Vietnám

Buja növényzet, pára, csodaszép belváros

Hosszú volt az út, és Dohában lett egy kisebb kaland is. Doha egy hatalmas reptér, a repülőtől a terminálig legalább 20 percig mentünk a busszal. Egész éjjel nyitva az összes számomra már ismeretlen luxus márka üzlete, de a járatom nem volt kiírva… mint kiderült egy kis informatikai probléma adódott. Indulás előtt egy órával megkérdeztem már valakit, hogy mi történt a Hanoi-i járattal, nem látom kiírva, miközben a későbbi járatok már kint vannak. Megnézni a Qataros csajszi a gépben, C42, a legtávolabbi kapu, és siessek nagyon. Menjek a terminálok közt közlekedő vonattal… és irányba rakott. Felmentem a vonathoz, de sehol senki, előttem egy másik utas inkább elindult gyalog, gondoltam hátha ő tud valamit, mentem én is gyalog. Simán elértem a gépet, nem volt gond, de azért hajnal 3-kor nem hiányzott a sietség, miközben 4 órát ténferegtem a reptéren. Aztán már csak 7 óra nyomorgás jött, és végre megérkeztem Hanoiba.

A levegőből is látszott, hogy az esős évszak végén járunk, rengeteg földön állt a víz és persze elég sok helyen ki is volt parcellázva, tehát szándékosan volt elárasztva, de nagyon sok helyen ránézésre inkább belvíz volt.

A reptéren minden simán ment, vízum, pecsét, a vámon is átjött Csabának a kolbász és a Pilóta keksz is, senkit nem érdekelt egy hátizsákos turista.

Aztán wifi, Grab (az itteni Uber applikáció), és már robogtam is be a városba Csabához. Nagyon érdekes, hogy bár Dohában este 10-kor 34 fok volt, a száraz levegő miatt nem volt fárasztó, de Hanoiban a 31 fok nagyjából 100%-os páratartalom mellett eléggé megütött. Na de a lényeg… ahogy jövünk befelé, pálmák, kínai rózsák az autópálya mellett, messzebb banánföldek, meg egy csomó számomra ismeretlen növény. Haragos zöld minden, buja és burjánzó a növényzet, igazi dzsungel hangulat.

A közlekedés nagyon szórakoztató. Sávtartás nincs, mindenki kerülget amerről tud, közben dudál persze, de nem durván, csak jelzésképpen. Ettől viszont van egy folyamatos dudaszó, de nem ingerülten. Nagyon vicces. A pályán a motorosoknak van egy külön sáv, ott mennek, elég sok motoron ketten is. Bukósisak sincs mindenkin, az ezen felüli védőfelszerelés itt teljesen ismeretlen. Papucsban, pólóban megy mindenki. Amikor elered az eső, megállnak az úton és felveszik az esőkabátot és mennek tovább. Viszont nincs száguldás. Sem az autósok, sem a motorosok nem mennek gyorsan. Igaz, kaotikusabban közlekednek, de sokkal lassabban, így végülis követhető, hogy mi történik.

Megérkeztem. Csaba nosztalgikus ízorgiában úszott a kolbász és a Pilóta keksztől, a borról meg is feledkezett. Jó volt látni az örömét. Ismerem az érzést, nagyon tudnak hiányozni a hazai ízek. Lesz itt rakott is krumpli hamarosan.

Este elmentünk vacsorázni, a Mester (az otthoni Tai Chi Mesterem) imádná a helyet. Nem is mondok semmit, beszéljenek a képek.

