Hát ma több lett a kaland, mint terveztem így az utolsó napokra. Vicces egy csaj vagyok, annyira bátor, amennyire azért nem kellene, de szerencsére azért a határon mindig megállok… viszont addig tuti elmegyek.
Reggel viszonylag korán indulok, kávé, tankolás, boltban pékáru ebédre, víz, minden van, irány a sziget túloldala, mert van ott egy kisebb hegy (300m),amire fel lehet menni és szép a kilátás. Találok a neten egy részletes leírást is, igaz azt írja, hogy időnként nehéz az ösvényt megtalálni, de azért ha figyel az ember, akkor követhető. Mondjuk azzal kezdődik, hogy mássz át a kerítésen… itt kellett volna elengedni az egészet…. na de hát mégis… nézzük azért meg mi van ott. Megérkezem az adott helyre, bekéredzkedem a leírásban megadott házhoz parkolni, minden frankó, aranyosak. Néz a bácsi, hogy egyedül, én meg hogy igen. Megszoktam, hogy ez furi a világnak, de nekem már teljesen természetes.
Átveszem a cipőt, aztán lássuk mi a pálya. A kerítés nem annyira mászásbarát, mert éles izék vannak rajta, de a háztól a csajszi mutat bele a sűrű erdőbe, hogy vágjak át ott. Na itt kellett volna másodszor elengedni. De nem. Elindultam a dzsungelbe ösvény nélkül. Egyébként jó poén volt és tanulságos. A liánok iszonyat erősek, még a vékonyakat sem szakítom el, vagy alatta, vagy felette bújni kell. Szóval megyek viszonylag a kerítés mellett fel, tudvalevő, hogy mindjárt itt az ösvény, így nem zavar egy kis dzsungelmóka. Aztán szemben is lett egy kis kerítés, ami már átléphető, de egy kis házat is látok, és a ház kutyát is jelent. Kiabálok, semmi, hát akkor menjünk. Átlépek a kerítésen, kiérek az útra, ahol a leírás szerint jönnöm kellett volna, ha már az elején elugrom a kerítésen. Aztán megjelenik 3 kutya. Szerencsére már az úton vagyok, nem a ház körül, és azt már megtanultam, hogy nagyon komolyan veszik a határokat, pár kiáltásra békén hagynak. Felérek az út tetejére, jön egy motoros ember. Kérdezi, hogy mizujs, de persze nem értem. Írom neki a Google translate-be, hogy felmegyek a hegyre. Mutat az ujjával kérdőn, hogy egyedül? Bólogatok, ő rázza a fejét, de aztán elmegy mellettem. Hát akkor menjünk tovább.
Visszafelé már az úton megyek le, mert már fent látom az embert. Jó fej volt, lejött, kinyitotta nekem a kaput. Közben mondjuk nem tudom hányszor mondta el magában, hogy nem kéne kerítést mászni. Mondjuk nem teljesen értem, hogy hogyan vannak mégis leírások, fotók erről a túráról a neten, ha közben magánterületen megy az út és az ember azért úgy tűnik nem felhőtlen boldog. Bár az is látszik rajta, hogy végülis annyira nem érdekli. Vissza a motorért… na mondjuk a szomszéddal is megbeszélhetné, ha nem akarná, hogy felmenjenek, hogy mondják azt, hogy nem lehet felmenni. A szomszéd egy szóval sem mondta, hogy nem szabad menni. Csak az egyedül menés nem tetszett nekik. Mindegy is, mosolyogva ülök a motoron és megyek tovább. Még csak reggel 10 óra, de én már egy egészen komoly kalandon túl vagyok. Hát ez mekkora poén volt. Amikor a bátorság és az elszántság a vakmerőség közelében jár. Most egy kicsit túllőttem, bár még mindig teljesen biztonságos volt minden. Esélyem sem volt balesetre. Bajom nem eshetett.
A következő úticél a tengericsillag tengerpart. Elég messze van, több, mint egy óra. De aztán számolok, nem nagyon értem, hogy miért számol a Google ilyen sok időt ekkora távolságra. De végülis lassan megyek, meg ráérek, meleg sincs még nagyon. Az úton meglepően eltűntek az emberek. Házak vannak, de tényleg csak egy sorban az út mentén. Aztán van egy szakasz, amikor szállások, szállodák jönnek, de itt sincs nagy forgalom.
