Honduras

Ugrottunk egy országot… Hola El Salvador!

Posted on 2014/02/04 by judit

2014. február 2.
Reggel pakolás indulás.. de nagy a baj. Nincs hűtőmágnesünk, és az egyszem nagyon finom krémes sütis sincs még nyitva. A legjobb süti volt az elmúlt 2 hónapban… még otthon is megállná a helyét.. puha tésztában sok-sok nagyon könnyű langyos krémes… hmmm. Szomorúan baktatunk tovább (főleg én ugye), fogjunk egy taxit, hogy ne porolódjunk le annyira.. meg egyébként is nagyon olcsó. Irány a buszállomás. A taxis megkérdezte tetszett-e Santa Rosa, és hogy ugye milyen biztonságos. Tényleg az volt, nem éreztük, hogy aggódnunk kellene, de kerültünk is minden kicsit is kockázatos helyzetet, helyszínt. Szegények, mennyire frusztrálja őket ez a biztonság kérdés.. elég szar érzés lehet. Az állomáson megtudjuk, hogy előbb el kell mennünk Ocotepeque-be, onnan másik járattal El Poy-ba, ami már a határ, majd onnan Santa Ana. Szép út lesz, reméljük minden simán megy majd. A pasi telefonál egyet… mondja, hogy lesz egy busz 20 perc múlva, ami El Poy-ba megy közvetlen, várjunk itt. Akkor mi beülünk a szomszéd büfébe reggelizni, mondjuk neki. Épp megesszük, mikor Tesó lát sietős turistákat, kiszaladok.. a buszon El Salvador, mondom El Poy.. igen, gyerünk.. futok Tesóért, meg a hátiért… a busz közben csurog előre, futás a busz után.. felpattanunk.. hát ez kicsit kapkodós volt. Aztán mikor a jegyet vesszük a kalauztól fél óra múlva kiderül ez a busz nem megy közvetlen El Poy-ba.. át kell szállni. Sosem tudjuk meg létezett volna-e a közvetlen járat. Ez egy rendes nagy busz, rég ültünk már ilyenen.. tiszta luxus… nagy a kényelem, Tesó sem terpeszben ül.. végre elfér a lába. 🙂 A két órás út alatt megírom a tegnapi blog elmaradást, meg nézelődünk. Nekem nagyon megtetszett a Honduras-i táj. Olyan szépen lankás hegyek.. mint Erdélyben.. de persze más a növénytakaró. Elérkezünk Ocotepeque-ba, kicsit sétálunk, keresünk hütőmágnest, de vasárnap van… szinte minden üzlet zárva. Kérdezgetjük is, aztán már csak valami apróság kellene, amin van Honduras felirat, aztán mágnest majd rakok rá én… nagy nehezen végre meglett. Épp időben, Tesó kezdett türelmetlenkedni.. jogosan egyébként.. sok út van még hátra, mi meg ilyen hülyeséggel foglalkozunk. A határra taxival megyünk.. 35 lempiráért kivisznek.. a sofőr jópofizik… Vegas-ban dolgozott építkezésen.. 16 $-t keresett óránként. Nem rossz bér. A határon kitesz, épp hogy van pár ember arra.. a határőr pecsétel, átsétálunk a másik oldalra, ott is kb. 4-en vagyunk.. a határőrnek látszik fingja sincs hol van az ország rublika az útlevélben, de segítek neki megtalálni az országot.. ők még nem hallották ezt az országot sosem. Kérünk, de sajnos nem kapunk pecsétet… amióta a közép-amerikai egyesülés létrejött Guatemala, Honduras, El Salvador és Nicaragua között, azóta nincs pecsét. Megjegyzem erről csak ők tudnak, Honduras-ban nem igazán. Elvileg nem is kellene csak egyszer belépést és kilépést fizetni, ami érvényes mind a 4 országra… de ugye ezt hogy magyarázzam el a határőrnekő Na de itt tudták.. nem is kaptunk pecsétet sajnos. 