2013. december 23.
Ma is csudijó kalandjaink voltak. 🙂 Reggel miután bevágtuk a szokásos tortillás szendvicseket reggelire a tegnapi helyen (már tudták, hogy a jugo de pina azaz ananászlét cukor nélkül kérjük, és azt is, hogy Tesó dupla reggelit kér, és külön főznek neki kávét, mert a lef?zött már cukros), szóval reggeli után kimentünk a Gibara felé vezető főútra, megálltunk egy buszmegállóban (ahol sok ember állt ugye), találtunk ott egy intéz? embert (sípja volt, meg egy tábla, papírral a kezében, és kint állt az úton, és nagyon fontosnak tűnt). Szóval megkérdeztük, és azt mondta majd jön a kamion nemsoká. Vártunk is egy röpke 20 percet, és megérkezett a busszá alakított kamion. Van teteje, benne kapaszkodók, körben a szélén ülések, meg az oldalán végig egy 20 cm-es rés levegőnek, meg fénynek. Nem tudom megfelelne-e az európai biztonsági előírásoknak. 😉 5 pesó/főt fizettünk, aztán irány Gibara… kb. egy óra volt az út, nézelődtünk, Tesó feje majdnem súrolta a plafont… nagyon vicces volt. Nagyon pici tengerparti városba érkeztünk, körbe víz, mert egyik oldalról az öböl, másik oldalról a nyílt tenger határolja. Találtunk egy nagyon szép kis szállodát, nem is értjük… szerintünk nincs vendége… de hát ugye állami, nem cél a nyereségesség. Fent a szálló tetőteraszáról rálátni a városra, az öbölre, szép a kilátás, verőfényes napsütés van. Sétálunk tovább, elérünk a főtérre, ahol valami furcsa termés? fát találunk… konkrétan mintha lóf***ok lógnának párosával a fáról. Azt olvastam, hogy ezek valami afrikai tölgyek… hát izé… érdekes. A téren van egy kis szivargyár, nyitott ablakon benézünk, mamika pózol nekünk titokban a fotó kedvéért… aranyos, vidám néni volt. 🙂 Kimentünk a tengerpartra, ahol a kommunista munkamegosztást eleveníthettük fel… 1 ember dolgozott, 3 meg nézte. 🙂 Remélem néha azért váltanak. Felmentünk a helyi erődhöz, ahol inkább egy étterem van, mint erőd, de a kilátás még szebb. Madarak termikeznek megint… sokat el lehet őket bámulni, ahogy az erős szélben vitorláznak… na meg meleg is volt, jól elücsörögtünk egy órát. Közben a helyi árusok is ránk találtak, kaptunk ajándékba 2 db nyakláncot, amit valami magból, meg kagylóból csináltak, mi meg adtunk nekik egy tollat… és így is túlfizettük őket. Az egyik estére már el is szakadt… ennyi volt. Sétálunk tovább… találunk egy szimpatikus éttermet.. tér mellett keresztben nyitva az ajtók, olyan, mintha egy gangon ülnénk, kellemes a levegő, befúj a szél. A helyiek söröznek , jó lesz nekünk is. Ránézük az étlapra, steak de valami… meg csirke… baromi olcsó… meg van rizsesbab… az is tuti… meg a sör is olcsó. Aztán jött a pincér… volt egyféle rizs, meg a steak de valami… meg 2 féle sör.. hát akkor gyorsan döntünk, jöhet a 2 steak meg a 2 rizs, meg 2 sör. Na aztán jött a kaja… meg a meglepetés.. a rizs az nem túl rossz rizses hús, amiből a húst kivették és csak az a nagyon kevés cafat van a rizsen, ami lefőtt róla… a steak pedig sült felvágott karikák… mint a sült parizer otthon… borzasztó rossz volt… egyedül a sült banán és a sör volt jó. Nagyon röhögtünk.. nagyon gáz volt… de azért megettük. A felvágott már ismerős volt, hisz ez az egyféle van az egész országban, ez van a jamón-os pizzán meg a szendvicsben is.. mindenhol. később