Május 15.
Ragyoró hófödte csúcsok, kék ég. Egy órán át lesem az ablakból ezt a csodálatos tájat és izgatottam várom, hogy Gabi felébredjen, és megbeszéljük, hogy mi legyen. Mert ha ilyen csodás az idő, mégis fel kellene menni arra a csúcsra. Az időnkbe könnyedén belefér, a családdal sem találkozunk, tegnap letárgyaltuk, hát anyagilag egy kicsit sok (1400 rupi a felvonó fejenként), na de egyszer vagyunk itt az életben és ez a világon a második legmagasabb kabinos felvonó, 3980 méterre megy fel, ahonnan felsétálhatunk a 4200 méteres csúcsra. Személyes csúcsokat döntenénk, nem jártunk még ilyen magasan. Majd délután lemegyünk Srinagarba, és a mára tervezett két mecset is jó eséllyel belefér. Megbeszéljük, felmegyünk. De jó! Akkor menjünk mihamarabb, mert tegnap is hosszú volt a sor, ma biztos durvább lesz. Megyünk reggelizni, látunk egy hotelt égni. Fa épület, könnyen ég, és a palatető viszi a hőt, hatalmas lángok csapnak ki a tető alatt. Alul hordják a bútorokat, mindent kifelé, tűzoltók locsolják a környező házakat, majd oltják a tüzet. A füst beborítja az egész völgyet. Nagyon durva látvány. Megrázó. Beszélgetünk is erről milyen lehet mindent elveszíteni és életet újrakezdeni. Beszéltünk róla, hogy mi már kezdtünk életet újra párszor, nem olyan rossz dolog az, de azért mindent elveszíteni, az kemény dió. Megyünk a gondolához, még nincs nagy sor, de az idegenvezetők csalnak kicsit. Egy ember beáll a sor elejére, a többi meg adja neki a pénzt, 30-40-esével veszik a jegyeket, a sor meg áll. Gabi a sorban, én meg balhézok ott az emberekkel, hogy álljanak be a sorba, idegenvezetőknek meg van külön pénztár. Többen mellém állnak a hangoskodásban (de nem komoly ám ez, a hangos szót mosoly követ, jó poén hangoskodni, tudják, hogy igazam van) hamarosan elindul a sor végre. Az első szakaszt nagyon jól ismerjük, tegnap felsétáltunk itt, megyünk rögtön a felsőre. Ez már meredekebb, havasabb. Felérünk, azért már pár pöffeteg felhő van, de a kilátást nem veszi el. Ameddig a szem ellát meredek sziklás, hófödte havas csúcsok. Leírhatatlan. Elinulunk felfelé, el a tömegből, a hóban elöször járó indiaiaktól. Édesen esnek-kelnek, furcsa ez a csúszós izé. Leülnek, és vizesek lesznek, hát igen, a hó elolvad és vizes lesz. Érdekes nézni, ahogy felfedezik a havat. Mi nekivágunk a csúcsnak, egy darabig találunk nyomokat, aztán mi tapossuk magunknak. Lassan, nagyokat lélegezve megyünk, érezni, hogy ritkább a levegő. Imádom a friss havat, nagyon jó. Elég puha és olvad is alulról, óvatosan megyünk, néha térdig süllyedünk a hóba. A sziklák mentén láthatatlan peremek vannak az olvadás miatt, nem megyünk közel hozzájuk, nagyon veszélyes lehet, nem tudni milyen mély a perem, nehogy beszakadjunk. Felérünk majdnem a csúcsra, de aztán nagyon köves lesz, nem vagyunk elég rutinosak az ilyen túrához, elég bátrak vagyunk így is, de a vakmerőség butaság, nem megyünk fel teljesen. A felső 50 métert kihagyjuk. A kilátás nagyon pazar innen is, nem hiszem, hogy sokat veszítünk. Elidőzünk kicsit, élvezzük a végtelent, a teljes csendet. Visszamegyünk, majd lent csináltunk egy hóembert a turistáknak, nézik mit csinálunk, ráadásul kesztyű nélkül, aztán