🙁 Aztán átsétáltunk a faluba… olyan kihalt minden, mondjuk vasárnap dél van, hova kapkodjanak. Kiállunk a hűvösbe, majdcsak jön valami, ami felvesz. De nem nagyon jönnek.. végre egy járókelő.. megkérezzük.. menjünk tovább, ott lesz a buszpályaudvar. És valóban… ott a busz, fél óra múlva indul San Salvadorba. Olyan iskolabusz megint. És kezdetét vette a több, mint 3 órás hőségben való buszozás, miközben szállt be a por. Szerencsére engem lekötött egy film, Tesónak jutott eszébe még tegnap, és olyan csudajó netünk volt, hogy a mobilra sikerült egy éjszaka alatt letöltenie a Nevem Sam című filmet. Nagyon jó volt, de én végigpityeregtem… néztek is a helyiek mit szomorkodok én ott.. kicsit ciki volt. Legközelebb valami könnyebbet kérek… gondolom majd két hónap múlva jön el az ideje újra. 🙂 Na de ez az utazás végtelennek tűnt. Bár olcsó nagyon (1,17 USD a 3 órás út.. vicces), de megáll minden bokorban, ott felpattannak a mogyoró-nyalóka, sült csirke-papas, csodavíztisztító, üdítő.. meg a jó ég tudja milyen árusok, aztán mindegyik levegővétel nélkül sorolja mit árul jó hangosan, hogy mindenki hallja, miközben túródnak végig a buszon. őrület! De azért vicces is. Az már kevésbé, hogy gyerekeket is látunk dolgozni, egészen fiatalokat.. olyan 8-10 körülieket. Remélem holnap már iskolában lesznek. Itt kicsit keményebb az élet nekik is. 🙁 Nagy sokára megérkezünk San Salvadorba, negyed 5 és még át kell menni Santa Ana-ba, ahová egy másik terminálról megy a busz, és még másfél óra a menetidő. Fogunk egy taxit, 5 dollár a másik terminál, nem gond, menjünk.. Tesó poénból megkérdezi mennyi lenne Santa Ana-ig.. 40 dollár.. 35-ben megegyezünk, mekkora királyság, egy óra múlva ott leszünk. Olyan zavaros volt ez a délutáni utazásunk egyébként is… mert El Poy-ból a térkép szerint nem kellett volna lemenni San Salvador-ba, meg is néztük térképen hol lehetne átszállni, de a buszsofőr azt mondta Las Aguilares-ből nem megy busz Santa Ana-ba. Megkérdeztük a mögöttünk ülő, egyénként angolul beszélő utast is.. ugyanazt mondta. Ezért mentünk tovább.. de taxi lehet lett volna hasonló áron, és akkor megspóroltunk volna másfél órát. De azt sem tudjuk milyen az út.. mert ha nagyon hegyi, akkor lehet nem találunk olcsón taxit. San Salvador és Santa Ana között autópálya van végig.. lehet ezért is volt olcsó a taxi. Szóval kissé kimerülve érkezünk Santa Ana-ba.. odavitetjük magunkat a Casa Verde-hez, Lonely Planet ezúttal jót mondott… nem olcsó, de nagyon frankó hely. Eddigi utunk legjobb tusolója, még ha a kubai 5*-os szállodát beleveszem, akkor is. Az egész tiszta, nem poros, nem máló falas, nem ablak nélküli hely… van szuper konyha, hűtőben sör olcsón.. a srác is nagyon szimpi. 25 dollár/éj.. de végre jó helyünk van.
Lecuccolunk, aztán irány a város, mindjárt sötétedik. Carlos, a házigazdánk felvilágosít, hogy mivel ma választások vannak minden zárva van.. és ilyenkor 3 napig nem szabad alkoholt árusítani. A szavazást értem, még talán azt is, hogy előtte ne igyon a nép, de másnap se!?!? Akkor azért olyan üresek az utcák.. minden roló lehúzva.. de a főtéren.. ott már megy a buli.. hangos zene, utcai árusok, minden van. Egyébként maga a város egy újabb poros kisváros (hiába nagy). Egy főtér van, ott van egy pár szép épület, meg egy akkor katedrális, hogy nem is tudom hol van ekkora… de az utcák mocskosak, tele szeméttel. Szörnyű! Betérünk egy Biggest-be… helyi Mc Donalds.. megy a TV-ben a választási balhéról az adás.. kár, hogy nem értem. Hazamegyünk, ebből ennyi elég is… otthon kiderül reggel fél 8-kor indul a busz, amivel eljutunk Cerro Verde-be, a Vulkánok Nemzeti Parkjába. Jó korán van ahhoz képest, hogy a vulkán nincs messze és 11-kor indul a túra. De a következő busz 10-kor megy, azzal tuti nem érjük el a túrát. Így akkor 6-kor kelünk.

