Este esett az eső, így reggel ahogy ébredezem máris fülelek. Szerintem nem esik. Csaba szokásához híven korán ébredt és csendben felöltözött és kiosont a szobából le a lobbihoz, ahol nyugiban tud dolgozni kicsit, én meg aludni. A füldugó mondjuk csodákra képes.

Lassan erős cukorigényem van, nem élvezem, hogy napokig nincs semmi édesség. Kicsit figyelnem kell a gyümölcsbevitelre, ennem kell több gyümölcsöt és megnyugszom. Édesség itt nincs egyáltalán. Sapa-ban láttam utoljára azt a nem túl jó, kicsit fújtós sütit, de itt az sem volt.

A szállásadó nénivel Csaba hajnalban elbeszélgetett (aztán a házinénink ment tanítani a helyi suliba). Azt javasolta a néni, hogy a főút helyett menjünk egy másik irányba, mert az jobb út. Hát kicsit félve, kétkedve fogadom, de mivel nem is kérdeztük, hanem ő mondta magától, úgy tűnt tudja mit beszél, és hogy higgyünk neki. (Sokszor tapasztaltam már utazásaim során, hogy a kérdésre sokszor blöffölnek, mert nem akarják azt mondani, hogy nem tudják. Szóval érdemes ésszel fogadni a tanácsokat. De mivel itt nem hangzott el kérdés, így inkább jónak tűnik az információ.) Elindultunk hát egy még alsóbb rendű úton, és milyen jól tettük, hogy hittünk neki. Ez a mai nap feltette a koronát a Ha Giang körre. Semmi extra kihívás (fájni már úgyis fájt mindenünk), csak a nyugi, a szépség… a Zen… ahogy Csaba mondta. Tényleg elkapott minket a Zen hangulat. Szépen lassan, békésen mentünk át egy olyan falun, ahol nagyon nem jár turista. Nagyon szegény a falu, egy szűkebb völgyben van.

Kerestünk volna egy kávézót, de ugye ez nem az a falu. Egy helyen volt valami magánszállás kiírva, de valszeg ott sosem szállt még meg senki. Kávé is ki volt írva, de csak üdítőt árultak. Viszont egy faszi az utcán meglátott minket ott téblábolni, Csaba ugye bőszen emlegette a kávét… azt mondja, inkább mutatja, hogy várjuk egy kicsit… majd egy perc múlva megjelenik egy kisteherautóval, és int, hogy kövessük. Hát akkor kövessük. A falu szélén van egy kisbolt, de itt kávé is van. Egy nagy asztalnál ülnek 4-en férfiak, teáznak. Jaj, hát ezt a teázást is el kell mondjam. Szóval ez Sapa-ban indult, ott láttam a szálláson először, hogy kis teáskanna meg körülötte sok kis pohár ki van téve állandóan az asztalra egy tálcán. Én kértem is sokszor teát, és mindig kaptam is. Aztán furi volt, de úgy tűnt, hogy nem is fizettem érte. Aztán már szinte minden kajálós helyen láttam ezt a külső, dohányzós asztalnál. Szóval ez rendesen van mindenhol, eszméletlen jó, igazi zöld tea levelek vannak benne, és ez úgy van alapból. Mondhatni, hogy ezért fizetni sem kell. Max ha jeget kérsz hozzá, akkor volt egyszer 5k. Szóval vissza a falu széli kávézóhoz, itt itták az emberek a teát, mi is kaptunk, meg kértünk jó fajta csepegtetős kávét is.

Nyilvánvalóan a kicsi utat választottuk. Nagyon jó, hogy Csaba is kalandor lelkű, mint én. Nem kockáztat életet, de nem választja a kényelmet, teljesen komfortosan mozog a dobozon kívül és egyáltalán nem lesz feszes, ha valami másképp alakul. Problémamegoldás van nagy adag türelemmel és rugalmassággal. Szóval elindultunk a kisebbik úton Ha Giang felé. Kb. 40 km. Egy olyan hegyi úton mentünk végig, ahol még falu sem volt, max 2x lent a folyó mellett, így szinte semmi forgalom nem volt. 5 percenként egy motoros. Az út minősége nagyon jó volt, a táj érintetlen természet. Végre nem művelt földek, hanem a meredek szikla, a völgy, a folyó és semmi más.

