kajára. Cigánypecsenyét vettek.

Az amerikaiak odaülnek, miután megették a kaját, ízlett nekik. Ennek örülök. Elég nehéz kaját ajánlani másnak. Sosem tudhatod pontosan, hogy a másiknak mi fog ízleni. Jót beszélgettünk utazásról. Apa és fia. A srác Hanoiban lakik, apja meg eljött egy hónapra meglátogatni. Most ketten utaznak. Apa már nyugdíjas, Las Vegasban lakik, előtte LA-ben, de Detroitból származik. Aztán beszélgetünk választásokról. Ugye USA-ban most lesznek a félidős választások. Ha a republikánusok nyernek, akkor félő, hogy megszüntetnek mindenféle ukrán támogatást. Érdekes fordulat lenne a háborúban. Megbeszéljük a háborút is. Nagyjából azonosan gondolkodunk és megegyezünk abban is, hogy Amerika nagy nyertese a háborúnak és egyáltalán nem tesz semmit, hogy Európa ne legyen annyira nagy szarban, hanem vastagon szakít a palagázon. Mondjuk a drága norvégoknak sem különösebben esik nehezükre az európai országok energiaválságán gazdagodni. Tudom én, hogy ilyen a világ, de azért mégis van, aki tudja ezt másképp csinálni, mert beleáll a közösségi érdekbe, mint pl at Astra Zeneca, aki egyedüliként profit nélkül, messze a legolcsóbban adta a vakcináját, míg mindenki más hatalmas nyereségre tett szert. Hát most USA, Norvégia és pár közel-keleti ország nyer Európa nyomorán, és a háborús szankciókon.

Aztán pár tippet is kapok Phú Quoc-al kapcsolatban, hogy mi van ott, merre a szép hely, és hogy menjek el a kikötőbe és menjek el hajózni egy szigetre.

Napközben volt még egy érdekes beszélgetésem egy vietnámi utazós csoportban. A Phú Quocba eljutást terveztem és arról kértem infót. Majd egy ember írt, hogy nagyon hosszú a hajóút, iszonyat hullámzik, egy csomóan hánynak, menjek repülővel. Nem éri meg, mert olcsó a repjegy. És akkor eszembe jutott az a 3 órás hajóút El Salvadorból Nicaraguába… és az egy kis öbölben ment, nem vihar szezonban a nyílt tengeren. Ezzel a lendülettel nagyon gyorsan elengedtem ezt a kompos hajóutat. Szerintem így is nagyon frankó a sztori, hogy a kínai határtól végig bejárom az országot. Szerintem ha a szigetre repülök, azt nem ront az út értéken, viszont nem szívatom halálra magam. Időben is sok, és legalább egy plusz éjszakai szállás Ha Tienben, összességében nem igazán olcsóbb, viszont legalább egy egész nap elmegy rá. Akkor most már csak azt kell kitalálni, hogy Saigonba maradjak végig, vagy menjek el a Mekong-deltába, ott melyik városba, és meddig maradjak. Ez holnap eldől, mert a repjegyet meg kell venni mihamarabb. Szerencsére vasárnap vagy hétfőn mennék, és majd pénteken jövök a szigetről, így a repjegy valszeg jóval olcsóbb, mintha hétvégén mennék. Jól jön ki.

Reggel jó korán kelek, de annyira szar lett a szállás, hogy már szinte menekülök. A Hello Kitty design a legkevesebb, de sajnos a fürdőszoba penészes, dohos, egyébként is hideg van… örömmel indulok el innen. A motoromat kirakta a csávó (a szállásadó) időben, de azért arra nem figyelt, hogy irányba tegye. Én küzdöttem vele a szűk és meredek utcában. Nem túl figyelmes. A motorosok viszont már várnak, mire odaérek, helyet cserélünk és már visz is a buszállomásra. Fél órával korábban érkezem, így elindulok kaját keresni. Aztán szerencsére pont ott volt egy gyógyszertár is. Tegnap Zsuzsi barátnőm ajánlotta, hogy busz út előtt vegyek be Daedalont. Akartam is tegnap venni, de mivel végül nem indultam el, így az sem lett. Szóval előttem valaki vett szemre gyógyszert, mármint darabra, így akkor én is csak 2 szemet kértem. Teljesen felesleges egy egész doboz. Aztán lett egy reggelizős hely is. Rántotta, kávé. A buszon ezúttal nem fáztam. Minden ruhát felvettem, biztos ami biztos alapon. Nem akarok fázni. Ahogy megyünk a városban busszal, megint megjegyzem magamnak, hogy nagyon szép ez a hely, és ha kicsit melegebb lenne, és a szállásom is jobb lenne és beteg sem lennék, akkor el lehetett volna tölteni itt még legalább egy napot. Nagyon szép hegyvidékes város. De ez van, megyek a tengerre, ideje meggyógyulni. Útközben Csabával és barátnőjével megbeszéljük, hogy mit nézzek majd meg Saigonban. Ellátnak mindenféle jó tanáccsal, össze is áll az ottani terv. Közben az is kiderül, hogy Mui Ne-ben van egy magyar étterem. Akkor eldőlt a sorsom a következő 3 napra, legalábbis kaja gondom nem lesz. Ráadásul 15 perc gyalog a szállástól a tengerparton. Mekkora királyság. Írok is a tulajnak Facebookon, válaszol is, este találkozunk.

