Posts Tagged With: Hanoi

Ennél több öröm már nem fér a szívembe. Csupa boldogság vagyok. ❤️

Reggel korán kelek, mert megyek ugye edzésre. Odaérek időben a templomhoz, körbenézek, nagyon kedves hely. Aztán sehol senki. De nyugodt vagyok, legutóbb is olyan lassan kerültek elő az emberek. Azért a biztonság kedvéért írok egy üzenetet, hogy itt vagyok, megérkeztem. Aztán pár perc múlva megjelenik a Mester, igazából értem jött, mert valamiért mégis a parkban lesz az edzés. Nincs messze a két hely egymástól, de azért mégis eljött értem, nem csak írt, hogy menjek át. Tényleg megvan ez a Tai Chi család érzés, ahol a Mester mindenkiről gondoskodik. Nagyon jó érzés a törődés. Szóval felültem mögé a motorra, hátán a kardja is természetesen, és megyünk a parkba. Ott már melegítenek a többiek, vannak ismerős és új arcok is. Melegítünk, aztán önállóan gyakorlunk a szombati emberekkel. Egyre jobban értjük egymást, illetve megjelent egy japán és egy amerikai lány is. Így egy egészen komoly nemzetközi csapat lett. A japán lány Qi Gongot gyakorol, az amerikai lány pedig Tai Chit. Fantasztikus egy lány. Akupunktúrát tanult otthon, és eljött elmélyíteni a tudását, így tanul kínai orvoslást, meg Tai Chit, és majd megy Indiába is, ahol ajurvédát fog tanulni. Közben dolgozik is, akupunktúrás kezeléseket ad. Például ő tud pulzust olvasni, amiről először az ájurvédában hallottam. Több helyen figyelik a pulzust és a legapróbb részletekre is figyelnek. 5 évig tanulta ezt. Lenyűgöző. És ő is beszéli a nyelvet. Direkt vietnámiakkal barátkozott és egészen jól beszél. Aztán persze gyakorlunk együtt is, ő már sokkal előbb tart, szóval ezúttal végigjárjuk a Lao Tiat, nyilván így elsőre leginkább csak némi elképzelést kaptam róla, de jó volt. Sokat foglalkozik a Chivel, és már ő is ringatja a testét, mint a többiek. Azt mondta, hogy 4-5 év, heti 4 edzés után jött neki a chi áramlás érzése. Hát van még hová fejlődni. Aztán valaki elővett egy legyezőt. Mivel engem már régóta nagyon érdekel a legyező, rögtön ott termettem, hogy figyeljek. Aztán a kezembe adták a legyezőt, hogy próbálgassam kinyitni. Nem könnyű, de nem is lehetetlen. Mesélem az amerikai lánynak, hogy mennyire szerettem volna venni egyet, de nem találtam. Azt mondja, hogy gyorsan megkérdezi a klub fegyverbeszerző tagját, akinek vannak kínai kapcsolatai, és onnan hozzák a legyezőt és a kardokat is, de sajnos pont nincs raktáron. Sebaj, nem feszülök. Aztán azt beszéljük, hogy küld nekem postán. Na szuper, lesz megoldás. Aztán a gyakorlás közben azért a másik ember megtudja, hogy mennyire szeretnék legyezőt, és akkor nekem adja az övét. Egyébként az az ember volt, akiről szombaton írtam, hogy milyen lelkesen gyakorol és, hogy rákból gyógyult. Én hülye annyira meghatódom, hogy könnybelábad a szemem. Az amcsi csajszi megölel… hát ölelésben sem volt részem két hónapja. Nagyon jól esik. Azért gyorsan összeszedem magam, és megkérem a Mestert, hogy mutasson legalább egy nagyon pici részt. Így elkezdjük a Lao Tia első részt legyezővel. Megmutatja, hogy hogyan kell fogni, kinyitni, pörgetni. Hát lesz mit gyakorolni.

Edzés után elmegyünk az amerikai lánnyal ebédelni, és mondom neki, hogy egy feladatom van még, a Duna kávézóba elmenni. Azt mondja, hogy ott lakik mellette, ismeri, és a kajás hely is a közelben van. Így pattanok mögé a motorra, és máris robogunk.

