Vietnám

Már az sem tudom hogy kezdődött a mai nap, annyi minden történt és főleg olyan kimerítő nap volt.

Szóval Dong Van-ban ébredtünk, és egy kis városnézéssel kezdtük, ami kimerült a főtérben, de előtte egy sokkal fontosabb dolgot csináltunk.

Olyan jól alakult minden, hogy eldöntöttük, hogy akkor nem a szokásos úton megyünk, hanem egy kisebb úton, és megteszünk még egy szakaszt.

Az utunk nem teljesen olyan lett, mint terveztük. Végig kb 5-el haladtunk a kavicsos, murvás, gödrös úton órákig. Közben ugráltunk a motoron, majd leszakadt a vesém. Próbáltam néha megtartani magam, így viszont a térdemet terheltem nagyon, estére jól elfáradt az is.

Aztán már csak a képek és a blog marad. őszinte leszek, késő van és hulla vagyok. Ez az órákig pattogás a motoron jól kipurcantott minket. Csaba már alszik, pedig bömböl a karaoke, vagy csak a csodálatos vietnámi popzene. Remélem hamarosan vége, mert én is aludnék, és már fél 11 elmúlt. A képeket valamiért nem sikerült elsőre átmásolnom a telóra, sőt másodikra sem. Bocsi mindenkitől, de hulla vagyok. Inkább alszom, majd otthon elintézem a képeket. egyenlőre ennyit sikerült féltenni. Ja és az ebéd valami rettenet körömleves volt, Csaba szerint is szar volt, nem csak én voltam finnyás.

Hajnali 4-kor megérkezett Csaba. Kb. úgy ahogy volt eldőlt aludni. Van még pár óránk. De tényleg csak pár, mert a kakasokkal ő sem egyeztetett előre és ők pedig elkezdték a mókát 5-kor. Azért 6-ig aludtunk, én már csak inkább szunyáltam… nehezen lesz így rendes alvás.

Így 7-kor el is indultunk. Beavattam a helyi törzshelyeimbe: a kávézó, vele szembe a palacsintás néni. A néni áthozta tálcán a kaját a kávézóba. Azért ez milyen már, hogy a szomszédban is kiszolgálja a vendéget. Csaba nagyon rutinos tekerte a rizspapírba a kaját, nem először csinálja. Én pékárut eszek. Tegnapról maradt egy és Csaba is hozott egyet. Nem egy zabkása, de most ez is nagyon jól esik. Közben megy a dilemma, hogy sok a hátizsák, hogy fogjuk ezt vinni magunkkal. Javaslatom, hogy a kishátizsákba átpakolom, amire igazán szükségem lesz a következő 3 napban, a nagyot meg ott hagyom a motoros csajnál, hogy vigyázzon rá. Pakolok, hát na, tényleg csak a minimum, és elfért a kishátizsákban.

Átmegyünk a motoros helyre, Csaba azt mondja, hogy nem kell nagyobb, drágább, ez pont jó lesz a hegyek közt is. Így marad a 125cc, teljesen automata motor. Ki is fizetem, mehetünk.

Az első szakaszban igazából felmegyünk a hegyre, és elindulunk az első völgy mentén. Aztán nagyjából egész napra marad ez a hegyen fel, hágón át, völgyön végig, át a hegyi falun útvonal. Érdekes, hogy minden szűk kis völgyet megművelnek, laknak. És még inkább a érdekes, hogy az egész hegyet, ahol termőföld van, és nem szikla, azt művelik. Iszonyatosan sokat dolgoznak és pedánsan rendezett minden egyes parcella. Vagy éppen frissen kelt ki valami, vagy nagy volt már a termés, minden nagyon szép és rendezett volt. Sehol sem volt gazos, parlagon hagyott terület. Persze olyan volt, ahol nemrég arattak, de az is rendezett volt. Szóval le a kalappal, keményen dolgozó népek laknak itt, és mivel meredek hegyekről, szűk kis területektől beszélünk, még gépesíteni sem lehet. Rengeteg embert láttunk valamit cipelni vödörben a hátán gyalog, vagy a motoron. Na de beszéljenek a képek.

Szörnyű azt látni, hogy miközben minden tiszta, állandóan söprik az utcát és kesztyűben szedik a kaját, közben a napsütötte mini műanyag székek igénytelen hangulatot árasztanak. Kár érte. Remélem hamarosan ízlésük, illetve igényük is lesz a megjelenésre. Pénzük már lenne rá. Beülünk egy helyre teázni, Csaba 2x hátramegy körbenézni, hogy van-e itt valaki, kapunk-e teát. Ő kitartóbb volt, meg mondjuk nem kellett senkit sem ébresztenie, mint nekem kellett volna, így szépen lassan megérkezett a tea is.

