2013. december 14.
Ma reggel lefoglaljuk a Trinidad-i szállást is, gyorsan kitaláltam, hogy menjünk egy kicsit felfedezni a vidéket. Kinéztem Regla-t és Guanabacoa-t, hogy oda menjünk el. Persze kapunk útbaigazítást, komppal, busszal tudunk menni egyikből a másikba… ne várjunk magas szintet, de 1 pesó lesz minden jegy. Jó az nekünk, nem lesz gond. Akkor előbb irány buszjegyet szerezni Varadero-ba az utazási irodához. Persze a csaj 10-kor még sehol, sebaj, addig váltunk pénzt, meg próbálkozunk másik szállodánál, mindegyikben van utazási iroda, de mindenhol azt mondták csak az állomáson lehet buszjegyet venni a Viazul-ra… csak mi tudjuk, hogy a Hotel Telegrafo-ban is, csak a csaj még nincs ott. Hihetetlen az információáramlás. No a pénzváltásnál is lett egy kisebb kaland… már nem bírtam a várakozást, meg úgyis csak egyikünket engedik be, így leültem az utcán egy papa mellé a kőre…. persze elbeszélgettünk, halász volt, stb.stb…. C vitamin kellene… mondtam ott a sok gyümölcs, egyen sokat. Na mindegy, nem volt rámenős, nem bántott ő engem, de aztán jött a rend őre, aki igazoltatta, felállíttatta és elkísérte. Szemben az utcában volt egy kamera a falon, meg a pénzváltó előtt a fő turista utcában…. hát nem itt kellett volna a papának próbálkoznia. Mindenesetre nekem nagyon szarul esett… nem csinált ő semmit, legalább gyakoroltam a spanyolt… nem értem miért kellett elvezetni szegényt. 🙁
Akkor vissza a hotelbe, és végre előkerült Gizi, 2 perc alatt megvettük a jegyet, amit csak az állomáson lehet megvenni. Na akkor mehetünk vidékre, irány a komp. Megtaláljuk, jó szakadt, de megy mint állat, olcsó és sűrűn jár. 5 perc múlva Reglában vagyunk, srácok baseball-oznak az utcán, szombat van, lazaság. Aranyos kis város, nem olyan szakadt, a levegő sem szmoggal teli… sétálgatunk a főutcán, keresztül a piacon… majd kiérünk a végére… keresünk egy buszmegállót, irány Guanabacoa. Hát ez már egy tömöttebb busz… megkérdezzük a néniket hol kell leszállni a központhoz, mondja menjünk a kisunokájával (meglepően csinos csajszi helyi viszonylatban)… akit Tesóm nagyon lelkesen követett a 10 perces séta alatt. 😉 A belváros szintén egy nagyon kellemes kis város, tele régi épületekkel, de 1 utcával arrébb már romok vannak. Baromi nagy a hőség, ma szenvedünk tőle először. Sokat ücsörgünk, lassan haladunk, de nem baj. A következő célpontunk Casa Blanca… igen, külön írják. Na ez kihívásos, mert át kell szállni valahol. Na de a sok kedves ember segít. Sokat várunk most a buszra, és alig férünk fel. Na ez lesz az igazi… most megtapasztaljuk a tutit. Hát a pesti reggeli telebuszok semmik ehhez képest. Teljes a szardíniafíling… préselődünk rendesen. Közben megpróbálom kideríteni hol kell átszállni, végre valaki tudja, majd szól. Király. Nagyon hosszú volt ez az út, végig putrik mentén… remélem nem lesz sok ilyen. Átszállás után már nem volt tömeg a buszon… mentünk egy kicsit, majd egy angolul tudó csajszi igazított minket útba. Az első, aki tényleg beszél angolul… ritka nagyon. De szerencsére jól boldogulunk a spanyollal. Nem gond. Ettünk egy tuti jó hambit, majd elértünk egy nagy Jézus szoborhoz, onnan nagyon szép volt a kilátás az öbölre megint. Aztán le a komphoz, intenek, hogy siessünk, mert indulnának… kis kocogás, fel a kompra… ez is egy jó nap volt. Mauranak veszünk egy nagy csokor virágot… a vacsoráért nem fogadott el egy fillért sem. Hihetetlen. Megkért, hogy a kaját ne emlegessük sehol, mert akkor mások is kérni fogják, de ők nem akarnak főzőcskézni rendszeresen. Este pakolunk, Maura kimosta a ruháinkat is, legalább azért fogadott el pénzt.
