Author Archives: judit

Tegnap este békésen elküldtem a világ legunalmasabb posztját, majd jött az üzenet Lynn-től, aki szervezi a Vízumos kirándulást a laoszi határra, hogy az árvíz miatt később indulunk, és ha akarom mondjam le nyugodtan, nem probléma. Repülővel is megoldható a vízumkérdés. Mondtam neki, hogy ő mondja le, én nem ismerem az utat. Ha veszélyes, ne menjünk, vízumért nem kockáztatnék semmit, de ezt döntse el ő. Aztán volt még pár varia, meg hogy majd reggel eldől, de az utolsó üzenet az volt, hogy 6-ra jön értem egy taxi. Hát azt a keveset sem aludtam túl nyugodtan. Fél 6-kor keltem, 6-kor indulás, nem esett.

Átmentünk Da Nang-ba, ott már várt egy csomó ember a buszra, Lynn irodájához mentünk. Volt Nescafe, banán, mogyoróvajas kenyér. Ott volt egy srác, nézünk álmosan egymásra, mogyoróvaj?… nem vagyok én amerikai…. mondom. Röhög… gyorsan kiderül, hogy ő meg francia. Hát ő sem ezt reggelizik. Szerencsére kezemben a tojásos szendvicsem, még meleg. Utolsó simítások Lynn-től: útlevél, fénykép megvan. Pénzt adom neki. Nagyon profin csinálja. Mindenkitől bekér minden adatot előre, kitölti a laoszi vízumkérelmet, én átküldtem neki az új vietnámi e-vízumot, hogy nyomtassa ki, de mint kiderült, mindenkitől elkérte előre, és kinyomtatta. Így nem maradt otthon senkinek. Ügyes. 6 óra az út egy irányba, jobb biztosra menni. Jön a nagy busz, kényelmesen elférünk, a dupla üléseknél egyesével ülünk, de eleve fotelek vannak, szóval 2+1 ülés van egy sorban. Mondjuk ennyi pénzért… mert azért ez most 1000k volt Lynn-nek, meg a laoszi vízum 1120k. És a vietnámi vízum is 25$ volt, de azt még online fizettem. Hát drága lett ez a mai nap. Ilyen ez a bürokrácia.

És akkor kiderült, hogy mi az aggodalom tárgya. Da Nang-ot durván elöntötte a víz. 20 éve nem volt ilyen árvíz. A belvárosban másfél méteres víz állt. Emlékeztek a Sárkány-hídra? Hát nem kicsi az a folyó, na az öntött ki. De nem csak a folyó volt a gond, hanem a felhőszakadás spontán áradásokat okozott. Hömpölygött az utcán a víz, aluljáró csurig, utcákba nem lehet bemenni, autók a 2 sávos úton keresztbe, elmosta a víz valahonnan. Olvastam, hogy 4 halálos áldozat is van, köztük van gyerek is. Szél is volt, de azt nem láttam annyira brutálisnak. Volt kidőlt fa is, de nagyon kevés.

Az első megállónknál a kísérőnk elég komoly lett és azt mondta, hogy döntést kell hoznunk. Vagy megyünk tovább, de délutánra megint esőt mondanak, és akkor előfordulhat, hogy valahol beragadunk, akár fél napra, ha lesz egy földcsuszamlás és várni kell, míg eltakarítják… vagy visszafordulunk, és visszakapunk minden pénzt. Nagyjából mindenki úgy volt, hogy menjünk. A baj leginkább visszafelé érhet minket, akkor meg már majd lesz valami. Ha beragadunk valahol, akkor várunk. Kibírjuk. Abban biztos voltam, hogy nem életveszélyről van szó, azt nem bocsátotta volna szavazásra. egyszerűen csak a potenciális kellemetlenséget kellett előre bevállalni. Elég korrekt volt egyébként, hogy ezt így megbeszélte velünk. Volt egy srác, láttam a szemében némi félelmet, aggódást, de mivel a francia, kanadai, norvég, ausztrál csávó és én is eléggé lazán, humorosan álltunk hozzá, gyorsan belazult ő is. Ő egy kicsit feszesebb típus. Örülök, hogy azért belelazult.