Kemény menet volt a mai. 180 km-t mentünk. Mindenünk fájt a végére. Nekem a fenekem mellett a csípőm és a térdem is… hát poénkodunk is, hogy mikor, és főleg mi után éreztem utoljára így magam. Nem mondom, hogy ez olyan rossz volt, de nem ugyanaz. A következő napokban kevesebbet fogunk menni. Most pedig jöjjön a jól megérdemelt alvás. Csaba foglalta a szállást, 2 db dupla ágyas szoba. Már kezded lelkes lenni, hogy micsoda luxusban lesz részem… amikor Csaba rátérdel az ágyra és Csaba térde alatt egy kicsit sem horpadt be az ágy. Pánikroham, hogy ez nem lehet igaz. Szerez Csaba a szomszéd nem lakott szobából egy paplant, azt félbe hajtom magam alá, aztán a sajátomat is, mert a fele elég takarózni. Így most olyan, mintha 3 réteg paplant letettem volna a földre. Azért sokkal jobb lett, mint volt. Csaba persze csak nevet rajtam, szerinte ezen lehet igazán jót aludni. Hát nemtom miből van a háta, de ez nekem hasonfekve feltörné a mellemet is. 😂😂😂 Remélem azért a sok paplan segít majd és alszom végre egy jót.

Reggel 5-kor kezdik a kakasok. De nem ám egy vagy kettő, hanem vagy 12. Így folyamatos a kukorékolás, és még a füldugón keresztül is hallom, de azért sikerült kicsit visszaaludnom.

Kicsit olyan bénán kezdődik a nap. Menni kéne a motorért, éhes is vagyok, de vagy 11-ig elpöcsörészek. Ez az egyedül utazás nehézsége. Minden nap magamat kell motiválni, menni, csinálni, intézni. Nincs pihenő, vagy ha van, akkor nem is történik semmi. De azért elindulok, útközben a kávézóban a srác pont ugyanott feküdt, mint tegnap, de ma nem aludt, kaptam cappuccino-t.

Aztán irány a motoros csajszi. először kérem a félautomatát, kipróbálom, de érzem, hogy béna vagyok. Utoljára egy éve ültem motoron, akkor is csak tanulni. Nem áll a lábamra a váltás, és most nem akarnék erre koncentrálni. Elég lesz a forgalom és a merre is menjek kérdést megoldani. Szóval bocsi Viktor (ő tanított motorozni), de most mégis az automatát választottam. Majd ha már nagyon jól megy, esetleg lépek tovább. És milyen jól tettem. bőven elég ez most nekem. Szerencsére a forgalom nagyon gyenge, mégsem olyan nagy baj délben elindulni. Legalább nem a forgalomban szokom a motorozást. Kitaláltam már rég, hogy teát fogok kóstolni meg megnézek egy ültetvényt. Na ebből nem lett semmi. Elmentem a kóstolós helyre, de ott nem volt senki. Be volt zárva minden. Így viszont nem indulok el a teaföldre sem. Újratervezés van. Kinézek két pontot, ahonnan szép kilátás van. Az egyik kb 20-25 perc a másik majd visszafelé, az már a városban van. Elindulok, de nagyon macerás, hogy nem látom az utcatáblákat, tök nehéz tájékozódni, többször elrontom a lekanyarodást. Megállok, előveszem a telefont, megnézem merre kell menni, elteszem, megyek, megint megállok stb. Szerencsére nem túl nagy és bonyolult a hely, de azért így is szarakodás. Számolom az utcákat, keresem a leágazást, de alig látszik a kis utca. De azért végül meglett a falusi út.

Szép lassan megyek, megnéznek az emberek, mintha eltévedtem volna, vagy manapság nincs sok turista. Nagyon nyugi van, alig 1-2 motoros van csak. Ez az út a falu után már egyenesen a hegyre megy fel, ahonnan olyan szép a kilátás elvileg.

Nagyon szépen, nyugisan 20-al mentem fel, mert eleve nézelődtem, meg mert sok volt a kanyar is. Forgalom nem volt szinte semmi. Pár motoros és kész. Fent, az út teteje egy zsákfalu. Na ott aztán tényleg megnéztek. Nem álltam meg fotózni, egyrészt nem illik direktbe, másrészt minden házból jöttek elő a kutyák is. Visszafelé megálltam az aranyló rizsföldeknél.

Legurulok mielőtt rámsötétedik, talán mégis jobb világosban hazaérni. Már simán hazatalálok innen, azért most jóval nagyobb a forgalom, de már nem zavar. Izgi, ahogy mindenki figyel a másikra. Mindenhol át lehet menni, csak látni kell, hogy előttem, vagy mögöttem akarnak elmenni. De mindig egyértelmű, nem láttam még balesetet. Mindenki lassan megy, előzékenyek is, de közben haladnak is. Senki sem anyázik ha valaki (én pl) ügyetlen. Kikerülnek, elengednek, mindenki vigyáz mindenkire. És az autósok is nagyon vigyáznak a motorosokra. Tudják, hogy ott ül hátul a gyerek, lehet, hogy nincs is rajta bukó, meg egyébként is mindenki póló, papucsban van, nem szabad balesetezni.

Szó szerint betegre ettem magam. Alig bírok hazavánszorogni. Napok óta nem ettem eleget egyszerre, erre most ez a hatalmas adag. Hazaérek, tus, fekvés, blog majd később. előbb múljon el a fejfájásom, meg a teleérzésem. De amint látjátok, elmúlt mindkettő. Béke van. Közben Csabával megy a csetelés. Elindult Hanoiból, hajnal 4-kor érkezik. Alvós busz, meg azért majd itt is alszik még egy kicsit, aztán reggel indulunk. Visszavisszük a kis motort és bérelünk egy nagyobbat, és irány a hegyek. Egy kis kört fogunk leírni. A QL4C úton fogunk elindulni észak felé, majd a QL34-en vissza.