Posts Tagged With: Kuba

Megérkeztünk

2013. december 9.
A repülőből kilépve megcsapott bennünket a kellemes nyár esti 23 fokos fuvallat és egy lendülettel kifújta belőlünk az előző 16 óra kínlódásait, a „csodás” kajákat, a „hatalmas” férőhelyet és helyette felrajzolódott az a mosoly, ami remélhetőleg végigkísér utunkon.

Egy szó mint száz… NAGYON KIRÁLY! 🙂 🙂 Az autók tényleg ezek a régi ’50-es évekből itt maradt roncsok, iszonyúan jól néznek ki, pedig a legtöbb elég romos állapotban van, de persze láttunk Ladát, kispolszkit, Moszkvicsot, meg pár új autót, főleg Hundait, Kiat. A taxis várt minket a reptéren, és mivel hosszú volt a sor a pénzváltónál, örömmel felajánlotta, hogy fizethetünk Euroban is, ami persze neki is jól jött gondolom. Lehajtott ablakkal robogtunk a város felé, miközben Tesóm máris a letelepédesen gondolkodott… neki ennél több nem is kell. 🙂

A szálláson már vártak minket, a szobánk rendben, bár se egy polc, se egy szék, így földön, a hátizsákra pakolunk… gondolom majd rájövünk még mekkora luxusban lakunk itt. 🙂 Kaptunk némi helyi zsebpénzt kölcsön, majd másnap, ha váltunk, megadjuk címszóval, és elmentünk sétálni egyet a tengerpartra. Kb. 5 perc gyalog… ott találkoztunk a helyi fiatalsággal, akik ott ücsörögtek, zenéltek, iszogattak… régi Tisza-parti hangulat…. de jó is… nincs mobil, emberek beszélgetnek, romantikáznak. De persze szegények is, nincs pénzük beülni valahová meginni valamit… de hát a fiatalság már csak ezzel jár. Na és persze láttunk furcsa párokat… egy idősebb fehér nő kézenfogva egy 30-as helyi feketével… vagy egy koros fehér férfi egy fiatal helyi lánnyal. Havanna fénykorában, amikor ez volt az amerikai maffia szórakozóhelye nagyon ment a szexipar is… és úgy látszik nem halt ki teljesen.

Éjjel fél 1-kor hulla fáradtan zuhantunk az ágyba, persze testünk már reggelt érzett… nem aludtunk túl jól… na majd holnap az is meglesz.

P.s.: hátizsákunk súlya becsekkoláskor 8.5 kg körül volt, de hozzáteszem Pesten rajtunk volt szinte az összes ruhánk és a bakancsunk is. Így gondolom kb. 10 kiló lehet, mikor itt ilyen nyáriasan utazunk. alapvetően büszke vagyok magunkra, hogy nem vittünk nagyon túlzásba semmit.

Categories: Kuba | Tags: , | 2 hozzászólás

Megvan a Kuba turistakártyánk… :-)

A követség nagy élmény volt, mint a legutóbbi vízumkérelem Pesten, ahol épp Szíriába kértünk vízumot és a követségen összehaverkodtam egy emberrel, akinek a lányával Damaszkuszban találkoztunk is.

Szóval ez is egy kicsi kis iroda, mindenki haverkodik, kicsi csevegés, jó hangulat (még ha várni kell, akkor is… hisz tudjuk, hogy várni kell), persze kissé lassú ügyintézés.

Mellettem egy kedves seychelle-szigeteki nő mesélte a kubai bürokrácia útvesztőit, mert épp házasodni szeretne egy kubai férfihez és hát nem egyszerű az ügyintézés. Mondta is rögtön, hogy ne kérdezzek, a lehető legegyszerűbben töltsem ki a lehető legkevesebb információt megadva és akkor nem lesz probléma. Azt hiszem ő már tud valamit.

No aztán egyszerre kerültünk sorra… őt már ismerték, ment a jópofizás…és persze velem meg elkezdtek poénkodni, hogy én leszek a következő, aki oda fog járni házasság ügyében… 🙂

Maláriával kapcsolatban is kiokosodtam most már nagyon… elmentem a Trailfinders magán utazási klinikájára, ahol egy orvossal beszéltem, és aki ezzel foglalkozik teljes munkaidőben.