jönnek fotózni. Örülnek neki, és ennek mi is örülünk. Láttunk tandem sielést, nagyon vicces: a turista feláll a sielő mögé a lécre, és sima terepen mennek egy kicsit. Na meg láttunk ember húzta szánkót fel a hegyre. Ketten húztak egy embert, de nagyon nehezen ment. Annyi eszük nem volt, hogy két kötelet kössenek a szánkóra, hanem kézenfogva húzták egymást majd a szánkót. Mi jókat derültünk, ilyen, amikor felnőtt fejjel találkozik az ember a hóval. Lementünk, irány Srinagar. Ezúttal kihagyjuk a helyi buszt, és jeep-el megyünk. Egy óra alatt odaér, 140 rupi kettőnknek, az az 500 rupis turistabusz, amit kínáltak idefelé nagyon durva átverés. Visszamegyünk a szállásunkra, a szobánk szabad, szerintem ágyat sem húztak még, de hát mi aludtunk benne, előtte meg én kicseréltettem. Kis pihenés után irány az óváros, a kedvenc sütisünk, meg a mecsetek. Kiderült, hogy a mecsetek nem ebben a városrészben vannak. De segítenek, feltesznek minket a megfelelő buszra és majd egy órán át nyomorogtunk és izzadtunk a buszon. Menet közben Gabi szerencsés volt, és különös felüdülésben lett része, amikor a karja véletlenül hozzáért egy bácsi hideg füléhez. Sokáig áradozott erről a fantasztikus élményéről, miközben mindenki számára érthetetlen okokból könnyesre nevettük magunkat. Ütközben egyszer csak látjuk, hogy igyekezve húzzák le a rolókat a boltok, majd lassítunk, az ablakból baseball ütős gyerekeket, kővet tartó fiatalokat látunk. Remélem kimaradunk a balhéból. Tüntetést ebben az országban messziről sem szeretnék látni. De a busz továbbmegy, látjuk az utcán normális az élet megint, megnyugszunk. Az első mecset egy 675 éves épület. Hatalmas fa oszlopok körben az épületben, középen kis kert szökőkúttal. Nem túl díszes, egyszerű, de szép épület. Nagyon békés itt. Pár ember pihen a füvön, gyerekek szaladgálnak. A mecset tele Mekka felé fordított kis szőnyegekkel, sokan beférnek ide imátkozni. Péntek van, fél óra múlva mise lesz, mi inkább továbbállunk. valószínűleg külön mehetnénk csak, ha mehetnénk egyáltalán. Inkább nem zavarunk. A másik mecset csak 15 perc gyalog. Folyamatosan kérdezünk, mutatják az utat át a szők kis utcákon. Itt nem lehetne térképpel működni. Se utcanév, de ha van sem tudjuk elolvasni, de térképet sem tudtunk szerezni 5 nap alatt. A másik mecset kicsike, de nagyon díszes. Apró kerámiával van a teljes bejárat díszítve, máshol fafaragások vannak. Itt már tart az ima, nem mehetünk be. A nők sem. ők kint egy elszeparált részen imádkoznak, és csak a küszöbig mehetnek. Ez is hasonló korú, mint a másik, és mindkettőt nagyon szépen karbantartják. Este 8 óra lett, mire végzünk, kérdezzük az utat a buszhoz, de busz már nem jár. Elindulunk vissza a főútra, a kis utcákban már nem érzem olyan jól magam, de szerencsére Gabi tájékozódó képessége segített gyorsan megtalálni a főutat. Busz már tényleg nem jár, megalkudunk egy tuctuc-ba, amit itt autoriksaw-nak hívnak, 80 rupi csak. Ez itt nem turistákra szabott ár, olcsón megúsztuk. Zuhanunk az ágyba, reggel 6-kor indul a jeep Leh-be. A szállásadónk szerint az út lezárva, de mi nem hiszünk már senkinek, reggel kiderül.
Posts Tagged With: Gulmarg
4200 méteren
Hurrá, hó!
