Monthly Archives: december 2013

2013. december 11.
Mivel tegnap kiokosdtuk, hová költözött a szivargyár, így ma reggel arra vettük az irányt, nézzük meg hogy sodorják a tuti szivart. Elindultunk a Neptun utcán, ez már nem az óváros, hanem Havanna központja felé megy. Láttunk embereket jegyre venni kenyeret, benéztünk a kis boltokba, volt ahol csak 4 féle tömítést árultak, de láttunk "számtech" boltot is, ahol volt pen drive, SD kártya, használt mobil stb. kirakva egy kis pultra, és ennyi. 3 m2 az egész üzlet, az utcán megállsz a pultnál egyezkedni. Volt húsbolt is kevés… és persze a húsok a pulton a 28 fokos melegben. Meg pizzások, hamburgeresek… 8-10 kubai pesóért (1 pesó = 9 Ft). Na meg a legjobb, jugo de frutas, azaz frissen csavart gyümölcslé 3 pesóért, azaz 27 Ft/2dl. Van ananász, mangó, guayaba (nem biztos, hogy így írják, rózsaszín belül, zöld kívül, kerek, narancs méretű, belül puha gyümölcs), narancs, meg egy másik, T betűs gyümölcs, aminek barna a leve, és az íze is olyan… elég gáz. Folyamatosan ezt isszuk, nagyon jó, és friss mindenhol… és csak nagyon ritkán éreztem, hogy cukrozták. És volt még egy nagyon nagy… frissen csavart cukornádlé 1 pesóért. :-). Tesóm otthon mindig azzal poénkodott hogy "Így fogom a cukornádból csavarni a rumot" . Hát ha rumot nem is, de cukorszirupot lehet belőle csavarni, lásd a kép. Nagyon édes, mert hát milyen legyen, de egyébként finom. 🙂

Nagy sokára oda is értünk a dohánygyárhoz, egymás mellett van kettő is, a Romeo y Juietta és a Partagás. Az utóbbiban áramszünet lett, így az zárva volt, a másikba meg azt mondták, hogy jegyet a hotelekben lévő Buro de Turismo-ban lehet venni. Hát fasza… ezt tegnap a 3 gizi, aki őrizte a régi gyárat, nem tudta elmondani, meg nem lehetett volna ezt is kiírni a cím mellé. Akkor szivargyár csapó kettő sem jött össze… holnap az utolsó esély, ma meg veszünk valahol majd napközben jegyet. Úgy döntöttünk, hogy a tegnapi gánai fickós beszélgetés után megnézzük Miramar-t, az elit negyedet. Verdado városrészen keresztül megy az út, gondoltuk, akkor megnézzük Havanna nem turisztikai részeit is. Ahogy haladunk kifelé, annál kisebb a nyomor, annál kevesebbszer szólítanak le, és olcsóbbak az árak. Erre már minden csak helyi pénzben van, nincs cuc hisz nincs turista sem. Na majdnem minden… mert találtunk egy plázát… 4 szintes, benne mindenféle üzlettel, a Tv-től, a ruháig, minden van. Megnéztük a csodás műbőr cipőket, 15-20 cuc körüli áron, a lapos Tv is kb. 3-szor annyiba került, mint otthon, hihetetlen árkülönbségek. Mivel eléggé szakadt az övtáskám, és Tesó is beleverte a csúfot, így betértünk egy üzletbe és vettünk nekem egy csodaszép táskát műbőr pánttal. 🙂

