Kuba

2014. január 2.
Az utolsó napunk Kubában, holnap továbblépünk Mexikóba. Gyorsan eltelt ez a 24 nap. Sok mindent láttunk, tapasztaltunk, illúziók leomlottak, helyére valós élmények kerültek… ilyen is, olyan is. Csodaszép az ország, a táj, a természet rengeteg kincset adott Kubának, körben a tengerpart a korallzátonyokkal… az exotikus táj az ültetvényekkel: dohány, cukornád, banán, mangó… de a történelem is szép lenyomatott hagyott: a spanyol hódítóktól hátramaradt csodaszép városoktól kezdve Havanna hatalmas épületeiig. Szomorú, hogy az emberek ennyire szegények… aki pedig a turizmusból él az pedig pénzt szagolva végtelen kapzsi és lenyúlós, átverős. Pedig a szobát kiadó emberek többet keresnek, mint az európai átlag, miközben költségeik elenyészőek, mégis kevés a nagylelkőség, az önzetlenség. Ugyanígy a taxisok, a vendéglátósok… kevés kivétellel persze. Ha legközelebb jönnék jobban elkerülném a turistahelyeket (legalábbis kevesebb időt töltenék ott), inkább bérelnék autót és bejárnám a kisebb városokat, falvakat, ahol nem pénzeszsáknak, hanem vendégnek néznek. Havannában is inkább Verdado városrészben laknék és csak 1-2 napra mennék be az óvárosba. Több időt töltenék a természetben, ami sajnos nem egyszerű, mert vezető kell, az pedig drága, és hoznék egy rúd szalámit még akkor is ha megkockáztatom, hogy elveszik belépéskor. 🙂

Na de mi is történt ma? Reggel kimentünk a buszhoz 7-re és vártuk a jó szerencsét, hogy bár nincs foglalásunk és tele a busz, még is lesz helyünk, mert valaki nem jön el. Így is lett, robogunk Havanna felé. Persze útközben pihenőhöz autópályán át a szembe oldalra símán, gond nélkül megyünk.. 🙂 Tesó kap egy szörnyen rossz kávét jó drágán… szegénykém, már lassan sajnálom, hogy miért kell tényleg, állandóan felcseszni az agyát. Boszantó! Havannában ahogy megérkezünk a szálláshoz, Maura kint áll az ajtóban, be is kísér minket a szomszédba, Paolo-hoz. A szoba messze nem ugyanolyan, de nem tudunk alkudni belőle, de reggelit nem kérünk, csak mosatást 5 cuc-ért. Remélem a többi országban lesz mosoda, megoldjuk magunk olcsóbban majd. Elmegyünk kaját vadászni, de nem találjuk meg a kissrácnak a jó kis éttermét, morgok, mert már kettő elmúlt, ma még csak 1 banánt ettem, nem tudom Tesó hogy bírja ilyen jól az éhezést. Végül eldöntjük, hogy elmegyünk az Europa étterembe, olcsó is volt, jó is volt. Teltház van, de kicsit várunk, van asztal, és még egy óra, mire kaja is lett… de addig is volt mangólé, meg jó kis élő zene táncosokkal… egész jó volt, csak a lelkesedés hiányzott kicsit a zenészekből. Jó érzés a megszokott helyeken sétálni, szinte ismerjük a várost, otthonosan mozgunk. Belefutottunk egy gyógyszerész professzorba is, aki épp lovaskocsikázást kínált… nagyon gyorsan komoly politizálásba kezdünk, vitatjuk a helyzetet… szerinte az emberek mentalitásával van a legnagyobb baj. Szerinte a kommunizmus önmagában nem rossz, lásd Kína… míg a kapitalizmus sem a kánaán, hisz az Usa-ban is mennyi szegény ember van. Mi a választás lehetőségéével érvelünk. A kapitalizmusban is dolgozni kell, de ha akarsz, tudsz előre jutni (a legtöbb esetben). Itt viszont nem csinálhatsz szabadon semmit…. mindenhol pan con tortilla-t vagy pizzát árulnak, babos rizst sehol… nem hiszem, hogy csak Tesónak jut eszébe ilyesmi, a helyieknek nem. De lehet arra nem adnak engedélyt. Persze egyébként ? is rendszerellenes… de a vad kapitalizmusnak sem nagy híve. Hosszú távon azért szeretne ? is lelépni külföldre, de nem könnyű, ha nincs kint kapcsolat… mondta, hogy ez egy lassú folyamat, dolgozik rajta. Sok szerencsét neki. később felmegyünk Maurához, nekiadjuk a prosikat, a nagyon tuti Kuba térképünket, kapunk sört, elmeséljük az élményeinket. Olyan, mintha haza mentünk volna, sztorizunk melyik város milyen, melyik szállás milyen, a hotelek, az átverések, a szép dolgok… persze spanyolul.. meg is dicsér, hogy sokat javult a spanyolom. Mire Kolumbiába érünk már még jobb lesz… hiányzik viszont egy nyelvtani kisokos, Mexikóban veszünk, vagy töltünk le valamit, hogy megnézhessek pár dolgot. Na meg a kubai akcentus: nem ejtik ki a "s"-t soha… tehát azt mondják, hogy Bueno día, má o meno, vamo, mimo, todo.. nagyon vicces. Mi is átvesszük, jó poén. 🙂 Elmegyünk még megiszunk pár Cristal-t, Mexikóban majd csak Corona-t iszunk. Este el akartunk menni egy jazz klubba, de messze van és 10 cuc a belépő, inkább dominózunk egyet. De nem találjuk a házigazdát, helyette a bátyja van itt….. dominóznánk… itt nincs, de hazaugrik érte… és már el is viharzott. Egy jó félóra múlva megjelenik, hozza a haverját is, nyomjuk a dominót 11-ig. Szép fa dominó, nagyon szigorú a rend, nem lehet csak úgy rakni, szép szerpentint kell építeni. Úgy játszanak, hogy mindenkinek 10-10 van, a többi dominó nem játszik, és akinek hamarabb elfogy, az nyer. Ha nem tudsz tenni kopogsz az asztalon kézzel, vagy egy dominóval kettőt… vagy mondod persze. Beszélgetésünk kimerült a "gracia mi amigo", "que suerte"-nél. De nagyon jókat nevettünk, jól éreztük magunkat. Aztán azért előkerült a valóság is egy rövid időre… a havert holnapra behívták a rendőrségre munkakerülés végett… nekem kicsit furcsa, de elvileg az a vád, hogy nincs állása, és ezért 4 évet is kaphat. Sajnos nem tudom kideríteni, hogy kezdődött, igazoltatással, van-e munkakönyve stb. Érdekeltek volna a részletek… remélem azért nem csukják le, rendes embernek tűnt. Hát ez is Kuba.. így a végére. Sok mindenkivel sikerült politizálni… a kanadaiak panaszkodtak, hogy kerülte mindenki a témát.. nekünk nem volt gond. Valószínüleg, hogy magyarok vagyunk, másképp álltak hozzánk… meg a kérdést is másképp tettük fel gondolom. Azért én örülök, hogy a valós képet láttuk.