Alapvetően egész nap az áradást, az elöntött falvakat néztük buszból és fogtuk a fejünket. Nagyon gyorsan ment egyébként a mentés. Sok autómentőt, autópályán dolgozó gépet láttunk. Dolgoznak ezerrel, hogy mihamarabb helyreálljon a rend.

Útközben a norvég emberkével beszélgetek a legtöbbet. Jógázik, illetve inkább meditál és spirituális önismereti utat jár. Jót beszélgettünk. Meg persze utazásról, meg hogy milyen olcsó Vietnám. Mondtam neki, hogy azért nekem nem úgy olcsó, mint neki. Megérti. Kiadta a lakását otthon, és mivel nem szereti a telet, utazik fél évet. Hát azért gondolom ő min. 4x annyiért adja ki a lakását, mint én tudnám kiadni. Nem ugyanazon a budgeten vagyunk.

Alapvetően az út unalmas, sokat esik, nagyjából végig, de nem nagyon, inkább a vihar lecsengése. A határ nagyon simán ment. Egy óra alatt megjártuk oda-vissza. A kísérőnk kvázi végig jött velünk, összerakta az anyagot, beadta, kiosztotta, mutatta, hogy hova álljunk stb. Sima ügy volt. A többiektől megtudtam, hogy ez azért 2-3 óra szokott lenni inkább, szóval most nagyon jól ment minden.

A visszafelé utunk végül szerencsésen alakult. Nem esett napközben nagyon, így az úton a víz inkább apadt és nem növekedett, így simán visszaértünk a tervezett időben, este 9-kor Da Nang-ba.

Fél 10 után érek a szállásra, biciklire pattanok, elmegyek egy közeli étterembe enni valamit. Nem sok minden van nyitva ilyen későn.

Kérek egy gyömbérteát is, mert asszem megfáztam. Pontosabban amikor megérkeztem a szállásra pár napja, a recepciós lány nagyon beteg volt, tüsszögött, köhögött. Esélyes, hogy a tegnapi együtt töltött nap során megfertőzött. De az is lehet, hogy a sok esőben motorozás során mégis megfáztam. A hágónál rendesen hideg volt, és én nem voltam túlöltözve.

A holnapi nap nem dőlt még el, de úgy néz ki érkezik a következő vihar, és ha reggelre nem lesz szép idő, akkor pakolok és irány Quy Nhơn. Ott elvileg süt a Nap. Rám férne már az esőmentes élet, gyógyulni is könnyebb lenne. (Nem kell aggódni, semmi súlyos.) Szerencsére itt van lehetőségem arrébb utazni, ha szar az idő.

Csak a nosztalgia végett evés közben elered az eső. Nehogymár ma száraz maradjon az esőkabátom. Szerencsére 5 perc lesz csak. Mondjuk esik rendesen, szarrá ázni elég lenne.

Valszeg ez lesz a legrövidebb poszt az utazásom során. Legalábbis nagyon remélem nem lesz több ennyire esős nap.

Reggel felébredtem, szakadt az eső, megettem a reggeli csokis gabonapehely másik felét, és visszafeküdtem.

Aztán olvastam emailt, meg cikkeket, és nem volt kedvem sem utazást tervezni, sem Tai Chizni. Nagyon jól esett a gondtalan pihenés. Aztán kimentem a recepcióra, ami ezekben a kis hotelekben a családi élet helye, kvázi a nappali kanapéval stb. Ott ült a recepciós csajszi, intézte a foglalásokat, meg a tulaj nő. Kiderült, hogy én csak holnapig foglaltam szállást, mert ugye úgy volt, hogy pénteken megyek a vízumot intézni, de közben meg holnap, azaz szombaton megyek. Szóval maradok még egy napot, és ha vasárnap jó idő lesz, akkor maradok vasárnap is és elmegyek motorral a My Son nevezetű helyre, ami motorral kb 1, nekem másfél óra.