Categories: El Salvador, Honduras | Tags: , , , , | Leave a comment

Termálfürdő ala Honduras

Posted on 2014/02/04 by judit

2014. február 1.
Hogy szalad az idő… már februárt írunk. Lassan megszoktuk új életformánkat.. beállt a ritmus. Reggel szinte egyidőben ébredünk, kelünk, megyünk… már nem kimerítő a buszozás annyira, .. a szállásokat is könnyen megtaláljuk, beállt a rend… megszoktuk a vándoréletet. Lementünk a Ten Napel Café-ba reggelizni, egy holland-hondurasi pár helyben süti a pékárut. Hát nem dobtunk hátasokat, pedig a Lonely Planet nagyon dícsérte. Elmegyünk a Hotel Elvir-be megint, keressük Max-et, aki tud angolul, és szervez túrákat a Parque de Celaque-ba, ahol Honduras legmagasabb csúcsa van 2849 méteren, de mi nem akartunk oda felmenni, csak egy szép trópusi Cloud Forest, azaz ködös erdős sétára menni, vízesést nézni. De Max nem volt ott.. felhívta a recepciós, beszéltünk vele, de ő már Copánban van egy csoporttal, de Gracias-ban próbálkozzunk. Egyébként is oda tartunk, akkor irány a buszpályaudvar. Lebattyogunk a hegyről, ez a por nagyon durva. Fehér nagyon finom por, verik fel az autók, száll mindenhol, mintha non-stop Sziget-fesztiválon lennénk. Ki kellene porszívózni az egész várost. Mindent belep, a növényeket, házat… kaparja a torkom.. nem túl kellemes. A buszmegállóban gyorsan hagyjuk magunkat levadászni, elkísérnek minket a buszunkhoz, és már indulunk is. Szépen lassan araszolunk, folyamatosan szállnak még fel, aztán kiérünk a városból és akkor araszolunk tovább a kátyús úton. Két óra alatt érünk Gracias-ba, folyamatosan hegynek le-föl megyünk.. nem egyszerű itt az élet a hegyek közt. Nagyon meredek hegyek, szők völgyek, nem sok lehetőség van termelni bármit is. A hegyoldalban kávét, banánt, mangót látunk… már amit felismerek. Gracias hasonlóan poros, mint Santa Rosa.. nagyon durva. Ahogy megérkeztünk Gracias-ba a pályaudvarra, rögtön bevágunk a comedor, azaz büfé soron egy sült csirkét rizzsel, zöldséggel… bab nem volt, nem is értettük igazán. Olcsó volt, 45 L darabja, míg az éttermekben 90-150L között van egy kaja. Bemegyünk tuc-tuc-al a főtérre, nagyjából ennyi itt a látnivaló. A főtéren lévő épületek, amit még a spanyolok építettek. A buszon Tesóval jól meg is vitatjuk ezt a kérdést. Mármint, hogy ami itt maradt szép épület, az mind a spanyoloktól származik, és nekik nincs semmi sajátjuk. Én a helyiek védelmére kelek persze… aztán jól átgondoljuk a történetüket. Jöttek a spanyolok a 16. században, jól leigázták őket. Átvettek minden kormányzást, irányítást, a helyiknek nem sok szerep jutott, aztán ezek fellázadtak, önállósodtak, de akkor kezdődtek a belháborúk.. tipikus államalapítási balhék.. nálunk is volt, csak 1000 évvel ezelőtt. Mostanra helyreállt a béke, elkezdődött az országépítés, fejlődnek is szépen gondolom, de nem szabad őket hozzánk, Európához hasonlítani. A maják 900 körül tűntek el, mi akkor alapítottunk országot. Mi nem voltunk gyarmat… a törökök 150 éve a legkomolyabb idegen jelenlét, ami messze nem hasonlitható a gyarmathoz. Ehhez képest Honduras nem áll rosszul… Guatemalában nagyobb szegénységet láttunk. Itt mindenki jól öltözött, nem csak amerikai turik vannak, a cipők is rendesek. Szóval jól megbeszéltük ezt a kérdést… régen volt már egy ilyen komoly témánk. 🙂 Miután megnéztük a főteret és megittunk egy kávét megkerestük Marco Aurelio-t a főtér sarkán lévő kávézóban. Idős ember, elbeszélgettünk, kedves is volt, de nem volt elég meggyőző, hogy vele akarjunk menni túrázni másnap. Így tovább lépünk. Lassan lemondunk a parkról, lesz még vízesés is, meg minden, ha nem akar összejönni, akkor hagyjuk. Felmegyünk Gracias kis erődjéhez a dombra.. életem legkisebb várja. Nagyon kis aranyos. 🙂 Egy rendes porta nagyobb ennél.. na de a kilátás jó, a hangulata nagyon nyugis.. jól elnézelődünk. Aztán irány az Agua Termales.. azaz termálforrás. Bepattanunk egy tuc-tuc-ba, 50 L… irány a forrás. Nagyon helyes kis helyi strand az erdőben, amit természetes melegvízű forrás táplál. lépcsőzetesen mennek a betonból kiöntött medencék.. folyik a víz az egyikből a másikba. Lejjebb egyre hidegebb. Jót úszkálunk, van egy dögönyözős hely is… nincsenek nagyon sokan, de aztán jönnek még. Sokan trikóban, rövid nadrágban vannak a vízben. Nem teljesen világos miért.. szégyenlősek-e, vagy nincs fürdőruhájuk. Mindenesetre lehet legközelebb én sem bikinizek… nem kell irritálni a helyieket. Érdekes, hogy ezek a helyi emberek nem nagyon tudnak úszni.. mondjuk nem is sok lehetőségük van nagy vizet látni. Egy helyi emberke leszólít bennünket, beszél egy kicsit angolul.. kérdezi hogy érezzük magunkat.. és mondja, hogy milyen szép és biztonságos az ország.. nem kell aggódnunk. Érdekes, hogy ezt mennyire kiemeli.. valószínűleg nem véletlen. Egyénként meg tényleg biztonságban érezzük magunkat, bár minden Atm és bank mellett ott a puskás rendőr.. de már ezt is megszoktuk.. kedvesek, lehet tőlük kérdezni. Aztán meg egy mexikói csajszival beszélgetünk spanyolul.. Jehova tanúi-tól van… itt nagyon sok a jehova.. kedvesen elbeszélgetünk.. azt mondják a csajok, Tesó olyan, mint Harrison Ford az Indiana Jones-ban…. hát nem sok fehér embert láttak még szerintem. 🙂 A strandolás jól esett nagyon, végre kicsit áztattuk magunkat. A tuc-tuc jött vissza értünk két óra múlva, nyugis ember, hamarabb jött, de türelemesen vár.. mosolyog.. vissza buszállomás, sült csirke, busz Santa Rosa-ba. Jó késő lett, kifizetjük a szállást, elmegyünk vacsizni.. ez a por durva… reggel megpróbálunk korábban elindulni, irány El Salvador, Santa Ana.

