367 képet csináltam ma. A fényképezőgép az utolsó 20 kockánál már a lemerüléssel fenyegetett, de végül megúsztam némi visszafogottság mellett a teljes kikapcsolást.
De kezdjük az elején. Reggeli Pho. 😬😁 Nagyon jó ez a leves, meg minden, de reggelire? Tegnap kérdezte a srác, hogy mit szeretnék reggelire, azt mondtam, hogy amit ők esznek. Egyébként tényleg ők is ezt ették. Szinte zabkása! 😭 Megint kaptam egy rakat zöldet hozzá: citromfű is van benne, meg rendes fejes saláta levél, menta… és pár ismeretlen. Lefotóztam egyesével őket, majd otthon az elvetemülteknek megmutatom. Közben hétágra süt a Nap, megbeszéljük a motoros emberemmel, hogy akkor jön 9-re, addigra én is kész vagyok. Mondtam, hogy hová mennék, de mehetünk máshová is, rizsföldet szeretnék, meg falut. Elvisz Ta Van nevű faluba, ott letesz, sétálok egy órát, aztán felvesz egy faluval arrébb.
Persze a nagy vagányságomba lett némi megszeppenés, amikor egy kutya közelített ugatva. Az út meg arra vezetett. De ez nem egy házikedvenc, hanem házőrző… én meg ugye alapból is félek a kutyáktól. Fordulok vissza, hogy akkor most ez biztos egy házhoz vezet csak, de aztán jött egy fiatal srác, nagy műanyag kosárral a hátán, gyorsan a nyomába eredtem, megjelent a gazda, magyaráztam, hogy a kutya… nagyjából értette, de addigra a kutya is békés volt, hisz ott volt a gazda. Kicsit szidom magam… de közben meg pont így látom a szép dolgokat.. meg az igazi falut.. csak a hülye kutyák ne hoznának rám frászt. A bivallyal is simán megbirkózom, de az utánam jövő, ugató, falusi kutya nem vicces.
Jó volt ez a séta, de ez egy turistáknak berendezett útvonal, tele helyi népviseletbe öltözött etnikummal, akik a saját kézi készítésű dolgaikat próbálták rádsózni. Láttam frusztrált európai srácot, aki nem tudta higgadtan kezelni a helyzetet, berágott és rohamtempóba elindult. Sajnáltam, mert egyébként nagyon szép volt a táj, eléggé kulturálisan el lehetett utasítani az embereket, nem egy latin virtus volt. Vagy csak én azon már megedződtem. A legjobb a kutyás kaland ellenére is az volt, amikor bekeveredtem egy másik faluba, ahol a valóságot láttam, nem az üzletsort.
Bár ha a hegyeket nézem, felhős az ég, de mégis úgy néz ki, hogy ma kellene felmenni a Fansipanra, hátha szerencsém lesz, mint tegnap. De persze alapvetően arra készülök, hogy alattam a felhőpamacsok, felmentem egy csúcsra, de nem látok majd túl sokat. Mindezt egy vagyonért. Több a jegy, mint a 4 napi szállásom. 736k. Plusz a fogaskerekű a kabinos felvonóhoz még 100k. Drága egy nap lesz a mai.
Fent tejfehér köd fogadott, és eléggé hűvös is volt. Az épület pont úgy néz ki, mint bármelyik európai síparadicsomban, csak Pho-t adnak, vagy sült rizst, vagy sült tésztát. Úgy döntök, hogy várok egy fél órát, hátha ma is mákom lesz, és kitisztul. Tegnap olyan jól bevált a türelem. Nézem a tudományt is, a Windy map applikáción van műholdas kép… elvileg elfelé megy a felhő és aztán kitisztul. Téblábolok fél órát, aztán veszek egy gyömbérteát dupla áron, aztán telefonálok egyet, meg netezek, meg nézem az eget és az applikációt. Aztán a fél órából másfél lesz… lassan indulnom kellene mert nem fogom tudni megnézni… kicsit mintha tisztulna azért, elindulok… és akkor egyszer csak elkezdett rendesen tisztulni. Na nem lett teljesen tiszta minden, de a helyi viszonyokhoz képest szerintem ez nem is tud ennél jobb lenni.
Kicsit feszes tempóban jöttem lefelé. De mivel odafelé annyit szarakodtam, és mindenről ezer képet csináltam, így nem volt ezzel semmi gond. A fényképezőgépem is már egy ideje villog, hogy merül, szóval nem sok képet lehetne már vele csinálni. 17.29-kor érek le, 30-kor megy az utolsó, de persze nyilván nem hagynak fent senkit, de azért nem akartam volna magamnak sem a feszkót, sem az esetleges extra költségeket. Jobb ez így. A kabinban a már korábban emlegetett piroskabátos csoport jön velem, beszélgetek az egyik sráccal, Manchesterben tanult 2 évet. Az idős férfiak pedig nagyjából a főnökei a kormányzati hivatalban. Nem faggattam tovább. Nyilván pár szót értenek abból, amit beszélünk, nem kérdezem, csak amit mondd magától.
Visszafelé a vonat is már az utolsó… nagyon boldog vagyok, hogy ilyen jól sikerült a nap és nem is késtem le semmit. Eldöntöm, hogy gyalog megyek haza, útközben eszek vmi nem levest, mert éhes vagyok már rendesen (3 mini banán, meg egy üres croissant volt az ebéd).
Hazafelé vettem vizeket, meg némi édességet, mert ez így nem állapot, hogy itt nincs desszert, vagy valami édesség. Oreo kekszig jutottam, nagyon béna. Meg vettem kesudiót is, hogy legyen vésztartalék nálam. 20 perc séta haza, ezalatt 3 kutya ugatott rám, egy jött is utánam. Persze sötétben, két falut összekötő úton, ahol pont bezártak az üzletek. Kevesebb a forgalom, a házakból meg kimászkáltak a kutyák, védik a házat. Igazából egyik sem volt vészes, inkább határt jelölő ugatások voltak, meg csak hátranéztem, és már ment is vissza a helyére, de azért nem örültem neki. Nem lehetne inkább bivallyal összefutni? Hazaértem, reggelire kérdezi a srác, hogy mit kérek: levest vagy tojást kenyérrel. Mondom neki, hogy hozzon croissant-t, de nem érti mit beszélek. Mutatom képen, ő ezt nem ismeri. Ezt meg én nem értem annyira, hogy ma vettem ebédre egyet a szomszédos faluban. Lefotózza a telefononról a képet, azt mondja, hogy majd hoz reggel. Meglátjuk siker-e neki. Eleve azt mondtam, hogy nem kérek reggelit, aztán ajánlotta, hogy hoz. Ha talál, az is jó, ha nem, holnap úgysincs semmi programom, Sapa városnézés, spontán séta lesz csak. Tudok bent reggelizni, ha ő nem talál.
Nincs erőm most átolvasni az egészet, így megy nektek, ahogy van. Majd reggel kijavítom a hibákat, de mostanra fáradt vagyok. Fél 11 van, lassan 2 órája írok.