Szakadó esőre ébredtem. Akárcsak otthon, nyomi lesz az ember tőle. Szépen nyugisan összeszedem magam, reggeli, kávé, tus. Aztán foglalnám a buszt, a 10.30-as jó lenne, van még egy óra, de a webes felületen nem lehet. Van viszont telefonszám, hátha beszélnek angolul. És sikerült lefoglalnom a helyet a buszon, viszont akkor bele kell húzni, gyors összepakolok a kishátiba 2 napra, és már hívom is a Grabes motoros taxit. Szerencsére az eső is elállt, bár van király esőkabátom. De a Grab visszaír, hogy nincs szabad futár a közelben. Na erre nem számítottam. Próbálom újra, aztán újra… végül lett egy ember. Odaszólok a buszos cégnek, hogy úton vagyok, megyek. Sikerült indulás előtt 6 perccel odaérni, megveszem a jegyet végig, azaz busz, aztán hajó a szigetre, végül busz a szigeten a szállásig. Összesen 280k. Ahogy elindulunk, megint elkezd esni, szakad majdnem végig.
Megálltunk enni. Ezt vettem. A környezetszennyezés magas foka: kiszacskó, tálca, nagy zacskó. Egy kicsi zacskóban 4 db ilyen mini kókuszos szelet van. Elég fincsi egyébként. Mire a kikötőhöz értünk szerencsére elállt az eső. Valami nagyon készül itt. Lehet, hogy lesz kabinos felvonó, illetve inkább átvonó. Kicsit túlzásnak érzem, 10 perc a hajóút és a forgalom sem tűnik őrületes nagynak.
Teljesen rendben a szállásom, az agy természetesen kőkemény, de egyre jobban szokom. A végén majd még otthon is matracot cserélek. Azért a takaró megint alattam lesz, nem felettem, bár nem érzem, hogy sokat segítene a helyzeten.
Kicsit böngészek a neten, ezer kis túraszervező cég van, nehéz kitalálni, hogy melyikhez menjek. Végül egy kisebb céghez megyek, elvileg jól beszélnek angolul, és bár keveset, de csupa jó értékelést kaptak a Google-n, és inkább európai, ausztrál turistától, nem helyitől vagy koreaitól. Remélem ez így nem hangzik nagyon szarul, egyszerűen csak általában mások az elképzelései és az elvárásai egy európainak, mint egy ázsiainak, és engem inkább érdekel a természet a maga természetességében, ahelyett, hogy legyen ott valami hinta, amibe beleülhetek a tökéletes fotóhoz.
A túraszervező cég 5 percre van gyalog, szóval akkor inkább személyesen nézem meg a helyet. Épp jöttek ki a turisták, boldogok voltak, jókat mondtak, így hát akkor nézzük mi a program. Buszozás, hajókázás, kajakozás, úszás, halas ebéd, naplemente a hajón, este vissza. 660k. Hát nem kevés pénz, de ha tényleg egész nap visznek, akkor nem rossz. Persze csoport lesz, max 30 fő, de már vagy 20-an vannak holnapra, hétfőre kevesebben. Aztán elbeszélgetünk még, hogy lehet-e bérelni motort másnapra, meg hogy hová érdemes elmenni. Nagyjából elmondja mi a pálya. Van egy ágyútorony egy jó fél óra sétára, oda felmegyek még most. A motoros túrához meg javasolja a sziget közepét, meg ott van egy barlang és egy nemzeti park is sétálni. Mondom neki, hogy gondolkodási időt kérek, felmegyek a hegyre, aztán visszajövök, addigra eldöntöm melyik nap megyek a hajós túrára, holnap-e vagy hétfőn. A hétfő jobb lenne, tuti kevesebben lesznek, de akkor egy nappal tovább kell maradnom, mert az utolsó busz 4-kor indul vissza Hanoiba. Az időjárást is nézem, de alapvetően az eléggé kiszámíthatatlan.
Közben elindulok az ágyús kilátóhoz. De útközben iszom egy kávét. Iszonyat sokat adott a csaj, volt vagy 3 adagnyi. Viszont sikeresen szereztem hozzá sima tejet. Mennyei. De nem iszom meg mindet. Tiszta gyilkosság ekkora adagot adni.Meglett az út felfelé. Ez a ház meg beleépült a hegybe. Alakul a kilátás.