bejött egy öreg az unokájával, kért magának 2 rizst, a kislánynak egyet… rájöttünk, hogy ez nem köret, hanem főétel… át is értékeltük a dolgot, milyen habzsi-dőzsit vágtunk itt le. A "steak" és a rizs együtt volt 10 pesó azaz 100 Ft/fő. Hazafelé kiülünk a buszmegállóba és várjuk a jó szerencsét, hátha jön egy taxi, ami épp Holguin-ba megy vissza, és beférünk. Persze a helyi taxis elvinne minket 5 cuc-ért, de mondjuk hogy sok, keressen utasokat, megyünk együtt… ha nem, marad a kamion vissza is. Nagy nehezen talált másik 3 embert (nagy amerikai autóban 3-an ülnek elöl is).. máris megyünk, robogunk hazafelé. 40 perc a 32 km… de hát régi szar az autó is, meg sok a lovaskocsi, amit kerülgetni kell. Rögtön megyünk autóbérlős helyre, hátha sikerülne bérelni egyet és kocsival mennénk holnap tovább… de nem jött össze. Az autókölcsönző már fél 5-kor zárva, de a szomszédos asztalnál a burro de turismo-s csaj mondja, hogy zárva, de egyébként sincs szabad autója. Hát ezt bebuktuk, keresünk még egy autókölcsönzőt, szintén zárva (nyilván állami cégek), feladjuk, irány a buszállomás, hátha találunk olcsón taxit. Ahogy leszálltunk a bicitaxiról, rögtön jön is egy taxis…. taxi, manana?… Honnan tudja, hogy holnap reggel akarunk menni? Mindegy, végül is gondolhatta.. máskülönben minek lennénk ott csomag nélkül. Rögtön 80cuc-ot kér Remedios-ba, ami már elég jó, mert a busz Santa Clara-ba 52 lenne kettőnknek, de onnan a nagy fiesta napján tuti csak taxival tudtunk volna menni Remedios-ba.. az is lenne 70. Alkudunk is a faszinál egy 10-est… 70-ben megegyezünk, adunk címet, reggel jön értünk 8.30-ra. (Ez is vicces volt, kérdezte mikorra jöjjön, de amikor mondtuk, hogy 8-ra, akkor mindjárt alkudozott 9-re… így lett fél 9.) Hazafelé nagy az öröm, Tesó már unja a buszozást (pedig lesz még kevés Kolumbiáig). Kajavadászat megint… ez folyamatos kihívás, hogy kaját találjunk. Mivel reggel megyünk, kell reggelit is szerezni… de kenyeret nem lehet kapni… és felvágottat sem… jegyre árulnak mindenfélét, de oda mi nem álluk sorba… reggel szoktam hallani embereket kenyeret árulni, de egy péket sem láttam még, és felvágottat is egy helyen láttam lógni a falon, az sem hűtőben volt, és egész rudat árultak csak. Nehéz ügy ez a kajaellátás. Tesó emlékszik egy hambis helyre, megnézzük, eszik egy hambit próbából… szar… nem veszünk többet. Végül marad az a verzió, hogy elmegyünk a reggelizős helyünkre, ott vacsiztunk is már egyszer, eszünk halat salátával, meg veszünk egy sült csirkemellet, ha van kenyerük, rakunk bele zöldséget is és az lesz a reggeli. Na végre, ez is megoldódott.. haza, pihi, ma már nincs kedvünk a térre menni bámulni, fáradtak vagyunk, jó napunk volt… holnap karácsony. Ma már valami árus néni utánunk kiáltott egy Happy Navidad!-ot… kellett idő, mire leesett miről beszél.. meg persze két nyelven keverve. Szóval boldog karácsonyt mindenkinek! 🙂 Nem tudom milyen idő van otthon… semmi hírt nem láttunk 2 hete… remélem szép karácsony van… fehér, mert az úgy a jó. 🙂 Nekem nagyon furcsa… mintha nem is lenne karácsony… hisz meleg van… és itt nem is ünneplik annyira… nem látszik semmi extra emiatt. Majd az új év lesz nagy parti… na meg holnap a Las Parrandas Remedios-ban.
- img 7461
- img 7480
- img 7488
- img 7437