Bádoglemez bódé, rozsdamentes lemez asztal, műanyag szék, a konyhában egy rakás vödör nem is akarom tudni, minek, és isteni kaja. Teával együtt kettőnknek kb 1600 Ft volt a vacsora. Vidéken olcsóbb lesz. 😋

Aztán motoroztunk egyet a városban levezetésképpen. Kaptam bukót, és rövidgatya, póló, szandi. Tudom, Viktor nem erre tanított… és ha TomTom ezt megtudja, mit kapok majd tőle. 😂😂😂

Nagyon szép ez a város. A rengeteg modern épület mellett a belvárosban a francia időkből maradt csodálatos paloták láttán nem győztem kapkodni a fejem. Mindegyik felújítva. A belvárosi tó körül pedig kávézók, sörözők, kiülős helyek a sétányon. Kellemes 25 fok lehet, a pára sem olyan nyomasztó már. Igazi nyári este. Na azért az autentikus vietnámi érzés is megvolt, mert műanyag gyerekszékek és kisasztalok voltak kirakva, volt ahol gyerek kis stoki volt, behaltam a röhögéstől. És tévedés, annyira nem alacsonyak, és kicsik a vietnámiak, csak így több fér ki. őket meg nem zavarja.

Aztán elrobogtunk a Ho Chi Minh mauzóleum előtt is…

Vele szemben pedig a parlament.

Végül haza, és alvás. Itt lassan éjfél van, én meg még nagyon fent vagyok, otthon még ugye csak délután van. Azért megpróbálok elaludni, a fáradtság hátha segít majd, jó lenne mihamarabb átállni a helyi ritmusra.

Categories: Vietnám | Tags: , | 4 hozzászólás

Pénteken ilyenkor már Hanoiban leszek

Érdekes volt az elmúlt pár hét. Nagyon lassan indult el az átalakulás a munkás hétköznapokból a készülődésbe. Emiatt alig akart elkezdődni az izgulás. Már mindenki kérdezte, hogy izgulsz már… én meg még az utolsó árajánlatot adtam ki a múlt héten és szerveztem le még egy utolsó angol tanfolyamot. Nem izgultam, hanem pörögtem ezerrel, hogy mindennek a végére érjek.

De azért a múlt héten már elkezdtem összeszedni a cuccokat, de még ma is voltam boltban… és bár kicsit utolsó pillanat, de ma meglett a próba pakolás… ami végülis annyira utolsó pillanat, hogy ez marad már így holnapig. Olyan szépen elrendeztem mindent.

9 kilós lett a zsákom.

9 kilós lett a zsákom. Emlékeim szerint legutóbb 11 kilós volt. Nagyon büszke vagyok magamra. Szerintem ebből képtelenség kivenni. Persze az is hozzátartozik, hogy meleg vidékre megyek, nem a Himalájába, mint legutóbb.

Viszont felvettem a zsákot, hát nem kevés a 9 kiló sem. Jót nevettem magamon…. rögtön az „öreg vagyok én már ehhez” gondolat jutott eszembe… de persze nem komoly… nem olyan vészes az, majd megszokom… illetve nincs más választásom, viszem és kész.

Szóval akkor kalandra fel, holnap délután indul a móka. Úgy érzem most nagyon jó passzban vagyok, fát lehetne vágni a hátamon, de azért nem akarom elbízni magam. Drukkoljatok, hogy a kihívások nagysága és mennyisége a kezelhető mértékben jelentkezzen.

Categories: Készülődés, Vietnám | Tags: , | 25 hozzászólás

Vietnám újratöltve :-)

Szerintem már egy ideje ti is várjátok ezt a címet, hogy mikor indulok már el.
És végre eljött az idő. Remélem nem kiabálom el… a jegyem már jó pár hónapja megvan… de hát ugye ki mer erről beszámolni manapság.
És akkor az időpontok: szeptember 15 – november 7. Kerek 7 hét. Úristen, de jó lesz! 🙂

Lassan 2,5 év eltelt a tervezett indulás óta. Nagyon sok minden történt az elmúlt időszakban, és így utólag nem bánom, hogy a mai fejemmel vágok neki az útnak. Sokkal jobban egyben vagyok, stabilabb, határozottabb lettem, a legkisebb félelem sincs bennem. Két és fél éve az összetört, meggyötört lelkemet mentem volna gyógyítani, és valószínűleg sokkal nehezebben vettem volna az utazás során szembe jövő akadályokat. Most pedig úgy érzem, hogy jöhet bármi… béke és nyugalom van rajtam, majd lesz valahogy, minden megoldódik előbb-utóbb.