Sétálunk tovább egy szép nagy sugárúton, széles, füves, pálmafás park az út közepén, majd egyszer csak egy magyar zászló lobog az unióssal együtt…. hát puszta véletlenül rábukkantunk a magyar követségre. 🙂 Szép épület, jó helyen van.. vállalnánk a megbízatást. 🙂 Megyünk tovább, találtunk egy szép nagy szállót, a Los Presidentes-t, betérünk, hátha van szivargyáros belépő. És igen, van két pult, egyiknél tudunk venni Kuba térképet és képeslapot, a másiknál meg belépőt. Nyilvánvalóan ezt a sokféle terméket nem lehetne egy embernek árulnia, véletlen összezavarodna, és esetleg óránként 10 percnél többet kellene dolgoznia… ez nem megengedett az élmunkás társadalomban. Persze azt mondja Gizi, hogy csak a Romeo y Julietta-ba tud jegyet adni, kérdezem, hogy akkor a Partagásba hol veszek, de azt mondja oda ő nem árul jegyet, mást nem tud. Micsoda tájékozottság. 🙂 Mindegy, jó lesz oda is a jegy, csak jussunk be végre egy szivargyárba. 10 cuc fejenként. Holnap csapó három. Most már izgulunk kicsit mi jöhet még közbe.. 😉

Folytatjuk utunkat Miramar felé, nagy nehezen megtalájuk az alagutunkat, amin átmehetünk a paradicsomba…. és egyébként tényleg… megérkeztünk a követségi rezidenciák vidékére, nincs régi szakadt autó, megszaporodtak a luxus nyugati autók, egy szál szemét sincs… és a kevés sétáló emberek színe is kivilágosodott. Ez végül is tendencia volt, ahogy haladtunk kifelé, úgy szépült a vidék és világosodott az átlagos bőrszín. Ez viszont annyira védett környék, hogy az utcán rendszeresek az őrbódék rendőrrel benne… lehet igaza volt a gánai srácnak, és igazoltatnák, ha csak úgy erre sétálgatna, és szépen hazatessékelnék!!??!!??? Az viszont nagyon durva lenne…

Fogunk egy régi autós taxit és 5 cuc-ért hazamegyünk, ma este sütés-főzés, igyekezni kell haza.
Otthon már kettő óta a sütőben egy kisebb sonka egyben… kérdezem Maurát mekkora lakodalmat rendezünk ma este. Azt mondja, Tesó, a fia és ő leülnek, és megeszik az egészet. Köretnek elkészült a főtt hagymás yuka és persze az elmaradhatatlan feketebabos rizs. Nagyon jó volt minden, de persze sok esélyem nem volt bármit is csinálni. Megérkeztek a gyerekek is, egy 14 éves srác és egy 19 éves egyetemista lány, meg a brazil pár is. Együtt terítünk, együtt ülünk mindannyian, van Rum TuColával, meg sör is.. igazán kitettek magukért. Megjegyzem Orlando,a ferje volt a séf, állandóan ott ügyködött a konyhában. Vacsora közben megint jönnek a kérdések, mi lesz Raul után? Kemény kérdés, meg is kaptuk a "jó" választ… az emberek szeretik a rendszert, nem akarnak megint Amerikától függeni, Orlando szerint marad minden a régiben. Nem tudom eldönteni, hogy ezt tényleg így gondolja-e, vagy csak ezt mondhatja. Pedig Maura nővére Olaszországban él, voltak nála többször, tudniuk kell mi a pálya a piszkos imperialista világban. Nem beszélve a saját kis üzletükről, ami 3 éve indult, és azóta az idén vettek lakást a gyerekeknek, pedig egy lakás ára eléri a 200ezer cuc-ot, azaz ugyanennyi USD-t. Szerinte a nyugat sokkal negatívabban állítja be a rendszert, mint valójában, utazni is lehet külföldre, nagyobb baj, hogy a külföld nem ad nekik vízumot. Hát inkább jobb nem vitázni, nagyon finomat főztek, kedves emberek. Beszéltünk még a rendszerváltás időszakáról, amikor egyik napról a másikra felbomlott a KGST, és megszűnt minden segély, és élelmiszer-szállítmány, hatalmas volt az éhezés, semmijük nem volt. Nekem kicsit úgy tűnik, hogy a kubai testvérek hozzászoktak, hogy Kelet-Európából jön a kaja, és meg sem próbáltak boldogulni, termelni valamit. Usa közelsége miatt stratégiai hely volt a KGST-ben, ezért nyomták a szovjetek annyira. Mellesleg volt olyan érzésem, hogy fogalmuk nincs arról, hogy a szovjet segélyt az egész keleti blokk dobta össze nekik. Beszélgettünk még a vallásokról, mondtam, hogy láttam több helyen, hogy többféle faágakat árulnak, meg is kérdeztem és annyit megértettem, hogy vallási céllal árulják, de mondjanak már többet. Maura elég elutasító volt velük kapcsolatban, törzsi valláshoz kell, ha valami bajod van, akkor elmész egy ilyen helyre, ott csinálnak valamit, gyújtanak fákat is… többet nem tudtam meg. Annyit mondott még, hogy a kubaiak fele még mindig törzsi vallású, és a karácsonyt nem fogják igazán ünnepelni, inkább az új évet. Meglátjuk. Nagyon tanulságos volt ez a beszélgetés… érdekes látni, hogy ők hogy gondolkoznak a hétköznapi dolgokról.

