Posts Tagged With: Cat Ba

Ahogy lenni szokott hajnali egykor dörgésre, szakadó esőre ébredek. De aztán csoda történik, reggel verőfényes napsütés van. Igyekszem gyorsan összekapni magam, de ha nem időre megyek, akkor ez nehezen szokott sikerülni. Így majdnem 10-kor érek az esti vacsorázós helyre a cappuccinoért és egy mangó smoothie-ért. A lány nem nagyon érzi a kombót, pedig teljesen rendben volt. Írok egy review-t a Google maps-en, hadd örüljön, tényleg jó volt a kávé, kedves is, megérdemli.

Aztán indulok a túraszervezőkhöz a motorért, útközben a szokásos helyen megveszem a 2 tojásos szendót, ez lett újabban az állandó reggelim. Gondoltam míg megérkezik a motor megeszem, de még le se ültem már meg is érkezett a motor. Nagyon öreg, nagyon rozsdás, de jó lesz az, fék jó, gáz jó… alapjárat nem nagyon van mondjuk, de hát vagy megyek, vagy megállok… azért lefelé volt idegesítő, amikor fékezés közben egy kicsi gázt is adtam, amikor hallottam, hogy túl lassan jár a motor. Na de ilyentől nem ijedünk meg. Irány az első barlang.

Útközben megtankolok. Úgy csinálom már mint a helyiek, a benzinkút egy 2×2 sávos út egyik oldalán van, és középen egy magas betonfal, meg növény van, így ahogy azt mindenki teszi, a leállósávban szépen elindulok szembe a forgalommal, majd 150 méter múlva lefordulok a kis útra, amerre mennem kell a sziget közepe felé. Összesen egy motoros jött szembe, nem volt ez akkor nagy dolog, mint aminek hangzik… inkább csak jó poén. Alkalmazkodni kell a helyi szokásokhoz. Én gyorsan aklimatizálódom… főleg a közlekedésben.

Két szintes volt a kórház, a felső emeleten gyűjtöttek vizet is egy nagy medencében. A barlangkórháznak két bejárata is volt. Persze rengeteg cseppkő esett áldozatul.

Bent is folyamatosan csöpög a víz, pára ezerrel, nincs szünet az izzadásban. A barlang után egy km-re van a nemzeti park, az a következő megálló. Ott lesz egy kis túra. Kíváncsian várom. Végre nem kell ülni. Hihetetlen, hogy én nagy túrázó egy-egy ilyen utazás alatt a fél életemet buszon, autón, most motoron töltöm, és viszonylag keveset megyek. Szóval várom már a sétát nagyon.

100%-os páratartalom mellett nem egyszerű felfelé menni a lépcsőkön. Fél óra felfelé menés után már lüktet a fejem, alig kapok levegőt, szakad rólam a víz. Eszembe is jut az egyik fantasztikus tanítványunk, Linda, aki 2 napja futotta le a Spartathlont, 246 km, 35 óra. Ezúton is gratulálok neki. Én itt fél óra alatt meghaltam, nem is értem ember hogy képes ilyenre.

Menet közben eszembe jut, hogy Costa Ricában mit küzdöttünk, alkudoztunk egy több napos dzsungeltúrán, úristen de jó, hogy nem jött össze. Én biztosan meghaltam volna ott. Vietnámban non-stop dzsungelben vagyok és ez a túra megmutatta, hogy mennyire nehéz a dzsungelben menni. Nagyon nem mókás, és egyáltalán nem nekem való. Én ezt nem annyira bírom. Ez a kb 3 km okés, de ezt is 2 óra alatt tettem meg.

Útközben furi zajokat hallok, ez valami nagyobb testű állat. Kicsit végigpörgetem a fejemben: ez itt egy forgalmas gyalogos ösvény, több turistát is láttam, nagyobb testű állat leginkább majom lehet, más nem nagyon lesz itt ilyen közel. Sosem fog kiderülni, hogy mi volt… de a zajok alapján valami mászkált az erdőben.

Fent egy helyi srác ült a toronyban, vizet árult, várta a turistákat. Pihenés közben megeszem a 2 banánt, amit hoztam, ez az ebéd. Túrázáshoz legjobb, meg a sráccal beszélgetünk angolul… pontosabban az állatok neveit vesszük át. Kiderült, hogy amiket látok körözni az égen, Tesóm örülne a látványnak, mert nagyon komolyan termikeltek, szóval ezek az elég nagy madarak sasok lesznek.

