Mára annyi a program, hogy este visszamegyek Hanoiba. És igazából nem is nagyon történt más.
A reggel után visszafekszem, ilyet már nagyon rég csináltam. Egyébként is szemerkél az eső, szomorkás idő van, Vietnám szomorú, hogy elmegyek, így strandolás sem lesz. Szóval szunyókálás után kapcsolgatom a TV-t, ilyet is rég csináltam… és akkor a Planet Earth-ön Attila, a hunról van egy műsor. Ezt nem hiszem el. Itt vagyok Vietnámban egy szigeten, és Attiláról, meg a hunokról nézek angolul egy dokumentumfilmet. Mindenesetre érdekes volt, régen tanultam már, ki emlékszik mindenre. Persze megszólalt magyar ember is, azt feliratozták, meg voltak felvételek Budapestről. Nagyon vicces élmény volt. Aztán elindulok sétálni.


Aztán betoppan az örmény – amerikai pár, akiknek tegnap ajánlottam ezt a helyet. Volt velük egy ausztrál srác is. Így délután elbeszélgetünk a nyelvekről, akcentusokról, utazásról. A két fiú valami nyelvi hülyeségen elkezdett kakaskodni, az örmény lánnyal nézünk rájuk, hogy akkor váltsunk témát. Az amerikai (vietnámi származású egyébként) srác volt, aki nem akart engedni. Egy idő után rájuk unok, inkább sétálok egyet az esőben a parton. Ki tudja mikor látok tengert legközelebb.



Most, hogy visszaértem Hanoiba és nagyjából véget ért az utazásom (kedden indulok haza, szerdán reggel érkezem majd), azt szeretném kérni tőletek, hogy amikor ideértetek az olvasásban, akkor írjatok egy kommentet, hogy tudjam ki olvasta a blogot. Kérlek benneteket, hogy írjátok alá a neveteket, hogy be tudjalak azonosítani benneteket, mert email alapján nem mindenkit tudok, hogy kicsoda. Kíváncsi vagyok, hogy hányan értek a végére a történetnek. Nem baj, ha csak pár hét múlva érsz el idáig, akkor is írj kérlek. Köszi szépen, és természetesen jelentkezem még a következő napokban is, de azért már sokminden tényleg nem fog történni.
Na alszom gyorsan, mert már éjfél, és reggel korán kelek, mert fél 8-kor indulok Tai Chizni.
Judit kedves, minden szavadat olvastam, napi rendszerességgel, és effektíve elvonási tüneteim lesznek a blogbejegyzéseid nélkül 🙂 Hol marad a napi Vietnám adagom?? 🙂
Amikor elküldöm a kommentet nem csak email címet, de nevet is be kell írni, érdekes h ezt előled eltitkolják!
Bárányi Ildi voltam
Szia Ildi! Te voltál az első, aki írt, nagyon köszönöm a sok visszajelzést, kérdést, gondolatot.
Sajnos Mekong hűtőmágnes nincs, de folyós, vietnámi hajós van. 😊
Van, akinek kiírja a nevét, van, akinek csak az email címét. Szerintem attól függ, hogy mi van alapból beállítva a Gmailbe. Van akinek nincs megadva saját név, ott csak az email címet tudja nekem megadni. Például neked a nevedet írja ki, nem az email címedet.
Hát hidd el, nekem is kemény időszak lesz Vietnám nélkül.
🥶😂😂
Hahó! Olvastam s a végére is értem. Nemsokára találkozunk 😊
Keresztesi Viki voltam
Szia Viki, örülök, hogy végig jöttél velem. 😊 Igen, nemsokára otthon.
Végig izgultam érted, mert egyedül voltál! (Féltettelek) De nagyon izgalmas helyeken jártál. Minden este vártam a beszámlódat, nagyon jó képeket kaptunk tőled.
Vigyázz magadra!
Puszi
Magdi
Szia Magdi! Örülök, hogy végig követtétek ezt az utat is. Itt nincs miért félteni, sehol sem veszélyesebb, mint otthon.
Puszillak benneteket: judit
Szia! Szuper volt olvasni az írásaidat, és látni a képeket. sűrűbben is utazhatnál… 😂
Bózsó Heni
Szia Heni!
Ebben a dologban teljesen egyetértünk. 😊😍
Remélem a következő útra nem kell ilyen sok évet várni.
A cél már megvan. 😊
Minden nap olvastam a kalandjaid és szinte minden nap csodáltam a bátorságod is, mondjuk a korábbi utak után ez már szinte elvárható volt! 😊
Szia Betti!
Örülök, hogy itt vagy és olvastál.
Egy idő után nem érzi az ember bátorságnak, mert minden helyzetben van megoldás, a hülyeséget meg igyekszik az ember elkerülni. Mondjuk az nekem nem mindig sikerül. 😜😊
Nagyon várjuk a találkozást! anyu&apu
Sziasztok!
Igen, hamarosan találkozunk.
Ölellek benneteket ❤️
Szia, bár nem minden bejegyzésre jutott időm, de nagyon izgalmas helyeken jártál. 😉 Jó utat hazafelé! 😉 Dicső-Kovács Timi
Szia Timi!