Mire kiérünk a főútra farkaséhesek vagyunk. Egész nap nem láttunk kajáldát. Hihetetlen. Még egy cukornád préselőt sem. Pedig de jó lett volna.

Onnan már csak 15 perc Ha Giang. Irány a megszokott kávézó, végre iszunk egy cappuccinot, nézzük a buszokat, valszeg a 4 körüli buszt elérjük Hanoiba, de előtte még leadjuk a motort és reméljük, hogy a gumicserét kifizetik.

Nem lett egyszerű a gumicserét kifizettetni, pedig Tesóm és Gabi is tudja, hogy nem adom könnyen magam, eléggé bele szoktam menni a balhékba. El Salvadorban olyan komolyan veszekedtem egy taxissal spanyolul, hogy amikor kiszálltunk Tesóm könnyesre röhögte magát, mert ő a tükörből látta a taxist, aki már azt is megbánta, hogy megszületett. Ugyanígy Indiában is volt pár átverős balhé, ahol elég komolyan balhéztam. Ezt a szerepet mindig felvállalom, főleg pasikkal szemben jobb. Nincs kakaskodás, nem mérgesedhet el nagyon. Szóval nem voltam megijedve, lássuk mit lehet kihozni a helyzetből. Sajnos a pozíciónk nem volt jó, mert vissza kellett szerezni pénzt, ráadásul nem keveset. Nehéz helyzet. Én úgy gondoltam, hogy a 600k új gumiból 100k legyen a miénk, 500k az övéké. Egy iszonyat régi, foltozott gumi volt, most meg kaptak egy újat. Mutatja a csaj, hogy 400k-ba kerül egy új. Mondom, hogy oké, és a szerelés? Aztán hogy miért nem hívtuk fel. És vajon mit csinál ott este a faluban? Ő felezni akarta a gumicserét. Csaba is odalép, mert azért lassan haladnunk is kellene. A csaj hívogatja a főnökét, de nem jutunk sokra. Aztán kértük, hogy jöjjön a főnök is. Nagyon nehezen odaadnak 350k-t a gumicserére, nagyon szemetek, hisz ők mutatták, hogy 400k egy új, tehát a gumi árát sem fizették ki nekünk. Kapnak majd negatív értékelést a bookingon, TripAdvisoron.

De legalább haladunk tovább. Visszakapom a nagy hátizsákot, meg a holnapi nap bérleti díját, hisz eredetileg pénteken akartunk visszaérni… és elindulunk gyalog. Nagyon furi gyalog menni. Egészen megszoktuk a motort. Visszasétálunk a kávézóhoz, gyorsan nézünk buszt, de már nem lehet online foglalni a 4 órásra, pedig még van 20 perc. Javaslom, hogy menjünk el a felvevő helyre, és majd leintjük a buszt, valszeg lesz hely. Jó ötlet, akkor szerezzünk taxit. Grab nem működik. Szólok a pincérnek, hogy hívjon taxit. Ad telefonszámot, de kérem, hogy hívjon taxit. Nyomja tovább a telefonon a játékot, és úgy válaszol. Rászólok, hogy hagyja abba a játékot, és hívjon taxit! Végre hívja, 3 perc alatt megérkezik, 5 percnyi út a találkozó, még nincs 4 óra, remélem meglesz a busz is.