Aztán kiderül, hogy van még 200 méter és ott a csúcs. Kipihentem magam, a banán is működött, gondoltam felszaladok. Persze jó sziklás, meredek lett a vége. De végül felértem. A kiállítás nem lett jobb, csak én lettem fáradtabb, miközben arra is ráeszméltem, hogy kb 35 percem van lemenni, ami másfél km-re bőven elég normál esetben, de csúszós, dzsungelben lelépcsőzni… reméljük.

Easy… a válasz. Nagyon vicces, mert mindenre ezt mondják. Nyilván lazák akarnak lenni, de néha túltolják, és az nagyon vicces. Alapvetően nem is értem, hogy hogyan nem fájdult meg a fejem. Valszeg nincs annyira meleg, mint amennyire melegnek érzem. És akkor az üzemi hőfokom sem ment fel annyira.

Motorra pattanok és robogok vissza a városba. Nagyon jól esik a menetszél, aztán a kecskék környékén még hűvösebb is lett egy kicsit. Isteni. Útközben veszek gyümölcsöt, kaki szilvát, bár ez keményebb és fakóbb, de ugyanolyan finom. Megpróbált a néni átverni, jaj de nagyon utálom ezt. Ki volt írva a kg ára, 30k, felteszi a mérlegre, beüti a kg árat, 15k jön ki, majd mutatja nekem, hogy 20k. Én fogom a pakkot és visszateszem a mérlegre, bököm a 15k árat, és adom a pénzt is. Nem ad vissza, csak 20k-ig, megint visszateszem a mérlegre, mutatom, hogy 15k, nagy nehezen visszaadja ami jár. Nem az 5k a lényeg, hanem hogy ne verjen már át. Azt annyira utálom, ha valaki nem tisztességes. Sajnos a világban sok helyen így van, otthon is. Meglátják, hogy turista, és rögtön a lenyúlás jut eszébe, az nem, hogy nem jó vendéglátó lesz, és hogy rossz híre megy az országnak.

Visszaérek, a busz már vár. Azért nem volt stressz, épp akkor érkezett, valszeg pont időben érkeztem. Akkor a nejlonban reggel leadott cuccot visszaveszem (nem akartam cipelni egész nap), kifizetem a motort (80k) meg a buszt (280k) és már megyünk is. Van nálam némi chips, ez lesz az ebéd a banánok mellé, meg szárított mangó.

Írok Csabának, hogy mi van vele, kiderül, hogy este ráér, így akkor együtt eszünk. Aztán meglepetésemre elvisz egy menő étterembe, ahol rendes ételt eszünk. Se rizs, se tészta. Úristen, de jó. Füstölt kacsamelles saláta tojással. Fotó nincs, megettem, jó volt.

Nagyon jól esett a normális méretű szék, a kés-villa, meg a rendes kaja. A saláta 180k volt, de ez tényleg egy jó hely volt. Ennél olcsóbban is lehet enni rendes kaját. El is döntöm, hogy nem utáltatom meg magammal a helyi kaját, időnként kell enni európai ételt és akkor minden rendben lesz. Elmesélem milyen volt Cát Bà, mert ez eddig neki kimaradt… tökéletes lezárása volt a mai napnak, meg úgy az első két hétnek. Holnap elindulok délnek, több mint egy hónap múlva jövök vissza Hanoiba.

Hát ez az egész lenyűgöző volt. Na de kezdjük az elején. Tudom, már uncsi, de ma reggel is iszonyat szakadó esőre ébredtem hajnali 4-kor. Kezdtem szomorodni. Még reggel 8-kor is esett, de már nem nagyon…. vettem gyors egy tojásos Banh Mi-t, ami alapvetően kenyeret jelent, de ugye ez a tojásos melegszendvics. Egyébként vannak húsos változatok is, de reggelre a tojás bőven elég nehéz a zabkásához képest is. Szóval megérkeztem, jött a busz, megyünk a kikötőbe. A csapat elég vegyes: a fele társaság vietnámi, a másik fele európai: 2 francia, egy holland és egy spanyol pár. Meg van egy 3 fős izraeli társaság: 2 srác meg egy csaj… a csajszi erősen arrogáns volt. Bár volt humora, azért volt benne pattogás is… mondjuk fiatal, csak 21 éves… valszeg jómódú… nem volt tiszteletlen (az idegenvezetővel), de súrolta a határokat. Mindenki más végtelen szolid és kedves volt. Szinte mindenki járt már Budapesten… de a túravezető nem találkozott még magyarral. Hát nem gyakran jönnek ide magyar emberek… illetve sajnos nagyon kevés otthon a hátizsákos ember.

Ebéd után egy sokunk számára értelmezhetetlen hosszú szünet következett. Azaz állt a hajó, mosogattak, mi beszélgettünk, a vietnámi utasok az emeleten aludtak. Az egyik francia pár épp észak felé tart, így elmondom az útvonal tippeket, hogy hol volt útépítés és merre volt meglepően jó az út. Cserébe megkapom a kajaképet, mert én még az úszás utáni öltözésben voltam, mikor kijött a kaja. Mire odaérek, mindenki eszik, nem fotóztam már.