Egy helyen két felé ágazott az út, én persze azt választottam, ami meredekebb, hisz kilátóhoz megyek. Majd nemsokára meglátom, hogy ez zsákutca, de az út végén egy helyi bácsika tornázik, miközben nézi a tájat. Nem megyek túl közel hozzá, de azért nyilván onnan a legjobb a kilátás. Elindulok visszafelé, a bácsi is elindul nem sokkal később. Megállok nézni a tájat, majd zörejt hallok hátulról, a bácsi már mellettem, de ahol 2 perce állt, ott lecsúszott egy elég nagy földdarab. Valszeg nem sodorta volna el max elesik, de nagyon ijesztő volt. Ő is nézett hátra keményen. Látszik, hogy meglepődött ő is, megszeppen ilyenkor az ember. Kicsit beszélgetünk a nagy ijedtségre, ő vietnámiul, én angolul mondom, kölcsönösen nem értjük egymás szavát, de mindketten nagyon örülünk, hogy megúszta a dolgot. Milyen gyorsan megvan az életöröm. Együtt sétálunk vissza az útra ő szól, hogy jön ez eső (legalábbis utólag a szótár szerint ezt mondta), de engem nem zavar, megyek fel a kilátóhoz.
Több ilyen ajtó is van útközben. Katonai bázis volt a hely, illetve fent ágyúállások vannak. Tiltott övezet. Már lassan felértem, amikor egy félig kidőlt tábla mutatta, hogy Bejárat. Majd egy szakadt ösvény vezet a dzsungelbe, ráadásul nem felfelé, hanem lefelé. Elmélázom, hogy mi baj lehet, de nem jut eszembe semmi drámai, így hát elindulok.És végül ez tárult elém. Meg ez. Közben volt egy ágyú is.Ment körbe a kis ösvény, és mindenhol volt egy kis kinézős hely. Nagyon szép lesz a hajókázás majd. Eléggé békés a táj. El lehet nézelődni. Ment már le a Nap, meg egyébként is teljesen be volt borulva.
Elindulok vissza, lassan dönteni kellene, megnézem megint az időjárást, de elvileg hétfőn szelesebb lesz, a hajón nem feltétlenül poén, és akkor kajakozni sem lehet. Így akkor eldőlt. Holnap hajós kirándulás, a motorozás pedig hétfőn lesz és aztán hétfőn este vissza is megyek Hanoiba. Megérkezem az irodában, a srác örül, hogy visszamentem. Kértem egy extrát is. Kértem, hogy hozzanak a hajón egy ballon vizet a tengervizet lemosni, mert a sós víz marja a bőröm, ha rámszárad. Kíváncsi leszek sikerül-e megugrani ezt a dolgot. Nem számítok semmire, de azt mondta a srác az irodán, hogy reggel szóljak én is a túravezetőnek, de ő is szól, nem gond, lesz víz. Meglátjuk tényleg lesz-e.
Nem bírtam ki, hogy ne osszam meg veletek az esti fényeket. Nagyon szép a belvárosi kis öbölben a sétány. Végre valahol nem az árusok vannak, hanem lehet sétálni. Eszméletlen, hogy mindenhol a járda az árusoké, gyalog az úton kell menni a motorosokkal és az autósokkal. Mondjuk alapvetően nem gyalogol itt soha, senki. A céltalan séta eléggé ismeretlen fogalom sajnálatomra.
Erről jut eszembe, hogy tegnap este volt is egy sétás kalandom. Semmi élvezet nem volt benne, pedig csak megkerültem a házat egy fél óra alatt. De mindenhol sötét van, a járda tiszta dzsuva, ahogy a napközbeni árulásból odafolyt a minden, de volt ahol még árultak, mehettem az úton a sötétben, a motorosok meg mellettem. Hát nem találtam meg a sétálós helyet.
Szóval öröm volt végre egy sétányt találni, ahol nem az árusok vannak, hanem tényleg lehet sétálni.
És van szép fényfákkal körbedíszített régi hajó is kiállítva. Még fények. Egyébként a vízparti éttermekben több helyen is lagzi volt. Nem fotóztam… illetve sajnos nem is láttam ifjú párt.