A felvevő helyen bemegyek a helyi hotelbe, mondom mi kellene, mutat az út túloldalára, igaza van, valszeg azon az oldalon jön a busz. Várunk, jön is egy busz, beszélünk a sofőrrel, aki bekísér minket egy kis irodába. Google translate segítségével meg alapszavakkal intézem, hogy akkor busz, Hanoi, 2 fő, most. Mondják, hogy 700k. Mondom, hogy 600k. Felmentek az árak, írják a Google fordítóba. Persze, mondom, mutatom nekik az online foglaló rendszert, ahol 250-350k között vannak a mostani árak. Jó az a 300k/fő. Közben beszélek a sofőrhöz is, nem kellenek az irodista kiscsajok ehhez. Szóval mondom a srácnak, hogy 300k/fő. Azt mondja oké, és hogy várjunk. Hát jó. Ő telefonál párat, jön egy kisbusz, beszállunk ketten, aztán elvisznek minket a város határába egy nagy, emeletes, félig fekvős buszhoz, még csak fél 5, és úton vagyunk. Valszeg 10-11 között valamikor megérkezünk Hanoiba. Most volt egy vacsorás megálló. A kajaszag gyomorforgató, egyikünk sem kívánja. Elfelezünk valami kuglófféle kalácsot vacsorára, de jó lesz reggel egy rendes zabkását enni. Holnap mosok, kicsit pihenős nap lesz, szervezem a következő napokat. Valszeg szombaton irány Cát Bà sziget meg a Ha Long öböl környéke. Ott leszek pár napot. Most már bátrabban bérelek motort és megyek körbe a kis szigeten. Meg egy nap fizetett túra is lesz hajóval az öbölben. Aztán Ninh Binh… csodálatos helyek lesznek.

Többen olvashattátok, hogy elég nagy tájfun érte el Vietnám partjait tegnap. Ez Hoi An és Hue körül volt Vietnám középső részén, míg én teljesen északon voltam egészen a kínai határ mellett. Láttam képeket, elég komoly pusztítást végzett a vihar, de azt is tudni kell, hogy ez itt szinte minden évben van. Sajnos az idei kicsit nagyobb lett a szokásosnál. Azt is láttam, hogy az ott lévő turisták is beálltak segíteni a romokat eltakarítani. Ilyenkor pár napra elmehet az internet, van, hogy áramkimaradás van, de közben a helyiek nagyon fegyelmezetten és rutinosan kezelik a helyzetet. Az összes vietnámi turistafórumon a helyiek figyelmeztettek, szóltak, hogy ne menjünk, vagy ha ott vagyunk, akkor hallgassunk a szállásadóra, meg a helyiekre, és nem lesz semmi baj. Szóval én nagyon messze voltam ettől szerencsére, és bár biztosan lesznek még nyomok, én kb 2 hét múlva érkezem majd arra a vidékre, amikorra valszeg nagyjából helyreáll már az élet.

Már az sem tudom hogy kezdődött a mai nap, annyi minden történt és főleg olyan kimerítő nap volt.

Szóval Dong Van-ban ébredtünk, és egy kis városnézéssel kezdtük, ami kimerült a főtérben, de előtte egy sokkal fontosabb dolgot csináltunk.

Olyan jól alakult minden, hogy eldöntöttük, hogy akkor nem a szokásos úton megyünk, hanem egy kisebb úton, és megteszünk még egy szakaszt.

Az utunk nem teljesen olyan lett, mint terveztük. Végig kb 5-el haladtunk a kavicsos, murvás, gödrös úton órákig. Közben ugráltunk a motoron, majd leszakadt a vesém. Próbáltam néha megtartani magam, így viszont a térdemet terheltem nagyon, estére jól elfáradt az is.

Aztán már csak a képek és a blog marad. őszinte leszek, késő van és hulla vagyok. Ez az órákig pattogás a motoron jól kipurcantott minket. Csaba már alszik, pedig bömböl a karaoke, vagy csak a csodálatos vietnámi popzene. Remélem hamarosan vége, mert én is aludnék, és már fél 11 elmúlt. A képeket valamiért nem sikerült elsőre átmásolnom a telóra, sőt másodikra sem. Bocsi mindenkitől, de hulla vagyok. Inkább alszom, majd otthon elintézem a képeket. egyenlőre ennyit sikerült féltenni. Ja és az ebéd valami rettenet körömleves volt, Csaba szerint is szar volt, nem csak én voltam finnyás.