Termálfürdő ala Honduras

2014. február 1.
Hogy szalad az idő… már februárt írunk. Lassan megszoktuk új életformánkat.. beállt a ritmus. Reggel szinte egyidőben ébredünk, kelünk, megyünk… már nem kimerítő a buszozás annyira, .. a szállásokat is könnyen megtaláljuk, beállt a rend… megszoktuk a vándoréletet. Lementünk a Ten Napel Café-ba reggelizni, egy holland-hondurasi pár helyben süti a pékárut. Hát nem dobtunk hátasokat, pedig a Lonely Planet nagyon dícsérte. Elmegyünk a Hotel Elvir-be megint, keressük Max-et, aki tud angolul, és szervez túrákat a Parque de Celaque-ba, ahol Honduras legmagasabb csúcsa van 2849 méteren, de mi nem akartunk oda felmenni, csak egy szép trópusi Cloud Forest, azaz ködös erdős sétára menni, vízesést nézni. De Max nem volt ott.. felhívta a recepciós, beszéltünk vele, de ő már Copánban van egy csoporttal, de Gracias-ban próbálkozzunk. Egyébként is oda tartunk, akkor irány a buszpályaudvar. Lebattyogunk a hegyről, ez a por nagyon durva. Fehér nagyon finom por, verik fel az autók, száll mindenhol, mintha non-stop Sziget-fesztiválon lennénk. Ki kellene porszívózni az egész várost. Mindent belep, a növényeket, házat… kaparja a torkom.. nem túl kellemes. A buszmegállóban gyorsan hagyjuk magunkat levadászni, elkísérnek minket a buszunkhoz, és már indulunk is. Szépen lassan araszolunk, folyamatosan szállnak még fel, aztán kiérünk a városból és akkor araszolunk tovább a kátyús úton. Két óra alatt érünk Gracias-ba, folyamatosan hegynek le-föl megyünk.. nem egyszerű itt az élet a hegyek közt. Nagyon meredek hegyek, szők völgyek, nem sok lehetőség van termelni bármit is. A hegyoldalban kávét, banánt, mangót látunk… már amit felismerek. Gracias hasonlóan poros, mint Santa Rosa.. nagyon durva. Ahogy megérkeztünk Gracias-ba a pályaudvarra, rögtön bevágunk a comedor, azaz büfé soron egy sült csirkét rizzsel, zöldséggel… bab nem volt, nem is értettük igazán. Olcsó volt, 45 L darabja, míg az éttermekben 90-150L között van egy kaja. Bemegyünk tuc-tuc-al a főtérre, nagyjából ennyi itt a látnivaló. A főtéren lévő épületek, amit még a spanyolok építettek. A buszon Tesóval jól meg is vitatjuk ezt a kérdést. Mármint, hogy ami itt maradt szép épület, az mind a spanyoloktól származik, és nekik nincs semmi sajátjuk. Én a helyiek védelmére kelek persze… aztán jól átgondoljuk a történetüket. Jöttek a spanyolok a 16. században, jól leigázták őket. Átvettek minden kormányzást, irányítást, a helyiknek nem sok szerep jutott, aztán ezek fellázadtak, önállósodtak, de akkor kezdődtek a belháborúk.. tipikus államalapítási balhék.. nálunk is volt, csak 1000 évvel ezelőtt. Mostanra helyreállt a béke, elkezdődött az országépítés, fejlődnek is szépen gondolom, de nem szabad őket hozzánk, Európához hasonlítani. A maják 900 körül tűntek el, mi akkor alapítottunk országot. Mi nem voltunk gyarmat… a törökök 150 éve a legkomolyabb idegen jelenlét, ami messze nem hasonlitható a gyarmathoz. Ehhez képest Honduras nem áll rosszul… Guatemalában nagyobb szegénységet láttunk. Itt mindenki jól öltözött, nem csak amerikai turik vannak, a cipők is rendesek. Szóval jól megbeszéltük ezt a kérdést… régen volt már egy ilyen komoly témánk. 🙂 Miután megnéztük a főteret és megittunk egy kávét megkerestük Marco Aurelio-t a főtér sarkán lévő kávézóban. Idős ember, elbeszélgettünk, kedves is volt, de nem volt elég meggyőző, hogy vele akarjunk menni túrázni másnap. Így tovább lépünk. Lassan lemondunk a parkról, lesz még vízesés is, meg minden, ha nem akar összejönni, akkor hagyjuk. Felmegyünk Gracias kis erődjéhez a dombra.. életem legkisebb várja. Nagyon kis aranyos. 🙂 Egy rendes porta nagyobb ennél.. na de a kilátás jó, a hangulata nagyon nyugis.. jól elnézelődünk. Aztán irány az Agua Termales.. azaz termálforrás. Bepattanunk egy tuc-tuc-ba, 50 L… irány a forrás. Nagyon helyes kis helyi strand az erdőben, amit természetes melegvízű forrás táplál. lépcsőzetesen mennek a betonból kiöntött medencék.. folyik a víz az egyikből a másikba. Lejjebb egyre hidegebb. Jót úszkálunk, van egy dögönyözős hely is… nincsenek nagyon sokan, de aztán jönnek még. Sokan trikóban, rövid nadrágban vannak a vízben. Nem teljesen világos miért.. szégyenlősek-e, vagy nincs fürdőruhájuk. Mindenesetre lehet legközelebb én sem bikinizek… nem kell irritálni a helyieket. Érdekes, hogy ezek a helyi emberek nem nagyon tudnak úszni.. mondjuk nem is sok lehetőségük van nagy vizet látni. Egy helyi emberke leszólít bennünket, beszél egy kicsit angolul.. kérdezi hogy érezzük magunkat.. és mondja, hogy milyen szép és biztonságos az ország.. nem kell aggódnunk. Érdekes, hogy ezt mennyire kiemeli.. valószínűleg nem véletlen. Egyénként meg tényleg biztonságban érezzük magunkat, bár minden Atm és bank mellett ott a puskás rendőr.. de már ezt is megszoktuk.. kedvesek, lehet tőlük kérdezni. Aztán meg egy mexikói csajszival beszélgetünk spanyolul.. Jehova tanúi-tól van… itt nagyon sok a jehova.. kedvesen elbeszélgetünk.. azt mondják a csajok, Tesó olyan, mint Harrison Ford az Indiana Jones-ban…. hát nem sok fehér embert láttak még szerintem. 🙂 A strandolás jól esett nagyon, végre kicsit áztattuk magunkat. A tuc-tuc jött vissza értünk két óra múlva, nyugis ember, hamarabb jött, de türelemesen vár.. mosolyog.. vissza buszállomás, sült csirke, busz Santa Rosa-ba. Jó késő lett, kifizetjük a szállást, elmegyünk vacsizni.. ez a por durva… reggel megpróbálunk korábban elindulni, irány El Salvador, Santa Ana.