Beszélgetünk mindenről. Háború, környezetszennyezés, amerikai fegyvertartás. Tudtátok, hogy évi több mint 500 tömegmészárlás történik az USAban? Azaz olyan eset, ahol 4 főnél több sérül meg vagy esik áldozatul. Iszonyat nagy ez a szám. Az amerikai egészségügyről is szó volt. Például, hogy szüléskor külön fizetni kell, ha azt szeretnéd, hogy azonnal megkapd a babát, azaz az aranyóráért. Ha nincs pénzed, nincs bőr-bőr kontaktus, ami egyébként nagyon fontos lenne a babának és mamának egyaránt.

Amikor elválunk, sétálni indulok a tópart mentén. Annyira sok minden történt, hogy próbálom az eseményeket és az érzéseimet feldolgozni. Ennél tökéletesebb vége nem is lehetne, tényleg ideje hazamennem, mindent megkaptam, amit csak megkaphattam.

Útközben hazafelé beülök a tóparton egy kávézóba, utolsó mangó smoothie, tetőterasz, kilátás a tóra, itt írom az utolsó bejegyzést.

Fogok egy motort és megyek haza. Másfél óra múlva indulni kell a reptérre.

A reptérről folytatom. A továbbiakban pakolás, út a reptérre, és egy utolsó kávé Csabával a reptéren. Szegény, nagyon rájött az utazhatnék. 3 éve nem is járt itt a nemzetközi reptéren. A Covid miatt ő is rég járt már külföldön, így otthon is. Reméljük hamarosan ő is felszáll egy járatra, mindegyis, hogy hová, mert utazni mindenhová jó.

Legközelebb otthonról írok egy rövidet, hogy megérkeztem. Nagyon furcsa lesz nem írni minden este. Írni legalább annyira addiktív, mint olvasni. Köszi szépen mindenkinek a figyelmet és, hogy időt szakítottatok rám. Remélem jól éreztétek magatokat. Majd pár hét múlva lesz egy fényképválogatás (végre én is megnézem a képeket nagyba, monitoron), és akár egy személyes fényképes beszámolóra is sort keríthetünk, ha van rá igény. Minden jót nektek, otthon találkozunk! 😊 ❤️

Na ma tényleg lassan indult a nap. A reggeli zabkása után visszafekszem pihenni. Kicsit nyomott is vagyok. Valszeg az időjárás is tehet róla, mert olyan borongós volt egész nap. Azért lassan elkészülök, lemegyek a közeli tuti kávézóba cappuccinoért. 30k, tündéri hely, kedvelem. Aztán irány a város. először is elmegyek az optikai üzletbe, amit Csaba mondott, meglátjuk mit lesz. Hát jaj. Itt minden francia import, 5-6-10milla egy keret. Át se számolom, otthon is töredékéért veszek szemüveget.

Akkor lépek tovább. A közelben van egy másik üzlet is a Google maps szerint, de útközben találok még egy üzletet. Na ez olcsó, 300-800k közötti keretek. Kinézem a keretet, alapvetően számítógéphez szeretnék egy kék fény szűrős, +0,25-ös szemüveget, mert legutóbb otthon azt mondták, hogy lassan kellene olvasó szemüveg is (miközben – 1,25-ös szemüvegem van alapból). Szóval ez lehet viszonylag béna és olcsó, mert csak otthonra kell. Felkínálják, hogy elvégzik ingyen a szemvizsgálatot. Hasonló, mint otthon, azzal, hogy van számítógép kirakva, és ott lehet próbálgatni az olvasást. És akkor kiderül, hogy egyáltalán nincs szükségem a +0,25-re, mert egyáltalán nem látok jobban tőle. És akkor próbálom elmondani, hogy de kék fény szűrős szemüveg akkor is kellene, ha nullás, de szemlátomást nem értik, hogy mit akarok és nagyjából mindenki elkezd más vevővel foglalkozni, én meg akkor kiballagok az üzletből és elengedem a szemüveg kérdést. Nem kell nekem számítógéphez szemüveg, inkább megpróbálok a telefonon meg a a laptopon kék fény szűrő applikációt rátenni. Telefonon van is alapból, egyenlőre csak este és reggel van bekapcsolva, de akár mehetne állandóan. Igazából azért kellene, mert időnként nagyon kiszárad a szemem, talán a szemcsepp mellett ez is segítene. De leginkább egyébként nem kellene annyit telefonozni, és nem lenne semmi bajom. Érdekes módon az elmúlt 53 napban egyszer cseppentettem csak a szemembe, míg otthon napi szinten. De ha túrázom, otthon sem kell. egyértelműen a monitor, illetve a vele járó kevés pislogás szárítja ki a szemem. Na szóval így spóroltam meg magamnak egy szemüvegvásárlást.