ő azt mondta, hogy amit a háziorvosnál az asszisztens mondott, azt felejtsem el. Elvileg azt a gyógyszert, amit felírt nyugodtan szedhetném akár egy évig is, de egyébként meg ha biztosan nem megyünk a Panama Kolumbia határán lévő dzsungelbe, és nem megyünk Kolumbiában az Amazonas dzsungelbe, akkor a Paludrine nevű (proguanil-hidroklorid hatóanyagú) malária elleni gyógyszer elég lesz, és nem kell Malarone-t, a atovakon-al kombinált jóval erősebb változatot szedni.

Így akkor megszületett a megoldás… egyébként meg a szúnyog ellen fogunk szedni B1 vitamint meg a testápolóba Citronella Java olajat cseppenteni…. aztán reméljük a legjobbakat.

A múlt héten olvastam valahol, hogy lehet megszüntetik a két féle pesót Kubában, mert nem fair a nem a turizmusban dolgozó emberekkel szemben… de ez ugye minket már nem igazán fog érinteni.

Most pedig futok a hálózsákokért… már nagyon kíváncsi vagyok milyen is az a dzsungel hálózsák. 🙂

Categories: Készülődés, Kuba | Tags: , , | 6 hozzászólás

Úristen, mindjárt utazunk!!!

Én nem tudom hogy fogom idegileg kibírni a következő időszakot, de mostanra állandósult az „Úristen, mindjárt utazunk” érzés a maga pánikos és örömteli oldalával is.

Pánikos, mert még ezer az elintéznivaló… bár már a szobámat sikerült kiadni (phúúú… nagy kő volt), és majdnem az összes vakcina a karomban (kb. 7 oltás 7 hónap alatt: Hepa A+B, Sárgaláz, Tetanusos koktél.. és még a Tífusz van hátra, de az itt hiánycikk, majd otthon) de még az autó műszakija, a cégem lekönyvelése, a Kuba vízum, a biztosítás hátra van, és még hálózsákunk sincs… nem beszélve a projektről, amit még le kell zárni.

Ja, és az útiterv is siralmas állapotban van… ha ránéztek az országokra… eléggé üresecske. (Ahogy a latínó mondaná.. mert ott mindent kicsinyítenek.)

No de biztos meglesz minden… ami meg nem, az meg nem is fontos! Így van?!? 😉

De közben meg nagyon izgi! 🙂

Lefoglaltuk az első szállásunkat.
Havannában az óváros kellős közepén fogunk lakni egy úgynevezett Casa Particular-ban, egyfajta magánszállásféle… már amennyiben ez egy kommunista országban lehetséges.

Az angol Tripadvisor-on első helyen szerepel rengeteg ajánlással, és tényleg nagyon szimpatikus Maura, a háziasszony.
http://www.casamaura104.com/en/node/42

Az ára 30 CUC azaz konvertibilis kubai peso. Árfolyam rögzített: 1 CUC = 1,08 USD (ami 25 CUP „normál” kubai pesó, amihez mi turisták elvileg nem igazán jutunk hozzá… de majd kiderül.)
Reggelit 3-5 CUC-ért fogunk kapni… ami remélhetőleg friss mangólével kezdődik majd.

Foglaltunk nála taxit is, gondoltuk este fél 9-kor sötétben 16 órás repülés után nem feltétlen szeretnénk máris annyira kalandokba keveredni… jó lesz egy kis kényelem… nem mellesleg a kutatásaim szerinti 40 CUC helyett 25 CUC lesz így a taxi. Máris felajánlotta, hogy segít nekünk szállásokat találni más városokban is… olyanokat, amiket a vendégei ajánlottak.

Csak egy apró latinos szösszenet volt a szállás visszaigazolásában: egy e-mailen belül 3 különböző időszakot igazolt vissza: egyet a tárgyban, egyet a szövegben, és egyet a csatolt hivatalos visszaigazolásban. Az érkezés mindenhol jó volt, így nagy baj nem lesz… de azért jeleztem észrevételem, kaptam is egy „persze, hogyne” választ… reméljük a legjobbakat.

Lehet ideje elkezdeni hozzászokni a latinos rugalmassághoz! 🙂

Categories: Készülődés, Kuba | Tags: , , , , | 4 hozzászólás

Proudly powered by WordPress Theme: Adventure Journal by Contexture International.

%d