A központi fényjáték. Náluk nincs energiaválság. Mert kaja nélkül nincs blogposzt. Az ötlet jó volt, ízre sem volt rossz, de nem igyekeztek igazán jóra csinálni. Csirkés, zöldséges tészta. Meg a szokásos hagymaleves.
A mai nap pont olyan rövid lesz, mint amilyen hosszú volt a tegnapi.
De azért pár szórakoztató érdekességet megosztok. Tegnap megbeszéltük, hogy ma főzök valami rendes kaját. Tészta és rizsmentes napot tartunk. Reggeli előtt leugrom a boltba többek között tejért. De itt a sima tejet is cukrozzák. Hihetetlen. De szerencsére találok cukormentes tejet is. Meg veszek banánt, mangót, csirkemellet, krumplit, meg mint utólag kiderült valami mini lilahagymát fokhagyma helyett, így lett még egy utam a boltba fokhagymáért. Meg vettem túlélő pakkot: oreo, szárított mangó, kesudió. Kaja, víz mindig kell, hogy legyen nálam. Ki tudja mit hoz az élet.
Na szóval tessék kitalálni, hogy ez mi? Addig ne olvasd tovább.
Elkezdtem főzni és megtaláltam az Odüsszeia műszerfalát. Ez igazán tényleg mindent visz. Mert ugye ez itt a szagelszívó vezérlőpultja villogó fényjátékkal. Behalás. Míg mi törekszünk az egyszerűre, hogy minél kevésbé legyen feltűnő, és inkább egy békés harmóniát árasszon a berendezés, addig itt amiben van némi elektronika, az akkor akár villoghat is… és akkor villog is. Nagyon furi nekem ez a giccsparádé, nem értem, hogy miért tetszik ez itt a legtöbb embernek.
Szóval elkészült az 5*-os mangókrémlevesem. Csaba olyan lassan ette, hogy tényleg öröm volt nézni. Szerinte ez elmenne itt a legtöbb 5*-os szállodában. Akkor elárulom a titkos receptet: 2 érett banán, 2 érett mangó, víz, 1 dl tejszín, cukor, kevés fahéj. Egy fél mangó kivételével mindent leturmixoltam, meg persze főztem is egy kicsit. A fél mangót pedig apróra kockázva tettem bele. Az is főtt egy pár percet. Aztán lehűtöttem, állt pár órát a hűtőben. Tényleg jól sikerült.
Főétel pedig brassói volt csirkemellből. Nagyon durva, de a sok rizs vagy rizstészta után mindkettőnket rendesen elnyom ez a „nehéz” kaja. Jól elszoktunk a rendes kajától. Az is elég jól sikerült.
Délután foglalok szállást Cát Bà szigetre. Két óra az út oda, nagyjából két óránként indul busz, majd holnap lefoglalom a buszt, az nem fontos annyira, emiatt nem kelek hajnalban. Alszom rendesen, meg ma kimostam mindent rendes mosógépben. Nem is viszek el mindent erre a két napra, hisz hétfőn ide jövök majd vissza, aztán megint alszom itt egyet és aztán elindulok délnek, és majd csak az út végén jövök vissza Hanoiba.
Rendes mosógép: keverőtárcsás automata gép. Hideg vízben mos az ilyen. Beállítod a mosási időt, hányszor öblítsen és hány percig menjen a centrifuga és ennyi.
Sikerült telefonon kitöltenem a vízumigénylést a második hónapra. A mostani 16-ig érvényes, legkésőbb akkor el kell hagyjam az országot. Az új vízumot 14-től igényeltem. Így van egy pár nap átfedés, ki tudja hogy járnak majd a buszok és hétvége is beleesik.
Nagyjából ennyi volt a mai nap, holnaptól folytatódnak a kalandok, ezúttal egy szigeten. Ez is eszméletlenül szép lesz.
Este esett az eső, így reggel ahogy ébredezem máris fülelek. Szerintem nem esik. Csaba szokásához híven korán ébredt és csendben felöltözött és kiosont a szobából le a lobbihoz, ahol nyugiban tud dolgozni kicsit, én meg aludni. A füldugó mondjuk csodákra képes.