A következő megálló egy hatalmas pláza. Bemegyek pár üzletbe, de semmi extra olcsóságot nem tapasztalok. Sőt, van Dechatlon is, és vannak ugyanazok a termékek is, és átszámolva még drágább is itt. Így gyorsan elfáradok ebbe, semmi olyat nem látok, ami igazán tetszene, így marad a helyi élelmiszerüzlet, és megveszem az ajándékokat haza. Nincs nagy titok és meglepetés, ez itt a tea és kávé hazája, így mindenki zöld vagy jázminteát fog kapni, és viszek valamennyi kávét is. Vihetnék még kesudiót is, de pont annyiba kerül, mint otthon, teljesen felesleges cipelni, ráadásul már így sem tudom, hogy bele fog-e férni minden a hátizsákba.

A vásárlás után elindulok egy közeli kávézóba. Elvileg 20 perc séta, de majdnem sajnálom, hogy nem motorral mentem, mert nagyon forgalmas az út, iszonyat por és szmog van, nem egy kellemes séta. Amint lehet, letérek egy kisutcába, eggyel kevésbé poros.

Onnan aztán hazajövök, kaja itthon, de jót főztem, látom, már Csaba is rápattant. Próbapakolás, egyenlőre befért minden. Van még egy kis kp, holnap megpróbálom elkölteni mindet. Meglátjuk mi jön szembe, azért már komoly terveim nincsenek. Illetve de, reggel 8.30-kor edzés, ezúttal egy pagoda kertjében. Mekkora dolog már templomkertben Tai Chizni. Eleve olyan békés hangulata van ezeknek a sárkányokkal, elefántokkal díszített régi épületeknek. Az egész teret, udvart belengi a füstölő illata, időnként még mantra, ima is szól. Már alig várom, biztosan nagyon jó érzés lesz, bárhogy is sikerüljön a gyakorlás maga.

Aztán Csaba megkérdezi, hogy akkor este megiszunk-e egy búcsúsört. Hát persze, menjünk. Nem is ittam még alkoholt itt, legalább egy helyi sört kóstoljak meg, még ha nem is lesz valami szuper Pilsner típusú, frissen csapolt cseh sör.

Elmegyünk a nagy tó melletti egyik szálloda 11. emeleti bárjába. Kilátás a tóra, nagyon hangulatos. Azért ez nem 5*, csak egy rendes kis bár. Fotó nincs, mert egyrészt a tó tök fekete éjjel, ráadásul üveg volt előttünk. Másrészt meg teljesen elfelejtettem, pedig a maracujás mojito jól nézett ki. Ez lett a sörből, és szerintem jól jártunk. Utolsó esti beszélgetés, jó volt, örülök, hogy itt jártam, meg hogy Csaba elhívott, és felfedezhettem ezt az országot. Ha nincs itt, nem jöttem volna el ide, pedig kár lett volna kihagyni. A következő nagyobb utam most már tényleg Afrika lesz, mármint fekete Afrika… valahol a déli féltekén. Régóta vágyom oda.

Azért az milyen, amikor 20 fokban pulcsit veszek? Mondjuk motoroztunk. Meg fogok otthon fagyni. Most olvastam, jönnek a reggeli fagyok, és marad az egész napos köd. Brrr…

Hát nincs megállás. Ma pihenni akartam, de már megint tiszta izgi dolgok történtek. Reggel Csaba elvisz egy közeli kis reggelizős helyre. Igazi cappuccino, csirkés tojásos szendvics. Szuper volt, nyugi van, beszélgetünk mindenféléről, mint például közlekedés, meg tömegközlekedés és metró. És akkor kiderült, hogy tavaly novemberben adták át az első metróvonalat. És itt lett vége a mai napi semmittevésnek, mert hát azonnal felpattantunk a motorra, és irány, megyünk metrózunk egyet.