Aztán már indultunk volna, de volt jó pár utas, akiért jött egy kisebb csónak és visszavitte őket a kikötőbe, mert indultak Hanoiba. Így végül csak az európai gárda maradt: 5 pár, meg én. Nagyon jó kis csapat volt.

Amikor megrendeltem a kaját megláttam egy kávégépet. Gyorsan mondtam is a csajnak, aki meglepően jól beszélt angolul, hogy ezt vastag, nagy betűkkel írja ki, mert minden európai turista a kávégépes kávét keresi. Jól átbeszéljük a marketinget, írok neki egy lapra egy vázlatot, hogy mire gondolok. A sok design lekerül, a sok szövegből csak szavak maradnak, az viszont nagyobb, messziről könnyen olvasható. Mire megeszem a kaját, kész az új tábla is. Holnap tesztelem a kávét, ha jó lesz, akkor kap reviewt a Google-n. Sokat fog jelenteni neki. A Google-t nagyon sokan használjuk kereséskor, és a review fontos szempont.

Majdnem elfelejtettem megírni életem legrövidebb udvarlási élményét. 😂 Az idegenvezető srác azt kérdezi tőlem visszafelé, hogy van-e esti programom, mert elvisz cserebogarakat nézni este motorral, természetesen ingyen. Hát ugye ez egy sajátos randira hívás. Mondja, hogy hoz sört is. Ajajj, kezd komoly lenni. Gyorsan elmagyarázom neki, hogy persze, szívesen nézek vele cserebogarakat, meg iszom meg egy sört, de tőlem többre ne számítson, és ezt szeretném előre tisztázni a félreértések elkerülése végett. Nyilván zavarja kicsit ez a nyíltság, de nem akarok sem magamnak, sem neki kellemetlenséget. De a válasza szerint természetesen neki tiszták a szándékai. Hogynepersze! Ennyire nem látszik számára, hogy hány éves vagyok? Na mindegy, gondoltam kíváncsi vagyok, hogy ez hogy zajlik náluk, bántani tuti nem fog, max gyors vége lesz az estének ha nem moderálja magát… de sajnos ezt nem tudtam meg, mert végül nem hívott, és nem vett fel és vitt el cserebogarazni. Ezek szerint leesett neki, hogy ez nem úgy fog történni, mint ahogy ő elképzelte. Azt mindenesetre meg kell mondjam, hogy széleskörű nemzetközi tapasztalataim alapján ilyen béna embert még nem láttam. Jó, persze az arabok dumájához nem lehet semmit sem hasonlítani… és most nem sorolnám tovább a nációkat, mert túl sokan olvassák a blogot, de ebben a srácban a tűz legapróbb szikrája sem volt meg. Ráadásul igen könnyen eltántorítottam céljától.. mondjuk holnap megyek vissza Hanoiba… szóval szegénykémnek nem volt esélye sem egy második körre. Hát megmosolyogtató sztori. Holnap megyek motorozni, sétálni, este pedig vissza Hanoiba.

Szakadó esőre ébredtem. Akárcsak otthon, nyomi lesz az ember tőle. Szépen nyugisan összeszedem magam, reggeli, kávé, tus. Aztán foglalnám a buszt, a 10.30-as jó lenne, van még egy óra, de a webes felületen nem lehet. Van viszont telefonszám, hátha beszélnek angolul. És sikerült lefoglalnom a helyet a buszon, viszont akkor bele kell húzni, gyors összepakolok a kishátiba 2 napra, és már hívom is a Grabes motoros taxit. Szerencsére az eső is elállt, bár van király esőkabátom. De a Grab visszaír, hogy nincs szabad futár a közelben. Na erre nem számítottam. Próbálom újra, aztán újra… végül lett egy ember. Odaszólok a buszos cégnek, hogy úton vagyok, megyek. Sikerült indulás előtt 6 perccel odaérni, megveszem a jegyet végig, azaz busz, aztán hajó a szigetre, végül busz a szigeten a szállásig. Összesen 280k. Ahogy elindulunk, megint elkezd esni, szakad majdnem végig.

Teljesen rendben a szállásom, az agy természetesen kőkemény, de egyre jobban szokom. A végén majd még otthon is matracot cserélek. Azért a takaró megint alattam lesz, nem felettem, bár nem érzem, hogy sokat segítene a helyzeten.