Categories: Honduras | Tags: , , , | 2 hozzászólás

Újabb buszos kalandok..

Posted on 2014/02/02 by judit

2014. január 31.
Reggel nem keltünk korán és mentük el a turistico busszal Santa Rosa de Copánba, majd megyünk a helyivel, ami csak reggel 5-kor van elvileg, de mi ezt nem hisszük el, biztos át lehet jutni napközben is. Szóval nyugiban elindulunk a helyi "buszterminál" felé.. azaz ahol a minibuszok állnak. Ott kiderül, hogy majd La Entrada-ban (milyen hülye név.. A Bejárat) át kell szállnunk másik buszra. Nem gond, menjünk. Kb. 10 perc alatt megtelik a busz, akkor indulás. Alig megyünk 15 percet, persze útközben veszünk még fel embereket, amikor odaérünk a következő faluba. Ott sokan kiszállnak, várunk vagy 15-20 percet, mire megint megtelik az autó. Na megyünk végre tovább. Iszonyat tele lett megint a kisbusz. Emberek állnak lehajtott fejjel a többiek fölé hajolva.. nem foglalkoznak vele hány személyes is lenne a mikrobusz eredetileg. Volt aki papírdobozban napos csirkéket tartott a kezében, meg a nagyon öreg néni az unokájával, aki végig kajált valami szemetet (kuki, nyalóka).. nyomor volt, de végül megérkeztünk.. és még ki sem nyílt az ajtó, máris jöttek a "vadászok", akik az utasaikat keresték. Nem teljesen értettük mi ez a kapkodás, engedjék már meg, hogy leszálljunk előbb.. de nem nagyon sikerült. A hátizsákunkhoz hozzá sem nyúltunk, már tették is át a másik minibusz tetejére, alig győztük figyelni, hogy mi is történik. Aztán már ültünk is a buszban, pár perc és megyünk is tovább Santa Rosa-ba.. hát ez az átszállás gyorsan ment. Itt aktívabb a szólingatós gyerek, telik is a busz gyorsan, meg nem is vagyunk annyira csurig, mégis elindul. Ez már gyorsabb út volt, megérkezünk, ott egy másik busz.. 7L-ért bevisz a belvárosba. Ez itt a helyi járat.. jövünk rá menet közben. Beérünk az óvárosba, ezzel azért jól elszúrtuk a fél napot, legközelebb lehet mégis elmegyünk a turistico busszal.. gyorsabb lesz, az biztos. Nem áll meg minden tanyabekötőútnál. A főtéren egy turista információ, persze csak spanyolul beszélő emberrel. Kicsit tájékozódunk, veszünk térképet, megiszunk egy kávét, veszünk valami helyi nevezetességes sütit persze kukoricából… de nem túl jó. Aztán ahogy nézelődünk a téren, azon morfondízok, vajon milyen nap van. Körbenézek, mondom Tesónak "Figyu mán, szerintem hétvége van, olyan sokan ülnek kint a téren".. erre Tesó felnevet.. a nap mondása… "Szerintem hétvége van!". Hát tény, hogy nem igazán követjük mikor milyen nap van. Lehet poénkodni… "What day is today?", "Holiday!"… idestova már 50 napja. 🙂 Irány az 5 percre lévő szállás, amit a Lonely Planet-ből néztünk ki.. a Hotel Santa Eduviges. Megnézzük a szobákat, a harmadikra megegyezünk. 