2013. december 10.
Ez most tényleg igaz, itt vagyunk, reggel is már meleg van, nem kell kardigán sem, ragyogó kék az ég és süt a Nap. Próbálunk felocsúdni… nagyon király. 🙂
Reggelinél megismerkedtünk szomszédainkkal (3 szobája van Maurának), egy fiatal brazil pár és egy idősebb ausztrál. Maura is ott ül közöttünk és a reggeli egy 2 órás beszélgetésbe torkollik. Kérdezzük, hogy működik a magánszállás, a rendszer. Be kell jelenteni minden új vendéget az idegenrendészeten 24 órán belül, meg persze fizet adót is, mint mindenki más. Internet viszont hivatalosan nem lehet magánszemélynek hanem vannak Cuba Intranet kávéházak, ahonnan lehet e-mailezni, és onnan kell intézni mindent. Na persze itt is megoldják a dolgokat, mint mindenhol máshol a világban. 😉 Egyébként próbáltunk egy ilyen Intranet helyre bejutni (persze sor állt előtte, mint mindenhol: bank, üzlet, pék stb.) de azt mondták, hogy az csak kubiaknak van, külföldiek menjenek a szállodákba internetezni. Aztán persze beszéltünk még a helyi kajákról és megkértük Maurát (persze, hogy az én ötletem volt) főzzünk egyszer együtt valami kubai kaját, hátha benne vannak a többiek is. Persze, mindenkinek tetszett az ötlet, meg is beszéltük, hogy disznósült lesz, fekete babos rizzsel és yukával, némi zöldséggel. De mondtam, hogy én látni szeretném, segíteni akarok, mikorra jöjjünk vissza. Megbeszéltük, másnap este vacsi lesz. Megjegyzem a beszélgetés java része spanyolul volt és csak ritkán kellett megállítani a beszélgetést hogy magyarázzák el, mert elveszítettem a fonalat. Nagy boldogság, hogy értem mit mondanak… az ausztrálok meg csak néznek… mindenki az anyanyelvén nyomja, én meg 2 idegen nyelv között ugrálok… nem mellesleg Tesó is sokat megért a spanyolból… jó volt ez az intenzív tanfolyam neki utazás előtt.

A nagy beszélgetés után végre felkerekedtünk és elindultunk a városba. Ma csak céltalan csavargás a terv, szokjuk a helyet… kiderült, van is mit. Az utcán Tesóm nonstop tekergeti a fejét és csak ennyit mond: -Nézd már! De kurva jó! Ott is egy… ez milyen állat… láttad mekkora?

Igen, igen, a régi amerikai autók miatt volt… tényleg lenyűgözőek akkor is ha roncsok, akkor is ha felújítottak. Az eleje a vállamig ér majdnem, hatalmas vasdarab… csodaszép gépezet, mélyen dörmögő motorhanggal… (és persze vastag füst, de ez most nem zavar). Na és az utcák… romok, mintha háború után lennénk… nyomor és mocsok az utcákon, miközben a világ legszebb romjai között sétálunk… gyönyörű épületek, a homlakzatok maradványai Havanna egykori fénykoráról árulkodnak. Nem jártam még ilyen csodaszép városban…. ha ezt mind felújítanák… tényleg szívesen ideköltöznék én is. Nem is gondoltam, hogy ekkora pompa és fényűzés volt itt… fantasztikus. Persze van pár felújított épület is, méregdrága szállodák működnek benne, vagy valami hivatal, iskola, múzeum.

