Belize

2014. január 15.
Kora reggel szakadó esőre ébredek. Akkor ezt most Iztamna (maja teremtő) eldöntötte… nem maradunk tovább. Nagyon szomorú vagyok.. szívem szerint maradtam volna még. később Tesóval is beszéltük útban a határ felé szomorú szívvel… hogy igazándiból olyan szívesen maradtunk volna még.. jó lett volna új barátainkkal közös főzőcskézni, tényleg összebarátkozni. Felkelek a kopogó esőt hallgatva… nem is nagyon van értelme lemenni megkérdezni jár-e a komp… de azért lemegyek, szólok, hogy akkor elmentünk. Fekete barátunk van csak ott a Kin-Winik azaz Nap ember utazási irodánál, maja barátom, John már útban Caracol felé. Tegnap este mondta, hogy ha maradunk elvisz minket egy helyre, meg már tegnap délután is keresett minket, mi meg csak otthon ültünk, olvastuk a könyvet, de nem látott minket az utcán, és aznap a meleg miatt a hátsó teraszon voltunk. Hát akkor reggeli, pakolás, bakancs fel, míg Tesó szedelődzködik írok egy e-mailt John-nak is. 🙁 Épp elállt az eső, mikor elindultunk, 2 perc a főtér, gyors veszünk egy hűtőmágnest, ennyi az össz szuvenír minden országból.. meg az élmények. Megyünk a buszhoz, de útközben már szólít is le egy taxis…. Határ?.. Igen! … Mennyi?… Sok!.. Collectivo fele!.. Oké! Kb. fél perc múlva kiállt, megvan a másik két ember, irány a határ. Útközben, míg szomorúan ecseteljük, hogy milyen jó volt itt azon filozofálgatok magamban, hogy most kellett volna-e maradni, vagy az utazás ilyen, hogy menni kell tovább és újabb felfedezéseket tenni!?!?? Most úgy érzem még sincs meg a maximális szabadságunk.. hisz van határidő, és limitált pénz is… nem maradhatunk valahol áldozat nélkül. Majd elsodor a következő állomás… ez ilyen, mikor utazik az ember. A határon pénzváltók hada lep el minket, váltunk egy kicsit a megmaradt dollárból queztal-ra, az jól jöhet, de sokat nem, mert szarul váltják. Simán átmegyünk, viccesem laza a határ, táskába bele sem néz senki, újabb pecsét az útlevélbe, szépen gyűlnek. 🙂 A túloldalon minden hasonló, csak nem beszélnek angolul.. mikrobuszok hada kínálkozik Flores-be.. majdnem jó, de mi El Remate-ba megyünk, kitesznek a kereszteződésben, onnan 2 km csak. Igen ám, de elkezdett megint szakadni. Bepréselnek 20 embert a 10 személyes mikrobuszba, irány Flores. Itt is szakaszokban jó az út, vagy kátyus iszonyatosan. Út közben a sofőr átváltja a maradék belize-i dollárunkat… majd a legnagyobb szakadó esőben kitesznek minket. Behúzódunk a buszmegállóba… várjuk a szerencsét. De sehol senki, egy árva lélek sem. Ott van velünk egy helyi is, megkérdezzük.. itt van közel gyalog.. akkor menjünk, nincs hideg… nagy bajunk nem lesz, max. elázunk nagyon. Hátinak van esőkabija, nekünk is.. aztán irány gyalog. Kb. 5 percet mentünk, jött a collectivo, a mikrobusz.. előre beülünk ketten ölünkben a hátikkal… nem messzire megyünk, bíztat a sofőr. Kitesznek 10 perc múlva a szállás előtt, amit kinéztünk a Lonely Planet-ből… még mindig szakad.. itt ragadunk. Beszélgetünk az étteremben egy idős, de nagyon fitt és kedves amerikai párral… kicsit tájékozódunk, mi meg leadjuk az infót az előző szállásról, és John-t is ajánlottuk. ők arra mennek tovább. Megnézzük a szobát, minden jó, csak meleg víz nincs. Azt mondja az ember nem hideg az.. normál. Hát nem tudom… alapból hüsi van, most épp kellene a melegvíz. Végül megegyezünk, 150 quetzal/éj. Ablak nincs, csak szúnyogháló… az egész az erdőben… lesz hangulata. Eszünk is az étteremben, Tesó hamburgese-t a változatosság kedvéért… remélem az út végére meg bír telni elég marhahússal. Közben megérkeznek szállásszomszédaink, egy francia pár.. Tikal-ban voltak.. szakadó esőben.. kemény. Elállt az eső végül, beköltözünk a szobába, én rögtön új ágyneműt kérek, de kapok is szó nélkül. Aztán irány a falu, kaja, víz, Atm, Tikal-i busz a feladat. Nem nagy a hely, így meg is oldjuk könnyen. Eszünk megint… persze hamburgese-t.. nekem ez nem fog menni… kenyér és hús folyamatosan. Hazajövünk, kiolvassuk a Tikal részt a Lonely Planetből, mármint én fordítom magyarra, Tesó meg bealszik rajta. Megcsináljuk a szenyákat másnapra, sajtos-lekváros.. ezt még Kubába tanultuk Holguinból Remedíos-ba menet valahol egy benzinkúton árulták. Csak abba guayaba lekvár volt.. mármint olyam hitlerszalonna állagú.. míg ez most nálunk olyan folyósabb modern 🙂 fajta. Mindegy, hűtő nincs, reggel 5.30-kor megy a busz, kaja kell, mert az ásatás nagy, kora délutánig is ott lehetünk. Ez meg nem romlik meg… bár csak 20 fok körül lehet, este még kevesebb.. jobb az óvatosság a hústermékekkel. Jókat röhögünk, mert a szenvicsek csúsznak szét, rendes csomagolóanyagunk persze nincs, majd megesszük kanállal… 🙂 Aztán Tesó nekiveselkedik a tusolásnak a "normál" vízbe… sok jó ötlete van hogy lehetne elmagyarázni a tulajnak mi az a melegvíz…. például elvinné egy helyre, ahol csak forró víz lenne… és egyéb ötletek. De végül is elröhögtük… én majd reggel 4-kor nézek szembe a "nem hideg.. normál" vízzel.