De nem marad ez végig olyan jó. Az utolsó 8 km földesút. Vannak benne egészen járható részek, de sok benne a kátyút kerülgetős rész, nagyon kevés helyen még mélyebb homok is van. Hívjuk ezt egy kis vezetéstechnikai tréningnek. alapvetően nem volt vele gond, inkább az aggasztott, hogyha ennek a végén nem lesz semmi extra, akkor mennyire szomorú leszek. Már kezdek éhes is lenni, egy kávé is jól esne, egyáltalán megállni, pihenni.
Jaj, hát akkor ezek szerint itt nincs? De van kávézó is, mondja, pontosabban mutatja a telefonon, mert angolul nem beszél. Arrébb megyek, mert nem tetszik az ember. előbb hadd szusszanjak, aztán döntök el bármit. Sétálgatok a parton, kezd k**vameleg lenni, kellene árnyék. Egy csomó nyugágy ki van téve, egyik felett napernyő, akkor itt most leülök, eszem-iszom, aztán meglátjuk mi legyen. Már majdnem befejeztem a kaját, amikor megjelenik egy nő, hogy 100k a nyugágy. Azt a szabadrablás mindenit. Tegnap az 5*-ban is pont ennyi volt, de ott volt matrac, törülköző, tusoló, pálmafa, wc, biztonsági őr. Itt ebből csak az ágy és a napernyő van. Nevetve odébbállok, keresek egy alkalmas pálmafa-árnyékot, úgyis kezdett meleg lenni a napernyő alatt.
Aztán egy fiatal pár megtudja, hogy csónakkal kb 3 km-el arrébb visznek csak. ők elmennek oda motorral. Hát hajrá. Én inkább sétálok. A 3 km nem sok. Közben az utolsó bódénál végre beszél az eladó csajszi egy minimális angolt, így kiderül, hogy tényleg arra vannak a tengericsillagok, és max egy óra séta. Szóval én elindulok a part menti ösvényen, merthogy itt az is van. Persze megint csak én megyek itt gyalog. De sebaj, az ösvény jól látható, sík terep, semmi macera. De persze mégis lett macera, mert ez az ösvény a helyiek ösvénye, és itt kis viskók is vannak, azaz kutyák is. A legtöbbször szerencsére nem az út mentén így csak messziről ugatnak, de aztán van egy hely, ahol az út mentén van, és embert sem látok, így inkább lemegyek a partra, elkerülve a kutyákat. Hogy ez a rengeteg szabadon kószáló kutya mennyi gondot okoz. És egyébként egymást is tépik olykor, lehet időnként kutyabalhét hallani. Senkit sem érdekel.
Visszafelé végig a vízben jöttem, így elkerültem a házak és kutyák környékét. Akkor szerintem mára meglett minden kalandfaktor, ennél több nem kell. A meleg miatt kisebb hőgutát kaptam, de nem csodálkozom. A motoron azért elmúlik a fejfájásom, de azért érzem, hogy a gyógyszer lesz a megoldás, ha nem akarok a nap hátralevő részében nyűgös lenni. Nem vagyok már messze az szállástól, a legtöbb a földesút, aztán már csak békés motorozgatás. Érdekes látni, egyébként máshol is így van, hogy a parton vannak a turisták és az őket kiszolgáló egységek, míg a szigeten bentebb vannak a helyi lakosok és az őket kiszolgáló üzletek. Kávézót keresek, mondjuk már dél óta és közben lassan 5 óra. Igazán türelmes vagyok. Meglátok egy francia pékséget, király ott tuti lesz rendes kávé. Bónuszként tengerpartra néző teraszuk van. Észre sem vettem, hogy ennyire kint vagyok a parton. Nagy királyság… és akkor kiderül, illetve leesik, hogy pont megy le a Nap. Így lett egy tökéletes naplementém ajándékba, terven felül a mai nehézségek után kicsit vigasztalásul.
Aztán kajáltam egyet, nincs fotó, elfelejtettem, de alapvetően egy kesus, zöldséges csirke volt rizzsel. Fél 7-re visszaértem, hulla vagyok. Tus, blog és alvás. Holnap 8.20-kor indulás a 3 sziget snorkeling túrára. Ott valszeg már nem tudok vagány lenni, szóval nem kell aggódni, szerintem már nem tudok hülyeséget csinálni. Motorom sem lesz már többször.. hüpp-hüpp. Ki tudja mikor ülök motoron legközelebb. (Mármint egyedül, mert motoros taxizás még lesz párszor.)