Közben elmentünk pénzt is váltani, van pár Western Union iroda, meg hivatalos pénzváltó. Őr a bejáratnál, sor az utcán, egyesével engednek be minket, de annyira, hogy nem mehettünk be együtt. Semmi baj. Mellettünk Atm, ott is őr, sor, a külföldön dolgozók küldik haza a pénzt. Na itt már láttunk iPhone-t is helyi lakos kezében. Létezik a luxus és lehet kapni mindent… csak legyen pénzed hozzá. Gyorsan letérünk a via obispo-ból, mert ez csak a túristáknak szól, és van is belőlük elég. Inkább választjuk a szomszéd utcát nyomorral.. de legalább valóságos. Egy nagy feka bácsi beinvitál minket a kocsmájába egy Mojitóra.. és mivel állandóan azt hangoztattuk, hogy az első nap mojitoval kezdünk, így be is mentünk. A kocsmát úgy kell elképzelni, hogy a szegedi bádogbüfé tiszta és igényes hely ehhez képest. :-). Nagyon mocskos, szakadt hely… a fal málik, az öreg műanyag flakonból önti a cukros citromos levet, egy félbe vágott másfél literes pillepalackból tör ki jeget, bele a menta, összenyomja, és rá a rum. Mindez egy 2 dl-es pohárba… szoda nincs, az nem kell 🙂 . Én csak abba remenykedem, hogy rum elég erős lesz mindez és az újrahasznált szívószál fertőtlenítésére. Elég volt, nem lett semmi bajunk…:-) Egyébként az árak nagyon durvák, a turista negyedben 15-20 cuc is lehet egy kaja egy főre, ami ugye ugyanannyi dollár, míg a helyiek utcai árusánál vettünk 2-2 pohár frissen csavart gyümölcslevet, meg 1-1 pizzának csúfolt mini kerek melegszendvicset összesen 50 pesóért, azaz 2 cuc-ért. (450 Ft.)

Sétálás közben elkeveredtünk a Partagás dohánygyár felé, gondoltuk megnézzük, de nem jött össze, mert a gyár elköltözött egy másik helyre. 3 egyenruhás őr vigyázta az üres gyár bejáratát, ülögettek, beszélgettek és mutogattak egy cetlire a falon az új címmel. Felírtuk a címet, délelőttönként vannak nyitva, holnap megkeressük. De ha már ott voltunk betértünk a gyár melletti szivarboltba, ahol az eladó annak ellenére, hogy nem akartam venni semmit, készségesen elmagyarázott mindent, mutogatott könyvbe képeket. A dohány felső levelei a legerősebbek, és a szivar színe nem jelöl semmit, csak olyan lett a dohány levele érlelés után. Ez csak design, hogy igyekeznek egy dobozba egyféle színt tenni, mert úgy a mutatós. Mondtam, hogy megyünk majd Pinar de Rio-ba ültetvényt nézni, figyelmeztetett, hogy most kb. 10 cm-esek a növények, áprilisba lesznek nagyok. Meg hogy van ott is egy gyár, érdemes megnézni.