Nem esik, és látom a csúcsot, és mintha rések lennének a felhőben, biztos mindjárt eloszlik és mehetünk fel 5000 méter magasra. Na ezt hívják naív optimizmusnak, de azért nekem jól esik. A rések szépen lassan eltűntek, és vastag paplan nehezedett a völgyre. Na azért ez nem tart minket távol semmitől, felvesszük az összes meleg ruhánkat, bármi történhet még, hátha a csoda is megtörténik. Elsietünk a postára, 10-re ígérték tegnap, hogy nyit, de fél 11-kor még zárva. Mellette a turista információs emberkét megkérjük, hogy szerezzen nekünk képeslapot, legalább Gabi lányának kell küldeni egyet, majd este jövünk érte. Aztán irány a felvonó. Némi szópárbajba keveredtünk a helyi lelkes idegenvezetőkkel. Az egyik gumicsizmát akar adni, mutatom a bakancsom, az nem jó, mutatom az ő lábát, rajta is túrabakancs volt. Ennyi, beszélgetés laza mosollyal lezárva. A másik atommeleg síkesztyűvel jött, mondjuk, hogy mi láttunk már havat, köszi, nem kell. Az indiai turisták azért járnak ide, hogy havat lássanak. Bundákat, csizmát, kesztyűt, mindent rájuk tukmálnak szerencsétlenekre. Ott mászkáltak bundákban a 16 fokban. Viccesek voltak. Aztán a következő téma, hogy mi gyalog akarunk felmenni a felvonó első szakaszán. Á, nem lehet, de mi tudjuk, hogy lehet. A második szakaszra szeretnénk jegyet venni csak, de az az egyik csávó szerint zárva, míg a másik meg feketén akar nekünk jegyet eladni. A hivatalos pénztárban meg azt mondják, hogy most zárva, de bármikor kinyithat. Kérdezzük, hogy ha felérünk gyalog, és még zárva lesz, visszatéritik-e a jegyet, de nemet mondanak, akkor nem kell jegy. 800 rupi lenne fejenként csak a 2. szakasz, két napi szállásunk összesen, nem kockáztatunk, illetve majd meglátjuk ott. Ha jár, kitalálunk ott valamit. Elindulunk gyalog, végre el a sok pénzéhes vezetőktől, de egy utánunk jön és kezdi. Nem mehetünk fel, kötelező vezető, 500 rupi, de a végén már csak 300 volt, de mi otthagytuk. A felvonó alatt-mellett az út, képtelenség eltévedni. Lóval is feljárnak, tele a hegyoldal ösvénnyel. Nagyon jót sétáltunk. Végig patakok mentén haladtunk fel a hegyre. Rengeteg virágos bokrot láttunk, amik sajnos még csak most kezdtek nyílni, de elképzeltük a virágos bokros hegyoldalt, szép lehet. Két óra alatt fent is voltunk. Kicsit sárosak lettünk, de a bakancsok jól bírják. Fent sajnos eleredt az eső. Mi lelkesek az eső ellenére elindultunk a tömeg után fel a hegyre, vajon mi lehet ott. Aztán rájöttünk. Ott az első, legközelebbi nagyobb hófolt. Kicsit sáros, esik is, de hó. Na mire erre rájöttünk már nagyon esett. Fordultunk is vissza, köszi, mi láttunk már havat. Kerestünk egy ereszt, nagy sátrak voltak kifeszítve a büfésornál, vasvödrökben fával fűtöttek, de minden vackot rádobáltak a tűzre, mi meg köhögtünk, könnyeztünk. De azért vártunk másfél órát, teázunk, tűz mellett száradtunk. Aztán irány vissza. A felső szakaszon nem ment a felvonó, csak pár embernek volt jegye, aki még neten vette, de nem szállhattak ki, hóvihar van fent. Hát akkor ez bukta, lesétáltunk vissza a hegyoldalon, gyorsan a postára, még nyitva volt, Zazinak képeslap, vacsi, aztán vissza a szállásra, forró zuhany, kicsit azért átfáztunk. Este csetelünk a prof-al, meg a családdal, mindenáron azt akarják, hogy menjünk el hozzájuk holnap, mi meg hogy ők jöjjenek be Srinagarba. Nem akarnak, bejönni, mi meg nem akarunk megint 3-4 órát utazni. Egyszer már voltunk ott, most nem fér bele az időnkbe. Kicsit nehezen akarják megérteni. Érdekes emberek, nagyon szeretettel fogadnak, de azért elég erőszakosak tudnak lenni. De úgy látom lassan megértették mi a helyzet. Holnap visszamegyünk Srinagarba, megnézük a kimaradt látnivalókat, 1-2 mecsetet az óvárosban, aztán szombat reggel irány Leh. Remélem ez a sok eső nem okoz gondot és el tudunk menni.
