Santa Fé de Antioquia avagy vissza a melegbe

2014. március 17.
Reggel korán keltünk! 🙂 Rég kellett mát ilyet írnom.. na nem is keltünk nagyon korán, negyed 7-kor csak, hogy időben elinduljunk Santa Fébe, ami kb. 80 km-re van Medellíntől. Tesó nagyon rutinosan kinézte merre kell mennie a busznak, így nem mentünk be a városba a pályaudvarra, hanem csak itt eltaxiztunk 6000 pesóért a szomszédos Robledo városrész központjába (a Carrera 80-ason kifelé), és fél 9-kor már a buszon ültünk. A kb. másfél órás úton meredek hegyeken mentünk át… hihetetlen, hogy itt milyen meredek helyekre is építkeznek az emberek… de Medellín határában rendes lakótelep is épült a hegyoldalba. Egy hosszú alagúton vezetett át az út, még mindig hegyek, de közben folyamatosan ereszkedtünk lefelé. 1500 méteren van Medellín, onnan még át kellett menni a környező hegyeken kb. 1800 méterre, majd onnan lementünk 500 méterre, ahol Santa Fé van. Ahogy közeledtünk a városhoz, folyamatosan melegedett az idő. Mire megérkeztünk 28-30 fok lett, pedig még csak 10 óra volt. Sétáltunk egyet a főtéren… (ez megint egy 4×8 utcás kis óváros)… meg elmentünk a Santa Barbara térre, aztán úgy döntöttünk induljunk el a Nyugati-hídhoz (Puente Occidente), ami 6 km-re van, mielőtt még nagyon meleg lesz. Sajnos a „mielőtt meleg lesz” rész nem jött be. Az elején lazán sétáltunk, de fél 12-kor én teljesen kikészültem. Megnéztük, 36 fok volt kb. Rendesen Nicaraguás meleg, ott volt ilyen durva. És persze páratartalom is volt… és mivel egy völgyben vezetett az út a levegő sem mozdult meg. Pörkölt a Nap. Még meg is néztem reggel az időjárás-előrejelzést.. 27 fokot mondott, így kistrikóba mentem… ami ebben a pörkölő melegben nem jó, mert a Nap jobban felhevíti az ember testét. Így sokat megálltunk pihenni, lassan haladtunk…. de végül megláttuk. 🙂 A híd, a környező táj… nagyon szép volt. Széles völgyben folyik a folyó… oldalt a kopár, kiégett hegyoldalak. Olyan csendes, békés volt. Még a nagy meleg ellenére is nagyon jól esett a csend, a nyugalom. Medellín nagy város… nagy zajjal… nekem fárasztó… kellett már egy kis béke. Nézni a lógó fülű teheneket, a keselyők körözését. A híd egyébként az 1800-as évek végén épült, függőhíd, és fagerendákból készült eredetileg, de ma már acélgerendák tartják… de a teteje még mindig fa.. csörögnek, ahogy a motorosok, autók mennek rajta. A híd túloldalán van egy büfé meg egy üzlet… megmenekültem. Fejemre slagból nyomom a vizet… na végre hülök. 🙂 Kolumbiai emberek jönnek oda haverkodni hozzánk, kicsit nehézkes a beszélgetés spanyolul… sokat és nehezeket kérdeznek.. de azért odaülünk az invitálásra. Igazándiból a helyi menő csávókkal futottunk össze, akik rumot isznak hétfőn délben a 37 fokban. Ügyvéd az egyik, egyetemen tanít, hallott már a Monarchiáról… nem kell elmagyarázni hol van Magyarország. Kedvesek, kíváncsiak, kicsit nagyképűek, de ez lehet a piától is. Meghívnak pár italra… de aztán egy idő után mi rájuk ununk, pedig hívnak medencés buliba hozzájuk.. de inkább kihagyjuk és visszamototaxizunk Santa Fébe. Tesó szerint olyan meleg van, hogy egy tepsi piskóta megsülne a menetszélben. 🙂 Megérkezünk, csak az árnyékban közlekedünk és öntjük magunkba a jeges gyümölcsleveket. Látunk egy kis balhét is… a meleg megártott másnak is úgy látom. Egy bolond nő elkezdett egy autót dobálni kővel, majd felborított két motort és elsétált. Mindenki csak nézte, nem csináltak semmit.. de 20 perc múlva láttuk, hogy elfogták és elvezették. Jut eszembe nem sokkal később volt még egy incidens. Egy 40 kilós, kicsi, vékony öregasszony macsétával kezdett egy fenyegetni valakit és elég dühösen magyarázott. Úgy tűnt neki ott konkrét problémája volt valakivel, és azt próbálta rendezni. Az emberek jöttek, mentek, nem foglalkoztak vele.. volt aki csak mosolygott. Mondjuk nem lehetett komolyan venni a 40 kilójával.. 🙂 meglepő, hogy itt egy nap két ilyen szitu is volt, míg a hónapok alatt sehol semmi ilyesmit nem láttunk. Remélem csak a meleg miatt volt… és egyébként békések az emberek itt is. (Bár a meleget ők megszokhatták.) Sétáltunk egy keveset, aztán megyünk vissza Medellinbe. A buszon de jó is volt érezni, ahogy hült a levegő. Valszeg a max. 24 fok után nehezebben viseltük a hirtelen 37-et, mint mikor folyamatosan melegben voltunk.