Lassan visszafelé vettük utunkat, mentünk egész nap, kifáradtunk.
Kis pihenő után kerestünk egy közeli helyet vacsorázni, amikor is leszólított minket egy fekete fiatalember, beinvitált egy kocsmába. Gondoltuk kaja előtt egy sör jó lesz. Na hát ez is egy érdekes beszélgetés lett. 🙂 Ismeri Kádár Jánost és az összes kelet-európai kommunista vezért… ez volt a belépő a beszélgetéshez… úgy tűnik értelmes a srác. Ghánából jött 10 éve egy diákprogram keretében. Azért jött Kubába, mert ide tudott ingyen jönni tanulni. Orvosnak tanul, még 2 éve van hátra, aztán le kell dolgoznia az oktatást 4 évig, aztán megy haza. Nem szeret Kubába, mert sok a korlát. Mindent kap ingyen, szállást, iskolát, kaját, de pénzt nem, és nem igazán hagyhatja el Havannát. Azt mondja, hogy ha elmenne sétálni Miramar-ba, Havanna elit negyedébe, símán elvinnék a rendőrök. Nagyon jó, hogy ingyen tanulhat, de nagyon nehéz pénz nélkül. Persze meghívatja magát egy italra… hát legyen, szimpatikus a srác. Na persze, hogy a sztoriból mennyi az igaz, sosem tudjuk meg… de akár hihető is.

Végül ettünk egyet, jó volt de a számolásnál átvertek, kicsit többet számoltak, de most nem balhézunk, első nap van… de rájövünk, hogy mi itt a pénzeszsákot jelentjük mindenkinek, és lépten nyomon átvernek, lenyúlnak. Fel kell készülni, hogy ezeket le kell meccselni majd folyamatosan, elő kell venni a harcos énünket.

2013. december 9.
A repülőből kilépve megcsapott bennünket a kellemes nyár esti 23 fokos fuvallat és egy lendülettel kifújta belőlünk az előző 16 óra kínlódásait, a „csodás” kajákat, a „hatalmas” férőhelyet és helyette felrajzolódott az a mosoly, ami remélhetőleg végigkísér utunkon.

Egy szó mint száz… NAGYON KIRÁLY! 🙂 🙂 Az autók tényleg ezek a régi ’50-es évekből itt maradt roncsok, iszonyúan jól néznek ki, pedig a legtöbb elég romos állapotban van, de persze láttunk Ladát, kispolszkit, Moszkvicsot, meg pár új autót, főleg Hundait, Kiat. A taxis várt minket a reptéren, és mivel hosszú volt a sor a pénzváltónál, örömmel felajánlotta, hogy fizethetünk Euroban is, ami persze neki is jól jött gondolom. Lehajtott ablakkal robogtunk a város felé, miközben Tesóm máris a letelepédesen gondolkodott… neki ennél több nem is kell. 🙂

A szálláson már vártak minket, a szobánk rendben, bár se egy polc, se egy szék, így földön, a hátizsákra pakolunk… gondolom majd rájövünk még mekkora luxusban lakunk itt. 🙂 Kaptunk némi helyi zsebpénzt kölcsön, majd másnap, ha váltunk, megadjuk címszóval, és elmentünk sétálni egyet a tengerpartra. Kb. 5 perc gyalog… ott találkoztunk a helyi fiatalsággal, akik ott ücsörögtek, zenéltek, iszogattak… régi Tisza-parti hangulat…. de jó is… nincs mobil, emberek beszélgetnek, romantikáznak. De persze szegények is, nincs pénzük beülni valahová meginni valamit… de hát a fiatalság már csak ezzel jár. Na és persze láttunk furcsa párokat… egy idősebb fehér nő kézenfogva egy 30-as helyi feketével… vagy egy koros fehér férfi egy fiatal helyi lánnyal. Havanna fénykorában, amikor ez volt az amerikai maffia szórakozóhelye nagyon ment a szexipar is… és úgy látszik nem halt ki teljesen.

Éjjel fél 1-kor hulla fáradtan zuhantunk az ágyba, persze testünk már reggelt érzett… nem aludtunk túl jól… na majd holnap az is meglesz.

P.s.: hátizsákunk súlya becsekkoláskor 8.5 kg körül volt, de hozzáteszem Pesten rajtunk volt szinte az összes ruhánk és a bakancsunk is. Így gondolom kb. 10 kiló lehet, mikor itt ilyen nyáriasan utazunk. alapvetően büszke vagyok magunkra, hogy nem vittünk nagyon túlzásba semmit.