Aztán ott van a Tai Chi. Szeptemberben kezdtem el Tai Chizni, szintén lélekgyógyítás volt a cél, és annyira jól sikerült, hogy a múlt héten jöttem haza a Tai Chi táborból. Fantasztikus egyéniségekből álló csapat kovácsolódott össze és a Mester is egy igazán nagy arc, amellett, hogy nem igazán tudok jobb, hitelesebb Mestert elképzelni. Valahogy ezzel szerencsém volt az életben, vagy jól ráérzek a dolgokra. Az első jógatanárom lett az etalon, és pont úgy tanítok, ahogy ő. És most a Tai Chi Mestert is úgy érzem, hogy tudása lenyűgöző, ezt nem szeretném másképp csinálni.

Na de ez most azért érdekes, mert Vietnámban reggelente elég sok parkban lehet Tai Chisokat látni. Nagyon remélem, hogy majd ki fogom tudni próbálni magam kint is, lesz lehetőségem gyakorolni, és eljutok egy iskolába is. Remélem nem égetem be a Mestert. 😉

sűrű 6 hét áll előttem. A Kata megszűnése engem is érint, és a tanáraimat is. Külföldiként elég nehéz kiigazodni a magyar jogi és adózási környezetben, így számomra természetes, hogy az ő sorsukat is egyengetem, segítek kitalálni, hogy mi is lenne jó nekik, hisz nekem is dolgoznak, és én nagyon hálás vagyok a profi munkájukért. Nélkülük sokkal nehezebben jönne össze egy ilyen út is. Szóval megy az agyalás ezerrel, remélem minden szépen összeáll az indulásra. Igyekszem előre gondolkodni, mindenre felkészülök, tanárokkal átbeszélek mindent, de persze a mai technológiának köszönhetően szinte bármikor elérnek interneten ők is és az ügyfelek is. Meg kell jegyeznem, hogy iszonyat jó fej ügyfeleim vannak. Mindenki megértő és segítőkész, és nyitott mindenféle megoldásra a Kata őrület kapcsán.
Amikor elkezdtem vállalkozni az egyik első szabályom az volt, hogy én csak jó ügyfeleket akarok. Ha valaki nem korrekt, akkor nem dolgozom vele. Ugyanez igaz a tanárokra. És mennyire megérte ezt a szabályt felállítani! Én is igyekszem tényleg mindent megtenni az ügyfelekért, és a tanárokért… és érzem, hogy ők is érzik ezt. Szerintem ezt így érdemes csinálni. 🙂

Őszintén megmondom, hogy Vietnámmal most nem sok időm van foglalkozni. Vízum kell még meg biztosítás… aztán a többi majd ott, helyben, spontán kialakul. Tervezni nem sokat terveztem eddig sem előre, mert az csak feszessé teszi az embert. Az első 5-6 nap úgyis Hanoiban lesz Csabánál, kell akklimatizálódni, tájékozódni, tanulni pár szót, felvenni a helyi ritmust. Majd akkor lehet tervezni a részleteket. Meg egyébként a 2,5 éve egy posztban volt már egy térkép… ugyanaz lesz az útvonal, csak most északról, dél felé haladva.

Szóval akkor 6 hét múlva felkapom a hátit, és irány Vietnám. Kísérjetek el, drukkoljatok, izguljatok, élvezzétek majd az utat velem együtt! 🙂

Categories: Készülődés, Vietnám | 25 hozzászólás

Proudly powered by WordPress Theme: Adventure Journal by Contexture International.

%d