Reggeli kilátás a szállástól. Lung Ho Motel. Tényleg a semmi közepén. Hát a szállásunkon így néz ki egy parti szoba. Nekem mondjuk inkább egy kupihoz hasonlít, de itt karaoke partikat rendeznek, többek között tegnap is. De jó is volt ez nekünk. Ajánlottak reggelizős helyet a faluban. Hát ez már nem volt annyira jó, mint a tegnapi. alapvetően vaslapon sült rizstészta lett, nagyon kevés töltelékkel. De legalább olcsó volt. Gyorsan telítettség érzést ad, de tápértéke nem sok, gyorsan megéhezik az ember tőle. Iszonyat ez a rengeteg rizs valami cseppnyi feltéttel. Legalább egy kis bab vagy lencse lenne, az is olcsó. Vagy káposzta, répa… valami zöldség.
Lassan erős cukorigényem van, nem élvezem, hogy napokig nincs semmi édesség. Kicsit figyelnem kell a gyümölcsbevitelre, ennem kell több gyümölcsöt és megnyugszom. Édesség itt nincs egyáltalán. Sapa-ban láttam utoljára azt a nem túl jó, kicsit fújtós sütit, de itt az sem volt.
A szállásadó nénivel Csaba hajnalban elbeszélgetett (aztán a házinénink ment tanítani a helyi suliba). Azt javasolta a néni, hogy a főút helyett menjünk egy másik irányba, mert az jobb út. Hát kicsit félve, kétkedve fogadom, de mivel nem is kérdeztük, hanem ő mondta magától, úgy tűnt tudja mit beszél, és hogy higgyünk neki. (Sokszor tapasztaltam már utazásaim során, hogy a kérdésre sokszor blöffölnek, mert nem akarják azt mondani, hogy nem tudják. Szóval érdemes ésszel fogadni a tanácsokat. De mivel itt nem hangzott el kérdés, így inkább jónak tűnik az információ.) Elindultunk hát egy még alsóbb rendű úton, és milyen jól tettük, hogy hittünk neki. Ez a mai nap feltette a koronát a Ha Giang körre. Semmi extra kihívás (fájni már úgyis fájt mindenünk), csak a nyugi, a szépség… a Zen… ahogy Csaba mondta. Tényleg elkapott minket a Zen hangulat. Szépen lassan, békésen mentünk át egy olyan falun, ahol nagyon nem jár turista. Nagyon szegény a falu, egy szűkebb völgyben van.
Kerestünk volna egy kávézót, de ugye ez nem az a falu. Egy helyen volt valami magánszállás kiírva, de valszeg ott sosem szállt még meg senki. Kávé is ki volt írva, de csak üdítőt árultak. Viszont egy faszi az utcán meglátott minket ott téblábolni, Csaba ugye bőszen emlegette a kávét… azt mondja, inkább mutatja, hogy várjuk egy kicsit… majd egy perc múlva megjelenik egy kisteherautóval, és int, hogy kövessük. Hát akkor kövessük. A falu szélén van egy kisbolt, de itt kávé is van. Egy nagy asztalnál ülnek 4-en férfiak, teáznak. Jaj, hát ezt a teázást is el kell mondjam. Szóval ez Sapa-ban indult, ott láttam a szálláson először, hogy kis teáskanna meg körülötte sok kis pohár ki van téve állandóan az asztalra egy tálcán. Én kértem is sokszor teát, és mindig kaptam is. Aztán furi volt, de úgy tűnt, hogy nem is fizettem érte. Aztán már szinte minden kajálós helyen láttam ezt a külső, dohányzós asztalnál. Szóval ez rendesen van mindenhol, eszméletlen jó, igazi zöld tea levelek vannak benne, és ez úgy van alapból. Mondhatni, hogy ezért fizetni sem kell. Max ha jeget kérsz hozzá, akkor volt egyszer 5k. Szóval vissza a falu széli kávézóhoz, itt itták az emberek a teát, mi is kaptunk, meg kértünk jó fajta csepegtetős kávét is.