Anyuval beszélek egyet telefonon, pont most vannak nálam Budaörsön „nyaralni”. Nálam már 11 óra volt, otthon még csak reggel 7, de én még ágyban voltam, így a jó reggelt mindenkinek stimmelt.

Meg volt nálam kakiszilva, megpucoltam mindet, mert már érett volt, adtam a lányoknak is. Aztán hajat mostam, olyan is rég volt már és ma meg holnap biztosan nem lesz a fejemen bukó, használjuk ki a lehetőséget, hogy 2 napig emberi fejem van nagyjából. Ebédre rendelek egy húsos cuccos Banh Mi-t, azaz melegszendót. A szállítás jó sok, de most épp belefér. A recepciós lány meg rendel kávét, kérdezi, hogy kérek-e, sós kávé lesz… és hogy az mennyire rendben van. Kevés só van benne, és egyébként egy kicsit tejszínes, jeges kávé akar lenni. Nagyon jó volt. Fotó nincs, úgy emlékeztem, hogy csináltam, de mégsem.

Aztán megjelent a tulaj lánya is, én ötletelek a nagy semmittevésben, hogy nézzünk meg egy filmet. Laptop pattan, mit nézzünk, ötletem az nincs és akkor a tulaj lánya mondja a Me Before You című amerikai romantikus filmet. Nem nagyon bugyuta, hanem az a lazulós, cuki, romantikus. Ráadásul Angliában játszódik egy része, kicsit nosztalgikus is számomra, meg a jó kis brit akcentus is tetszik. Közben azért egyedül maradok a filmnézéssel a kanapén, kicsit jönnek, mennek, beszélgetnek. Megbeszéljük a holnapi programot is. 5-kor indulok. Próbáltam a vízumos céget rávenni, hogy jöjjenek el értem, de nem. Így reggel 5-kor lesz egy fél órás bicózásom. Remélem nem fog már ennyire esni.

Kérdeztem is a tulaj lányát, hogy miért nincs gát. Azt mondja, hogy HoiAn belvárosa a világörökség része és nem lehet odaépíteni semmit. A másik érve pedig, hogy ez itt a legtermészetesebb dolog, minden évben van áradás, árvíz, és amint eláll egy nap alatt vissza is húzódik a víz, ez itt a normális élet része. A belvárosi lakosoknak általában van máshol is házuk, ahová el tudnak menni az árvíz elől. Szóval a sajnálkozásom kicsit alábbhagy. Persze a tájfun az szar, de a sok eső, árvíz az élet része. Kapnak egy kis kényszerpihenőt, amit egyébként senki sem bán. A házak falai egyébként tényleg jól bírják ezt a sok vizet.

Nagyjából így esett egész nap. 50-60 cm eső is esik ilyenkor egy nap. De néztem a helyi időjárásos FB oldalt, van ahol egy óra alatt 165mm eső esett. Hát na, nem kevés, főleg ha egész nap tolja. Egyébként elég hűvös is van, 24-25 fok max, de este 23. Majdnem hűvös. Akit érdekel az itteni időjárás FB oldal, akkor mihamarabb ugorjon fel ide a fordító szépen lefordítja úgyis az infót, érdekes egyszer megnézni, hogy hogyan fogalmaznak, milyen információkat adnak meg. https://www.facebook.com/thoitietquangnam

Próbáltam vacsorát rendelni, de nem tudtam. Nincs futár, aki kihozza. Így kapok egy rántottát. Meg nagyjából reggel is azt kapok elcsomagolva, ezt már előre lebeszéltük, arról nem volt szó, hogy vacsorát is adnia kell. Kedves az anyuka, felkel hajnalban, hogy 5-kor kezembe nyomjon egy tojásos szendvicset. Aztán megjelent az egyik vendég, és hozott neki futár kaját, kérdeztem is, hogy hogyan csinálta. Közvetlenül az éttermet hívta és nem a belvárosban, hanem a tengerpart felé, ahol nincs árvíz, és a 4. étteremmel sikerrel járt. Hát megdolgozott érte, ügyes. Hát akkor ennyi volt mára, holnap fél 5-kor kelek, 5-kor indulok, irány a határ és vissza. Este érkezem, a holnapi nap sem lesz izgalmas (legalábbis remélem), de azért ennél mégiscsak több minden fog történni.