Kicsit böngészek a neten, ezer kis túraszervező cég van, nehéz kitalálni, hogy melyikhez menjek. Végül egy kisebb céghez megyek, elvileg jól beszélnek angolul, és bár keveset, de csupa jó értékelést kaptak a Google-n, és inkább európai, ausztrál turistától, nem helyitől vagy koreaitól. Remélem ez így nem hangzik nagyon szarul, egyszerűen csak általában mások az elképzelései és az elvárásai egy európainak, mint egy ázsiainak, és engem inkább érdekel a természet a maga természetességében, ahelyett, hogy legyen ott valami hinta, amibe beleülhetek a tökéletes fotóhoz.

A túraszervező cég 5 percre van gyalog, szóval akkor inkább személyesen nézem meg a helyet. Épp jöttek ki a turisták, boldogok voltak, jókat mondtak, így hát akkor nézzük mi a program. Buszozás, hajókázás, kajakozás, úszás, halas ebéd, naplemente a hajón, este vissza. 660k. Hát nem kevés pénz, de ha tényleg egész nap visznek, akkor nem rossz. Persze csoport lesz, max 30 fő, de már vagy 20-an vannak holnapra, hétfőre kevesebben. Aztán elbeszélgetünk még, hogy lehet-e bérelni motort másnapra, meg hogy hová érdemes elmenni. Nagyjából elmondja mi a pálya. Van egy ágyútorony egy jó fél óra sétára, oda felmegyek még most. A motoros túrához meg javasolja a sziget közepét, meg ott van egy barlang és egy nemzeti park is sétálni. Mondom neki, hogy gondolkodási időt kérek, felmegyek a hegyre, aztán visszajövök, addigra eldöntöm melyik nap megyek a hajós túrára, holnap-e vagy hétfőn. A hétfő jobb lenne, tuti kevesebben lesznek, de akkor egy nappal tovább kell maradnom, mert az utolsó busz 4-kor indul vissza Hanoiba. Az időjárást is nézem, de alapvetően az eléggé kiszámíthatatlan.

Egy helyen két felé ágazott az út, én persze azt választottam, ami meredekebb, hisz kilátóhoz megyek. Majd nemsokára meglátom, hogy ez zsákutca, de az út végén egy helyi bácsika tornázik, miközben nézi a tájat. Nem megyek túl közel hozzá, de azért nyilván onnan a legjobb a kilátás. Elindulok visszafelé, a bácsi is elindul nem sokkal később. Megállok nézni a tájat, majd zörejt hallok hátulról, a bácsi már mellettem, de ahol 2 perce állt, ott lecsúszott egy elég nagy földdarab. Valszeg nem sodorta volna el max elesik, de nagyon ijesztő volt. Ő is nézett hátra keményen. Látszik, hogy meglepődött ő is, megszeppen ilyenkor az ember. Kicsit beszélgetünk a nagy ijedtségre, ő vietnámiul, én angolul mondom, kölcsönösen nem értjük egymás szavát, de mindketten nagyon örülünk, hogy megúszta a dolgot. Milyen gyorsan megvan az életöröm. Együtt sétálunk vissza az útra ő szól, hogy jön ez eső (legalábbis utólag a szótár szerint ezt mondta), de engem nem zavar, megyek fel a kilátóhoz.

Elindulok vissza, lassan dönteni kellene, megnézem megint az időjárást, de elvileg hétfőn szelesebb lesz, a hajón nem feltétlenül poén, és akkor kajakozni sem lehet. Így akkor eldőlt. Holnap hajós kirándulás, a motorozás pedig hétfőn lesz és aztán hétfőn este vissza is megyek Hanoiba. Megérkezem az irodában, a srác örül, hogy visszamentem. Kértem egy extrát is. Kértem, hogy hozzanak a hajón egy ballon vizet a tengervizet lemosni, mert a sós víz marja a bőröm, ha rámszárad. Kíváncsi leszek sikerül-e megugrani ezt a dolgot. Nem számítok semmire, de azt mondta a srác az irodán, hogy reggel szóljak én is a túravezetőnek, de ő is szól, nem gond, lesz víz. Meglátjuk tényleg lesz-e.

Erről jut eszembe, hogy tegnap este volt is egy sétás kalandom. Semmi élvezet nem volt benne, pedig csak megkerültem a házat egy fél óra alatt. De mindenhol sötét van, a járda tiszta dzsuva, ahogy a napközbeni árulásból odafolyt a minden, de volt ahol még árultak, mehettem az úton a sötétben, a motorosok meg mellettem. Hát nem találtam meg a sétálós helyet.

Szóval öröm volt végre egy sétányt találni, ahol nem az árusok vannak, hanem tényleg lehet sétálni.

Akkor alvás, holnap reggel korán kezdődik a móka.