Persze sok évet csúszott az átadás, meg már több éve áll a folytatás, mert ahogy egy ilyen gigaberuházásnál lenni szokott, nagyon sok pénz vesztette el mindenféle jellegét… pénz nélkül meg nem akar senki sem dolgozni.

Aztán Csaba mondta, hogy van egy kávézó, amit régóta ki szeretne próbálni, menjünk el, nézzük meg a helyet. Azért végigméri a saját és az én ruházatomat is… ismerve őt ez valami puccos hely lesz.. de nem baj, nagyon ügyesen tudunk sznobkodni, sőt még élvezzük is.

Egyébként azért is mentünk, hogy leteszteljük, hogy mennyire alkalmas üzleti megbeszélésre a hely, meg hogy mennyire giccsparádé, de szerencsére ez utóbbi nem lett igaz, míg megbeszélésre igazán alkalmas a hely. Például mi is megbeszéltük a WC nyújtotta mosási lehetőségeket.

Otthon pihenünk egyet, aztán jön az eredeti terv: mosok, bevásárolok kaját és főzök valamit a következő két napra. Nincs már kedvem állandóan kaja után szaladozni, eldönteni, hogy ehető-e vajon az étel, vagy jóval drágábban nyugati kaját venni. Ettem már sok vietnámi kaját, lehet fogok is, de jó, hogy van valami biztos pont. Közben megbeszéljük, hogy van a Lotte Hotel tetején egy rooftop bár. Oda elmegyek akkor ma. Ha megiszom egy drága kávét, akkor is megéri. Aztán guglizom, és találok egy kilátó teraszt, egy körbe üveges részt 230k a belépő. Megnézem a tetőterasz bár weboldalát is, nem lehet rövidnadrágban és papucsban menni, minimum asztali fogyasztás 2milla dong. Hát majd meglátjuk mi lesz itt, mindenesetre egy próbát megér. Felveszem a vadi új Columbia túranadrágomat, meg egy laza pulcsit is, meg sportcipőt, ennél csinosabb jelen lehetőségek között nem tudok lenni. Hívom a motoros taxit, máris indulunk, már megy le a Nap, de 5-kor nyit a bár csak. Lent minden sima ügy, 65. emelet, a liftben cuki csacsogás a nyugdíjas amerikaiakkal, nagyon szép fentről a kilátás, és a bárba menjek, az ingyen van. Ahogy kilépek a liftből, ott a fizetős kilátó, de nem is megyek oda, mert mellettem egy másik lift ami csak egy emelettel megy feljebb a Top of Hanoi bárba. Bepattanok, és akkor egy kis séta, és fel is értem. Szerencsére senki sem fogad, épp, hogy kinyitottak, de sokan ültek az asztaloknál, minden pincér elfoglalt volt. Közben látom, hogy nyilván mint ilyen helyen szokás, mások is fotóznak, meg mászkálnak körbe, így anélkül, hogy megállnék, megyek tovább határozott lépésekkel egy nyugis helyre, ahol előveszem a fényképezőgépet, és elkezdek fotózni. Végül kb 3x körbejártam a helyet, volt, hogy elnézést kértem az asztaloknál ülőktől, de persze mindenki nagyon kedves volt (meg egyébként volt hely bőven, de azért így illik). Szóval erősen visszaéltem a szőke hajammal és az európai fejemmel. Valszeg, ha egy vietnámi lép be és mászkál le, föl, megkérdezik tőle, hogy mizujs. De engem senki sem akart zavarni, egyértelmű volt mindenki számára, hogy szállóvendég vagyok. Hihihi.

Kb egy órát voltam fent, egészen ügyes simlis lennék. Nagyon jót nevettem, amikor leértem. Végülis simán belógtam egy 5*-os hotel tetőteraszára és még egy kávét sem kellett aranyáron meginni. Örömömben bemegyek a szomszéd plázába, de jó drága minden… de azért jutalomból veszek magamnak sült halat.

Hazamotorozom, megfőzöm a rizses húst. Vettem bele mindenféle zöldséget is, nagyon finom lett. Este blog és megyek aludni. Holnap Plaza és némi shopping, illetve megpróbálok szemüveget csináltatni magamnak (itt pár óra alatt kész). Meglátjuk ebből mi jön össze.