De jó, hogy te is itt vagy!
Remélem jól szórakoztál. 😊 🥰
Hallo Jucus! Amióta elindultál Vietnámba, 3 csapatépítőt, egy Varsó-i meetinget, egy Bristol-i kiruccanást toltam le, és minden este követtem a beszámolódat. Óriási volt, néha 19 fős asztal mellől, vacsora közben olvastam a beszámolódat, és olyan volt, mintha ott lennék Veled. Látom a színeket, tájakat, érzem az esőt, ízlelem az ízeket, pedig iszonyat távoli. És nagyon büszke vagyok Rád! Na meg a motorozásért!🤩 Örülök, hogy a részese lehettem!
Liácska drága, örülök, hogy olvastál… és üzleti vacsora közben… haláli vagy. 😂😂
Otthon találkozunk. 😊
Szia Judit!
Minden nap követtem a kalandjaidat, nézegettem a képeket. Már most várom a következő utadat!
Lakcsi Margit voltam
Szia Margit!
Hidd el már én is is tervezem a következőt. Remélem ezúttal nem kell ilyen sokat várni.
Köszönöm, hogy olvastál. 😊
Kedves Judit, nagyon vártam minden nap az újabb epizódokat, jobb volt, mint bármelyik film! Talán azért, mert most és akkor történtek meg a dolgok veled és nem mindig forgatókönyv szerint! Egyedül nekiindulni egy ilyen útnak, hát, nem kis kihívás! Köszi az élményt! Szerencsés utat haza! Szia: erdős Kati
Szia Kati!
Örülök, hogy tetszett. Hát igen, ezek valós kalandok voltak… semmi megrendezés.
Köszi szépen, 3 nap múlva már otthon.
Szia Judit,
Minden nap olvastalak😊
Köszönöm!
Boros Linda🏃♀️
Szia Linda!
Örülök, hogy olvastál. 😊
Olvasva!:)
Szia Ági!
Örülök, hogy itt vagy és követtél. 😊
Eljutottam idaig! Gratula! 🙂
Az eso mar neha engem zavart 😀, de klassz kaland volt! Respect h egyedul lenyomtad!!!
Szia Anita!
Köszi szépen. 😁
Hát az tény, hogy életemben ennyi esőt összesen nem láttam, főleg nem éreztem magamon, mint itt. 😂😂
Szia Anya! 🙂 Jó volt olvasni, tudni rólad!
Csókollak, ölellek!
Szia Anya!
Örülök, hogy tetszett.
Ölellek ❤️
Szia Juci,
Én olvastam😁 Puszi!
Zsuzsi (Kalóéktól)
Szia Zsuzsi!
Örülök, hogy olvastál. 😊
Szia Judit!
Minden bejegyzésedet olvastam, bár volt h. egyszerre hármat. Nagyon ügyes és bátor vagy, le a kalappal! Mennyire nem ismerjük a hétköznapjaikat, és mi itt M. o-n mennyire elkényelmesedve élünk. Kolléganőmnek, ill. olykor családtagjaimnak mutattam a képeket, videókat. Sajnálom, h. a beszámolóknak vége lesz!
Jó utat hazafelé!
Tanács Andi
Szia Andi!
Örülök, hogy olvastál. Igen, minden ilyen út rávilágít arra a luxusra, hogy otthon ivóvízzel öblítjük le a WC-t is, és hogy alapvetően milyen jól élünk. De azért azt is látni, hogy nagyon erősödik a középosztály Vietnámban. Iszonyat tempóban fejlődik az ország… a maga jó és rossz hozadékával.
Szia, olvastalak végig, a posztgradfree és a háborùs média mellett ez egy felüdülés volt számomra ……. 🙂
Szia, örülök, hogy sikerült legalább egy kicsit kiszabadítani az otthoni valóságból. Láttam a levlistát. őrület, ami ott megy. 😞
Szia! Természetes, hogy itt voltam majdnem minden nap. Felüdülés volt olvasni a mindennapjaim mókuskerekében. 🙋🏼♀️
Lett egy pár kérdésem is, de majd összegyűjtöm őket és egyben zúdítom rád. 😀
Jó pihenést a még hátralevő pár napra és szerencsés utat hazafelé. Várunk! 🙂
Szia Szera!
Örülök, hogy itt voltál. 😊
A kérdésekre és válaszokra is sor kerül, csak nehogy elfelejtsd őket.
Köszi szépen, holnapután indulok.
Szervusz Judit! Minden nap olvastam a beszámolódat, mint ahogy a régebbi utazások beszámolóit is. Nagyon büszke is vagyok arra, hogy ilyen kalandozó és nyitott tanítványom is van. Izgultam is minden nap érted, ugyanakkor élvezettel néztem végig egy ismeretlen országról készült képeidet. Szerencsés utat visszafelé ide a kissé télre forduló világba!
Kedves Tanárnő!