Esik. Egész éjjel esett, és ráadásul itt van az ablak alatt valami, amire egész éjjel esett az eső, nem aludtam túl sokat. Ráadásul áramszünet van. Szólok fél 8-kor a recepciósnak, pontosabban kérdezem, hogy akkor gondolom áramszünet van. Igen, majd 9 körül lesz. Hát akkor lassan kezdem a napot, szerencsére a reggelim megvan, baj nem érhet.

Mellettem egy suli van, szerintem hozzá tartozik. Eláll az eső, de azért elég borús nem hiszem, hogy ennyi volt. De aztán inkább tovább tisztul, úgyhogy elkezdem összeszedni magam. Esőkabátot azért viszem, akkor irány a belváros, ezúttal bicóval.

Engem nagyon zavar a dolog. Ne legyen már kötelező megvenni, csak mert megnéztem. Nem szeretem a passzív-agresszív viselkedést, mert nehéz vele mit kezdeni. És sajnos a mai nap nem ez lesz az egyetlen eset. Szomorú, hogy nem lehet ezt lazára venni. Ott egy rakás másik turista, egy csomó ember vásárol, meg hát mutassa meg, aztán kiderül, hogy megveszem, vagy nem veszem. Se humorérzék, se kereskedői véna nem került ezekbe az emberekbe. Az arab világban olyan szépen tudják ezt csinálni. Ott sosem lesz belőle harag, pofavágás.

Na de engedjük el, megyek tovább a városba viszonylag céltalanul. Csodálatos az egész város, és kicsit olyan Szentendre hangulatú, egységes arculatú régi házak, sok szép kávézó, és üzlet. Bőrtáskás, ruházat, cipős… minden van, mindent testre szabnak nagyjából pár óra alatt, de akár meg is csinálják méretre. Engem annyira nyomaszt a sok kínálat, meg a tukmálás és az erőszakosság, hogy én ebből inkább teljesen kimaradok, konkrétan meg sem merek állni egy üzlet előtt sem, mert nem akarom kitenni magam annak, hogy csak bemegyek szétnézni, majd pofát vágnak, amikor kijövök. Pedig volt tervem, hogy én majd itt veszek ruhát, mert állítólag tényleg viszonylag olcsón varrnak, de nem tudom eldönteni, hogy a selyem tényleg az-e, a varrás tényleg szép lesz-e, a design meg eleve ami van, nem látom esélyét, hogy variálni lehetne sokat, illetve nagy a kockázat, hogy megértjük egymást és tényleg az lesz, amit kigondoltam, nem járok-e úgy, mint tegnap a csirkelábas tésztával, ami valóban tényleg csirke volt, és én azt kértem. Inkább a kirakott egyenruhákat lehetne megvenni, de az meg nem az én világom. Fantáziátlan alap, nyáriruhák, amiket tucatjával lehet kapni mindenhol. Semmi ötlet, egyediség nincs benne. Szóval nem fogott meg semmi. Meg amennyire utálok vásárolni, nem is esik nehezemre lemondani a dologtól.

Visszakeveredek a forgatagba, de már kinéztem egy hidat, hogy azon átmegyek, hátha arra nyugodtabb. Itt már a szokásos vietnámi utcák, házak, üzletek vannak. Kikeveredek a folyópartra, itt már a legtöbb helyen le van mosva és kicsit átgondolom, hogy akkor mi is legyen a mai program. Szemközt úgy látszik, hogy a híd másik oldalán már lehet a folyóparton sétálni, biciklizni, és ha elmegyek a fazekasok falujában, oda is erre kell menni.

