My Son-ban kb. 70 templom volt fénykorában, és a királyi családot, a hősöket is ide temették, emellett rengeteg faragott kőtáblát találtak itt. A Champa királyok építették és használták a 4.-14. század között. Ez Indokína leghosszabb ideig lakott régészeti ásatása. A Champák hinduk voltak, az angol Wikipedia úgy írja, hogy elindiaosodtak. My Son minden temploma Shivát ünnepli és élteti. A hindu vallásra jellemző, hogy nagyon sokrétű. Van egy rakat isten, és általában egy falu, közösség csak egy istent szolgál. Így vannak Shakti, Shiva, Durga, Ganesha hívők. Ez már régen is így volt. Szóval ők itt épp Shivát éltették.
Sajnos a vietnámi háborúban az amerikaiak egy hét alatt lebombázták a helyet, nagyon kevés dolog maradt meg. Persze azért hozzátartozik, hogy a Vietkongok pont jó helyet találtak elbújni. Két völgy találkozásában a franciák által addigra szépen feltárt templomok között. alapvetően az amerikaiak igyekeztek nem bombázni az emlékműveket. Állítólag a környező erdő még ma is veszélyes a fel nem robbant bombák miatt.
De nagyon előreszaladtam, és kimaradt, a reggel. Nem esett, de borús volt. A fociedzés 6-kor kezdődött, egyemmeg a sok lelkesen kiabáló srácot. Akkor legyen az, hogy reggel elmegyek My Son-ba, délután meg megyek tovább Quy Nhơn-ba, és tőlem jöhet a következő, idén már a 6. nevet viselő vihar. Elég volt az esőből. Megfáztam, elfáradtam a sok elázásban, és mivel lehetőségem van lelépni, akkor ideje menni. Egyébként is sokat voltam itt, 4 éjszakát.
Szervezem az életem, mindenki nekem dolgozik. Felhívatom a My Son-t, hogy lehet-e menni, vagy elmosta a víz őket. Lehet menni. Király. Akkor kérem a robogót. Közben a tulaj lánya és a recepciós lány a buszt intézi. Én adom a telefonszámokat. Egyébként azért ez elég érdekes, hogy én tudok busztársaságot, ők nem. Szóval hívják az egyiket, 400k. Sok. Hívják a másikat, 210k. Na az az én buszom. Igaz ki kell menni a főútra, ott leinteni a buszt, de ez egy kvázi buszmegálló, és volt foglalva helyem, szóval megálltak, felszedtek.
Na akkor anyuka hozza a robogót, a busz is elintézve, szállást is kifizettem, mehetek.
Hát persze, hogy esett az eső odafelé. Lassan fogytak a kilométerek. 40 km-re mentem. Nem annyira a szomszédban van. Az arcomról folyik a víz. Egyébként nem szakad durván, de pont elég ahhoz, hogy folyjon rajtad a víz. Elég sokáig bírtam, kb fél úton meglátok egy helyen kávégépet. Ennyi volt. Megállok, még a reggeli pékáru is a zsákomban van, ideje reggelizni, lassan fél 11. Kapok cappuccino-t, 30k, a legolcsóbb cappuccino eddig. Nem teljesen értem miért drágább, mint a vietnámi kávé, valszeg mert csak külföldiek isszák, de 40-50k között szokott lenni. Békésen megkajálok, persze csak én nem tudom azt a hülye esőkabátot úgy felvenni, hogy ne legyen legalább kicsit vizes a mellkasom is. Legjobb a megfázásra. Mindenki vasárnapi nyalka ruhájában, én meg megérkezem az isten hátamögötti kávézóba félig elázva, egyedül, motorral. Ááá, semmi feltűnést nem keltek és szőke sem vagyok meg göndör sem.
De mire befejezem a reggelit eláll az eső. Jajj de jó. Végre. Teljesen más úgy menni, hogy közben nem csapódik az arcodba percenként egy liter víz. Ezúttal nem térek ki bővebben az árvízre, a belvízre, de az elmúlt napok, hetek esőzései egész beltengereket hoztak létre. Nagyon kemény. Pár helyen áll csak a víz az úton, de nem vészes, több helyen megy a szivattyú. Folyamatban a helyreállítás.
Na és akkor megérkezem. Nincsenek sokan, hisz monszun, tájfun idején csak az elvetemültek és a felkészületlenek járnak erre. Én inkább a második kategóriába sorolnám magam. A hely történetét megkaptátok már, jöjjenek a képek.