700 L a két éjszaka. Ez könnyen ment. Kicsit pihenünk, tervezzük a következő napokat, aztán irány a városba sétálni. Az egész óváros kb. 3×3 utca.. gyorsan bejárjuk. Ez is macskaköves, kicsit meredek le-fel, de nem annyira, mint Copán volt. Az utcák tele spanyol gyarmati épületekkel, pár nagyon szép templommal… szépen felújították a legtöbbet. Elég tiszta a város, sepernek rendesen szerintem, de azért még is iszonyatosan száll a por folyamatosan. Aggódok is a kamerám miatt.. remélem nem lesz baja. De eltenni sem akarom, mert a nyakamban a helye, mindig kéznél. Végül felmentünk egy parkba, fent a domboldalon a város szélén. Csend, nyugi, szép kilátás, és… úgy tűnik ez a helyi randihely. Egy csaj beszélget egy sráccal, de folyton a haját birizgálja, látszik most ismerkednek. Aztán fent ült egy csaj egyedül egy ideje, aztán jött egy srác, leült külön, aztán odasomfordált.. elkezdtek beszélgetni.. az első pár meg elindult sétálni az erdő felé. Inkább nem gondolok semmit, mert sok opció jár a fejemben.. de az biztos, hogy nem úgy néztek ki, mint akik ismerik egymást régóta. Lesétálunk, lent fociznak a srácok, kicsit nézzük a meccset, elég ügyesek, pedig még csak gyerekek. Aztán séta vissza a belvárosba, azaz a főtérre. Elég gyorsan megnéztük ezt a várost is. Kimegyünk a város szélére, de az már nem túl szép, megkeressük a Tomas által javasolt éttermet, majd este visszajövünk. Aztán haza, kicsi pihi, vissza vacsizni. Lenca Maya az étterem neve, mert itt a Lenca maják élnek ugye. Meg egyébként máshogy is néznek ki az emberek. Kicsit magasabbak, mintha kicsit fehérebbek is lennének, nem olyan nagyon kerek a fejük, és nincs mindenki nagyon durván elhízva. Szóval kicsit mások, helyesebbek talán.. meg nekem úgy tűnik jobban élnek.. nem olyan durva a szegénység, mint Guatemala-ban. Szóval megérkeztünk a Lenca-ba.. nagyon szép a hely.. hangulatos kerthelyiség, tele zöld növényekkel, középen egy kemence, ott sütik a hőn szeretett tortillákat ugye, aztán bent a falon maja naptárak jelképei.. igényesen megcsinálták.. nagyon kellemes betérni. Kértünk egy random teát a spanyol étlapról.. valami herba.. jó lesz, aztán kiderült szegfűbors tea.. isteni finom. Én rendelek egy helyi specialitást, az anafre-t, ami egy cserépedényben olvasztott sajt, sonka, gomba. Ezt egy szintén cserép tartóba teszik, amiben forró szén van, hogy a sajt olvadt maradjon. Majd ez a massza tele van szurkálva tortilla chips-el. Hát ez isteni jó volt. Házi chips, minden házi. Nem is kértem mást.. nagyon laktató volt. Tesó csak a szokásos marhasültjét kérte, és az is jó volt végre, csak a salátát hiányolta.. de hát otthon is külön kell kérni salátát.. egy alap kajához rizs meg sült krumpli van… itt meg babpüré, tortilla. Desszert nincs az étlapon itt sem, mint sehol sem. De látunk érett sült banánt babbal. Kérjük, hogy esetleg csoki vagy méz lenne-e a bab helyett.. lett juharszirup.. az is jó… istemi finom hatalmas adagot kapunk… na a végére már Tesó is jóllakott. 🙂 Az étterem nem olcsó, de finom, megéri az árát… végre egy jó helyi étterem. 🙂

Categories: Honduras | Tags: , , | 2 hozzászólás

Proudly powered by WordPress Theme: Adventure Journal by Contexture International.

%d