Útközben egy másik szigetnél és hídnál megállok. Úgy tűnik egyfajta központ van itt. Átmegyek gyalog a hídon a túloldalon kérek egy mangólevet, azért nagyon szép a város, ezt el kell ismerni. Igazi kis gyöngyszem. Itt kicsit tágasabb, nincs olyan tukmálás sem, leginkább kávézók vannak, sokkal kellemesebb. Odajön hozzám egy árus, hűtőmágnest árul, de elég szép, designos darabokat. Eddig nem láttam sehol, ez meg szép, gondoltam akkor megveszem az ajándék ezen részét. 80k volt darabja, lealkudtam 60k-ra, elégedett voltam még kb 20 percig, amikor is kiderült, hogy a híd túloldalán a szuvenírsoron alapból 40k az ára alkudozás nélkül. Vettem is gyorsan még kettőt, hogy javítsak az átlagon. Ez van, sejtettem volna, nehéz mindig eszem lenni, és arra gondolni, hogy most vágnak át. Különösebben nem bánt, egyrészt nem volt így sem drága, és igazán szép darabok, másrészt meg ilyen az élet, tele tanulópénzzel.

A közelben egy kínai közösségi terem… de jegyet kell venni. A jegypénztár meg kicsit arrébb van. Kicsit nem értem miért, de aztán kiderül. 60k-ért adnak 5 db jegyet, és egy kb 20-as listából kiválaszhatod, hogy melyik 5-öt akarod megnézni. Több napig is érvényes a jegy, ez így nem drága. Akkor megyek vissza a kínai teremhez (ezeknél a közösségi terméknél általában egy kis templom is van), de a néni sehol, már bent vagyok, amikor visszaér, innivalót vett magának, visszamegyek, hogy akkor várja le a jegyet, nagyon hálás, hogy visszamentem, gyorsan el is mondja, hogy melyik 5 helyet nézzem meg.

Aztán elindulok az eredeti cél felé, a fazekasok falujába. Nagyon jól esik a nyugiban tekerni a folyóparton, végre nincs ember. Tudom magamról, hogy nem bírom a sok embert, kicsit túlcsordultam, pedig itt most nagyon nincs szezon, mi lehet itt nyáron? Hát nem az én helyem, az biztos.

Visszafelé akkor végignézem a javasolt helyeket, van még 4 jegyem. Útközben a fedett hídnál eszek egy banános palacsintát.

Közben már megy Csaba barátnőjével az üzengetés, 4-kor találkozunk a Sounds of Silence azaz a Csend hangjai nevű kávézóban a tengerparton. Nagyon hálás vagyok neki ezért az ötletért, mert őszintén szólva teljesen kiment a fejemből, hogy itt is van tengerpart is, pedig reggel még tervben volt.

Kim is jött nemsokára, nagyon jól esett végre értelmesen beszélgetni. Az egész estét együtt töltöttük. Mivel tartott a vihartól, így inkább hazamentünk hozzá, az azért biztonságosabb lesz.

Rendelünk pizzát, ezúttal isteni volt, közben Kim megválaszolja az összes hülye kérdésemet. Például azt, hogy miért mondják sokszor a helyiek az „ugyanaz”-ra, hogy same-same. Több embertől hallottam már, hogy 2x mondják, hogy ugyanaz. Nem értjük, mert vietnámiul is csak egy szó. Valszeg nyomatékosítás lesz. Mondjuk nálam aranyos effektusa van, viccesen hangzik. Tegnap már jól rászoktam, csak nehogy aztán úgy maradjak. Beszélgetünk kicsit a vietnámi háborúról, meg az orosz háborúról, meg a munkáinkról, iskolákról, kajáról itt és otthon. Gyorsan eltelt pár óra. Este 8-kor indulok haza, már sötét van. Lámpa nincs a bicón, de nem is kell, hisz nincs sötét, van utcai világítás, mondja Kim. Végülis igaz, és mivel még mindig lassú a forgalom, tényleg nem gond.

Persze a navigáció másfelé akart vinni, mint Kim mondta, eggyel rövidebb lenne, de az vaksötétben, a rizsföldön menne át. Jó lesz nekem az a kisebb kerülő.

És akkor tartozom nektek az új szandimmal. Nem, nem ebben voltam ma. Annyira azért nem kényelmes.