Visszafelé másik úton jövök. Nagyon durva, de süt a Nap. Meg kellett állnom napkrémet tenni az arcomra. Kemény. Ez egy forgalmasabb út, de az út is jobb, nem betonlapok, mint idefelé pár helyen. Kitalálom, hogy akkor lemegyek a partra kajálni és úgy megyek vissza. Tegnap a buszon volt egy olasz pár is, ajánlottak egy pizzás helyet, hogy meg az olasz csajszi anyukája tesztjén is átment. Lehet, hogy kicsit megengedőbb volt a Mamma… de azért jó referencia. Sajnos elég későn érek oda és nem meleg a sütő, így nem tudok pizzát enni. Ajánl helyette a fagyasztóból kivett Pasty-t. Ez egy angol kaja, tésztába töltött krumplis-húsos-zöldséges töltelék. Nagyon jó cucc, sokszor ettem Angliában. Hát legyen. Ez gyorsabb. Furi, hogy fagyasztott, de közben annyira vihar volt folyamatosan a napokban, hogy csoda, hogy nyitva van. Egyébként isteni volt, nem is értem hogy jutott ez eszébe, hogy ilyet csináljon. Illetve otthon miért nincs? Szerintem a magyar ízlésnek is teljesen megfelelne. Gyors, meleg kaja. A gyros alternatívája lehetne. Nincs fotó, siettem.
Visszaérek a szállásra, intézem a Grab-et, 4.50-kor jön a busz, 4.45-kor érek ki a placcra. Hát sikerült kiszámolnom megint. Szerencsére kiderült, hogy a busz 17.00-17.10 körül jön, szóval a 4.50-ben volt tartalék.
Szerencsére a Grab-es sofőröm elmondja ott valakinek, hogy mi az ábra, hová megyek. Lett ott gyors egy ember, aki beszélt angolul. Sőt. Ahogy megtudta, hogy magyar vagyok, rögtön a kommunizmusról beszélt, meg az ukrán háborúról. Nagyon képben volt. Szegényt nem akartam elkeseríteni, hogy hol tart az ország 30 év után. De persze szabadság van nálunk, és az pont nekem is iszonyat fontos, szóval tök megértem az embert.
Jön a busz, feltesz rá. Ő Sai Gon-ba megy, 17 óra út. Kemény. Megint klímás, fekvős busz. Ez egy ilyen ország. Persze a pulcsit tegnap sem vittem, és most is a nagy zsákban van, pedig csak ezért hordom magammal, hogy a nagyon klímás buszon legyen nálam. Szerencsére van takaró. Túlélhető. Gyorsan foglaltam szállást a Booking-on. Nagy királyság ám így utazni. Tesómmal, meg Gabival még úgy mentünk, hogy megérkeztünk és elindultunk gyalog a hátizsákkal a hátunkon a városban szállást keresni. Megnéztük a szobát, ha tetszett kivettük. Szóval ez így azért nagyon kényelmes. Taxi, motorostaxi, busz, vonat, kajarendelés, szállás… szinte mindent el lehet intézni online telefonról.
Elkezdem írni a blogot, mert most úgyis ráérek, és 11-kor meg biztosan nem fogok majd hozzá amikor odaérek a szállásra.
A helyet nem mertem fotózni, így is valaki állandóan nézett, én vagyok itt az egyetlen külföldi. Úgy látszik itt minden külföldi a nekik szervezett 2x ennyibe kerülő 9 fős busszal utazik, csak én tolom a helyi erővel. Pedig teljesen rendben van, nem egy indiai járat.
Az út hátralévő része remélem eseménytelen lesz, kicsit pihenek. A blogot majd a szálláson befejezem és elküldöm.
Bealudtam a buszon az utolsó órára. 11-kor érkeztünk meg. Hívok egy motoros taxit, irány a szállás. Kicsit szakadt ezúttal, nem spártai, hanem opálüveges vasajtós, neonlámpás. De az ágy jó, egyenlőre most más nem kell. Na és megjelentek a szúnyogok, bogarak. Eddig furi volt, hogy ebben a meleg párás időben nincsenek. Az első vietnámi szúnyogot a Márvány-hegyen láttam Da Nang és Hoi An között félúton. Az a választóvonal. Azóta láttam párat, de még mindig semmi ez egy szegedi lánynak.
