Hát nincs megállás. Ma pihenni akartam, de már megint tiszta izgi dolgok történtek. Reggel Csaba elvisz egy közeli kis reggelizős helyre. Igazi cappuccino, csirkés tojásos szendvics. Szuper volt, nyugi van, beszélgetünk mindenféléről, mint például közlekedés, meg tömegközlekedés és metró. És akkor kiderült, hogy tavaly novemberben adták át az első metróvonalat. És itt lett vége a mai napi semmittevésnek, mert hát azonnal felpattantunk a motorra, és irány, megyünk metrózunk egyet.
Persze sok évet csúszott az átadás, meg már több éve áll a folytatás, mert ahogy egy ilyen gigaberuházásnál lenni szokott, nagyon sok pénz vesztette el mindenféle jellegét… pénz nélkül meg nem akar senki sem dolgozni.
Aztán Csaba mondta, hogy van egy kávézó, amit régóta ki szeretne próbálni, menjünk el, nézzük meg a helyet. Azért végigméri a saját és az én ruházatomat is… ismerve őt ez valami puccos hely lesz.. de nem baj, nagyon ügyesen tudunk sznobkodni, sőt még élvezzük is.
Egyébként azért is mentünk, hogy leteszteljük, hogy mennyire alkalmas üzleti megbeszélésre a hely, meg hogy mennyire giccsparádé, de szerencsére ez utóbbi nem lett igaz, míg megbeszélésre igazán alkalmas a hely. Például mi is megbeszéltük a WC nyújtotta mosási lehetőségeket.
Otthon pihenünk egyet, aztán jön az eredeti terv: mosok, bevásárolok kaját és főzök valamit a következő két napra. Nincs már kedvem állandóan kaja után szaladozni, eldönteni, hogy ehető-e vajon az étel, vagy jóval drágábban nyugati kaját venni. Ettem már sok vietnámi kaját, lehet fogok is, de jó, hogy van valami biztos pont. Közben megbeszéljük, hogy van a Lotte Hotel tetején egy rooftop bár. Oda elmegyek akkor ma. Ha megiszom egy drága kávét, akkor is megéri. Aztán guglizom, és találok egy kilátó teraszt, egy körbe üveges részt 230k a belépő. Megnézem a tetőterasz bár weboldalát is, nem lehet rövidnadrágban és papucsban menni, minimum asztali fogyasztás 2milla dong. Hát majd meglátjuk mi lesz itt, mindenesetre egy próbát megér. Felveszem a vadi új Columbia túranadrágomat, meg egy laza pulcsit is, meg sportcipőt, ennél csinosabb jelen lehetőségek között nem tudok lenni. Hívom a motoros taxit, máris indulunk, már megy le a Nap, de 5-kor nyit a bár csak. Lent minden sima ügy, 65. emelet, a liftben cuki csacsogás a nyugdíjas amerikaiakkal, nagyon szép fentről a kilátás, és a bárba menjek, az ingyen van. Ahogy kilépek a liftből, ott a fizetős kilátó, de nem is megyek oda, mert mellettem egy másik lift ami csak egy emelettel megy feljebb a Top of Hanoi bárba. Bepattanok, és akkor egy kis séta, és fel is értem. Szerencsére senki sem fogad, épp, hogy kinyitottak, de sokan ültek az asztaloknál, minden pincér elfoglalt volt. Közben látom, hogy nyilván mint ilyen helyen szokás, mások is fotóznak, meg mászkálnak körbe, így anélkül, hogy megállnék, megyek tovább határozott lépésekkel egy nyugis helyre, ahol előveszem a fényképezőgépet, és elkezdek fotózni. Végül kb 3x körbejártam a helyet, volt, hogy elnézést kértem az asztaloknál ülőktől, de persze mindenki nagyon kedves volt (meg egyébként volt hely bőven, de azért így illik). Szóval erősen visszaéltem a szőke hajammal és az európai fejemmel. Valszeg, ha egy vietnámi lép be és mászkál le, föl, megkérdezik tőle, hogy mizujs. De engem senki sem akart zavarni, egyértelmű volt mindenki számára, hogy szállóvendég vagyok. Hihihi.
Kb egy órát voltam fent, egészen ügyes simlis lennék. Nagyon jót nevettem, amikor leértem. Végülis simán belógtam egy 5*-os hotel tetőteraszára és még egy kávét sem kellett aranyáron meginni. Örömömben bemegyek a szomszéd plázába, de jó drága minden… de azért jutalomból veszek magamnak sült halat.
Hazamotorozom, megfőzöm a rizses húst. Vettem bele mindenféle zöldséget is, nagyon finom lett. Este blog és megyek aludni. Holnap Plaza és némi shopping, illetve megpróbálok szemüveget csináltatni magamnak (itt pár óra alatt kész). Meglátjuk ebből mi jön össze.