Sziasztok!
Az elmúlt napokban folyamatosan nyomon követem a koronavírusos eseményeket, és napról napra kapott el a bizonytalanság az utazással kapcsolatban. Vietnám nagyon elővigyázatos. Habár Kínával szomszédos és nem kevés vendégmunkás, turista mozog normál körülmények esetén a két ország között, mégis, máig csak 34 megbetegedést regisztráltak náluk, és nincs halálos áldozat, ami egy közel 100 milliós országtól szép teljesítmény.
Ha Európa csak fele annyira lenne óvatos, nem itt tartanánk.
Ahogy Olaszországban és Európa-szerte meglódultak a számok, úgy zárták le Vietnám egyes részeit. Mára szinte az összes látványosság, sziget, nemzeti park zárva van, a városok utcái kiürültek, éttermek, magánszállások bezártak. Amelyik mégis nyitva van, ott európait nem fogadnak szívesen, elzavarnak, vagy ha mégis beengednek és valaki beteg lesz, az összes szállóvendéget karanténba zárják. Megértem őket, és miért is menjek olyan helyre, ahol nem fogadnak szívesen? A schengeni zóna előnyeit évek óta élvezzük és tényleg fantasztikus, hogy végre szabadon utazunk Európán belül, de az éremnek van sötét oldala is. Európa és az Unió területe Vietnámból nézve egy terület, és most egész Európát tették lapátra. De alapvetően nem csak hogy nem fogadnak minket örömmel, de maguk is lezárták a területeket, mert ők nem akarnak betegeket. Nem ismerem az ottani egészségügyi rendszert, de lássuk be, itt a fene nagy nyugati világban sem vagyunk képesek egy ekkora járványt lekezelni. ők úgy döntöttek, hogy inkább bezárják kapuikat egy pár hétre/hónapra és megvédik a nagyikat, a betegeket, és a gyengébbeket.
Sajnos mi, Európában nagyon nem így gondolkodunk. Befizettem, elmegyek…. olyan, mint egy influenza, abban is meghalnak az öregek, még sincs ekkora cirkusz belőle. Erre én azt mondom, hogy az influenzára van védőoltás, amit a veszélyeztetettek ingyen kapnak. Nem mellesleg influenzában sem kellene ennyi embernek meghalnia, ha vigyáznánk egymásra, és mondjuk nem dolgoznánk/közlekednénk betegen. De persze itt menő (és elvárás is) félhalottan is bemenni dolgozni (én is csináltam), és senkit sem furdal a lelkiismeret, hogy lefertőzi a másikat…. úgyis járvány van… így járt.
A számok beszédesek. A nyugat-európai országokban hatalmas számok vannak, míg a kelet-európai országokban jóval kisebbek. Nyugaton fapaddal elutazni egy hétvégére annyi, mint nekünk elmenni a szomszéd városba egy napra kirándulni. Csodálatos ez a szabadság, és én leszek az utolsó, aki az utazás ellen beszél, de az utazás nem egymás megismeréséről és tiszteletéről szól? Nem lehetne egy ilyen esetben mégis inkább otthon maradni egy kicsit, hogy a lehető legkevesebb ember fertőződjön meg? Olyan nagy ügy ez? Ma bementem Budapest belvárosába töröltetni a jegyemet, és spanyol, olasz turistacsoportokat láttam. Szomorú, de kivételesen nem örültem nekik.
Másrészt meg részemről megint hatalmasat hibázott az Unió. Amikor kitalálták, hogy nem lesznek határok, akkor nem csináltak forgatókönyveket mindenféle rendkívüli helyzetre? Menekültek? Járvány? Ezekre nincs forgatókönyv? De ha már nem volt, január eleje óta nem lehetett volna csinálni egyet? Én csak annyit olvastam, hogy az Európai Parlament ülései elmaradnak a járvány miatt. Elmentek home office-ba. Szuper vezetés, köszi. Ahogy látjátok, kissé dühös vagyok és csalódott. Nem először érzem azt, hogy a fejlettnek és civilizáltnak vélt társadalmunk csúnyán elbukik. Járványkezelésben elbukott, leülhet, egyes.
E „röpke” bevezetésből azért már rájöhettetek, hogy az út elmarad. Tegnap este született meg a döntés, és őszinte leszek, amikor eldöntöttem, fellélegeztem. Iszonyat nyomás volt ez már rajtam, kezdtem rosszul aludni, tikkelni. Csabával (a Vietnámban élő barátommal) minden reggel mentek az üzenetek, hogy mi van ott, mi van itt és egyébként mi legyen. Ma elintéztem a repjegyem törlését. Jó fej volt a Qatar, egy 1 éves kuponban visszaadta a jegy teljes árát, nem vont le semmi költséget. Persze azért még lesz bukta, a vietnámi Hanoi – Phu Quoc sziget repjegy árát elbukom, kb. 20eFt, meg még pár apróság, de végül is nem vészes. A tífusz oltás azóta is a hűtőben van, eláll még egy darabig, majd később beadatom.
Azért most rám-rám tör a szomorúság, nagyon kemény éveim voltak az elmúlt időszakban, lombikok, szakítás… nagyon rám fért volna valami jó, valami lelkesítő, ami némi értelmet ad az életemnek. Kár ezért az útért, olyan lelkes voltam, újra némi életerőt kaptam. Aztán az is eszembe jutott, hogy jó, hát ez van, de akkor most hogyan tovább? Üres a hűtő, venni kell kaját, mert már egy ideje alig van itthon kaja, inkább ettem ki a fagyasztóból…. és egyébként is mit csinálok a következő 6 hétben? Mert terveim vannak májusra… de most mi lesz addig?
A májusi tervek előre sorolódnak, jöhet megint az éneklés, valami sport végre: esetleg evezés, túrák, aztán ha elmúlt a járvány, előkerül megint Vietnám, meg Namíbia-Botswana, meg a sarki fény.