A Daedalon jó munkát végzett, a szerpentines úton nem lett semmi bajom. A pihenőnél viszont egy lány szarul volt, megkapta a másik Daedalon-t. Remélem jobban lett tőle. Bár megjegyzem sokkal jobb volt a sofőr, mint legutóbb. Az út gyönyörű volt. Mintha több órán át egy panorámaúton menne az ember. Nagyon messzire ellátni a völgyben. Nagyon látványos. Sajnos annyira mocskos a busz ablaka, hogy nem tudok róla képet csinálni. Ezt is elég sokan motorral szokták megtenni. Teljesen megértem őket. Itt is érdemes egy Nha Trang – Da Lat – Mui Ne – Nha Trang kört motorozni. Mondjuk ez azért elég nagy távolság, szóval ez legalább 1 hét, inkább több. De nagyon szép az út és tökéletes a látnivaló is. Két tengerparti hely között fel a hegyekbe.

Megérkezem a szállásra, és istenem, végre egy rendes szállás. Kicsit emeltem a budgeten, mert az utolsó két hely nagyon olcsó volt, de szar is. Pedig igazából ez sem sokkal több, mármint de, mert duplája, de figyelembe véve a tengerpartot, mégsem hívnám drágának. Ráadásul elvileg az előzőek csak az akció miatt voltak olcsóbbak, de szerintem nagyon nem érnek annyit. Ráadásul a Booking-on tök jó értékeléseket kaptak, hát majd azért itt nagy pihenésemben azért a Hello Kitty-s penészes helyet elküldöm a Booking-nak, mert ez így durva árverés.

Na de most végre király minden. A szoba nagy, és tágas. Van hűtő és klíma. A fürdőszoba tiszta és száraz, és a kis utcán a szemben lévő 4*-os hotel magánstandját és medencéjét ingyen lehet használni. A parton van tusoló, ami nálam létfontosságú. Itt akkor elleszek a következő pár napban és kitalálom a következő, egyben utolsó etapot. Merthogy már nem is olyan sok van hátra, innen már Saigonba megyek, ott leszek pár napot, aztán onnan valahogy lejutok Phu Quoc szigetre. Valszeg a kompos városban (Ha Tien) kell aludnom még egyet, mert csak korán reggel indul komp, az is lehet, hogy Saigonból Ha Tien-be nem érek oda egy nap alatt, hanem közben valahol megalszom a Mekong mentén. Valszeg Can Tho lesz az, eléggé nagy város, onnan lesz normális közlekedés. Meglátjuk.

A szállás mellett 50 méterre van egy mosoda is. Eddig nem nagyon láttam ilyet, de persze a szálláson valszeg mindenhol kimostak volna. Viszont itt profi mosógép van, 3 óra alatt kész is van minden. Mivel az összes ruhám rajtam volt az elmúlt napokban, így most szinte minden ruhámat kimosatom. Összesen másfél kiló ruhám van. 38k a mosás. Mellette kajálda is van.

Akkor irány a bícs.

Voltam a vízben is, de elég bátortalan vagyok, és a hullámok meg nagyok. Szóval csípőig lettem vizes, ennyit vállaltam elsőre. Ez itt ugye óceán, szóval ez a hullám kurva erős én meg béna. Majd holnap bátrabb leszek kicsit, meg akkor nem annyira délután lesz, és szívesebben leszek vizes órákig.

Egyébként érdekes, hogy itt mennyire konszolidáltak, vagy inkább szégyenlősek az emberek. Sokan ruhástól mennek a vízbe, mármint a lányok, kevesen vetkőznek fürdőruhára, és aki igen, az is rendes póló vagy trikó meg rövidnadrág. Bikinit csak a nyugati romlott népség hord. Meg is néznek. Rajtam kívül van még egy pár, ahol a csajszi szintén alulöltözött. De ő bátor és a pasijával a vízben van, nem kap akkora figyelmet. Pedig az üzletekben, vagy az utcán lehet látni rendesen rövid miniszoknyát vagy testhez simuló blúzt.

5 óra, lassan hűl a levegő, ideje felöltözni, és elmenni a ruhámért, aztán lassan elsétálok a Pappa Goulash-hoz.

mindenféléről beszélgettünk. Otthon, energiaválság, háború, itteni békés élet, meg persze, hogy mit kell itt megnéznem, fehér és vörös homokos dűnék. Javaslatot is kaptam, hogy reggel menjek, mert forró lesz a homok, este meg sötét lenne hazajönni, azt nem javasolja. Hosszú az út. Szóval holnap szigorúan pihenés és séta a parton, meg palacsinta, mert itt az udvarban az is van, de hétfőn már motorra pattanok. És akkor a lényeg… mesélem neki, hogy alapvetően két célom van Vietnámban. Teát akartam látni és azt tegnap láttam, meg kesudiófát, de azt akármilyen vietnámi FB csoportban kérdezem, senki sem tudja hol van kesudió ültetvény, miközben a világ termelésének a 70%-a itt van. Aztán azt mondja, hogy hát itt a szomszéd utcában láthatok egy csomót. Hát el sem hiszem. Ennyi! Térképen megjelöltem az utcát. Megoldódni látszik ez is, pedig már otthon ezt gugliztam, és csak Saigontól jó messzire találtam egy helyet. Szóval hétfőn akkor elvileg ez is meglesz. Minden más, amit láttam csak extra, terven felüli ajándék. Igyekeztem nem sok elvárással jönni. Úgy tűnik sikerült.

András elmegy haza, mert 9-től a bárpultban van, én meg maradok még, megírom a blog maradék részét, hallgatom az élő zenét, aztán lassan ellépek haza pihenni. Valszeg még kinézek a partra a szállodánál… aztán alvás.

Frissítés: útközben hazafelé vettem passion fruit, mangó fagyit. Hát ez igazi gyümölcsből van.

Útközben veszek banánt, mangót. Érdekes, hogy magában nem savanyú a gyümölcs, de fagyiban, vagy sütiben mennyire savanyú tud lenni. Na most már tényleg megyek. Szerintem ma már nem történik semmi.