Köszönöm szépen, hogy ezúttal is velem tartott. 😊
Láttam a ködös, borongós időt otthon… nem nagyon motivál a hazamenésre. Na de hátha lesz egy kis ősz végi napsütés, mire hazaérek. 😊
Jaj Juditkám, már hogyne követtem volna a színes kalandjaidat. Minden nap alig vártam, hogy Veled mehessek egy újabb érdekes helyre. Beválalos csaj vagy, jó a szemed meglátni, ami jellegzetes és hitelesen át is tudtad adni nekünk. Köszi és alig várom, hogy meglelhesselek.
Harkó Vica
Vica drága, örülök, hogy itt voltál végig velem. 😊
Igen, igyekeztem a valóságot meglátni.
Hamarosan találkozunk.
Ölellek ❤️
Ezt a kávé-smoothie-waffle hármast én is elfogadnám most 😀
Az egy… Baltás fickót megáldó kisjézus?
Sok sikert a maradékhoz, jó és biztonságos utat hazafelé, aztán már várom hogy élőben is újra lássalak 🙂
Na a baltás fickót meg kellett keresnem, mert nekem nem tűnt fel… de egyébként igen. 😂😂
Hamarosan találkozunk. 😊
Állandó esti program volt! 😉😘 Köszönöm szépen az élményt!!!
Szia Zoli!
Örülök, hogy ezúttal is olvastál. 😊
Köszönöm, lenyúgöző amit végig csináltál és ahogy leírtad!
Zsolt
MBA
Szia Zsolt!
Örülök, hogy tetszett. 😊
Szia Judit!
Minden nap várom a beszámolóidat és nagy élvezettel olvasom a kalandjaidat. 🙂 Kicsit irigyellek is… ☺️
Vigyázz továbbra is magadra!
Puszi: Timi
Szia Timi!
Örülök, hogy olvastál és hogy tetszett. 😊
Hát Drága, egy élmény volt.
Félre is raktam a könyvemet addig, pedig az sem utolsó (Rényi Ádám:Bezzeggyerek).
Szóval nagyon jó volt olvasni Téged, hihetetlen miket vittél véghez, és mennyi mindenben volt részed.❤
Remélem itthon mihamarabb látjuk egymást.
Addig is ölellek, jó utat haza🙏
Andika (Sch)
Szia SAndika, örülök, hogy tetszett. Otthon találkozunk majd. 😊
Judit drága! Köszönöm ezt a virtuális utazást veled! Imádtam minden sorát az írásodnak, hiányozni fog. Élvezd még ezt a pár napot és majd szerencsés utat hazafelé! 😍🍀🙏
Szia Márti!
Örülök, hogy tetszett. 😊
Nekem is hiányozni fog. 😜😁
Kedves Judit!
Olvastam az utinaplódat, néha összevártam kettőt. Örülök a sok élményednek, képeknek, így részese lehettem én is a nagy utazásnak.
Szeretettel
Kluge-Kövesi Kriszti
Szia Kriszti, örülök, hogy követtél. 😊
Judit, gratulálok az ötven naphoz!
Köszi szépen 😊
Örülök, hogy ilyen bátor csaj vagy, nem sokan tudnák végigcsinálni ezeket az utakat. Büszke vagyok, hogy részese lehettem ennek a nagy kalandnak, és persze Rád. Köszönöm az élményt.Jó utat haza. Puszilunk! Szabó G. Imréné Erzsi
Szia Erzsi!
Örülök, hogy olvastál és hogy tetszett. 😊
Puszi 😊
Beleéléssel olvastam végig, amit írtál…pergett a mozi!
Mi márciusban utazunk, kicsit „jobb” időben remélem, de a standard lesz csak: Hanoi-> Sa Pa-> Ha-Long Bay -> Dim Binh ->Hanoi -> Da-Hang -> Hue -> Hoi-An -> haza.
Nagyon jó lesz, élvezni fogjátok. 😊
Szia Judit!
Hát én most fejeztem be. Minden betűjét elolvastam, nagyon tetszett.. ki is néztem mit fogok lerajzolni,- a legyező pálmát. Nem lesz egyszerű feladat a sok vonallal megbirkózni.
Sziaaa, örülök, hogy „megérkeztél”… és annak még inkább, hogy találtál magadnak ötletet, hogy mit rajzolj.
Igen, a legyező pálma nagyon szép, és a színe is különleges. Sok sikert hozzá. Most úgyis itt a tél… előbb-utóbb meglesz az. 😊
Nem naprakészen, de én is olvasom a beszámolód🙂
Szia Krisz!
Örülök, hogy megérkeztél te is. Érdemes az utolsó napokat is elolvasni, izgalmasabb lett, mint terveztem.
Szép napot: judit
Nagy élmény volt olvasni, jó keveréke volt a gyakorlatias tudnivalóknak, a látnivalóknak, kultúrának, szövegnek és képeknek. Kevés blognál ragadok le, de ez jó volt.
Szia Erika!
Örülök, hogy tetszett. A maradék napokat is érdemes elolvasni, izgalmasabb lett, mint terveztem, ráadásul jó értelemben. 🙂
Szia Tesó!
Minden nap olvastam, csak itt lassú a net és csak most ért ide a vége.
🙂
Csók: sTv
😂😂😂 Most értél ide? Pedig nagyon jó a legvége is, olvasd csak tovább.