Üvegpohár, kerámia csepegtető, és a kicsi csészében a zöld tea. A tulaj is ott ült velünk, ment a reggeli beszélgetés. Persze, csak férfiak. A nők dolgoznak. Különleges vendégek voltunk, Csaba beszél vietnámiul, ez végképp nagyon tetszett nekik. Én közben végre kicsit titokban próbáltam megnézni a bambuszpipát de egy laza mozdulattal megfordítottam, hogy alaposan szemügyre vegyem és ezzel a lendülettel kiöntöttem belőle a vizet. Mindenki odanézett, nagyon nevettünk. Szóval ez akkor egy vízipipa. Hát tuti, hogy viszek haza egyet. Nagyon állat. A falu bikája is elment mellettünk, míg kávéztunk. Ott a völgyben volt a falu. Elérkeztünk egy kereszteződéshez. Itt el kellett dönteni, hogy megyünk egy még kisebb úton a folyó mentén vagy visszamegyünk a főútra és ugyanott megyünk vissza Ha Giangba, ahol elindultunk. Amíg Csaba elintézett egy telefont én fotóztam. 18 éves kortól lehet jogsija valakinek. Persze.
Nyilvánvalóan a kicsi utat választottuk. Nagyon jó, hogy Csaba is kalandor lelkű, mint én. Nem kockáztat életet, de nem választja a kényelmet, teljesen komfortosan mozog a dobozon kívül és egyáltalán nem lesz feszes, ha valami másképp alakul. Problémamegoldás van nagy adag türelemmel és rugalmassággal. Szóval elindultunk a kisebbik úton Ha Giang felé. Kb. 40 km. Egy olyan hegyi úton mentünk végig, ahol még falu sem volt, max 2x lent a folyó mellett, így szinte semmi forgalom nem volt. 5 percenként egy motoros. Az út minősége nagyon jó volt, a táj érintetlen természet. Végre nem művelt földek, hanem a meredek szikla, a völgy, a folyó és semmi más.
Láttunk pár vízesést is. Ez volt a legnagyobb. Ott jöttünk. Nagyon sok helyen láttunk földcsuszamlást. Sajnos a sok eső, a laza, sáros talaj, és a talán túl meredeken vágott hegyoldal mind hozzájárul ehhez. Azért ez egy kimagaslóan brutálisan nagy darab volt. Lassan visszaérünk a lakott területre. Ez a látvány tényleg Zen.
Mire kiérünk a főútra farkaséhesek vagyunk. Egész nap nem láttunk kajáldát. Hihetetlen. Még egy cukornád préselőt sem. Pedig de jó lett volna.
Így különösebb válogatás nélkül bemegyünk az első helyre. Nem volt rossz Csaba szerint, nekem már elegem van ezekből a levesekből. Túl erős, mindig ugyanolyan ízű húsleves, ami egy olyan örökleves, amihez állandóan hozzáfőznek. Nekem túl sok. És közben megint csak tészta, hús, zöldhagyma, salátalevél. Annyi a különbség, hogy most valami sült húsgombóc féleség volt a betét.
Onnan már csak 15 perc Ha Giang. Irány a megszokott kávézó, végre iszunk egy cappuccinot, nézzük a buszokat, valszeg a 4 körüli buszt elérjük Hanoiba, de előtte még leadjuk a motort és reméljük, hogy a gumicserét kifizetik.
Nem lett egyszerű a gumicserét kifizettetni, pedig Tesóm és Gabi is tudja, hogy nem adom könnyen magam, eléggé bele szoktam menni a balhékba. El Salvadorban olyan komolyan veszekedtem egy taxissal spanyolul, hogy amikor kiszálltunk Tesóm könnyesre röhögte magát, mert ő a tükörből látta a taxist, aki már azt is megbánta, hogy megszületett. Ugyanígy Indiában is volt pár átverős balhé, ahol elég komolyan balhéztam. Ezt a szerepet mindig felvállalom, főleg pasikkal szemben jobb. Nincs kakaskodás, nem mérgesedhet el nagyon. Szóval nem voltam megijedve, lássuk mit lehet kihozni a helyzetből. Sajnos a pozíciónk nem volt jó, mert vissza kellett szerezni pénzt, ráadásul nem keveset. Nehéz helyzet. Én úgy gondoltam, hogy a 600k új gumiból 100k legyen a miénk, 500k az övéké. Egy iszonyat régi, foltozott gumi volt, most meg kaptak egy újat. Mutatja a csaj, hogy 400k-ba kerül egy új. Mondom, hogy oké, és a szerelés? Aztán hogy miért nem hívtuk fel. És vajon mit csinál ott este a faluban? Ő felezni akarta a gumicserét. Csaba is odalép, mert azért lassan haladnunk is kellene. A csaj hívogatja a főnökét, de nem jutunk sokra. Aztán kértük, hogy jöjjön a főnök is. Nagyon nehezen odaadnak 350k-t a gumicserére, nagyon szemetek, hisz ők mutatták, hogy 400k egy új, tehát a gumi árát sem fizették ki nekünk. Kapnak majd negatív értékelést a bookingon, TripAdvisoron.