Ablakból havas csúcsok
Május 13.
Megint szakad az eső. Megbeszéljük, hogy esőbe is átmegyünk Gulmargba, ha épp eláll, akkor tudunk ott sétálni egy kicsit, meg felmenni a felvonóval. Reggeli mangó+joghurt, és irány a buszpályaudvar. A busz 9-kor indul, 500 rupi kettőnknek. Nézünk értetlenül miért olyan drága. Kiderült, hogy ez a közvetlen turista járat, ami nagyon gyors és már 11-re megérkezik, míg a helyi járat megáll mindenhol. Na de 500 rupi sok, hol az a helyi járat. Átbuszoztunk a helyi buszpályaudvarra 12 rupiért, majd tovább 60 rupiért 11-re Gulmarg alsó felében voltunk, Talmargban. Erre a helyre mondták, hogy lesz olcsóbban szállás. Innen jeep visz fel Gulmargba még 60 rupiért. Ennyit a turistajáratról. A jeep-en megismerkedtünk egy snowboard bajnokkal, ő itt oktatni szokott, meg idegenvezetni. Beszélgetünk, kérdezget a szállasunkról, mondjuk nincs és nagyon olcsó kell. Azt mondja elvisz minket egy német nő hostelébe. Egyszerű faház, ágymagasságtól teljes szélességben ablak kilátással a hegyekre, olajradiátor. Jó lesz. Megalkudunk 1500 helyett 800 rupiba. Ennyi a budget, ha nem adják ennyiért, továbbállunk. Üres az egész hely, ideadják. Persze esik megint, így ágyból ablakon át nézzük a hegyeket, meg a felhők vonulását, ahogy ereszkedik le a völgybe, majd esik egyre jobban és tisztul ki. Lemegyünk ebédelni a hostel éttermébe és aztán ha esik, akkor is elmegyünk egy kicsit sétálni. De látunk reményt, a hegy felöl tisztul. Belemerülünk egy játékba a telefonon, és közben várjuk, hogy elálljon. Fél 4 körül elindulunk, mentünk egy 3 órás nagy kanyart a fennsíkon (ahol egy golfpálya van, bár most épp nyakig sáros), tiszta alpesi táj, csodaszép minden, csak az ember alkotta dolgok emlékeztetnek arra, hogy hol is vagyunk valójában. Indiai turisták vannak leginkább, látszik, hogy ők befizettek egy túrára, kaptak esőkabátot, gumicsizmát, felültették őket egy-egy mini, hegyi lóra, amit a helyiek kantáron vezetnek. Fogjuk a fejünket, ezt akarta velünk is Jassir csináltatni, te jó ég. Sokkal inkább sétálunk, túrázunk, mint bohóckodjunk a lóval. Ráadásul itt most végig aszfaltos úton mentünk. Menjenek csak a jómódú, elhízott, indiai turisták. Rájuk van ez szabva, nem ránk. 500 rupiért elvittek volna minket megmutatni a kilátóhelyet. De hát pont tudjuk, hol keressük őket, valahol a fennsík szélén, és ahogy közeledtünk, még ki is van táblázva. Hát erről ennyit. Nagyon sok laktanya, hegyi kiképzőtábor is van itt fent. Na a hinduk is tudják provokálni a muzlimokat whiskey-s üvegeket pakolnak ki a laktanya kerítésre. Van még hová fejleszteni a toleranciát. Este megeszünk egy halwa-t, sült grízes édességet, Gabi nem ismerte, tetszett neki. Aztán ablakból néztük, hogyan sötétedik be a havas hegycsúcsokon. Reméljük holnapra kitisztul. Este lett egy kis rés a felhőn, és a lemenő nap megsütötte a párás hegyoldalt. Hátha tovább oszlik az éjjel.