De legalább haladunk tovább. Visszakapom a nagy hátizsákot, meg a holnapi nap bérleti díját, hisz eredetileg pénteken akartunk visszaérni… és elindulunk gyalog. Nagyon furi gyalog menni. Egészen megszoktuk a motort. Visszasétálunk a kávézóhoz, gyorsan nézünk buszt, de már nem lehet online foglalni a 4 órásra, pedig még van 20 perc. Javaslom, hogy menjünk el a felvevő helyre, és majd leintjük a buszt, valszeg lesz hely. Jó ötlet, akkor szerezzünk taxit. Grab nem működik. Szólok a pincérnek, hogy hívjon taxit. Ad telefonszámot, de kérem, hogy hívjon taxit. Nyomja tovább a telefonon a játékot, és úgy válaszol. Rászólok, hogy hagyja abba a játékot, és hívjon taxit! Végre hívja, 3 perc alatt megérkezik, 5 percnyi út a találkozó, még nincs 4 óra, remélem meglesz a busz is.
A felvevő helyen bemegyek a helyi hotelbe, mondom mi kellene, mutat az út túloldalára, igaza van, valszeg azon az oldalon jön a busz. Várunk, jön is egy busz, beszélünk a sofőrrel, aki bekísér minket egy kis irodába. Google translate segítségével meg alapszavakkal intézem, hogy akkor busz, Hanoi, 2 fő, most. Mondják, hogy 700k. Mondom, hogy 600k. Felmentek az árak, írják a Google fordítóba. Persze, mondom, mutatom nekik az online foglaló rendszert, ahol 250-350k között vannak a mostani árak. Jó az a 300k/fő. Közben beszélek a sofőrhöz is, nem kellenek az irodista kiscsajok ehhez. Szóval mondom a srácnak, hogy 300k/fő. Azt mondja oké, és hogy várjunk. Hát jó. Ő telefonál párat, jön egy kisbusz, beszállunk ketten, aztán elvisznek minket a város határába egy nagy, emeletes, félig fekvős buszhoz, még csak fél 5, és úton vagyunk. Valszeg 10-11 között valamikor megérkezünk Hanoiba. Most volt egy vacsorás megálló. A kajaszag gyomorforgató, egyikünk sem kívánja. Elfelezünk valami kuglófféle kalácsot vacsorára, de jó lesz reggel egy rendes zabkását enni. Holnap mosok, kicsit pihenős nap lesz, szervezem a következő napokat. Valszeg szombaton irány Cát Bà sziget meg a Ha Long öböl környéke. Ott leszek pár napot. Most már bátrabban bérelek motort és megyek körbe a kis szigeten. Meg egy nap fizetett túra is lesz hajóval az öbölben. Aztán Ninh Binh… csodálatos helyek lesznek.
Többen olvashattátok, hogy elég nagy tájfun érte el Vietnám partjait tegnap. Ez Hoi An és Hue körül volt Vietnám középső részén, míg én teljesen északon voltam egészen a kínai határ mellett. Láttam képeket, elég komoly pusztítást végzett a vihar, de azt is tudni kell, hogy ez itt szinte minden évben van. Sajnos az idei kicsit nagyobb lett a szokásosnál. Azt is láttam, hogy az ott lévő turisták is beálltak segíteni a romokat eltakarítani. Ilyenkor pár napra elmehet az internet, van, hogy áramkimaradás van, de közben a helyiek nagyon fegyelmezetten és rutinosan kezelik a helyzetet. Az összes vietnámi turistafórumon a helyiek figyelmeztettek, szóltak, hogy ne menjünk, vagy ha ott vagyunk, akkor hallgassunk a szállásadóra, meg a helyiekre, és nem lesz semmi baj. Szóval én nagyon messze voltam ettől szerencsére, és bár biztosan lesznek még nyomok, én kb 2 hét múlva érkezem majd arra a vidékre, amikorra valszeg nagyjából helyreáll már az élet.
